EH 2005.1298 Védő megbetegedése esetén - amint erre lehetősége nyílik - a helyettesítésről gondoskodni köteles. Helyettes állítását mellőzve, személyes megjelenésének biztosítása végett, a tárgyalás elhalasztását sem a meghatalmazott, sem a kirendelt védő nem igényelheti [Be. 50. §, 242. §, 373. §].
Az emberrablás bűntette és más bűncselekmény miatt B. Zs. és társai ellen folyamatban volt bűnügyben az elsőfokú bíróság a 2003. június 30-án kihirdetett, illetve az ítélőtábla a 2004. szeptember 30-án meghozott ítéletével B. Zs. I. r. terheltet bűnösnek mondotta ki jelentős értékre, fegyveresen, bűnszövetségben, csoportosan, társtettesként elkövetett rablás bűntettében, 2 rb. társtettesként, fegyveresen és bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettében, 6 rb. társtettesként, fegyveresen és bűnszövetségben elkövetett emberrablás bűntettében, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, robbanószerrel visszaélés bűntettében és sikkasztás vétségében. Ugyanakkor mellőzte a terheltet további 3 rb. társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette tekintetében felmentő rendelkezéseket. A terheltet halmazati büntetésül - mint visszaesőt - 14 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az általa előzetes fogva tartásban töltött időt a szabadságvesztésbe beszámította. Rendelkezett a kártérítési igényekről és a felmerült bűnügyi költségből külön kötelezte a terheltet 156 524 forint viselésére.
Az elsőfokú határozat - de valójában mind az első mind a másodfokon meghozott jogerős határozatok ellen -, a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben abszolút eljárásjogi szabálysértés megállapítását és - hatályon kívül helyezés mellett - új eljárás elrendelését kérte.
Indítványában, megismételve az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés indokolásában kifejtetteket is, lényegében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság törvénysértően rendelt ki védőt a 2003. június 18-ai és 20-ai tárgyalás elhalasztását követően az I. r. terhelt részére. A betegsége miatt megjelenésben előreláthatóan még további kb. 1 hónapig akadályozott dr. R. S. ügyvéd személyében ugyanis a terheltnek - az eljárás kezdetétől - meghatalmazott védője volt, és nevezett meghatalmazását a terhelt nem vonta vissza. Amikor pedig a 2003. június 30-ai tárgyaláson dr. P. K. ügyvéd a terhelt hozzátartozója által adott meghatalmazását becsatolta, a terhelt kirendelt védelme megszűnt. Ekként a kirendelt védő e tárgyalási napon perbeszédet sem tarthatott volna, hanem a tárgyalást - az újabb meghatalmazott védő felkészülésének biztosítása végett - el kellett volna halasztani. Ezen túlmenően sérelmezte azt is, hogy a bíróság a védő kirendeléséről a terheltet nem értesítette és a tárgyalást megelőzően a terhelttel a kirendelt védő sem vette fel a kapcsolatot. Álláspontja szerint az adott esetben - a bírói gyakorlatra is figyelemmel - a kirendelt védő eljárását olyannak kell tekinteni, mintha a terhelt érdekében a tárgyaláson védő nem lett volna jelen. Ebből következően téves az ítélőtábla azon jogi álláspontja, miszerint a terhelt védelmének körében csupán relatív eljárási szabálysértések valósultak meg. A 2000/294. számon közzétett elvi bírósági határozat iránymutatása ezen eltérő ügyben nem alkalmazható. A kérdéses eljárási szabálysértések mindenképpen a Be. 373. § (1) bekezdés II/d) pontjában meghatározott abszolút eljárási szabálysértést képeznek. Ebben az esetben pedig a Be. 405. § (1) bekezdés c) pontja alapján az első- és másodfokú határozat hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése indokolt.
A Legfőbb Ügyészség átiratában az ítélőtábla határozatának hatályban tartását indítványozta. Az átirat szerint az iratokból megállapíthatóan B. Zs. élettársa, B. M. a nyomozás kezdetekor - 1999. február hó 15. napján - adott meghatalmazást dr. R. S. ügyvédnek. A 2003. június hó 11., 18. és 20. napjára kitűzött tárgyalásokon a védő betegségre hivatkozva nem jelent meg. Ekkor a tanács elnöke kioktatta az I. r. terheltet a védőválasztással kapcsolatos lehetőségekre. A terhelt azonban kijelentette, hogy nem fogad el semmilyen más védőt, ragaszkodik dr. R. S.-hoz, mivel négy és fél éve ő viszi az ügyet; s várhatóan július közepére felépül.
A tanács elnöke 2003. június hó 23. napján vette kézhez a védő egészségi állapotára vonatkozó orvosi igazolást, amely szerint nevezett előreláthatóan több hétig lesz munkaképtelen. Ezen a napon a bíróság S.-né dr. N. K. ügyvéd személyében védőt rendelt ki az I. r. terhelt részére; a kirendeléssel egyidejűleg a vádiratot, valamennyi tárgyalási jegyzőkönyvet és a felkészüléshez szükséges iratokat másolatban a kirendelt védő rendelkezésére bocsátotta.
A 2003. június hó 27. napján tartott tárgyaláson I. r. terhelt védelmében S.-né dr. N. K. kirendelt védő volt jelen. A terhelt többször kifogásolta, hogy nincs jelen dr. R. S. ügyvéd, a védője. Kérte, hogy napolja el a tárgyalást a bíróság június 30. napjára, addigra meghatalmaz védőt. A bíróság ezen a napon a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánította, egyben több védő perbeszédére is sor került.
A 2003. június hó 30-ai tárgyaláson I. r. terhelt kirendelt védőjeként ismét S.-né dr. Nagy K. ügyvéd vett részt. Megjelent ugyanakkor dr. P. K. ügyvéd, aki a terhelt élettársától, 2003. június hó 27. napján kapott meghatalmazást csatolt, egyben bejelentette, hogy meghatalmazott védőként nem tudott felkészülni a perbeszédre. Az elsőfokú bíróság a kirendelt védőt hívta fel a perbeszéd megtartására és ezen a napon ügydöntő határozatot hozott.
A leírtakra figyelemmel megállapítható, hogy a terhelt védelmében felkészült kirendelt védő járt el, így a védelemhez való jog nem sérült; a bíróság intézkedései kizárólag a védelem jogával visszaélést akadályozták meg.
Való igaz ugyanakkor, hogy - a Be. 49. §-ának (3) bekezdése alapján - a meghatalmazás csatolásával a kirendelés hatálya megszűnt. E szabályszegés azonban - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2000/2/294. sorszám alatt közzétett döntésben kifejtettekre - relatív jellegű, így felülvizsgálati eljárás alapja nem lehet.
Az iratok alapján a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II-IV. pontjában meghatározott más eljárási szabályszegés sem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatokat a felülvizsgálati indítvánnyal érintett I. r. terhelt tekintetében az indítványban megjelölt - a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti - okból vizsgálta felül. Ennek során a felülvizsgálati indítványt a Be. 420. §-a (2) bekezdésének megfelelően az eljárásjogi okok tekintetében a megtámadott határozatok meghozatala idején hatályos jogszabályok, vagyis az elsőfokú ítélet meghozatalakor hatályban volt módosított 1973. évi I. törvény (régi Be.) rendelkezéseinek alapulvételével bírálta el.
Ennek során a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
Az ítélőtábla ítéletének 17. oldalán - mint ahogyan a Legfőbb Ügyészség is kifejtette - a felülvizsgálati indítványban foglaltakat is cáfolóan mutatott rá arra, hogy az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezést megalapozó abszolút eljárási szabályszegést [régi Be. 250. § II/d) pont] nem valósított meg azzal, hogy a meghatalmazás csatolásakor a kirendelt védő kirendelését eljárási szabályt sértve nem szüntette meg, illetőleg amikor úgy rendelt ki védőt az I. r. terhelt részére, hogy nevezettnek meghatalmazott védője volt. Ezen szabálysértések a terhelt védelmének tartalmi biztosítása mellett relatív eljárási szabálysértések voltak és ténylegesen az érdemi határozatra nem hatottak ki. A terhelt ugyanis egyéb előnyöket remélve, a bíróság többszöri felhívása ellenére sem kívánt élni a jogaival. Ilyen körülmények között sem az Alkotmányban, sem pedig a büntetőeljárási törvényben szabályozott védelemmel kapcsolatos jogai nem sérültek. Ezért, a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2000/294. számon közzétett határozatra is figyelemmel, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése nem volt indokolt.
A Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla által kifejtetteket csupán azzal egészíti ki, hogy a terhelt már a 2002. november 29. napján tartott tárgyaláson is úgy nyilatkozott, hogy a bíróságnak "két és fél évig nem volt sürgős - az ügy letárgyalása - most pedig, hogy jön a törvénymódosítás, egyből sürgőssé vált". Ezt követően a másodfokú eljárásban is hangoztatta, hogy ügyében az eljárási jogszabályok alapvető sérelmének azt tekinti, hogy - amennyiben elsőfokú ítélet meghozatalára addig nem kerül sor - az 1998. évi XIX. törvény (új Be.) 2003. július 1-jei hatálybalépésével őt szabadlábra kellett volna helyezni, mivel már több mint 3 éve volt előzetes letartóztatásban. Ugyanakkor megállapítható, hogy az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti kérelmei - és az előzetes letartóztatás indokoltságának hivatalbóli felülvizsgálatai - sem az első-, sem a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethettek, előzetes letartóztatásának okai az ítélethozatalig is folyamatosan fennálltak. Végül utalni kell arra is, hogy a töretlen bírói gyakorlat szerint betegsége esetén a meghatalmazott, vagy kirendelt védő amint erre lehetősége nyílik, helyettesítéséről gondoskodni köteles. Helyettes állítását mellőzve, személyes megjelenésének biztosítása végett, a tárgyalások elhalasztását sem a meghatalmazott, sem a kirendelt védő nem igényelheti. Egyébként az a hivatkozás sem alapos, hogy az első fokon eljárt dr. R. S. meghatalmazott védő személyes jelenlétéhez a terhelt minden esetben ragaszkodott. A 2003. május 7-ei és 2003. május 21-jei tárgyalásokon ugyanis a meghatalmazott védő helyetteseként dr. S. Sz. ügyvéd járt el. A 2003. június 20-ai nyilvános tárgyalásra pedig, jóllehet addigra kórházi kezelése már befejeződött, a meghatalmazott védő helyettesről nem gondoskodott, bár az, hogy az elsőfokú bíróság jóval korábban kitűzte a folytatólagos tárgyalás határnapjait, előtte is ismert volt. Dr. R. S. védő az elsőfokú ítélet meghozataláig sem tett olyan bejelentést, miszerint helyettest kíván állítani.
A 2003. június 30-ai tárgyaláson pedig - a perbeszédek megtartásának menete közben - B. Zs. I. r. terhelt védelmében hozzátartozói meghatalmazást becsatoló dr. P. K. ügyvéd pedig kizárólag arra nyilatkozott, hogy a meghatalmazást 2003. június 27-én fogadta el, és a perbeszédre nem tudott felkészülni.
A bírói gyakorlat szerint pedig, amint erre az ítélőtábla is utalt, a védőbeszéd a terhelt védelmében elhangzó, többnyire legfontosabb perbeli felszólalás. A régi Be. 50. § (1) bekezdésében előírt védői kötelezettségekkel ellentétes, ha a védő felkészületlensége miatt annak megtartására képtelen. Ugyanakkor a védői felkészületlenségére hivatkozás az eljárás folytatásának megakadályozásához hivatkozási alapot nem nyújt, mivel ez ellentétes lenne a tanács elnökének pervezetési jogosultságával, egyben a perben részt vevő személyek elhatározásától tenné függővé a tárgyalás menetének meghatározását.
A kifejtettekre figyelemmel - s arra is tekintettel, hogy más, a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II-IV. pontjában írt abszolút eljárásjogi eljárási szabályszegést sem észlelt - a Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatokat az I. r. terhelt tekintetében a Be. 427. §-ának alkalmazásával hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 521/2005. sz.).