62012TJ0404[1]

A Törvényszék ítélete (első tanács), 2016. január 19. Toshiba Corp. kontra Európai Bizottság. Verseny - Kartellek - A gázszigetelt kapcsolóberendezésekre vonatkozó projektek piaca - Az eredeti határozat Törvényszék általi részleges megsemmisítését követően hozott határozat - Bírságok - Védelemhez való jog - Indokolási kötelezettség - Egyenlő bánásmód - Kiindulási összeg - A jogsértésben való közreműködés mértéke. T-404/12. sz. ügy.

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2016. január 19. ( *1 )

"Verseny - Kartellek - A gázszigetelt kapcsolóberendezésekre vonatkozó projektek piaca - Az eredeti határozat Törvényszék általi részleges megsemmisítését követően hozott határozat - Bírságok - Védelemhez való jog - Indokolási kötelezettség - Egyenlő bánásmód - Kiindulási összeg - A jogsértésben való közreműködés mértéke"

A T-404/12. sz. ügyben,

a Toshiba Corp. (székhelye: Tokió [Japán], képviselik: J. MacLennan solicitor, A. Schulz és S. Sakellariou ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: N. Khan és F. Ronkes Agerbeek, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

elsődlegesen az [EK] 81. cikk (jelenleg az EUMSZ 101. cikk) és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban 2007. január 24-én hozott C(2006) 6762 végleges határozatot módosító, 2012. június 27-én hozott C(2012) 4381 final bizottsági határozat annyiban történő megsemmisítése iránti kérelme tárgyában, amennyiben a Mitsubishi Electric Corp. és a Toshiba Corp. e határozat címzettje volt (COMP/39.966 - "gázszigetelt kapcsolóberendezések - bírságok"-ügy), másodlagosan pedig a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová (előadó) és E. Buttigieg bírák,

hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. április 21-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

1. A felperes, a Toshiba Corp. különböző ágazatokban, különösen pedig a gázszigetelt kapcsolóberendezések (a továbbiakban: GIS) ágazatában tevékenykedő japán társaság. 2002 októbere és 2005 áprilisa között a GIS területén folytatott tevékenységét egy közös vállalkozás, a TM T & D Corp. gyakorolta, amelynek egyenlő részben volt tulajdonosa a Mitsubishi Electric Corp.-pal (a továbbiakban: Melco), és amely 2005-ben megszűnt.

2. 2007. január 24-én az Európai Közösségek Bizottsága elfogadta az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott C(2006)6762 végleges határozatot (COMP/38.899 - "gázszigetelt kapcsolóberendezések"-ügy) (a továbbiakban: 2007. évi határozat).

3. A 2007. évi határozatban a Bizottság megállapította, hogy 1988. április 15. és 2004. május 11. között a GIS európai gazdasági térségbeli piacán fennállt az EK 81. cikk és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkének egységes és folyamatos megsértése, és az említett határozat címzettjeivel - amelyek a GIS európai és japán gyártói voltak - olyan bírságokat szabott ki, amelyek összegét a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményben (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) kifejtett módszer alkalmazásával számította ki.

4. A 2007. évi határozat tárgyát képező jogsértés három alapvető elemből állt:

- egy 1988. április 15-én Bécsben aláírt megállapodásból (a továbbiakban: GQ-megállapodás), amelynek tárgya a GIS-projektek világszinten történő elosztása volt olyan szabályok szerint, amelyekben a "becsült történeti piaci részesedéseket" nagyban tükröző kvóták fenntartása érdekében állapodtak meg; a megállapodás, amely az Egyesült Államok, Kanada, Japán és 17 nyugat európai ország kivételével az egész világra alkalmazandó volt, a japán gyártóknak odaítélt "közös japán kvóta" és az európai gyártóknak odaítélt "közös európai kvóta" elosztásán alapult;

- egy párhuzamos megállapodásból (a továbbiakban: közös megállapodás), amelynek értelmében egyrészt a Japánban található GIS-projektek a kartell japán tagjai, míg a kartell európai tagjainak országaiban található GIS-projektek a kartell európai tagjai részére voltak fenntartva, másrészt pedig az egyéb európai országokban található GIS-projektek szintén az európai csoport részére voltak fenntartva, mivel a japán gyártók kötelezettséget vállaltak arra, hogy az Európában található projektekre vonatkozóan nem nyújtanak be ajánlatokat; ugyanakkor e kötelezettségvállalás ellenében az ilyen projekteket be kellett jelenteni a japán csoportnak, és be kellett számítani a GQ-megállapodásban meghatározott "közös európai kvótába";

- egy 1988. április 15-én Bécsben aláírt, "E-Group Operation Agreement for GQ-Agreement" című megállapodásból (a továbbiakban: EQ-megállapodás), amelyet a gyártók európai csoportjának tagjai írtak alá, és amelynek tárgya a GQ megállapodás értelmében az említett csoportnak kiosztott GIS-projektek felosztása volt.

5. A 2007. évi határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a felperes az 1988. április 15. és 2004. május 11. közötti időszakban vett részt a jogsértésben.

6. A 2007. évi határozat 1. cikkében megállapított jogsértés tekintetében a Bizottság a felperessel szemben a 2007. évi határozat 2. cikkében 90900000 euró összegű bírságot szabott ki, amelyből a TM T & D által elkövetett jogsértésnek megfelelő 4650000 euró megfizetéséért a Melcóval egyetemlegesen felelős.

7. 2007. április 18-án a felperes keresetet nyújtott be a 2007. évi határozat ellen.

8. A 2011. július 12-iToshiba kontra Bizottság ítéletben (T-113/07, EBHT, EU:T:2011:343) a Törvényszék egyrészt a felperes keresetét elutasította annyiban, amennyiben az a 2007. évi határozat 1. cikkének megsemmisítésére irányult. Másrészt a 2007. évi határozat 2. cikkének h) és i) pontját megsemmisítette annyiban, amennyiben azok a felperesre vonatkoztak, azzal az indokkal, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a bírság összegének számítása keretében a felperest illetően más referenciaévet választott, mint a jogsértés európai résztvevői esetében.

9. 2011. szeptember 23-án a felperes a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ellen fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz.

10. 2012. február 15-én a Bizottság tényállást közlő levelet küldött a felperesnek, amelyben az szerepelt, hogy a Bizottság a felperessel szemben bírságot kiszabó új határozatot szándékozik elfogadni (a továbbiakban: tényállást közlő levél). A Bizottság kifejtette azokat a tényeket, amelyek e bírság összegének számítása szempontjából szerinte relevánsak voltak, figyelembe véve a Toshiba kontra Bizottság ítéletet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343).

11. 2012. március 7-én és 23-án a felperes előterjesztette a tényállást közlő levélre vonatkozó észrevételeit.

12. 2012. június 12-én találkozóra került sor a felperes képviselői és a Bizottságnak az üggyel foglalkozó munkacsoportja között.

13. A 2012. június 27-i C(2012) 4381 bizottsági határozat - amely a 2007. évi határozatot annyiban módosította, amennyiben annak a Melco és a felperes volt a címzettje (COMP/39.966 - "gázszigetelt kapcsolóberendezések - bírságok"-ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) - akként módosította a 2007. évi határozat 2. cikkét, hogy azt kiegészítette az új h) és i) ponttal. A h) pont értelmében a Bizottság a felperessel szemben 4650000 euró összegű bírságot szabott ki, amelyet a Melcóval egyetemlegesen kellett megfizetnie. Az i) pont értelmében a Bizottság 56793000 euró összegű bírságot szabott ki a felperessel szemben, amelynek megfizetéséért egyedül volt felelős.

14. A Törvényszék által a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) kifogásolt egyenlőtlen bánásmód orvoslása érdekében a Bizottság a megtámadott határozatban a GIS 2003. évi világszintű forgalmait vette alapul. Mivel ebben az évben a felperes és a Melco GIS-sel kapcsolatos tevékenységeit a TM T&D gyakorolta, a Bizottság a 2003. év vonatkozásában az ő forgalmát vette figyelembe (a megtámadott határozat (59) és (60) preambulumbekezdése).

15. Így először is, a kartell különböző résztvevőinek saját közreműködéseit kifejezésre juttatni hivatott eltérő bánásmód keretében a Bizottság kiszámította a TM T&D-nek a GIS-sel kapcsolatos 2003. évi piaci részesedését (15-20%), és azt a 2007. évi határozat (482)-(488) preambulumbekezdésében kialakított kategorizálás szerinti második kategóriába sorolta be. Következésképpen a Bizottság a TM T&D vonatkozásában 31000000 euró hipotetikus kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdése).

16. Másodszor, annak kifejezésre juttatása érdekében, hogy a TM T&D létrehozatalát megelőző időszakban a felperes és a Melco egyenlőtlen mértékben volt képes közreműködni a jogsértésben, a Bizottság a TM T&D-vel szembeni kiindulási összeget olyan arányban osztotta fel a részvényesei között, hogy mennyi GIS-t értékesítettek 2001-ben, vagyis a TM T&D létrehozatalát megelőző utolsó teljes évben. Következésképpen a Bizottság a felperessel szemben 10863199 euró kiindulási összeget, a Melcóval szemben pedig 20136801 euró kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (62) és (63) preambulumbekezdése).

17. Harmadszor, a bírság elrettentő hatásának biztosítása érdekében a Bizottság a felperessel szemben a 2005. évi forgalma alapján 2-es elrettentési együtthatót alkalmazott (a megtámadott határozat (69)-(71) preambulumbekezdése).

18. Negyedszer, a jogsértésnek a TM T&D létrehozatalát megelőző időtartamának kifejezésre juttatása érdekében a Bizottság a felperessel szembeni kiindulási összeget 140%-kal növelte (a megtámadott határozat (73)-(76) preambulumbekezdése).

19. Ötödször, a jogsértés TM M&D tevékenységi időszakára eső időtartamának kifejezésre juttatása érdekében a Bizottság a felperessel és a Melcóval szemben egyetemlegesen olyan összeget szabott ki, amely a TM M&D-vel szembeni kiindulási összeg 15%-ának felelt meg (a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdése).

20. Végül hatodszor, az egyetemlegesen kiszabott bírság összegét a Bizottság megszorozta a felperessel szembeni elrettentési együtthatóval, az e szorzásból eredő azon összeget pedig, amely meghaladta az egyetemleges bírság összegét, a felperessel szemben egyénileg szabta ki (a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdése).

Az eljárás és a felek kérelmei

21. A Törvényszék Hivatalához 2012. szeptember 12-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

22. A Törvényszék negyedik tanácsának elnöke 2013. május 2-i végzésével az eljárást a C-498/11. P. sz., Toshiba Corp. kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kihirdetéséig felfüggesztette.

23. Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót az első tanácsba osztották be, amelynek következésképpen a jelen ügyet kiosztották.

24. A Bíróság a 2013. december 19-iSiemens kontra Bizottság ítéletben (C-239/11 P, C-489/11 P és C-498/11 P, EU:C:2013:866) elutasította a felperes által a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ellen benyújtott fellebbezést. Így a Törvényszék a jelen ügyben folytatta az eljárást.

25. Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (első tanács) 2015. február 3-án úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék 1991. május 2-i eljárási szabályzatának 64. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket egy irat benyújtására, és írásban kérdéseket intézett hozzájuk. A felek eleget tettek a Törvényszék felhívásainak.

26. A 2015. április 15-i, az ügy iratanyagába felvett levélben a felperes előterjesztette a Bizottság által a Törvényszék kérdéseire adott válaszokkal kapcsolatos észrevételeit. E levél mellékleteként olyan összefoglalót küldött a Törvényszéknek, amelyet az ügyvédjei a 2012. június 12-i találkozót követően készítettek.

27. A Törvényszék a 2015. április 21-i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.

28. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

- semmisítse meg a megtámadott határozatot;

- másodlagosan csökkentse a bírság összegét;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, beleértve a bankgaranciával kapcsolatban felmerült költségeket is.

29. A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

- a keresetet mint részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant, részben pedig mint nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülözőt, utasítsa el;

- a felperest kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

A megtámadott határozat megsemmisítése iránti elsődleges kérelemről

30. A keresetlevelében a felperes az elsődleges kérelmének alátámasztása érdekében öt jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a megfelelő ügyintézés és az arányosság elvének megsértésén alapul. A második jogalap a felperes védelemhez való jogának a megsértésén alapul. A harmadik jogalap a bírság kiindulási összegét illetően az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén alapul. A negyedik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén alapul. Az ötödik jogalap az egyenlő bánásmód elve annak meghatározásával kapcsolatos megsértésén alapul, hogy a jogsértés európai résztvevőihez képest milyen mértékű a felperes felelőssége.

31. A Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszként a felperes akként nyilatkozott, hogy a Siemens kontra Bizottság ítélet (fenti 24. pont, EU:C:2013:866) kihirdetését követően eláll az első jogalapjától. Következésképpen csak a második, harmadik, negyedik és ötödik jogalapot kell megvizsgálni. E tekintetben a Törvényszék úgy ítéli célszerűnek, hogy először a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárással és az e határozat indokolásával kapcsolatos jogalapokat, vagyis a második és a negyedik jogalapot vizsgálja meg, mielőtt kitérne a harmadik és az ötödik jogalapra, amelyek a bírságösszeget illetően az említett határozatban elvégzett számítás megalapozottságára vonatkoznak.

A felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított második jogalapról

32. A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, mivel egyrészt a megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem küldött új kifogásközlést, másrészt pedig a tényállást közlő levélben nem érintette a kiszabott bírság összegének számítása szempontjából jelentős valamennyi elemet.

33. A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

- A második jogalapnak az új kifogásközlés hiányára alapított első részéről

34. A második jogalap első része keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat elfogadását megelőzően ahelyett, hogy egyszerűen tényállást közlő levelet intéz a felpereshez, új kifogásközlést kellett volna küldenie neki.

35. A felperes e tekintetben emlékeztet arra, hogy a kifogásközlés a bizottsági határozat címzettje meghallgatáshoz való jogát garantáló "alapvető eljárási biztosítéknak" minősül, és azt állítja, hogy a tényállást közlő levél nem nyújtja ugyanazokat a garanciákat, különösen azért, mert nem teszi lehetővé, hogy a Bizottság üggyel foglalkozó munkacsoportjának független meghallgatási tisztviselője előtti meghallgatást kérjenek.

36. E tekintetben a felperes szerint a Bizottság tévesen állítja, hogy kifogásközlésre csak akkor van szükség, ha új kifogásokat hoz fel. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis kifogásközlésre azért van szükség, hogy az érintett vállalkozás ne csupán a jogsértés megállapításával szemben védekezhessen, hanem az újabb bírság kiszabásával szemben is. E következtetést a felperes szerint megerősíti az [EUMSZ] 101. és az [EUMSZ] 102. [cikkel] kapcsolatos eljárások lefolytatására vonatkozó legjobb gyakorlatokról szóló bizottsági közlemény (HL 2011. C 308., 6. o.; a továbbiakban: legjobb gyakorlatokról szóló közlemény), valamint a Bizottság versenypolitikáért felelős tagjának nyilatkozatai. Hasonlóképp, az új kifogásközlés elfogadása megfelel a Bizottság által a jelenlegihez hasonló olyan ügyekben követett határozathozatali gyakorlatnak, amelyekben az európai uniós bíróság megsemmisített valamely határozatot.

37. A felperes hozzáteszi, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a megsemmisített eljárás felváltására irányuló eljárást főszabály szerint pontosan onnan kell folytatni, ahol a jogellenesség bekövetkezett. A jelen ügyben az a hiba, amely a 2007. évi határozat megsemmisítését indokolta, a felperes szerint olyan anyagi jogi hiba, amely elkerülhetetlenül kihatott az e határozatot előkészítő intézkedések érvényességére, ami magában foglalja, hogy új kifogásközlésre lett volna szükség.

38. A Bizottság úgy véli, hogy mivel a felperessel szemben nem állapított meg új körülményeket, a jelen ügyben nem volt szükség új kifogásközlésre.

39. Az ítélkezési gyakorlat szerint a kifogásközlésnek tartalmaznia kell a kifogások kellően világosan, akár tömören megfogalmazott ismertetését ahhoz, hogy az érdekeltek ténylegesen megismerhessék a Bizottság által nekik felrótt magatartásokat. A kifogásközlés ugyanis csak ezzel a feltétellel képes betölteni az uniós rendeletekben kijelölt feladatát, amelynek lényege, hogy minden szükséges bizonyítékot a vállalkozások rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy ténylegesen érvényre juttathassák védekezésüket azelőtt, hogy a Bizottság végleges határozatot fogadna el (lásd: 2006. március 15-iBASF kontra Bizottság ítéletet, T-15/02, EBHT, EU:T:2006:74, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40. Ami a védelemhez való jognak a bírságok kiszabása tekintetében történő gyakorlását illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság - ha kifejezetten jelzi a kifogásközlésében, hogy meg fogja vizsgálni: ki kell-e szabni bírságot az érintett vállalkozásokra, és megfogalmazza azokat a fő ténybeli és jogi elemeket, amelyek bírságot vonhatnak maguk után, mint például a feltételezett jogsértés súlya és időtartama, továbbá az a tény, hogy ez utóbbit "szándékosan vagy gondatlanságból" követették-e el - teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét. Így megadja a vállalkozásoknak a szükséges adatokat ahhoz, hogy ne csak a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírságkiszabás tényével szemben is megvédhessék magukat (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41. Ebben az összefüggésben attól fogva, hogy megadja azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyekre a bírságok összegének kiszámítását alapozza, a Bizottság nem köteles közelebbről megjelölni, hogy ezeket az egyes elemeket hogyan veszi figyelembe a bírság összegének meghatározásakor. Az előirányzott bírságok összegére vonatkozó utalás azt megelőzően, hogy a vállalkozásoknak módjukban állt volna benyújtani az észrevételeiket az ellenük felhozott kifogások tekintetében, a Bizottság határozatának megelőlegezését jelentené, ami nem lenne helyénvaló (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Bizottság a 2007. évi határozat meghozatalát megelőzően, 2006. április 20-án kifogásközlést küldött a felperesnek (a továbbiakban: a 2006. évi kifogásközlés). Figyelembe véve, hogy a megtámadott határozat kifejezetten kimondja, hogy a 2007. évi határozatot módosító határozatnak minősül, az elfogadásának eljárása a 2007. évi határozat elfogadásához vezető eljárás meghosszabbításába illeszkedik. E körülmények között annak vizsgálata érdekében, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás során tiszteletben tartották-e a felperes védelemhez való jogát, figyelembe lehet venni a 2006. évi kifogásközlés tartalmát, amennyiben azt a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem vonta kétségbe.

43. E tekintetben a 2006. évi kifogásközlés 9.2. pontjában a Bizottság kifejezetten kijelentette, hogy az említett dokumentum címzettjeivel szemben bírságokat szándékozik kiszabni (a (408) preambulumbekezdés), és pontosan megjelölte az e bírságok összegének meghatározása szempontjából alapvető jelentőségű tényezőket (a (409)-(416) preambulumbekezdés), így többek között a jogsértés súlyát, annak szándékos és tartós jellegét, a kartell titkos és intézményesített jellegét, annak földrajzi kiterjedését, a különböző vállalkozások által elkövetett jogsértés viszonylagos súlyát - különösen a vállalkozások részvételének időtartama és a GIS-piacon fennálló jelentőségük vonatkozásában -, valamint a bírságok elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot.

44. Így ellentétben azzal, amit a felperes a tárgyalás során állított, a 2006. évi kifogásközlés megfelel a fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által a védelemhez való jog tiszteletben tartását illetően meghatározott követelményeknek.

45. Ezenkívül, jóllehet a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) megsemmisítette a 2007. évi határozatot annyiban, amennyiben az a felperessel szemben bírságot szabott ki, nem vonta kétségbe a bírság összegének kiszámítására vonatkozó, a 2006. évi kifogásközlésben kifejtett és a fenti 43. pontban összefoglalt jogi és ténybeli elemek hitelességét, relevanciáját vagy megalapozottságát.

46. Különösen, a Törvényszék nem kifogásolta a Bizottságnak sem azt a szándékát, hogy biztosítsa a bírságok elrettentő hatását, sem pedig azt a döntését, hogy a különböző vállalkozásoknak a GIS-piacon fennálló jelentőségét illetően kifejezésre juttassa az általuk elkövetett jogsértés viszonylagos súlyát, mivel annak megállapítására szorítkozott, hogy a jelen ügy körülményei között nem volt indokolt ez utóbbi műveletet a különböző vállalkozások tekintetében különböző referenciaévekre alapítani.

47. Következésképpen a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2006:343) tett megállapításokkal nem ellentétes, ha a 2006. évi kifogásközlésben a bírságösszeg meghatározását illetően tett utalásokat figyelembe veszik annak ellenőrzése során, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében tiszteletben tartották-e a felperes védelemhez való jogát.

48. A felperes által a második jogalap első részének alátámasztása érdekében előadott érvek nem vonhatják kétségbe e következtetést.

49. Így a felperes arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a kifogásközlésre annak érdekében van szükség, hogy az érintett vállalkozás ne csupán a jogsértés megállapításával szemben védekezhessen, hanem az olyan bírság kiszabásával szemben is, amelyet a korábbi kifogásközlés nem említett (2000. március 15-iCimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T-25/95, T-26/95, T-30/95-T-32/95, T-34/95-T-39/95, T-42/95-T-46/95, T-48/95, T-50/95-T-65/95, T-68/95-T-71/95, T-87/95, T-88/95, T-103/95 és T-104/95, EBHT, EU:T:2000:77, 480. pont).

50. Márpedig ez az ítélkezési gyakorlat arra az esetre vonatkozik, amikor a Bizottság a végleges határozatban vállalkozásokkal és szakmai szövetségekkel szemben egyaránt bírságokat szabott ki, míg a kifogásközlés a Bizottságnak csupán azon szándékára utalt, hogy a vállalkozásokkal szemben szabjon ki bírságokat. Így a Bizottság megsértette az érintett szakmai szövetségek védelemhez való jogát, amennyiben a közigazgatási eljárás során nem hívta fel őket arra, hogy terjesszék elő a Bizottság azon hatáskörének esetleges gyakorlására vonatkozó észrevételeiket, hogy velük szemben bírságot szabjon ki (Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 49. pont, EU:T.2000:77, 480. pont).

51. Ezzel szemben a jelen ügyben a 2006. évi kifogásközlés (408) preambulumbekezdése kifejezetten utalt a Bizottság azon szándékára, hogy az említett dokumentum címzettjeivel szemben bírságokat szabjon, ideértve a felperest is. Következésképpen a Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet (fenti 49. pont, EU:T:2000:77) a Törvényszék igazán eltérő körülmények között hozta, vagyis az nem támaszthatja alá a felperes érveinek megalapozottságát.

52. Ugyanezt kell megállapítani a Bizottság azon állítólagos határozathozatali gyakorlatát illetően, amely három határozatot foglal magában.

53. A 2006. november 8-án ismételten elfogadott, 1994. február 16-i 94/215/ESZAK bizottsági határozatot (COMP/38.907 - "acélgerendák"-ügy) illetően ugyanis az újabb kifogásközlés elküldése amiatt történt, hogy a korábbi kifogásközlést a Bizottság a TradeArbed SA-nak küldte, miközben a bírságot végső soron az anyavállalatával, az Arbed SA-val szemben szabta ki. A 2006. december 20-án ismételten elfogadott, 1998. január 21-i 98/247/ESZAK bizottsági határozatot (COMP/39.234 - "ötvözetfelár"-ügy, ismételt elfogadás) illetően a jogellenesség abban állt, hogy a végleges határozatban a Bizottság a ThyssenKrupp Stainless AG-t anélkül nyilvánította felelősnek a Thyssen Stahl AG kartellben való részvételéért, hogy e betudást a kifogásközlésben előrejelezte volna, ennek következtében pedig anélkül, hogy a ThyssenKrupp Stainless e tekintetben védekezhetett volna. Ami a 2010. június 23-án ismételten elfogadott, 2001. december 20-i bizottsági határozatot (COMP/36.212 - "önmásoló papír"-ügy) illeti, a jogellenesség épp ellenkezőleg abban állt, hogy a Bolloré SA a korábbi kifogásközlésből nem tudta levezetni a Bizottság azon szándékát, hogy a Bolloré SA-nak a kartellben való közvetlen közreműködését is figyelembe vegye, ne pedig csupán a leányvállalata, a Copigraph közreműködését.

54. Így a fenti három esetben az új kifogásközlés elküldése abból eredt, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy olyan magatartásokat ró a vállalkozások terhére, amelyeket a korábbi kifogásközlés nem érintett. A jelen ügyben nem ez a helyzet, amit egyébként a felperes sem vitat.

55. Ami a legjobb gyakorlatokról szóló közleményt illeti, a bírságok kiszabásával kapcsolatban a kifogásközlés tartalmáról szóló pontok szövege a következő:

"84. A kifogásközlés egyértelműen jelzi, hogy a Bizottság kíván-e bírságot kiszabni a vállalkozásokra, amennyiben a kifogások továbbra is fennállnak (1/2003/EK rendelet 23. cikke). Ebben az esetben a kifogásközlés hivatkozik a bírságkiszabási iránymutatásban [...] meghatározott vonatkozó elvekre. A kifogásközlésben a Bizottság megjelöli azokat a alapvető tényeket és jogi problémákat, többek között a jogsértés időtartamát és súlyosságát, amelyek a bírság kiszabását eredményezhetik, illetve azt, hogy a jogsértést szándékosan vagy gondatlanságból követték el. A kifogásközlés kellő pontossággal azt is megemlíti, hogy bizonyos tények [súlyosító] körülménynek, illetve, adott esetben, enyhítő körülménynek számíthatnak.

85. Bár e tekintetben semmilyen jogi kötelezettsége nincs, az átláthatóság érdekében a Bizottság mégis arra törekszik, hogy a kifogásközlésben (a rendelkezésére álló adatok alapján) a bírság bármely utólagos számítása szempontjából releváns további információkkal szolgáljon, többek között az eladások értékének meghatározásához figyelembe vett vonatkozó eladási adatokat és éve(ke)t tekintve. Ezt az információt a kifogásközlés kiadása után is a felek rendelkezésére lehet bocsátani. A felek mindkét esetben lehetőséget kapnak arra, hogy észrevételeiket megtegyék."

56. Márpedig először is, mint azt a Bizottság is előadja, a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 7. pontja kifejezetten kimondja, hogy "[az említett] közlemény nem keletkeztet semmilyen új jogot vagy kötelezettséget, és nem módosítja az [EUM-S]zerződésből [...], az 1/2003/EK rendeletből, a végrehajtási rendeletből és az Európai Unió ítélkezési gyakorlatából eredő jogokat vagy kötelezettségeket". Így a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény semmiképpen nem térhet el a fenti 39-41. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlattól.

57. Továbbá ugyanezen megállapítás annál inkább érvényes a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 85. pontjában említett információkat illetően, amennyiben a Bizottság kifejezetten kimondta, hogy nem áll fenn jogi kötelezettség ezen információknak a kifogásközlésben történő feltüntetésére, mindazonáltal pedig ezeket az információkat később is közölheti az érintett vállalkozásokkal.

58. Végül a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 84. pontjában említett információk megfelelnek a fenti 39-41. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlat szerinti információknak. E körülmények között a fenti 43-44. pontban lefolytatott vizsgálatból kitűnik, hogy a 2006. évi kifogásközlés megfelel a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 84. pontjában meghatározott követelményeknek.

59. Következésképpen a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény vizsgálata nem támasztja alá a felperes állításait.

60. Ugyanez a helyzet a 2011. április 14-i, a Bizottság versenypolitikáért felelős tagjától származó és a felperes által hivatkozott nyilatkozatokat illetően. Egyrészt ugyanis az ilyen nyilatkozatok nem kötelezhetik a Bizottságot az olyan határozatok elfogadása során, amelyek a versenyjog szabályainak megsértéséért bírságokat szabnak ki. Másrészt, a Bizottság említett tagjának a felperes által hivatkozott állásfoglalása a jövőre vonatkozó politikai kötelezettségvállalást fogalmaz meg, nem pedig egy már fennálló, kötelező erejű jogszabályt juttat kifejezésre.

61. A felperes azt is előadja, hogy az a hiba, amely a 2007. évi határozat megsemmisítését indokolta, olyan anyagi jogi hiba, amely elkerülhetetlenül kihatott az e határozatot előkészítő intézkedések érvényességére, ami a felperes szerint magában foglalja, hogy új kifogásközlésre lett volna szükség.

62. Ugyanakkor a felperes nem jelöli meg, hogy a 2007. évi határozatot előkészítő intézkedéseket miért tette volna érvénytelenné a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343).

63. Ezenkívül mindenesetre, mint az a fenti 45. és 46. pontban lényegében már megállapítást nyert, a Törvényszék által a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) megfogalmazott kifogások nem vonatkoztak sem a felperes által elkövetett jogsértés ténybeli azonosítására és jogi mérlegelésére, sem pedig a bírság összegének meghatározása során figyelembe veendő tényezők meghatározására. A Törvényszék kizárólag a részletes számítás alapjául szolgáló referenciaadatok megválasztását bírálta felül, következésképpen pedig ez minősül az egyetlen olyan előkészítő intézkedésnek, amelyet a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) érvénytelenné tehet. Márpedig a fenti 39-41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ezt a számítást nem kell a kifogásközlésben elvégezni, mivel az érintett vállalkozások védelemhez való joga szempontjából elegendő a releváns tényezők megjelölése. Következésképpen az előkészítő intézkedésekkel kapcsolatos érv sem támasztja alá, hogy a jelen ügyben új kifogásközlésre lett volna szükség.

64. Az eddigiek összességére tekintettel meg kell állapítani először is, hogy a 2006. évi kifogásközlés a felperes rendelkezésére bocsátotta az érdemi védekezéséhez szükséges információkat, ideértve a bírság kiszabásával kapcsolatos információkat is, továbbá hogy ezen információk hitelességét, relevanciáját és megalapozottságát nem érintette a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), végül pedig, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a 2006. évi kifogásközlés szerintiekhez képest nem állapított meg új körülményeket a felperessel szemben.

65. E körülmények között a Bizottság nem volt köteles új kifogásközlést küldeni a felperesnek, amiből az következik, hogy a második jogalap első részét el kell utasítani.

- A második jogalapnak a kiegészítő összeget illetően a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértésére alapított második részéről

66. A második jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy megsértették a védelemhez való jogát azáltal, hogy a tényállást közlő levél nem tért ki a kiszabott bírság összegének számítása szempontjából jelentős valamennyi körülményre, a Bizottság azon kötelezettsége ellenére, hogy e levélben e számítás módszerét illetően a lehető legtöbb adatot feltüntesse.

67. A tényállást közlő levél ugyanis nem tett említést a Bizottság azon szándékáról, hogy a 4,65 millió euró összegű bírság vonatkozásában olyan kiegészítő összeget szabjon ki, amely a fenti 20. pont szerinti, a TM T&D tevékenységi időszakát illetően a felperessel szemben alkalmazott elrettentési együtthatóból ered (a továbbiakban: kiegészítő összeg).

68. Következésképpen a felperes azt állítja, hogy nem terjeszthette elő a kiegészítő összegnek a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdése szerinti alkalmazására vonatkozó észrevételeit, amiből az következik, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát.

69. A felperes ezenkívül úgy véli, hogy téves a kiegészítő összegnek a TM T&D-vel szemben kiszabott bírságon felüli kiszabása.

70. A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

71. A védelemhez való jog megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett személynek a közigazgatási eljárásban alkalmat biztosítsanak arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő a Bizottság által felhozott tények és körülmények fennállásával és jelentőségével, valamint azon dokumentumokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság a Szerződés állítólagos megsértését alapítja (2004. január 7-iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C-204/00 P, C-205/00 P, C-211/00 P, C-213/00 P, C-217/00 P és C-219/00 P, EBHT, EU:C:2004:6, 66. pont).

72. Ezenkívül a fenti 40. pont már felidézte, hogy amennyiben a Bizottság a kifogásközlésében kifejezetten feltünteti, hogy meg fogja vizsgálni, hogy az érintett vállalkozásokkal szemben helye van-e bírság kiszabásának, valamint feltünteti azokat a fő ténybeli és jogi elemeket, amelyek bírság kiszabásához vezethetnek, teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét, mivel megadja a vállalkozásoknak a szükséges adatokat ahhoz, hogy ne csak a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírságkiszabás tényével szemben is megvédhessék magukat (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73. A jelen ügyben a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésésből kifejezetten kitűnik, hogy a kiegészítő összeg a felperessel szemben kiszabott bírság elrettentő hatásának biztosítására irányul. Márpedig, mint az a fenti 43. pontban megállapítást nyert, a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot megfelelően kifejezésre juttatta a 2006. évi kifogásközlés 9.2 pontja, amely a jelen ügyben figyelembe vehető (lásd a fenti 42. pontot). Következésképpen a Bizottság a kiegészítő összeget illetően tiszteletben tartotta a fenti 40. és 72. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatban meghatározott követelményeket.

74. E megállapítás ugyanakkor nem változtat azon, hogy a kifogásközlés elküldését követően a Bizottság a fenti 71. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében köteles volt további információkat szolgáltatni a felperesnek azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel kívánja megvalósítani a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékát, annak érdekében, hogy a felperes számára lehetővé tegye az ezzel kapcsolatos álláspontjának érdemi kifejtését, ideértve a kiegészítő összeg kiszabását is.

75. Ugyanakkor ellentétben azzal, amit a felperes sugall, mivel a tényállást közlő levélnek nincs különleges eljárásjogi helyzete, nem szükséges, hogy a Bizottság pontosan ebben a dokumentumban fejtse ki a kérdéses információkat. Inkább azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető egész eljárás lefolytatására tekintettel megfelelően lehetővé tették-e a felperes számára, hogy megértse e szándékot, és arra reagálhasson.

76. Először is, e tekintetben meg kell állapítani, hogy az ezzel összefüggésben releváns információk kiderülnek a 2007. évi határozatból. E határozat (491) preambulumbekezdése ugyanis meghatározza a felperessel szemben alkalmazandó elrettentési együtthatót, míg az (503) preambulumbekezdése a felperes által a tárgyaláson előadottakkal ellentétben kifejezetten kimondja, hogy a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában a Bizottság az ugyanezen együttható alapján kiszámított kiegészítő összeget fog kiszabni a felperessel szemben. E preambulumbekezdések alapján tehát a felperesnek módjában állt megérteni, hogy a Bizottság a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában is biztosítani kívánta a bírság elrettentő hatását.

77. Másodszor, a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) semmi nem enged arra következtetni, hogy jogellenes vagy nem megfelelő lenne a Bizottság azon döntése, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság elrettentő hatását a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában is biztosítani kívánja, mivel ez az ítélet nem érinti ezt a kérdést.

78. Harmadszor, a tényállást közlő levél 20. pontjában a Bizottság kifejtette, hogy a Toshiba kontra Bizottság ítéletet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) követően elfogadandó új határozatban nem hoz majd fel új kifogásokat a felperessel szemben, továbbá hogy az új bírságot a tényállásnak a 2007. évi határozatban lefolytatott mérlegelése alapján fogja kiszámítani, tiszteletben tartva ugyanakkor a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) és a 2011. július 12-iMitsubishi Electric kontra Bizottság ítéletben (T-133/07, EBHT, EU:T:2011:345) kialakított elveket. A tényállást közlő levél 22., 31. és 32. pontjában a Bizottság emlékeztetett arra a szándékára, hogy a bírság összegét az elrettentő hatásának biztosításához kellően magas szinten határozza meg, és pontosította, hogy az ezzel kapcsolatos mérlegelését a felperes és a Melco teljes forgalmára fogja alapítani. A tényállást közlő levél 21. és 41. pontjában a Bizottság felhívta a felperest és a Melcót, hogy terjesszék elő észrevételeiket különösen a számítás módszerével és a releváns paraméterekkel kapcsolatban, ennek érdekében pedig határidőt tűzött számukra.

79. Így a tényállást közlő levél olvasata alapján a felperesnek módjában állt megérteni egyrészt azt, hogy amennyiben a 2007. évi határozattal kiszabott bírság összegének számítási paraméterei összhangban vannak a Toshiba kontra Bizottság ítélettel (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), azokat a Bizottság az elfogadandó határozatban is át fogja venni, másrészt pedig azt, hogy e paraméterek magukban foglalják a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot. Márpedig, mivel ugyanezen szándék alapján a Bizottság a 2007. évi határozatban a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában kiegészítő összeget szabott ki a felperessel szemben, a felperesnek módjában állt megérteni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hasonló kiegészítő összeget szabhat ki vele szemben.

80. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a tényállást közlő levél a 31. és 32. pontjában a kiegészítő összeg kiszabását illetően nem utalt a 2007. évi határozatra, míg a bírságösszeg kiszámításának egyéb vetületeit illetően - különösen e levél 26. és 39. pontjában - utalt arra.

81. Anélkül, hogy ki kellene térni ezen érvnek a Bizottság által vitatott elfogadhatóságára, elegendő megjegyezni, hogy - mint azt a fenti 78. és 79. pont is megemlíti - az a körülmény, hogy a Bizottság az elfogadandó határozatot a lehető legteljesebb mértékben a 2007. évi határozatban alapul vett paraméterekre fogja alapítani, világosan kitűnik a tényállást közlő levélből, különösen pedig annak 20. pontjából, annak ellenére is, hogy az említett levél 31. és 32. pontja nem tartalmaz kifejezett utalást a 2007. évi határozatra.

82. Negyedszer, a felperes a tényállást közlő levélre vonatkozó észrevételeinek 21. és 22 pontjában anélkül hivatkozott a vele szemben alkalmazandó elrettentési együtthatóra, hogy felvetette volna az azzal az időszakkal kapcsolatos kérdést, amelynek tekintetében azt alkalmazni kellett. Így a felperes által a tényállást közlő levélre tett észrevételek ezen időszak meghatározását illetően nem jeleznek bizonytalanságot.

83. Ötödször, a felek között nézetkülönbség áll fenn azon kérdést illetően, hogy az elrettentési együtthatónak a TM T&D tevékenységi időszakát érintő alkalmazására hivatkoztak-e a 2012. június 12-i találkozó során. A Bizottság azt állítja, hogy hivatkoztak, amit az e találkozóról készített belső jegyzőkönyvre utalással igyekszik alátámasztani. A felperes ellenzi a Bizottság értelmezését, utalva az ügyvédjei által az említett találkozó végén készített összefoglalóra, amelyet a 2015. április 15-i leveléhez mellékelt.

84. E tekintetben meg kell állapítani, hogy jóllehet a Bizottság belső jegyzőkönyve a harmadik oldalán szereplő második francia bekezdésben tartalmaz egy olyan szövegrészt, amely adott esetben akként is értelmezhető, hogy a TM T&D tevékenységi időszakára vonatkozó elrettentési együttható alkalmazására utal, ezt a szövegrészt - mint azt a Bizottság maga is elismerte - nem elég világosan fogalmazták meg, amiből az következik, hogy a Törvényszék nem veheti azt figyelembe.

85. Ezzel együtt mind a Bizottság belső jegyzőkönyvének világosan és pontosan megfogalmazott egyéb részeiből, mind pedig a felperes ügyvédjei által készített összefoglalóból - amely figyelembe vehető, amennyiben a Bizottság által a Törvényszék kérdéseire adott válaszként megfogalmazott állításokra vonatkozó reagálásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2005. április 14-iGaki-Kakouri kontra Bíróság ítélet, C-243/04 P, EU:C:2005:238, 32. pont) - kifejezetten kitűnik, hogy a Bizottság véleménye szerint nem kellett megváltoztatni a bírságösszeg számításának a 2007. évi határozatban alapul vett azon paramétereit, amelyeket a Törvényszék nem kifogásolt, következésképpen pedig az egyetlen módszertani módosításnak a referenciaévet kellett érintenie. Márpedig, mint az a fenti 76. és 77. pontban megállapítást nyert, a Bizottság a 2007. évi határozatban az elrettentési együtthatót anélkül alkalmazta a TM T&D tevékenységi időszakára, hogy a bírságösszeg számításának ezen elemét a Törvényszék utóbb kifogásolta volna.

86. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a 2012. június 12-i találkozó során kifejtett álláspont - ahogyan az mind a belső jegyzőkönyvében, mind pedig a felperes ügyvédjei által készített összefoglalóban megjelenik - megerősítette azokat az egyéb releváns adatokat, amelyekből kitűnik, hogy a Bizottságnak szándékában állt az elrettentési együtthatót a TM T&D tevékenységi időszakára alkalmazni, következésképpen pedig a kiegészítő összeget a felperessel szemben kiszabni.

87. Az eddigiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes a 2006. évi kifogásközléstől kezdve tudatában volt annak, hogy a Bizottság biztosítani szándékozik a kiszabott bírság elrettentő hatását. A felperesnek legalább a 2007. évi határozattól kezdve módjában állt megérteni, hogy ez a szándék magában foglalja, hogy a Bizottság a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában kiegészítő összeget szab ki. E szándékot a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem vonta kétségbe, továbbá mind a tényállást közlő levélben, mind pedig a 2012. június 12-i találkozó során megerősítést nyert.

88. E körülmények között a felperes érvei nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy megsértették volna a védelemhez való jogát a Bizottság azon szándékával összefüggésben, hogy vele szemben kiszabja a kiegészítő összeget. Ezért a második jogalap első részét el kell utasítani annyiban, amennyiben az e jog megsértésén alapul.

89. Amennyiben a felperes ezenkívül azt állítja, hogy a kiegészítő összeg kiszabása tévedésen alapul, meg kell állapítani, hogy az érvelése a jelen jogalap keretében hatástalan, amennyiben nem a védelemhez való joga megsértésének alátámasztására irányul.

90. Mindazonáltal továbbá a felperes e tekintetben annak kijelentésére szorítkozik, hogy mivel a megtámadott határozat eltérő bírságokat szabott ki a "Toshibával szemben" és a "TM T&D-vel szemben", a második bírságon felül nem lehetett volna kiszabni a kiegészítő összeget, mivel a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalany volt, továbbá a forgalma nem volt kellően jelentős ahhoz, hogy elrettentési együttható alkalmazását indokolja. Márpedig ez az érv téves előfeltevésen alapul, mivel a megtámadott határozat nem a "felperessel szembeni" és a "TM T&D-vel szembeni" külön-külön bírságot, hanem a felperessel szembeni egyetlen bírságot szabott ki a jogsértésben való részvételéért. Végeredményben az, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság egy része a TM T&D tevékenységi időszakának felel meg, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a bírság ugyanezen részét nem lehetne a kiegészítő összeggel növelni annak érdekében, hogy a Bizottság biztosítsa az elrettentő hatást a felperessel szemben, amelyet felelősnek nyilvánított a TM T&D által elkövetett jogsértésért.

91. A fentiekre tekintettel a második jogalap második részét, következésképpen pedig a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított negyedik jogalapról

92. A negyedik jogalapban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem indokolta meg a jogilag megkövetelt módon a TM T&D kiindulási összegét, amelyet a megtámadott határozatban felhasznált a felperes kiindulási összege, a TM T&D tevékenységi időszakának megfelelő bírság, valamint a kiegészítő összeg kiszámításához. A felperes e tekintetben előadja, hogy a Bizottság a 2007. évi határozatban nem adott magyarázatot arra, hogy a TM T&D-vel szembeni 31000000 euró kiindulási összeget minek alapján számította ki, továbbá hogy a megtámadott határozat ugyanezt az összeget átveszi anélkül, hogy további magyarázattal szolgált volna. Következésképpen a TM T&D kiindulási összegének meghatározása során a Bizottság önkényesen járt el, és megsértette az indokolási kötelezettséget.

93. A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

94. Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, az uniós bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd analógia útján: 2003. szeptember 18-iVolkswagen kontra Bizottság ítélet, C-338/00 P, EBHT, EU:C:2003:473, 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Bár az EUMSZ 296. cikk értelmében a Bizottság köteles megemlíteni azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozat indokolása függ, és azokat a jogi megfontolásokat, amelyek a határozat meghozatalához vezették, e rendelkezés nem követeli meg, hogy minden olyan ténybeli és jogi kérdést megvitasson, amellyel a közigazgatási eljárás során foglalkoztak (lásd analógia útján: a fent hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ítélet, EU:C:2003:473, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az indokolás követelményét az ügy körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére és a címzettek, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni (lásd: 1998. április 2-iBizottság kontra Sytraval és Brink's France ítélet, C-367/95 P, EBHT, EU:C:1998:154, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A fenti ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértését megállapító bizottsági határozatokra.

95. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat kifejezetten kimondja, hogy a felperessel és a Melcóval szemben kiszabott bírságokat illetően a 2007. évi határozatot módosító határozatnak minősül. E körülmények között a jelen jogalap vizsgálata során figyelembe lehet venni a 2007. évi határozat indokolását, amennyiben azt a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem érintette, továbbá amennyiben annak a megtámadott határozat szövege nem mond ellent.

96. E tekintetben a megtámadott határozat (57)-(61) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy mivel az érintett jogsértés nagyon súlyos, eltérő bánásmódot kellett alkalmazni annak érdekében, hogy kifejezésre juttassa a különböző vállalkozások eltérő képességét arra, hogy a verseny vonatkozásában jelentős kárt okozzanak. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen eltérő bánásmódot olyan formában kell megvalósítania, hogy a kiindulási összegeket kategóriákba sorolja azon GIS-eknek a 2003. évre vonatkozó világszintű forgalma szerint, amelyeket a jogsértésben részt vevő különböző vállalkozások szállítottak. A Bizottság a 2007. évi határozat (484)-(488) preambulumbekezdésében kialakított kategorizálásra utalva a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a TM T&D a világszintű GIS-forgalma alapján a második kategóriába került, ami azt eredményezte, hogy a hipotetikus kiindulási összege 31000000 euró lett.

97. A 2007. évi határozat (483) preambulumbekezdése ezenkívül kimondja, hogy a Bizottság a kategóriákat úgy alakította ki, hogy az ugyanazon kategórián belüli vállalkozások GIS-piaci részesedései közötti különbségek a különböző kategóriákba sorolt vállalkozások piaci részesedései közötti különbségekhez képest kevésbé legyenek jelentősek.

98. Ebben az összefüggésben egyébként a bírságkiszabási iránymutatás 1)A. pontjából az következik, hogy a nagyon súlyos jogsértéseket illetően a megállapítható kiindulási összeg meghaladta a 20000000 eurót.

99. Márpedig ezek az adatok lehetővé tehetik a felperesnek azon mérlegelési elemek megértését, amelyek lehetővé tették a Bizottságnak a felperes által elkövetett jogsértés súlyának felmérését, ami magában foglalja, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta az őt terhelő indokolási kötelezettséget, különösen pedig, hogy nem volt köteles a megtámadott határozatban részletesebb ismertetést vagy a TM T&D kiindulási összegének pontos meghatározására vonatkozó számszerű adatokat szerepeltetni (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29-iTokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, T-236/01, T-244/01-T-246/01, T-251/01 és T-252/01, EBHT, EU:T:2004:118, 252. pont).

100. Ezenkívül, még ha a Bizottság a megtámadott határozatban nem is fejti ki, hogy a második kategóriába sorolt vállalkozások, köztük a TM T&D esetében milyen okból döntött épp a 31000000 euró összeg mellett, e döntés nem minősíthető önkényesnek, és nem lépi túl az e területen a Bizottságot megillető mérlegelési jogkör korlátait (lásd analógia útján: Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 99. pont, EU:T:2004:118, 224. pont), mivel azt keretek közé szorítják a fenti 96-98. pontban felidézett tényezők.

101. E körülményekre tekintettel a negyedik jogalapot el kell utasítani.

A bírság kiindulási összegét illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról

102. A harmadik jogalapban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a vele szemben kiszabott bírságot a TM T&D kiindulási összege alapján, nem pedig annak forgalma alapján számította ki.

103. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a TM T&D vonatkozásában egy hipotetikus kiindulási összeg meghatározása és annak a felperes, valamint a Melco közötti felosztása helyett a Bizottságnak először is fel kellett volna osztania kettejük között a TM T&D 2003. évi forgalmát, majd a TM T&D forgalmában fennálló részesedéseik alapján ki kellett volna számítania a 2003. évi világszintű piaci részesedéseiket, végül pedig be kellett volna sorolnia azokat a kiindulási összegek azon megfelelő csoportjába, amelyet a 2007. évi határozatban a világszintű piaci részesedések alapján határozott meg. A felperes azt állítja, hogy ezáltal ő ugyanolyan bánásmódban részesült volna, mint az európai gyártók.

104. A felperes az álláspontját négy érvcsoporttal támasztja alá.

105. Először is a 2007. évi határozatra, a Toshiba kontra Bizottság ítéletre (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), valamint a megtámadott határozat bizonyos szövegrészeire hivatkozik, amelyekből szerinte kitűnik, hogy a bírságok összegét a 2003. évi GIS-eladások alapján kellett volna meghatározni.

106. Másodszor, a felperes több olyan érvet hoz fel, amelyek lényegében arra vonatkoznak, hogy állítólag következetlenség áll fenn a között, hogy a Bizottság a TM T&D vonatkozásában határozott meg kiindulási összeget, és a között, hogy a bírságokat magával a felperessel szemben szabta ki.

107. Harmadszor, a felperes a Bizottság által a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésében tett azon megállapítást kifogásolja, amely szerint a felperes által javasolt módszernek az lett volna a következménye, hogy a 2001. évi virtuális forgalmát veszik alapul.

108. Negyedszer, a felperes szerint a Bizottság anélkül tagadta meg a felperes által javasolt módszer alkalmazását, hogy megfelelő indokolással szolgált volna, különösen pedig megjelölte volna azokat az okokat, amelyek alapján az említett módszer helytelen vagy nem megfelelő lett volna.

109. A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

110. Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok összegének megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje (lásd: Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 99. pont, EU:T:2004:118, 216. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111. A bírság összegét a Bizottság a jogsértés súlya, valamint - ha ennek helye van - időtartama alapján állapítja meg. A jogsértés súlyát olyan szempontok alapján kell megállapítani, mint az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása. Figyelembe kell venni olyan objektív körülményeket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, azok száma és intenzitása, az érintett piac terjedelme, valamint a gazdasági rend károsodása. Az elemzésnek figyelembe kell vennie a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 71. pont, EU:C:2004:6, 89-91. pont).

112. Azonban, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani a jog általános elveit, köztük az egyenlő bánásmód elvét az uniós bíróságok általi értelmezésnek megfelelően (2006. szeptember 27-iArcher Daniels Midland kontra Bizottság ítélet, T-59/02, EBHT, EU:T:2006:272, 315. pont). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, illetőleg a hátrányos megkülönböztetés tilalma megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd: 1998. május 14-iBPB de Eendracht kontra Bizottság ítélet, T-311/94, EBHT, EU:T:1998:93, 309. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113. A jelen ügyben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy a referenciaév során, vagyis 2003-ban ő maga nem teljesített GIS-eladásokat, mivel az ezen ágazatban gyakorolt tevékenységeit 2002-ben átruházta a TM T&D-re.

114. E körülmény magában foglalja, hogy a felperes bírságát nem lehet pontosan ugyanúgy kiszámítani, mint a 2007. évi határozat európai címzettjeinek bírságát, e ponton tehát a helyzete nem volt összehasonlítható az utóbbiak helyzetével.

115. E körülmények között a Bizottság helyesen döntött úgy, hogy a TM T&D vonatkozásában hipotetikus kiindulási összeget határoz meg, és azt felosztja a részvényesei között, ahelyett hogy a TM T&D világszintű GIS-eladásait osztotta volna fel a részvényesei között, és az említett eladásokban fennálló részesedéseik alapján határozta volna meg az egyéni kiindulási összegeiket.

116. Mint az ugyanis a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdéséből, valamint a 2007. évi határozat (61) preambulumbekezdéséből kitűnik, a TM T&D olyan közös vállalkozás volt, amely teljes felelősséggel tartott a GIS gyártásáért és értékesítéséért. Így a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalanynak minősült, még ha a részvényesei közösen is irányították azt.

117. E körülmény egyébként kitűnik a 2007. évi határozatnak a TM T&D részvényesei meghatározásáról szóló 7.2.7 pontjából. Az említett határozat (407) és (435) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság a felperest és a Melcót kifejezetten részvényesi minőségükben tette felelőssé "a TM T&D által 2002. október 1-je és 2004. május 11. között elkövetett jogsértésért".

118. A felperes érvei nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék e következtetést.

119. A fenti 105. pontban hivatkozott első érvcsoportjában ugyanis a felperes azt állítja, hogy a 2007. évi határozatból, a Toshiba kontra Bizottság ítéletből (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), valamint a megtámadott határozat (59), (60), (62) és (66) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a bírságok összegének meghatározását a felperes és a Melco által 2003-ban teljesített egyedi GIS-eladások értékére kellett volna alapítani.

120. Márpedig a megtámadott határozat (59) és (60) preambulumbekezdéséből lényegében az tűnik ki, hogy a felperes esetében a 2007. évi határozatban követett azon általános szabályt, amelyhez a Törvényszék a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ragaszkodott, vagyis azt, hogy az eladások értékének meghatározása során a 2003. évet vegyék figyelembe referenciaévként, különleges módszerek szerint kell alkalmazni, mivel az említett év során a felperes maga nem teljesített GIS-eladásokat, figyelembe véve, hogy az ezen ágazatban gyakorolt tevékenységeit átruházta a TM T&D-re.

121. Ezt az értelmezést megerősíti mind a megtámadott határozat (62) és (66) preambulumbekezdése, mind pedig a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), amelyben a Törvényszék kifejezetten akként hivatkozott a Bizottság által a megtámadott határozatban követett módszerre, hogy az megfelelő példát képez.

122. A fenti 106. pontban hivatkozott második érvcsoportot illetően a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen hivatkozik "a TM T&D-nek a jogsértésben fennálló részesedésére", mivel a Bizottságnak nem a TM T&D, hanem az anyavállalatai bírságát kell meghatároznia. Ebben az összefüggésben a TM T&D forgalmát a felperes és a Melco GIS-ekkel kapcsolatos forgalmainak összesítése képezi.

123. Márpedig először is - mint az a fenti 117. pontból kitűnik - az, hogy a Bizottság a TM T&D által elkövetett jogsértésre hivatkozott, teljesen összhangban van a 2007. évi határozatban tett megállapításokkal.

124. Továbbá a TM T&D elkülönült jogalanyi helyzete folytán a felperes tévesen állítja, hogy a TM T&D forgalmát egyszerűen a részvényesei GIS-ekkel kapcsolatos forgalmainak összesítése képezi.

125. Végül, általánosabban az, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kiszabott bírságokat kizárólag a felperessel és a Melcóval szemben szabta ki, figyelembe véve a TM T&D 2005-ben történő megszűnését, nem járhat azzal a következménnyel, hogy a Bizottság köteles legyen mesterségesen kettéválasztani a TM T&D forgalmát, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a referenciaév során a TM T&D a részvényeseitől elkülönült gazdasági szereplőként működött a piacon. Az ilyen megközelítés ugyanis ténylegesen azt jelentené, hogy a Bizottság eltérne az általa kinyilvánított azon szándéktól, hogy a bírságok összegének meghatározása során az említett évben elért forgalomból induljon ki.

126. A fenti 107. pontban felidézett harmadik érvcsoport keretében a felperes vitatja, hogy az általa javasolt módszer alkalmazása azzal a következménnyel járna, hogy "2001-re virtuális forgalmat vesznek alapul". A felperes előadja, hogy 2001-ben valós forgalma volt, továbbá hogy a Bizottságnak nem 2001-re, hanem 2003-ra kell kiszámítania a virtuális forgalmát, majd azt össze kell hasonlítania a jogsértés többi résztvevőjének valós forgalmával.

127. E tekintetben el kell ismerni, hogy a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdése azon ötödik mondatának értelme, amely szerint a felperesek által javasolt módszer nem megfelelő, amennyiben azzal járna, hogy "a Melco és a Toshiba 2001. évi virtuális forgalmát kellene összehasonlítani a többi vállalkozás 2003. évi forgalmával", nem egészen világos, többek között azért, mert a Bizottság nem határozta meg a "2001. évi virtuális forgalom" fogalmát.

128. Ezzel együtt a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésének harmadik és negyedik mondatában a Bizottság kifejtette, hogy a felperes által javasolt módszer nem tenné lehetővé annak kifejezésre juttatását, hogy a TM T&D mint olyan jogalany, amely 2003-ban részt vett a jogsértésben, azon belül milyen súlyt képviselt. Így ugyanezen (66) preambulumbekezdés ötödik mondata az azt közvetlenül megelőző mondatokkal összefüggésben értelmezve kifejezi, hogy a Bizottság megítélése szerint a felperes által javasolt módszer azzal a következménnyel járna, hogy a TM T&D részvényesei virtuális forgalmának meghatározása érdekében mesterségesen kettéválasztja a TM T&D forgalmát, annak ellenére, hogy a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalany. Márpedig, mint az kitűnik a fenti 115-117. és 123-125. pontból, a Bizottság e megállapítása megalapozott.

129. A fenti 108. pontban összefoglalt negyedik érvcsoportjában a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem indokolta meg a felperes által javasolt módszer elutasítását, és nem jelölte meg, hogy e módszer milyen okok alapján lett volna helytelen vagy nem megfelelő.

130. Márpedig egyrészt, mivel a jelen jogalap nem az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik, a felperes állítása az összefüggéseire tekintettel hatástalan.

131. Másrészt és mindenesetre, ennek az állításnak nyilvánvalóan nincs ténybeli alapja. Mint az ugyanis a fenti 127. és 128. pontban kifejtésre került, a Bizottság a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésében megjelölte azokat az okokat, amelyek alapján a felperes által javasolt módszert nem megfelelőnek ítélte.

132. A fentiek összességére tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

A felperes európai gyártókhoz viszonyított felelőssége mértékének meghatározását illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról

133. A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a bírságok kiindulási összegének meghatározása során nem vette figyelembe, hogy a felperes felelősségének mértéke az európai gyártókhoz képest kevésbé jelentős. E tekintetben a felperes a keresetlevélben kifejti, hogy amíg a jogsértés európai résztvevői két jogsértésben, vagyis a közös megállapodásban és az EGT-ben található GIS-projektek felosztásában vettek részt, addig a japán résztvevők - köztük maga a felperes - csak a közös megállapodásban voltak érintettek.

134. A felperes továbbá előadja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint azon tényt, hogy valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi alkotóelemében, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának értékelésekor és a bírság összegének meghatározásakor. Márpedig a bírságkiszabási iránymutatás alkalmazása keretében ezt az értékelést a felperes szerint szükségképpen a kiindulási összeg meghatározásának szakaszában kell elvégezni, mivel az olyan vállalkozás, amely a kartellnek csak az egyik vetületében vett részt, kevésbé súlyos jogsértést követett el, mint az a vállalkozás, amely ugyanezen kartell több vetületében is részt vett.

135. A felperes a válaszában a Bizottság érveire reagálva pontosítja, hogy az ötödik jogalap sem az egységes és folyamatos jogsértés fogalmát, sem pedig a magatartásának a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) 260. pontja szerinti súlyát nem érinti, hanem a kartellben való közreműködésére vonatkozik, amit a bírság összegének meghatározása során figyelembe kell venni.

136. A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát. Előadja különösen, hogy a 2007. évi határozatban megállapított jogsértés egységes és folyamatos jogsértés volt, továbbá hogy a japán vállalkozások - köztük a felperes - e jogsértésben való részvétele nem volt kevésbé súlyos, mint az európai vállalkozások részvétele.

137. Az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a jogsértést több vállalkozás követte el, meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások részvételének viszonylagos súlyát (lásd: 1999. július 8-iBizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C-49/92 P, EBHT, EU:C:1999:356, 150. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így azon tényt, miszerint valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi összetevő elemében, illetve hogy csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság összegének meghatározása során (a fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, EU:C:1999:356, 90. pont).

138. A jelen ügyben először is a fenti 2-4. pont már felidézte, hogy a 2007. évi határozatban a Bizottság a közös megállapodást, a GQ-megállapodást és az EQ-megállapodást felölelő egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapította meg. Így a felperes tévesen állítja, hogy az európai vállalkozások két jogsértésben vettek részt, míg ő maga csak egyetlen jogsértésben vett részt.

139. Másodszor, a felperes állításával ellentétben a jogsértésben való közreműködése nem csekélyebb azáltal, hogy nem vett részt az EGT-ben található GIS-projekteknek az EQ-megállapodásban szabályozott felosztásában.

140. E tekintetben kétségkívül igaz, hogy a japán gyártóknak és az európai gyártóknak a 2007. évi határozatban megállapított és az EGT-t érintő megállapodásokban és összehangolt magatartásokban való részvétele nem volt azonos jellegű. A japán vállalkozások - köztük a felperes - a közös megállapodás keretében ugyanis arra vállaltak kötelezettséget, hogy nem lépnek be az EGT piacára, és így részvételük a cselekvéstől való tartózkodásban nyilvánult meg. Az európai vállalkozások viszont ugyanezen piacon összejátszásra irányuló tevőleges magatartás révén osztották fel egymás között a különböző GIS-projekteket (lásd ebben az értelemben: Toshiba kontra Bizottság ítélet, fenti 8. pont, EU:T:2011:343, 260. pont).

141. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a japán vállalkozások - köztük a felperes - részéről a cselekvéstől való tartózkodás előfeltételét képezte annak, hogy az EGT-ben található GIS-projektek európai gyártók közötti felosztására az e célból megállapított szabályok alapján kerülhessen sor (lásd ebben az értelemben: Toshiba kontra Bizottság ítélet, fenti 8. pont, EU:T:2011:343, 261. pont). Így a közös megállapodás értelmében őket terhelő kötelezettségvállalások tiszteletben tartásával a japán vállalkozások szükségképpen közreműködtek abban, hogy a jogsértés egészében véve működhessen.

142. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes jogsértésben való közreműködése összehasonlítható az európai vállalkozások közreműködésével, ami magában foglalja, hogy a Bizottság nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét.

143. E körülményekre tekintettel az ötödik jogalapot el kell utasítani.

144. Mivel a Törvényszék az elsődleges kereseti kérelem alátámasztása érdekében felhozott valamennyi jogalapot elutasította, az elsődleges kereseti kérelmet teljes egészében el kell utasítani.

A bírság összegének csökkentése iránti másodlagos kereseti kérelemről

145. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék csökkentse a megtámadott határozatban vele szemben kiszabott bírság összegét. E tekintetben a keresetlevél mellékletében általa levezetett helyettesítő számításra hivatkozik.

146. A Bizottság arra hivatkozva vitatja a jelen jogalap elfogadhatóságát, hogy a felperes azt semmilyen jogalappal nem támasztotta alá.

147. Anélkül, hogy határozni kellene a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról, meg kell állapítani, hogy a felperes által levezetett helyettesítő számítást az elsődleges kereseti kérelem keretében megvizsgált érveken kívül nem támasztják alá egyéb érvek, továbbá hogy e számítás lényegében a felperes által a harmadik jogalap keretében előadott módszer alkalmazásából áll. Ezért az eddigi megfontolásokra tekintettel, valamint a jelen ügyre vonatkozó egyéb olyan körülmények hiányában, amelyek a felperessel szemben kiszabott bírság csökkentését eredményezhetnék, nincs helye annak, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében helyt adjon a felperes másodlagos kereseti kérelmének.

148. Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

149. Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2) A Törvényszék a Toshiba Corp.-ot kötelezi a költségek viselésére.

Kanninen

Pelikánová

Buttigieg

Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. január 19-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék