BH 1993.4.227 Ha a kiadó a szerzői mű értékesítésének kockázatát a szerzőre kívánja hárítani, vagy a felek szándéka a közös kockázatviselésére irányul, ennek a szerződésben ki kell fejeződnie [1969. évi III. tv. (Szjt.) 13. § (3) bek., 31. § (1) bek., Ptk. 207. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság - helyt adva a Szerzői Jogvédő Hivatal felperes Sz. T. grafikusművész nevében indított keresetének - kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 91 760 Ft szerzői jogdíjat. Az ítélet indokolása szerint a művész és az alperes között - könyv és dobozos alakban megjelent kiadvány szerkesztési és grafikai munkálatai vonatkozásában - 1989. május 2-án létrejött kiadói szerződés a művész szerzői díját "egy összegben, az eladási ár 2%-ában" határozta meg. A szerződés helyes értelmezéseként ez az összeg elkészült kiadvány meghatározott eladási árát jelentette és nem a ténylegesen - a kiadványok értékesítése után befolyt - vételárat, illetve az alperesnél ténylegesen jelentkező bevételt. A szerződés ilyen értelmezése után az elsőfokú bíróság az alperes - nem vitás - elszámolása alapján azt állapította meg, hogy a kétféle kiadvány összes példánya után számított eladási ár 42 188 100 Ft volt, amelyből 2%, azaz 843 760 Ft illeti a szerzőt. Ebből az alperes - ugyancsak egyező eladás szerint - 752 000 Ft-ot fizetett ki, így a felperesnek még jár 91 760 Ft.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatása mellett a kereset teljes elutasítását kérte. Az alperes arra hivatkozott, hogy az eladási ár forgalmából a ténylegesen értékesített mennyiség utáni bevételt lehet csak érteni, és ezt a felek a szerződés megkötésekor így is értették.
A felperes ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az alperes a pert megelőzően maga is elismerte, hogy az eladási ár fogalmát a felperessel egyezően értelmezte.
A fellebbezés az alábbiak szerint alaptalan.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!