BH 2007.3.92 A szövetkezet által a tagoktól felvehető kölcsönök együttes összege törvényi korlátozásának a megsértése nem teszi érvénytelenné az egyedi kölcsönszerződéseket [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Szvt.) 54. § (1) bek.; 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 141. § (2) bek. b) pont, 2. sz. melléklet 3. pont; Ptk. 200. § (2) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes a 2001. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel 710 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. február 1-jén kelt adásvételi szerződéssel 1 640 000 db, ugyan­ilyen névértékű; a 2002. március 28-án kelt adásvételi szerződéssel 320 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2003. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 93 988 db, 100 000 Ft névértékű; a 2003. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1 693 356 db, 1 840 000 Ft névértékű, végül a 2000. június 20-án (helyesen: július 14­én) kelt adásvételi szerződéssel 140 000 db, 140 000 Ft névértékű "üzletrészét" eladta a felperesnek a névértékkel azonos összegben megállapított vételárért.

Az alperes a 710 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt módosító adásvételi szerződéssel nettó 1 021 162 Ft, az 1 640 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel 2 073 611 Ft; a 320 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 390 982 Ft; a 100 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 5-én kelt adásvételi szerződést módosító szerződéssel nettó 111 110 Ft; az 1 840 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 8-án kelt szerződéssel nettó 1 958 834 Ft; a 140 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 218 661 Ft vételárért visszavásárolta. Az 1 021 162 Ft vételárat 2003. december 10-én, a 2 073 611 Ft vételárat 2003. december 2-án, a 390 982 Ft vételárat 2003. október 29-én, a 111 110 Ft vételárat 2003. december 25-én, az 1 958 834 Ft vételárat 2004. január 9-én, a 218 661 Ft vételárat pedig 2003. december 21-én kellett az alperesnek a felperes részére megfizetnie. A fenti 5 774 360 Ft vételár megfizetése iránti kötelezettségének az alperes felszólítás ellenére sem tett eleget, a követelés egy részét írásban elismerte.

A fizetési meghagyással indult, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a módosított keresetében a vételár és járulékai címén 5 774 360 Ft és annak vételár esedékességétől járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes az elsőfokú eljárásban a követelés gazdasági okbóli lehetetlenülésére hivatkozott és a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 5 774 360 Ft vételár, az egyes részösszegek esedékességétől járó késedelmi kamatok, valamint 346 500 Ft perköltség megfizetésére.

Az alperes fellebbezésében a szerződések semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte oly módon, hogy az őt terhelő marasztalás összegét a felperes által az üzletrészekért fizetett vételárakra, valamint ezeknek a kifizetés időpontjától járó késedelmi kamatára kérte leszállítani. Hivatkozott arra, hogy az alperes üzletrészképzése nem felelt meg az 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 55. §-ában írt rendelkezéseknek, így a jogellenesen képzett üzletrész adásvételére érvényes szerződés nem volt köthető; hogy a szerződések színleltek voltak, valójában kölcsönszerződés jött létre a peres felek között. Az alperes betétet gyűjtött, ezzel olyan tevékenységet folytatott, amelyre csak pénzintézet volt jogosult, ezért a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésébe, valamint 5. §-ának (2) bekezdése ütköző leplezett szerződések is érvénytelenek, de érvénytelenségük a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján azért is megállapítható, mert azok a jóerkölcsbe is ütköznek.

A felperes csatlakozó fellebbezéssel élt, amelyben nem vitatta az adásvételi szerződések színlelt jellegét, a leplezett szerződésnek azonban mint az Szvt. 54. §-ában írt tagi kölcsönszerződéseknek az érvényes létrejöttét kérte megállapítani, és e címen kérte az alperest kötelezni a szerződések teljesítésére.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az alperest terhelő marasztalás összegét 4 750 000 Ft-ra, az egyes részösszegek után attól az időponttól járó késedelmi kamataira, amikor az alperes eladta a felperesnek a perbe hozott üzletrészeket, az alperest terhelő elsőfokú eljárási illeték összegét 285 000 Ft-ra leszállította és kötelezte a felperest az állam javára 61 000 Ft kereseti illeték és 5000 Ft csatlakozó fellebbezési eljárási illeték megfizetésére. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 10 000 Ft elsőfokú perköltséget és kimondta, hogy az ezt meghaladó elsőfokú perköltségeiket a felek maguk viselik.

Megállapította, hogy a perbe hozott szerződések a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint színleltek és mint ilyenek semmisek. Valójában kölcsönszerződést lepleztek, a szerződő felek valóságos szerződési akarata kölcsönszerződés megkötésére irányult. Tekintettel azonban arra, hogy a leplezett szerződések betétgyűjtés célját szolgálták, azok az 1996. évi CXII. törvény 3. §-ának (4) bekezdésébe, és 5. §-a (2) bekezdésébe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett szerződések is semmisek. A semmisség jogkövetkezményét a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint vonta le és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását. Ehhez képest az alperest a felperes által átadott összegek visszafizetésére kötelezte azzal, hogy az alperes azok visszafizetésével már a pénz átvételekor késedelembe esett, ezért a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint az átvétel időpontjától kötelezte késedelmi kamat megfizetésére. Alaptalannak tartotta az alperes csatlakozó fellebbezését, jogi álláspontja szerint a felek nem tagi kölcsön nyújtására kötöttek szerződést. Ezt az álláspontját részletesen nem indokolta.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal, hogy az alperes a keresetbe vett összeget és járulékait tagi kölcsön címén köteles visszafizetni. Sérelmezte az elsőfokú bíróság által megítélt 5 774 366 Ft-nak 4 750 000 Ft-ra történő leszállítását. Előadta, hogy a perbe hozott 6 adásvételi szerződésből 5 db adásvételi szerződés módosító szerződésként jött létre, ami azt jelentette, hogy a korábbi adásvételi szerződés lejártát - amelyben az alperes visszavásárolta a felperestől az üzletrészeket ­- meghosszabbították és a módosító szerződésekben ezáltal a vételárat is magasabb összegben határozták meg. Így alakultak ki az elsőfokú bíróság által megítélt egyes vételárak.

Nem vitatta a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az üzletrész-adásvételi szerződések színleltek, és mint ilyenek a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint valamennyi adásvételi szerződés semmis. Előadta, hogy 2000 áprilistól tagja az alperes szövetkezetnek, részéről tagi kölcsön nyújtása történt, a szerződések tagi kölcsönszerződéseket lepleztek, ilyenként azonban a leplezett szerződések érvényesek. Az alperes 2003. október 27-én tartott közgyűlése a 4/2003. számú határozatával leszögezte, hogy tagi kölcsön nyújtása történt, csupán adózási szempontok indokolták, hogy más megnevezést adjanak az egyes összegek átvételének.