BH 2000.1.19 Önmagában a konfliktusok ténye - különösen, ha azok előidézésében a felbontást kérő is közrehatott - nem vezethet az örökbefogadás felbontásához [Csjt. 46. §, 51. § (1) bek., 57. § (1) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM. r. 6. § (2) bek.].

A felperes és az 1988. július 21-én elhunyt házastársa házasságából gyermek nem született. Ezért 1964 decemberében a II. r. alperest - 9 hónapos korában -, majd 1966-ban az I. r. alperest - 5 éves korában - örökbe fogadták. A felperes és házastársa a gyermekek nevelése során szülői gondossággal jártak el, a gyermekek iskolai tanulmányait ellenőrizték, a gyermekeket zenére tanították, és sportoltatták. A felperes és a gyermekek kapcsolatát a fokozott szigor, alkalmankénti testi fenyítés jellemezte, az anya részéről azonban meleg szeretetben részesültek.

Az I. r. alperes nevelésével nem volt probléma, az általános gimnázium elvégzése után az apa hivatását követve a katonai pályát választotta, elvégezte a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, majd 1981-ben házasságot kötött. Az I. r. alperes mindvégig tudta, hogy a felperes nem vér szerinti szülője, ezt a felperes azzal is nyomatékosította, hogy elégedetlenségének kifejezése során többször "batyut kötött" az I. r. alperesnek azzal, hogy menjen vissza oda, ahonnan jött: a lelencbe. Ennek ellenére az I. r. alperes és szülei között az anya haláláig átlagos családi kapcsolat állott fenn, amelyben 1990-től jelentkeztek konfliktusok. A II. r. alperes 16 éves korában idegenektől tudta meg, hogy a felperes és házastársa nem vér szerinti szülei, amit érzelmileg nem tudott feldolgozni. Az általános iskola után szakmunkásképzőbe íratták be, ahol tanulmányait megszakította, terhes lett, házasságot kötött, majd a bíróság a házasságát felbontotta, és Norbert nevű gyermekét az apai nagyszülőknél helyezte el. 1984-ben K. J.-vel létesített élettársi kapcsolatot, melyből két gyermeke született, akik jelenleg az ő gondozásában élnek.

A II. r. alperesnek még az anya életében kialakult a későbbi kifogásolható életmódja, szórakozóhelyekre járt, italt fogyasztott, csavargott, kisebb hatósági konfliktusai is voltak, és a K. J.-vel fenntartott élettársi kapcsolatát a zaklatottság, közönségesség, igénytelenség jellemezte. Ezt az anya elnézte, a II. r. alperest igyekezett segíteni, és a felperes ebben az elhalt házastársának partnere volt. 1988-ban a II. r. alperes helytelen életmódját elismerve a szüleihez segítségkérő, őszinte szeretet kifejező levelet írt.

A felperes 1989 májusában élettársi kapcsolatot létesített Sz. J.-nével. Ezután konfliktusai mindkét alperessel szemben kiéleződtek, a viszony elmérgesedett, és a szülő-gyermeki kapcsolat meglazult, bizalmatlanná, a felperes részéről ellenségessé vált. A felperes a gyermekei életét "figyeltette", életvitelükről közvetett ismerősök útján és hivatalos szervektől információkat gyűjtött. Az I. r. alperessel a kapcsolat azzal romlott meg végleg, hogy 1990-ben az I. r. alperes névnapján a felperes úgy érezte, hogy fia az ő és élettársa látogatását nem szívesen fogadta, ezt követően köztük kölcsönösen vádaskodó hangú levelezés folyt. A felperes az I. r. alperes ellen hivatali feljelentéseket is tett, ezek folytán azonban intézkedésre nem került sor, a viszályt az illetékes szervek családi ellentétként kezelték.

A II. r. alperessel fenntartott felperesi kapcsolat annak ellenére, hogy a felperes a II. r. alperes életmódját alappal kifogásolta, csak 1990 után vált ellenségessé. A felperes a II. r. alperes terhére értékelte, hogy amikor a pomázi házának lakatlanságát észlelve a II. r. alperes őt kereste, leánya - a felperes megítélése szerint - a "halálhírét terjesztette", és utána örökölni akart, majd a ház későbbi feltörése során a II. r. alperest gyanúsította a betöréssel.

A bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét, melyben a felperes az örökbefogadás felbontását a saját, valamint elhunyt felesége vonatkozásában is kérte, elutasította.

Indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes nem tanúsított olyan magatartást, melynek alapján az örökbefogadás a társadalmi célját már nem töltheti be, illetve amely miatt az örökbefogadás a felperesre nézve elviselhetetlenné vált. Utalt arra is, hogy az I. r. alperes Sch. néven futotta be katonai karrierjét, és az örökbefogadás felbontása három kiskorú gyermekére nézve is méltánytalan hátrányt jelentene.

A II. r. alperes vonatkozásában bizonyítást nyert, hogy a II. r. alperes életvezetése korábban, már a felperes házastársának életében is kifogásolható volt, különösen az élettársi kapcsolatának létesítését követő időszakban, ekkor azonban a felperes és volt házastársa a II. r. alperes magatartását megbocsátották, részére segítséget is nyújtottak, a II. r. alperes által írt levélből pedig kitűnt a szülei iránt érzett szeretet, valamint az, hogy kudarcaival kapcsolatban hibáit belátta, és önmagát okolta. A felperes és a II. r. alperes közötti kapcsolat még a felperes házastársának halála után is megfelelő volt, a felperes a korábbi eseményeket akkor rótta a II. r. alperes terhére, illetve a kapcsolatot akkor szakította meg vele, amikor a II. r. alperes élete rendeződött, munkaviszonyt létesített, és két kiskorú gyermekét szűkös körülmények között, de a saját háztartásában megfelelően gondozta. A felperes alaptalanul sérelmezte a II. r. alperes részéről azt, hogy leánya szándékosan az ő halálhírét terjesztette, mivel a perben csupán az nyert bizonyítást, hogy miután a II. r. alperes a felperes pomázi lakrészét lezárva találta, utána különböző hatóságoknál, így a temetkezési vállalatnál is érdeklődött.