EH 2002.626 A kegyeleti jog gyakorlásának jogellenes korlátozása nem vagyoni kártérítést alapoz meg. [Ptk. 85. § (3) bek., 354. §, 339. §, 34/1992. (VI. 1.) AB határozat]

A jogerős ítélet a felperes egy millió forint nem vagyoni kártérítés iránt előterjesztett keresetét elutasította.

A jogerős ítélet alapját képező tényállás értelmében a felperes közeli hozzátartozóit - nagyszüleit és szüleit - az alperes kezelésében lévő temető egyik sírhelyében temették el. A legutolsó - urnás - temetésre 1979. június 19-én került sor, a sírhelyet a felperes 2002-ig megváltotta.

A felperes 1992 őszén, halottak napján észlelte, hogy hozzátartozói síremlékét az alperes megszüntette és a sírhely használatát idegen személyek részére biztosította. A sírhelybe ugyanis idegen személyek hozzátartozóit - a felperes hozzátartozói koporsóinak, illetve urnáinak eltávolítása nélkül - temették el, amelyet a részükre felállított újabb síremlék tett egyértelművé. A felperes emiatt, és egyéb családi problémái miatt depresszióssá vált és idegkimerüléssel kezelték. 1993-ban öngyilkosságot kísérelt meg.

A jogerős ítélet a beszerzett szakértői vélemények alapján megállapította, hogy a felperes egészségi állapota a rátemetésről történt tudomásszerzést követően - korábbi állapotához képest - tovább romlott. Miután azonban a felperes öngyilkossági kísérlete és a rátemetés ténye között közvetlen okozati összefüggést nem állapított meg, ezért a felperes keresetét jogalap hiányában elutasította.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a keresetnek történő helyt adás érdekében a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes jogellenes magatartása kegyeleti jogait sértette, amely a kereseti kérelmét önmagában megalapozta. Bizonyította továbbá, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben egészségi állapota megrendült, idegkimerülése miatt öngyilkosságot kísérelt meg. A szakértői vélemény ugyanis nem zárta ki az okozati összefüggést akkor, amikor arra utalt, hogy "a perbeli esemény több más megterheléssel együttesen közrejátszhatott emocionális labilitásának átmeneti fokozódásában". Ezért a jogerős ítélet a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, tehát jogszabálysértően állapította meg azt, hogy az okozati összefüggés nem állt fenn az alperes jogellenes magatartása és a megbetegedés, mint nem vagyoni hátrány között.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A jogerős ítélet az alábbiak szerint törvénysértő:

A Ptk. 75. §-a értelmében a személyhez fűződő jogokat, ezen belül a kegyeleti jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 85. §-ának (3) bekezdése szerint a meghalt személy emlékének megsértése miatt általában a hozzátartozó kérhet jogvédelmet. A fentiekből következően a kegyeleti jogok gyakorlásának korlátozása vagy akadályozása miatt a sírhellyel rendelkezni jogosult hozzátartozó fordulhat a bírósághoz.

A sírhely és a síremlék a meghalt személy emlékének megőrzését szolgálja és egyben biztosítja, hogy a hozzátartozók kegyeleti jogaikat ott gyakorolhassák. Akkor, amikor a sírhellyel rendelkezni jogosult hozzátartozó értesítése és hozzájárulása nélkül a megváltott sírhely használatát a temetőt kezelő szervezet megszünteti, idegenek számára ún. rátemetést enged, a hozzátartozót a kegyeleti jogai gyakorlásától megfosztja. Ezért a személyhez fűződő jogok súlyos megsértését jelenti, ha a temetőt kezelő szervezet a síremléket, a kegyeleti helyet jogosulatlanul megszünteti.

Az alperes tehát akkor, amikor a felperes nagyszüleinek és a szüleinek a sírhelyét és síremlékét megszüntette, a felperes személyhez fűződő - kegyeleti - jogait megsértette. Ezt a tényt egyébként az alperes maga is elismerte.

A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.

A jogsértés elkövetésének időpontjára tekintettel alkalmazandó Ptk. 354. §-ának a 34/1992. (VI. 1.) AB határozattal módosított rendelkezése szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát.

A nem vagyoni kárért való felelősségre - eltérő rendelkezések hiányában - az általános felelősségi szabályok az irányadók.

A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése kimondja: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

E rendelkezés alapján a kártérítés megállapításához három feltétel együttes fennálltát kell bizonyítani: a jogellenes (felróható) magatartást, a bekövetkezett kárt és a kettő között fennálló, releváns okozati összefüggést.

A perben eljárt bíróságoknak e rendelkezések figyelembevételével kellett vizsgálniuk azt, hogy a felperest az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben érte-e nem vagyoni hátrány.

Személyiségi jog megsértésével összefüggő nem vagyoni hátrányok bekövetkeztét a felperesnek kell bizonyítania, a bíróság azonban a köztudomású tényeket akkor is figyelembe veszi, ha arra a felek nem hivatkoztak (BH 1995/273. sz.).

A jelen ügyben azonban a felperes erre a fellebbezésében kifejezetten utalt is.

Köztudomású tényként [Pp. 163. § (3) bek.] elfogadható ugyanis, hogy súlyos lelki szenvedést, tehát nem vagyoni hátrányt okoz, ha a sírhellyel rendelkezni jogosult hozzátartozót megfosztják attól a lehetőségtől, hogy közeli hozzátartozói emlékét a sírhely látogatásával, gondozásával megőrizze, kegyeleti jogait az emlékhelyen gyakorolja.

Ezért a fentiek szerint is megállapítható, hogy a felperest az alperes jogellenes magatartása miatt nem vagyoni hátrány érte. A perben ugyanis az nem volt vitatott tény, hogy a több elhunytat is magában foglaló sírhellyel való rendelkezési jog a felperest illette meg.

A felülvizsgálati kérelem ugyanakkor megalapozottan állította, hogy a perben eljárt bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat is okszerűtlenül, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezést sértve, tévesen mérlegelték, amikor a felperes életkörülményeiben bekövetkezett kedvezőtlen változások és az alperes jogellenes magatartása között az okozati összefüggés lehetőségét kizárták.

A felperes személyes meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy miután szülei sírját nem találta, tehetetlen volt, kiborult. ["Iszonyú érzés volt, hogy nem tudok (többet) kimenni a szüleimhez" 4. sorszámú jegyzőkönyv.].

K. E. tanú, a felperes munkatársa vallotta, hogy "az eset után a felperes egy ideig még bejárt dolgozni, de egész nap ez a temetői dolog volt a témája..., aztán megtudtuk, hogy öngyilkossági kísérlete volt. Ez a sírbontás volt az, ami igazából nagyon megviselte". A felperes fia arról vallott, hogy akkor, "amikor megtudta, hogy nincs meg az a sír, ahol a szülei és nagyszülei voltak elhelyezve, kiborult. Az édesanyámat az édesapám halála kevésbé rázta meg, mivel ők már nem voltak túl jó viszonyban. Az édesanyám a temetői eset után változott meg igazán" (7. sorsz. jkv.).

Dr. F. É. szakpszichológus írásbeli szakvéleményében azt állapította meg, hogy a perbeli esemény több más megterheléssel együttesen közrejátszhatott a felperes emocionális labilitásának átmeneti fokozódásában. Személyes meghallgatásakor pedig úgy nyilatkozott, hogy a perbeli esemény és a felperes neurotikus állapotát súlyosító egyéb események között a közrehatás mértékét hat év után már megállapítani nem lehet. Az öngyilkossági kísérletnél feltételezhető az "utolsó csepp a pohárban" effektus.

E bizonyítékoknak a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésével tehát az is megállapítható, hogy az alperes jogellenes magatartása az emocionálisan labilis személyiségű felperes egészségi állapotát is hátrányosan érintette. Az egészségkárosodásban kimutatható nem vagyoni hátrány bekövetkeztét ugyanis nem zárja ki önmagában az a körülmény, hogy a sérelmet szenvedett fél - egyéb okok miatt - a lelki (idegrendszerre ható) megterheléseket nehezebben viseli el.

A kifejtettekből következően a jogerős ítélet tévesen utasította el a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét. A felperes által követelt összeg azonban nem áll arányban a jogsértés súlyával, az azzal közvetlen összefüggésbe hozható hátrányokkal, a jogsértés elkövetése idején fennálló értékviszonyokkal és ítélkezési gyakorlattal.

A nem vagyoni kártérítés összegét ezért a Legfelsőbb Bíróság - a fenti szempontok mérlegelésével - a Pp. 206. §-ának (3) bekezdése szerint 200 000 forintban állapította meg.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva, az alperest 200 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.

Az alperes a megállapított kártérítés után a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése alapján a károkozás időpontjától kezdődően köteles a késedelmi kamat megfizetésére, amelynek mértéke a 2001. évi LXXXVII. tv. 1. §-ával módosított Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése értelmében 2002. január 1. napjától évi 11%. (Legf. Bír. Pfv. IV. 21.910/2001. sz.)