BH 1993.11.669 Találmányidíj-igény elbírálásának szempontjai [11/1983. (V. 12) MT r. 1. §, 4. §, 77/1989. (VII. 10.) MT r. 8. § (2) bek.].

A Pp. 152. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás - államigazgatási hatáskörbe tartozik, a bíróság a per tárgyalását ennek az eljárásnak a jogerős befejezéséig felfüggesztheti. Ugyanígy a (2) bekezdés értelmében a tárgyalás felfüggesztésére adhat okot, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában már polgári per vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás már folyamatban van. Oltalmazott műszaki megoldás esetében azonban a találmányidíj-per tárgyalásának önmagában nem törvényi előfeltétele a díjfizetésre köteles személy által a szabadalom megsemmisítése iránt kezdeményezett eljárás lefolytatása, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan döntött, amikor a per tárgyalását az alperesek indítványára nem függesztette fel. A II. r. alperes által kezdeményezett megsemmisítési eljárásban határozat még a per másodfokú tárgyalása idején sem keletkezett, ezért a Legfelsőbb Bíróság sem látta indokoltnak a tárgyalás felfüggesztését. Azt a körülményt pedig, hogy az elsőfokú bíróság az alperesek indítványáról csak az ítéletében és nem külön végzésben határozott, a Legfelsőbb Bíróság nem tekintette súlyos eljárási szabálysértésnek.

Az alperesek fellebbezése azonban érdemben helytállóan támadta az elsőfokú ítéletnek az alpereseket találmányi díj megfizetésére vonatkozó, marasztaló rendelkezéseit. Az elsőfokú bíróság ugyanis nem derítette fel az ügy eldöntéséhez szükséges terjedelemben a tényállást, nem tisztázta azokat a körülményeket, amelyek a találmányidíj-fizetési kötelezettség megállapítása szempontjából nélkülözhetetlenek. Az elsőfokú ítélet a megalapozatlansága miatt az érdemi felülvizsgálatra nem volt alkalmas, ezért a Legfelsőbb Bíróság - az alperesek fellebbezésével támadott részében - az elsőfokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú eljárásban felmerült költségeket pedig csak megállapította, annak viselése kérdésében az elsőfokú bíróságnak kell határoznia.

A szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányokkal kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet 8. §-ának (2) bekezdése értelmében a találmányidíj-igény elbírálására (szerződéskötés hiányában) a találmány értékesítése időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. A felperesek keresete szerint a szabadalmi oltalmat nyert találmányokat a szabadalom eredeti jogosultja 1987-től kezdte értékesíteni, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a keresetet a 11/1983. (V. 12.) MT rendelet (R.) alapján kell elbírálni. Az R. 1., 2. és 4. §-a értelmében a szolgálati találmány értékesítése esetén a feltalálót a hasznos eredménnyel arányos feltalálói díj illeti meg, és a találmányi díjat a munkáltató, közös szabadalom esetén pedig a hasznosító szabadalmastárs köteles fizetni. A hasznosítás engedélyezése és az átruházás esetében a találmányra jogot szerző a díjfizetési kötelezettséget átvállalhatja. A találmányi díj mértékét, folyósításának idejét és módját a találmányidíj-szerződés, ennek hiányában a bíróság határozza meg. A találmányi díj mértékének meghatározásánál pedig az ötévi hasznos eredmény nyolc százalékából, a szabadalom engedélyezése és a szabadalom átruházása esetén pedig a munkáltatónál jelentkező hasznos eredmény ötven százalékából kell kiindulni. Ezek a szempontok egyaránt érvényesek a találmányidíj-szerződés tartalmának meghatározásánál, illetőleg a díjfizetési kötelezettség bíróság által történő megállapításánál.

A per rendelkezésre álló adatai szerint a szolgálati találmány eredeti szabadalmas, a G. gyár megszűnt, nem ismert azonban, hogy a megszűnés folytán a szabadalomnak jelenleg ki a jogosultja, ki tekinthető a megszűnt szabadalmas jogutódjának. Csak ennek ismeretében lehet ugyanis állást foglalni abban a kérdésben, hogy az I. r. alperes köteles-e helytállni a megszűnt vállalatot a feltalálókkal szemben terhelő díjfizetési kötelezettségért, továbbá hogy a II. r. alperes mint a találmányt jelenleg is hasznosító gazdasági társaság köteles-e és milyen címen [R. 2. §-ának (2) bekezdése] a feltalálókat az 1990. január 1-jét követő időben történt értékesítések után díjazni. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása pedig nemcsak az alperesek helytállási kötelezettségének a ténye szempontjából, de a díjfizetési kötelezettség mértékét is meghatározó okból lényegesek.