BH 1984.12.489 Ha a találmány hasznosítására kötött szerződés a felek között tartós jogviszonyt hoz létre, a bíróság a szerződést módosíthatja akkor, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. Ha a felek a szerződéskötéskor a termelés mennyiségének a jövőbeli bizonytalanságát és a nyereség alakulását a kölcsönös kockázatvállalás körébe vonták, az ilyen jellegű és az adott helyzetben várható - az ésszerű kockázatvállalás kereteit meg nem haladó - körülmény-változásokkal a feleknek a szerződési feltételek meghatározásakor számolniuk kellett. Ilyenkor lényeges jogos érdeksérelemre hivatkozással nem követelhető szerződésmódosítás. [Ptk. 241. §, 86. §, 1969. évi II. tv. 17. §]

I. A felperesek és a II. r. alperes (a továbbiakban: feltalálók) a feltalálói a "Vékony acéllemezből hidegen alakított üreges övű gerinclemezes tartó" című találmánynak, amelyre a szabadalmi oltalmat 1970. január 27-i elsőbbséggel adta meg az OTH. A szabadalmi jogosultságot, a találmány szolgálati jellegére tekintettel, az I. r. alperes szerezte meg.

A találmány hasznosításaként az I. r. alperes 1972 februártól kezdve állított elő és hozott forgalomba szerkezeti elemeket, amelyeket - a feltalálók nevére is utalva - GVC jelzéssel is jelöltek.

1972. április 24-én "hasznosítási szerződés"-nek nevezett találmányi díjszerződés jött létre az I. r. alperes és a feltalálói között. Eszerint az I. r. alperes az 1972. február 15-én megkezdett hasznosítás után - a szabadalmi oltalom idejére - "a találmány alkalmazásával gyártott tartó" minden kilogrammja után 100 000 kg-ig 0,30 forint, 100 000-200 000 kg-ig 0,20 Ft, míg 200 000 kg felett 0,10 Ft találmányi díj fizetésére vállalt kötelezettséget. A díj a feltalálók között egyenlő arányban oszlik meg.

Az I. r. alperes 1972-től 1977 év első félévével bezárólag összesen 462 812 Ft találmányi díjat fizetett ki a feltalálóknak. Ezután vita támadt az érdekeltek között, mert az I. r. alperes, bizonyos fejlesztő módosítás után, DVTI jelzéssel állított elő és hozott forgalomba tartókat, és ezt nem tekintette a találmány hasznosításának.

II. A feltalálók közül a felperesek keresetlevelet nyújtottak be, és perben érvényesítették a találmányi díj iránti igényüket. Az eljárt megyei bíróság ítéletében az I. r. alperest személyenként 168 468 Ft hátralékos találmányi díj megfizetésére kötelezte a felperesek részére. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság végzéssel hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában kifejtett álláspontja szerint helytálló az a megállapítás, hogy az I. r. alperes az úgynevezett DVTI tartóknál is alkalmazza a találmányi megoldást, vagyis a találmányt hasznosítja. Tekintettel azonban arra, hogy az I. r. alperes a találmányi díj szerződést érvényében megtámadta, újabb eljárás lefolytatása szükséges. Rámutatott arra, hogy a szerződés megtámadására indított külön pernek a jelen ügyhöz való egyesítése célszerű.

Az újabb eljárásban a megyei bíróság a két ügyet egyesítette, az I. r. alperesnek a szerződés megtámadásával kapcsolatos igényét viszontkeresetként tárgyalta. V. F. feltaláló megtartva eredeti perbeli helyzetét, II. r. alperesként vett részt a jogvitában, és érvényesítette találmányi díjkövetelését az I. r. alperessel szemben.

Az I. r. alperes a szabadalmi oltalomról lemondott; az OTH az 1981. február 11-én kelt határozatával megállapította, hogy a szabadalom a szolgálati találmány feltalálóira átszállt.

Az I. r. alperes ezután a szabadalom megsemmisítésére indított eljárást. A megsemmisítési kérelem nem vezetett sikerre.

Módosított kereseti kérelmükben a feltalálók személyenként 640 686 Ft találmányi díjat követeltek az 1976-1983. június 30-ig terjedő időre. Követelésüket a díj szerződésre alapították, amely szerint az előállított és forgalomba hozott tartók súlyban meghatározott mennyisége után, 0,10 Ft/kg egységárral számítva jár a találmányi díj.

Az I. r. alperes a szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között mutatkozó feltűnő értékkülönbség miatt támadta. Tévedésre is hivatkozott utalva arra, hogy a díj szerződés megkötésekor a DVTI jelzésű termékek után a díjfizetési kötelezettségre nem terjedt ki az akarata.

Az első fokú bíróság az 1983. október 21-én meghozott újabb ítéletében arra kötelezte az I. r. alperest, hogy a feltalálóknak személyenként 556 568 Ft-ot és ennek évenként sávosan számított kamatát fizesse meg. Az ezt meghaladó keresetet és az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az I. r. alperest 50 000 Ft perköltség megfizetésére is. Álláspontja szerint az I. r. alperes az oltalmi kör terjedelmét illetően a szerződés megkötésekor nem tévedhetett, hiszen tervbe vették a GVC profil továbbfejlesztését. Az sem állapítható meg, hogy a tévedést a feltalálók okozták vagy felismerhették. A szerződés megkötésének idejében mutatkozó feltűnő értékkülönbség a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között nem állapítható meg.

A találmányi díjkövetelést a szerződésben meghatározott egységárban látta helytállónak, a mennyiségi adatokat az I. r. alperes adatszolgáltatására alapította.