ÍH 2016.56 Esélyegyenlőség megsértésére alapított személyiségi jogi per - egyenlő bánásmód követelménye

Az esélyegyenlőség megsértésére alapított személyiségi jogi perben a sértett személynek csupán valószínűsítenie kell a védett tulajdonságának jogsértéskori meglétét és ezzel okozati összefüggésben a hátrány bekövetkeztét. Valószínűsítés esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, illetőleg arra az adott jogviszonyban nem volt köteles. Ha a hátrányos megkülönböztetés alapjául szolgáló tulajdonság fennállásáról a határozat hozójának tudomása sem volt, akkor eljárása nem sérthette az egyenlő bánásmód követelményét [Ptk. 2:42. § (2) bekezdés, 2:43. § c) pont].

A felperes 2014. május 2-án írásban kérte az alperest, folyósítson neki és édesanyjának a mindenkori nyugdíjminimumnak megfelelő összegű segélyt rendszeresen, akár szociális, akár átmeneti jellegűt.

A kérelemről az alperes határozati formában nem döntött, hanem 2014. május 2-én elutasító válaszlevelet küldött.

Ezzel szemben a felperes 2014. május 30., majd június 12. napján fellebbezéssel élt, melyre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala BKC/001/1325-3/2014. számon tájékoztatta, hogy az alperes 2014. május 27-i levele nem minősül döntésnek, egyben utasította a jegyzőt a kérelem alperesi képviselő-testülethez történő áttételére határozathozatal érdekében.

Az alperes az utasítás alapján 2014. május 2-i határozatával a felperes kérelmét - hatáskör hiánya miatt - áttette Kiskunhalas Város Képviselő-testületéhez.

Időközben - 2014. július 14-én - a felperes az üggyel összefüggésben keresetet nyújtott be a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, melyet a bíróság határozatával hivatalból elutasított.

Az alperes képviseletében Gy. I. polgármester 2014. július 25-én kelt levelében ugyancsak arról tájékoztatta a felperest, hogy az addig folyósított segélyezést követően további lehetőségek nem állnak rendelkezésre.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2014. no­vember 6-án írásban tájékoztatta a felperest, hogy az önkormányzathoz intézett 2014. május 2-i beadványát annak tartalma szerint szociális segély folyósítása iránti kérelemként és nem tájékoztatás-kérésként kell értelmezni, ami a település polgármesterének feladat- és hatáskörébe tartozik.

Az alperes 2014. december 19. napján kelt határozatával a felperes átmeneti segély iránti kérelmét elutasította. A határozatot a képviselő-testület 2015. január 29. napján helybenhagyta.

A helybenhagyó határozattal szemben az alperes a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt önkormányzati ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított pert, melyben a bíróság ítéletével az alperes képviselő-testületének 4/2015. Kth. számú határozatát - Kiskunhalas Város Önkormányzat Polgármesterének N/1998-14/2014. számú határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú szervet új eljárás lefolytatására utasította. Ítéletének indokolásában megállapította, a vizsgált határozatok nem felelnek meg a Ket. rendelkezéseinek, mivel sem az első- sem a másodfokú határozat nem tartalmaz érdemi indokolást arra vonatkozóan, hogy a felperes kérelmének elutasítására miért, milyen szempontok alapján került sor. A másodfokú határozat bár ismerteti a felperes fellebbezésében foglaltakat, azzal kapcsolatosan értékelést nem rögzít.

A felperes keresetében 500 000 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest sérelemdíj címén. Előadta, az alperes a kérelméről kötelezettsége ellenére nem hozott határozatot, ezzel több hónapra megfosztotta a jogorvoslati lehetőségétől. Álláspontja szerint azzal is kötelezettségszegést valósított meg, hogy nem továbbította hivatalból kérelmét a képviselő-testülethez. Így hátrányos megkülönböztetésben részesítették, meglátása szerint azért, mert fiatal és jogait kevésbé tudja érvényesíteni. Ezzel összefüggésben hivatkozott félig orosz származására, valamint korábbi előzetes letartóztatásának tényére is. Kiemelte, az alperes eljárása során emberi méltósága is sérült. Lényegesnek tartotta, hogy az alperes kizárólag vele szemben hozott elutasító döntést, mások hasonló tartalmú kérelmét teljesítette. Keresete jogalapjaként az új Ptk. 2:42. § (2) bekezdését, a 2:43. § (1) bekezdés c) pontját, az Alaptörvény XIX. cikk (1), (2) bekezdését, IV. cikkét és a XXIV. cikk (1) bekezdését jelölte meg, hivatkozott a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 5. § (1) bekezdésére, 7. § (1) bekezdésére, 8. § (1) bekezdésére, 45. §-ára, a 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 4., 8., 10., 14., 19., 24. §-aiban foglaltakra, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartajának különböző cikkeire is.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a polgármester azzal, hogy 2014. július 25-én tájékoztató levél formájában válaszolt a felperesnek, eleget tett jogszabályi kötelezettségének. Emellett hangsúlyozta, a felperes családját korábban már több alkalommal támogatta, a költségvetés keretei azonban kimerültek. Utalt arra is, hogy a 28 000 Ft-os rendszeres ellátásra jogszabály nem ad lehetőséget, mert a felperes tanulói jogviszonnyal rendelkezik. Az igényelt ellátást azért sem kaphatja meg, mert egy jogcímen csak egy támogatás folyósítható egy családban, aktív korúak ellátására pedig az édesanyja jogosult, amit meg is kap.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában rámutatott, jelen per nem szolgálhat a közigazgatási eljárásban hozott döntés felülvizsgálatára. Ebben az eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy a felperes által előadott, a felek közötti államigazgatási jogviszony keretei között kifejtett alperesi magatartás sértette-e a felperes emberi méltóságát, illetve minősíthető-e a felperes hátrányos megkülönböztetéseként. Hangsúlyozta, a politikai, gazdasági, szociális vagy kulturális jogok nem tartoznak a személyiségi jogvédelem körébe, hiszen ezek a jogok nem az ember személyéhez tapadnak, hanem a társadalomban betöltött szerepéből, helyéből következnek, ezért a felperes önkormányzati segélyezésének megtagadása önmagában nem valósíthat meg személyiségi jogsértést. A 2014. május 27-i válaszlevél sem tartalmát, sem időpontját illetően nem tekinthető emberi méltóságot sértő magatartásnak akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy alaki formája nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az alperes polgármesterének 2014. július 25. napján kelt, felpereshez címzett levelének tartalmát vizsgálva ugyanakkor rámutatott, abban személyiségi jogot sértő kijelentés, ilyen tartalmú elem nem szerepel, de erre a felperes sem hivatkozott. A hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatosan leszögezte, a felperes az Ebktv. 8. §-ában felsoroltak közül származására d) pont, életkorára o) pont és vagyoni helyzetére hivatkozott q) pont. Arra azonban, hogy ezek kapcsán az alperes eljárása mennyiben volt másokhoz képest megkülönböztető, a bíróság felhívása ellenére bizonyítást nem ajánlott fel és további előadást tenni sem kívánt. Kifejtette, a felperes kötelezettsége volt annak valószínűsítése, hogy őt hátrány érte és a jogsértéskor rendelkezett védett tulajdonsággal, továbbá a kettő közötti oksági kapcsolatnak legalább valószínűsítés szintjén történő állítása. Véleménye szerint bár a formállogika szabályai alapján a 211 helyt adó kérelem mellett 1 kérelem elutasítása megkülönböztetésnek minősül, és az elutasított számára hátrányosnak is, azonban önmagában ebből nem vonható le az következtetés, hogy a felperes más hasonló helyzetben lévőkhöz képest bizonyítható módon kedvezőtlenebb körülmények közé került. Az alperes indokát adta a kérelem elutasításának, hivatkozott olyan jogszabályhelyre, ami kizárja az egy családon belül 2 személy részére történő segélynyújtást. A döntés jogszerűségét pedig a felperesnek lehetősége van külön perben felülvizsgáltatni. Hangsúlyozta, a felperesnek jelen eljárásban azt kellett volna bizonyítania, hogy az alperes önkényesen, tárgyilagos mérlegelést mellőzve hozta meg elutasító döntését, diszkriminatív módon járt el, a hozzá hasonló más vagy vele azonos esetekhez képest, vagyis ugyanazon indokok mellett, amelyekkel a felperesi kérelmet elutasította, más kérelmező részére segélyt folyósított. És bár kétségtelenül az alperes volt abban a helyzetben, hogy a bizonyítékként felhozható eseteket összevetés céljából prezentálja, amit nem tett meg, azonban a Pp. bizonyítási teherre vonatkozó szabályai jelen esetben sem kerülhetők meg. Nem találta igazoltnak a felperes azon állítását sem, miszerint a határozatok meghozatalára az Ebktv. 10. § (3) bekezdése szerinti megtorlás miatt került sor.