BH 2010.2.38 A bíróság kártérítési felelőssége fennáll, ha a bűncselekményre vonatkozó anyagi jogszabály megváltozását nem ismerve állapította meg a - végül felmentett - károsult büntetőjogi felelősségét [Ptk. 339. § és 349. §, Btk. 2. § és 177/A. §].

A felperes az I. r. alperessel (a továbbiakban: alperes) szemben a módosított keresetét 2 747 476 forint vagyoni és 5 000 000 nem vagyoni kár megtérítése, továbbá elégtételre irányuló meghatározott tartalmú nyilatkozat közzététele iránt terjesztette elő.

A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az ügyészség az akkor hatályos Btk. 177/A. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző jogosulatlan adatkezelés vétsége miatt emelt ellene vádat. Az elsőfokú bíróság a bűnösséget hétrendbeli vétségben megállapította, és megrovásban részesítette. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, a másodfokú bíróság helybenhagyó végzést hozott. A jogerős határozat ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmét elbíráló Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az ellene emelt vád alól felmentette. A felülvizsgálati ítélet a bíróságok többszörös anyagi jogszabály sértését állapította meg. Az indokolás szerint az eljárás tartama alatt a cselekmény megítélését alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat sem az első, sem pedig a másodfokú bíróság nem észlelte. Nem vette számba, hogy 2003. évi II. törvény 11. §-ának (1) bekezdése módosította a vétség elnevezését, törvényi tényállását, és elkövetési magatartásait. Az új törvény ismeretének hiányában nem alkalmazta a Btk. 2. §-át annak eldöntése érdekében, hogy a terheltre nézve melyik anyagi jogszabály alkalmazása eredményezné kedvezőbb döntés meghozatalát. A korábbi törvény a terheltre nézve egyértelműen kedvezőtlenebb volt, mert az új rendelkezések a személyes adatok jogtalan nyilvánosságra hozatalát egyáltalán nem rendelték büntetni, a vád tárgyává tett magatartás tehát egyik új tényállás elemei közé sem illeszthető. Ebből eredően már a vádirati tényállás sem rögzített olyan magatartást, amely az új anyagi jogi szabályok szerint elkövetési magatartást valósított volna meg. Az új szabályozás önmagában azért is kedvezőbb a terhelt számára, mert eredmény-bűncselekményt rögzít, azaz az előző szabályozáshoz képest a tényállás részévé tette a jelentős érdeksérelem bekövetkezését.

A felperes érvelése szerint az alperes súlyos jogalkalmazási tévedése a Ptk. 339. és 349. §-a szerint kártérítési felelősségét, valamint a személyhez fűződő jog megsértése miatti felelősségét megalapozza.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta a jogalap fennállását, és a kárigény összegszerűségét is.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A határozat indokolásában megállapította, hogy az alperes felróhatóan nem ismerte fel az anyagi jogszabály megváltozását, és azt, hogy emiatt esetlegesen alkalmaznia kellene a Btk. 2. §-át. Az új jogszabály alkalmazhatósága azonban jogértelmezést és mérlegelést igényelt volna, a jogalkalmazási hiba tehát az adott esetben kárfelelősséget nem alapoz meg.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes által előterjesztett fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság helybenhagyó döntést hozott. A jogerős ítélet indokolásában részletesen ismertette a vonatkozó büntető anyagi jogi szabályokat, a törvény módosításához vezető folyamatot, és a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet indokolását. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy az alperes súlyos jogalkalmazási hibát vétett. Kifejtette azonban, hogy az új törvényi tényállás nem egyértelmű atekintetben, hogy a keret jellegű tényállást mely konkrét magatartások tölti ki tartalommal. Vitathatatlan és egyértelmű büntető jogi szabályozás arra nézve nincs, hogy valamely személyes adat nyilvánosságra hozatala valóban kikerült-e az elkövetési magatartások köréből. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének szerkezete és indokolása azt tükrözi, hogy a jogszabály értelmezésével jutott olyan következtetésre, miszerint a nyilvánosságra hozatal már nem szankcionálható. A jogi szabályozási környezetre tekintettel ellenben nem zárható ki eltérő értelmezés lehetősége sem. A jelentős érdeksérelem megítélése pedig a bírósági mérlegelési jogköre, ezért nem állítható, hogy a Btk. 2. §-ának alkalmazása mellett az alperes azonos jogértelmezésre jutott volna, és ezáltal nem került volna sor a felperes elítélésére.

A jogerős ítélet ellen a módosított keresetnek megfelelő új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A kérelem indokolása szerint helyesen állapította meg a jogerős ítélet a súlyos jogalkalmazási tévedés megtörténtét. Logikai hibát vétett azonban azzal, hogy az okozati összefüggés hiányára következtetett. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet egyértelmű, kétséget kizáró álláspontot tartalmaz, és még csak nem is utal arra, hogy az új jogszabály értelmezése kétséges lenne. Ebből pedig csak az a következtetés vonható le, hogy az alperes sem hozhatott volna bűnösséget megállapító döntést, a hatályos jogszabály ismeretének hiányából eredő súlyos jogalkalmazási tévedés tehát az alperes felelősségét megalapozza, a jogerős ítélet nem felel meg a bíróság által alkalmazott jogszabályoknak.

A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint a fél a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással kérheti.