BH 1977.9.373 Szabadalom hasznosítási szerződés lehetetlenülésének jogkövetkezményei [1969. évi II. tv. 11. § (1) bek., 17., 18. §, 19. § (2) bek., Ptk. 309. §, 319. § (2) bek., 200. § (2) bek.].

A II. r. alperes 1974. július 1-e előtt a G. vállalat raktározási és szállítási osztályának a vezetője, a III. r. alperes 1974. december 8-a előtt ugyanennél a vállalatnál az üzemeltetési osztály vezetője volt. A II. és III. r. alperesek 1970-ben újítási javaslatot nyújtottak be a vállalatukhoz. Javasolták, hogy a felvásárolt szemes termény ideiglenes tárolásához deszkából és szögvasból készítsenek szétszedhető és összerakható, az ömlesztve tárolt szemes gabona körülkerítésére alkalmas falazatot. A vállalat az újítási javaslatot elfogadta és azt 1971. év elején közel 18 000 Ft-tal díjazta. Az újítási javaslat alapján a támfal elemeket az a termelőszövetkezeti közös vállalkozás gyártotta, amelynek a főmérnöke volt az I. r. alperes.

Az újításon alapuló támfal elemeket az alperesek 1972. szeptember 4-én az Országos Találmányi Hivatalhoz szabadalomra bejelentették és teljes vizsgálatot kértek. Majd 1972. szeptember 6-án találmány hasznosítási szerződést kötöttek a felperessel. A szerződés lényege szerint az alperesek feljogosították a felperest az általuk kidolgozott és szabadalmi oltalom megszerzése végett bejelentett megoldásnak a hasznosítására. Kötelezték magukat, hogy a szükséges dokumentációkat átadják és a gyártás megindításához szaktanácsot adnak. A felperes vállalta, hogy - a szerződésben meghatározott részletekben és időpontokban, illetőleg részarányban - megfizet az alperesek részére összesen 360 000 Ft gyártási díjat. Kikötötték sorozatgyártás esetére támfalanként 45 Ft szabadalom hasznosítási díjat (licencdíjat) azzal, hogy az ezen a címen járó összegbe a gyártási díjként fizetett 360 000 Ft-ot be kell számítani. Kimondották, hogy a felek abban a feltevésben kötik a szerződést, hogy a feltalálók a szabadalmi oltalmat elnyerik, amennyiben a feltalálók nem nyerik el a szabadalmat, a hasznosítóval szemben a gyártási jogdíjon kívül semmiféle igényt nem támasztanak.

A felperes szövetkezet a támfalakat sorozatban gyártotta. Az első évben 8266 db támfalat gyártott. Az alperesek részére a szerződésben megállapított összeget - az adók levonásával - kifizette, a levonások után az alperesek összesen 338 400 Ft-ot vettek fel. Az I. r. alperes részesedési aránya 48%, a II. és III. r. alperesek részesedési aránya pedig 26-26% volt.

Az Országos Találmányi Hivatal a szabadalmi bejelentést elutasította. Ezt az alperesek 1974. május 15-én kelt levelükben közölték a felperessel. A felperes 1974. december 6-án felhívta az alpereseket a felvett összeg visszafizetésére, majd 1975. január 15-én pert indított ellenük.

Az alperesek ellen 1974-ben büntető eljárás indult kötelezettség teljesítésért jogtalan előny követelésével elkövetett vesztegetés vétségének az alapos gyanúja miatt. Minthogy a szerződéskötéstől az eljárás megindításáig több mint két év telt el, a cselekmény a Btk. 31. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében elévült, ezért a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette.

A felperes a támfalakat a b-i vállalat megrendelésére szállította darabonként 363 Ft-ért. A megrendelő pert indított a szállító vállalat ellen, mert a kereset szerint a szállító gyártási különköltség címén jogosulatlanul számított fel árvetésében darabonként 45 Ft-ot. A bíróság a keresetet jogerősen elutasította. Az ítélet indokolása szerint az ár a szabad árformába tartozik, a kifogásolt, darabonként 45 Ft nem tekinthető feltűnően aránytalannak.

A bíróság külön eljárásban kötelezte a felperest 1 150 000 Ft gazdasági bírság megfizetésére. Megállapította, hogy a kérdéses támfalak után a szövetkezet a szokásos 12 %-os nyereséggel szemben jóval magasabb, 20,7 %-os nyereséget számított fel és ezen felül darabonként további 76,95 Ft nyereséget ért el. Ennek a 30%-ával felemelt összegében állapította meg a gazdasági bírságot.

A felperes keresetében előadta, hogy az alpereseket csak újítási díj illette meg, ennek az összegét 9788 Ft-ban kérte megállapítani, a kifizetett összegnek ezt meghaladó részét követelte vissza az alperesektől mint tartozatlan fizetést.

Az alperesek elutasítást kértek. Védekezésük szerint a felvett összeg gyártási díj, ami a szerződés szerint akkor is megilleti a feltalálókat, ha szabadalmi oltalmat nem nyertek. Hivatkoztak arra, hogy a szerződés megtámadásával a felperes elkésett. Végül előadták, hogy az 1969. évi II. tv. 19. §-ának (2) bekezdése értelmében is kizárt a visszakövetelés, mert a felperes által a gyártás alapján elért haszon bőven fedezi a kifizetett összeget.

Az első fokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek téves feltevésben voltak, számítottak arra, hogy a felperesek a szabadalmat elnyerik. Az elutasításról a felperes 1974. május 15-én szerzett tudomást, egy éven belül a szerződést megtámadta. A kikötött gyártási díj lényegében a szabadalom hasznosítás ellenértéke. Viszont szabadalmi oltalom hiányában az 1969. évi II. tv. 19. §-ának (2) bekezdése nem alkalmazható. Az alperesek szolgáltatása csak újításnak tekinthető. A felperes jogosan követeli az ezt meghaladó összeg visszafizetését. Az első fokú bíróság megállapította, hogy a felperesnél a korábban szokásos 12 %-os nyereséggel szemben 20,7 %-os nyereség volt. Ennek arányában állapította meg az újítási díjat 4 %-os díj kulcs alkalmazásával kerekítve 20 000 Ft-ban. A felvett összegnek ezt meghaladó része visszafizetésére kötelezte az alpereseket, évi 5 %-os kamatokkal és a pervesztéssel arányos perköltséget is megállapított.