AVI 2015.7.55 Az adólevonási jog vizsgálata során az adott tevékenységet tárgyilagosan kell vizsgálni [2007. évi CXXVII. tv. 119. §, 120. §]

A felperes 2009. május 20-ai megalakulását követően toll felvásárlással foglalkozott. A beszerzéseket az A.-T. Építőipari Kft. (továbbiakban: A. Kft.) és az A.-L. Kft. (továbbiakban: A. L. Kft.) bonyolította. A kft.-k ügyvezetője által megjelölt őstermelőktől a felperes saját gépjárművével szállította el a bálákban a tollat, még a felvásárlási vagy az azt követő napon a végső felhasználónak. A beszerzésekről az A. Kft. 2008. július 4. és szeptember 28. között 52 db számlát bocsátott ki, melyben 17 381 000 Ft levonható általános forgalmi adót tüntetett fel. 2009. október 1. és 20. között további 5 db számla kibocsátására került sor, melynek áfa-tartalma 2 485 000 Ft volt. A kft. képviseletét az értékesítés időszakában V. I., míg 2009. október 13-tól 2010. február 26-áig, a felszámolás elrendeléséig O. S. látta el.

A felperes az A. L. Kft.-től 2009. október 22. és 27. közötti teljesítésű számlákat fogadott be, melyekben a 2 255 000 Ft előzetesen felszámított általános forgalmi adót levonásba helyezte. Az A. L. Kft. képviselője szintén V. I. volt 2010. február 12-ig, ezt követően O. S. A számlakibocsátó társaságot az adóhatóság ellenőrizni nem tudta, O. S. jelenlegi ügyvezető többszöri idézés ellenére nem jelent meg. A felszámolás alá került A. Kft. iratanyagai a felszámolónak nem kerültek átadásra.

A fentiek alapján az elsőfokú adóhatóság 2009. III. negyedévre 17 381 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, ezután 8 690 000 Ft adóbírságot és 1 773 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel. 2009 októberére vonatkozólag pedig 4 740 000 Ft adóhiány, 2 370 000 Ft adóbírság és 428 000 Ft késedelmi pótlék került megállapításra.

A fellebbezés folytán eljárt alperes 2011. március 28. napján kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Határozatát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdés, 120. § a) pont, 127. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdés, 16. § (3) bekezdés, 165. § (2) bekezdés, 166. § (1) és (2) bekezdéseire alapozta. Kifejtette, hogy csak alakilag és tartalmilag hiteles bizonylat alapján van helye áfa-levonásnak. Csakis a hiteles számla szerinti gazdasági esemény nyújthat alapot az adólevonási jog gyakorlására. Megítélése szerint a két kft. által kibocsátott számlákon feltüntetett gazdasági események nem bizonyítottak, az azokon feltüntetett gazdasági események az ott feltüntetett felek között és módon nem jöttek létre. A fellebbezési eljárás során benyújtott irat alapján pár őstermelőt telephelyén ellenőrzött és kísérletet tett még néhány őstermelő felkeresésére, melyek alapján változatlanul állította, hogy a felperes és a kft.-k között tollvásárlás nem történt.

A felperes kereseti kérelmében az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a tényállás feltárása az alperes részéről nem történt meg, a fellebbezéséhez csatolt lista alapján az őstermelők beazonosíthatók voltak, így a gazdasági esemény igazolására sor kerülhetett volna. Kérte gépjárművezető alkalmazottjának, illetőleg egyéb, a felvásárlást végző kft. ügyvezetőjének meghallgatását és igazságügyi mezőgazdasági szakértő kirendelését.

A perek egyesítését követően a Megyei Bíróság jogerős ítéletével a keresetnek helyt adott és az alperesi határozatokat az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Kiemelte, hogy a felperes már a fellebbezéséhez és annak kiegészítéséhez is részletes listát csatolt azon személyekről, akiktől a két kft.-n keresztül megvásárolta a számlákon szereplő tollmennyiséget. Az őstermelők beazonosíthatók voltak, hiszen a felperes olyan listát mutatott be, amelyen az érintett termelők lakcíme, telephelye, igazolványszáma és adószáma is rögzítve volt. Ezzel szemben az alperes a listából csak néhányat kiválasztva foganatosított bizonyítási eljárást, azonban nem hívta fel őket 2009. évi irataik csatolására és saját nyilvántartásaival sem vetette össze ezeket. Nézete szerint az alperes nem tett eleget a tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettségének. Hiányolta T. I. felperesi alkalmazott meghallgatását a toll átvételére vonatkozóan, illetőleg a menetlevelek összevetését a felperesi bejelentés szerinti adott számlákhoz tartozó őstermelők adataival, valamint további, az őstermelőkhöz kihelyezett lúd és felvásárolt ludak mennyiségének megvizsgálását.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása iránt. Másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezésével a megyei bíróság új eljárásra és ítélet hozatalára történő kötelezését kérte. Szerinte a megyei bíróság az adólevonási jog gyakorlására, illetve bizonyítási teherre vonatkozó szabályok nem megfelelő értelmezésével hozta meg döntését, ítélete több helyen iratellenes, az okszerűtlen és az indokolási kötelezettségnek sem felel meg. Az adóhatóság minden szükséges és lehetséges eljárási cselekményt elvégzett, ezek alapján a számlák hitelessége nem nyert igazolást. A számlakibocsátók számlák szerinti teljesítését, illetve működését semmilyen irat, egyéb adat, tény vagy körülmény nem támasztotta alá. Számos bizonyítás ellenére az áru eredete nem volt feltárható, a felperesi ügyvezető és a számlát kibocsátó kft.-k ügyvezetői egymásnak is több ponton ellentmondó nyilatkozatot tettek. Hangsúlyozta, hogy a felperes által közölt 19 őstermelőből csupán 6 fő volt beazonosítható, melyek közül 3 termelő nyilatkozott akként, hogy 2008-ban állt kapcsolatban a társaságokkal. R. L. őstermelő a gazdasági kapcsolat fennállását egyáltalán nem ismerte el annak ellenére, hogy a felperesnek korábban erre vonatkozóan pozitív nyilatkozatot tett. A többi őstermelőt fellelni nem tudták, hiszen a helyszíni ellenőrzések nem vezettek eredményre, így nyilvánvaló, hogy idézésük felesleges lett volna. Megítélése szerint az adóhatóság tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettsége nem parttalan, csak az ügy szempontjából releváns tényekre, körülményekre vonatkozik, ezeket pedig megpróbálta feltárni és bizonyítani. Hiányolta, hogy a felperesnek nem volt pontos, átlátható nyilvántartása a termelőkről és a szállítóleveleken szereplő monogramok alapján őket kétséget kizáróan nem lehetett beazonosítani. A felperes menetlevelei nem feleltek meg a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendeletben foglaltaknak. Változatlanul állította, hogy a felperesi ügyvezető és a kft.-k volt ügyvezetőjének nyilatkozatai egymásnak ellentmondóak, ekként önmagukban nem bizonyítják a számlák valóságtartalmát. A megyei bíróság megsértette a Pp. 172. § (1) bekezdését akkor, amikor a felperesi ügyvezető meghallgatásáig a tárgyaláson jelen volt, ezért az ő vallomását figyelmen kívül kellett volna hagyni. Kifogásolta a megismételt eljárásra vonatkozó utasítást is. Miután a számlák valóságtartalmát tanúk nyilatkozatával igazolni nem lehet, további erre vonatkozó bizonyítás lefolytatása felesleges. Ennek ellenére az adóhatóság a fellebbezési eljárásban a beazonosítható őstermelők meghallgatását megkísérelte. T. I. alkalmazott tanúkénti meghallgatásának mellőzését az alperes határozatában indokolta. Az elsőfokú bíróság nem okolja meg ennek szükségességét, illetve ha azt elengedhetetlennek ítélte, miért nem került sor arra a bírósági eljárásban. Figyelmen kívül hagyta a bíróság a menetlevelek hiányosságára vonatkozó alperesi kifogást, amely miatt azok nem vethetők össze a felperesi beszerzési és üzemanyag számlákkal sem. Összefoglaló érvelése szerint a bíróság ítélete nem felel a Pp. 221. § (1) bekezdésében, 339. § (1) bekezdésében írt kötelezettségnek. Ezen túlmenően a perköltség mértékét is támadta, szerinte a megítélt 400 000 Ft eltúlzott, figyelembe véve a bírósági tárgyalások számát és azok időtartamát, továbbá ellentétes a ügyvédi munkadíjról szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ában foglaltakkal is.