EH 2007.1597 Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés esetén annak megállapítása, hogy mely ügycsoportok tekintetében szükséges a gondnokság alá helyezés, nem orvosszakértői, hanem jogi kérdés, amelyről a bizonyítási eljárás alapján kizárólag a bíróság dönthet [Ptk. 14. §].
Az alperes egyedülálló, rokkantnyugdíjas, tulajdonát képezi a Gy. város, C. utca 41. IV. em. 58. szám alatti ingatlan. Korábban könyvelőként dolgozott, azonban 2001-ben a munkaviszonyát megszüntették és ezt a tényt az alperes nagyon nehezen élte meg. Pszichiátriai osztályra történő felvételére háziorvosi beutalóval került sor. A felvételkor arra panaszkodott, hogy munkahelyéről kitúrták, valakik el akarják tenni láb alól, lábait perzselik elektromosan vagy távirányítással, azért, hogy az életét lehetetlenné tegyék. 2005. tavasza óta az alperes folyamatosan intézeti elhelyezésben részesül, jelenleg a D.-i Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályon kezelik.
A bíróság jogerős ítéletével az alperest a bentlakásos szociális intézetben történő elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozatok, az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása, valamint az igények bírósági úton történő érvényesítése ügycsoportok tekintetében cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, azzal, hogy a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata 2009-ben szükséges.
A bíróság a perben részletes bizonyítási eljárást folytatott le. Meghallgatta a feleket, a tanúkat, valamint két igazságügyi szakértői véleményt is beszerzett, figyelemmel arra, hogy az első szakértői véleményben foglaltakat mind a két fél vitatta. Az újabb, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek V.-i Intézetében készült szakvélemény megerősítette a korábbi szakértői véleményben foglaltakat.
A szakértői vélemény értelmében az alperes paranoid szenzitív személyiségzavarban és tartós paranoid zavarban szenved. A környezetével szemben vádaskodó magatartású, paranoid tünetei az évek során berögzültek, meggyőződéseiben megingathatatlan. Betegség-belátása teljesen hiányzik, kompromisszum-készsége csekély, a folyamatos pszichiátriai kezelés ellenére pszichés állapotában lényeges változás nem következett be. Emiatt az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a bentlakásos szociális intézetben történő elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozatok az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása, valamint az igények bírósági úton történő érvényesítése terhén időszakonként visszatérően nagymértében csökkent.
A bíróság az alperest a szakértői véleményben meghatározott ügycsoportok vonatkozásában cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes kereseti kérelmének elutasítását, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. Az alperes álláspontja szerint azok a szakértői vélemények, amelyekre az első-, valamint a másodfokú bíróság az ítéletét alapította, aggályosak, homályosak és ellentmondásosak, ezért a felperes a perben kérte, hogy azokat az Egészségügyi Tudományos Tanács vizsgálja felül, azonban a bíróság e bizonyítási indítványának nem adott helyt. Ugyanakkor a szakértői vélemények mellett az egyéb peradatokat indokolás nélkül értékelési körén kívül hagyta. Mindez a Pp. 182. § (3) bekezdésében és 206. §-ának (1) bekezdésében írt eljárásjogi szabályok megsértését jelenti, az érdemi döntésre is kiható törvénysértést eredményez. A felperes a szakértői véleményeket és ennek következtében a jogerős ítéletet alapvetően azért tartja anyagi jogi szempontból is jogszabálysértőnek, mivel a bíróság az ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogát a felperesnek nem korlátozta, ugyanakkor azzal, hogy az ítélet értelmében a bentlakásos szociális intézetben történő elhelyezéséről önállóan nem dönthet és a felperes intézetben tartózkodik, lehetetlenné teszi, hogy a felperes a vagyoni ügyeit el tudja látni.
A felülvizsgálati kérelem kisebb részben alapos.
A Ptk. 14. §-ának (4) bekezdése szerint cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyeihez viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása, vagy szenvedélybetegsége miatt - általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Az (5) bekezdés kimondja, hogy ha a belátási képesség korlátozottsága csak részleges, a gondnokolt minden olyan ügyben önállóan érvényes jognyilatkozatot tehet, amely ügycsoport tekintetében a bíróság a gondnokolt cselekvőképességét nem korlátozta. Ez a rendelkezés az arányosság alkotmányos elvét juttatja érvényre, tehát azt, hogy a gondnokság alá helyezett személy csak annyiban legyen korlátozva önálló ügyvitelében, amennyiben saját és mások jogainak védelme érdekében feltétlenül szükséges. Lehetőség van tehát arra, hogy a bíróság a belátási képesség csökkenését ne csak általános jelleggel állapíthassa meg, hanem egyes ügycsoportok vonatkozásában is, és ehhez képest rugalmasan, egyénre szabottan határozza meg a gondnokság alá helyezés jogkövetkezményeit.
A Ptk. 14. §-ának (6) bekezdése sorolja fel azokat az ügycsoportokat, ahol az érintett személy cselekvőképességének korlátozása általában indokolt lehet. Nincsen azonban akadálya annak, hogy a bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a törvényben nem említett területen korlátozza a gondnokolt teljes cselekvőképességét.
Annak megállapítása, hogy mely ügycsoportok tekintetében szükséges valamely személy gondnokság alá elhelyezése nem orvosszakértői, hanem jogi kérdés, amelyről a bizonyítási eljárás lefolytatását követően kizárólag a bíróság dönthet. A szakértői vélemény ugyanis csak a betegség fennállását, annak súlyosságát, illetve jellegét igazolhatja. Ez azonban nem teszi feltétlenül szükségessé a cselekvőképesség korlátozását (kizárását) eredményező gondnokság alá helyezést és különösen nem döntheti el azt a kérdés, hogy mely jogterületeken indokolt a korlátozás és mely jogterületeken nem.
Jelen esetben a bíróság az egyéb peradatokkal összhangban álló aggálytalan orvosszakértői vélemény alapján állapította meg, hogy az alperes paranoid szenzitív személyiségzavarban és tartós paranoid zavarban szenved, a környezetével szemben vádaskodó magatartású, kompromisszum-készsége csekély. Helyesen, a jogszabályokkal összhangban döntött a bíróság arról, hogy az alperesnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a bentlakásos szociális intézetben történő elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozatok, valamint az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása terén nagymértékben csökkent, ezért őt e területeken - figyelemmel arra is, hogy a betegségtudata teljesen hiányzik - indokolt és szükséges cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezni.
A pszichológus szakértő - noha ez nem orvosszakértői kérdés - a bíróság megkeresésére az igények bírósági úton történő érvényesítése vonatkozásában is javasolta a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést. Ennek megfelelően hozta meg a bíróság az ítéletét, azonban sem a szakértő, sem a bíróság nem adta indokát annak, hogy miért szükséges korlátozni az alperes önálló igényérvényesítési jogát. Az alperesnek meg nem cáfolt előadása szerint 1990-ben volt egy örökösödési pere, melyet megnyert, majd 2003-ban munkaviszonyának megszüntetése miatt indított pert, melyben a keresetét a bíróság elutasította. A felperes esetében tehát perlekedési hajlam nem nyert igazolást, döntési autonómiáját e területen nem indokolt korlátozni, ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmére tekintettel a felperes keresetét e vonatkozásban - figyelemmel a Ptk. 149. § (4) bekezdésében foglaltakra - elutasította.
Egyebekben azonban nem ellentmondásos és nem megalapozatlan a pszichológus szakértői vélemény és az erre támaszkodó bírósági ítélet. Az a körülmény, hogy az alperes jelenleg bentlakásos pszichiátriai intézetben tartózkodik és ezáltal vagyoni ügyeinek intézése több-kevesebb nehézségbe ütközik, semmiképpen sem teszi indokolttá, hogy a bíróság e vonatkozásban korlátozza a cselekvőképességét, figyelemmel arra, hogy a szakértő kiegészítő véleménye értelmében az alperes logikusan beszélt anyagi gondjairól, ezzel összefüggésben elmebetegségre utaló tünet nem merült fel, nem volt feltárható olyan téveszme, érzékcsalódás, kóros beállítódás, ami közvetlen módon befolyásolná a pénzkezelési készségét. A pénzkezeléssel kapcsolatos kérdésekre világos és logikus válaszokat adott. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy szükség esetén a gyámhatóság gondnokot rendelhet annak, akit körülményei ügyei vitelében akadályoznak. A gondnok kezelheti a gondnokolt vagyonát és megtehet minden olyan intézkedést, amivel a gondnokolt személyt károsodástól óvja meg. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy az ilyen típusú gondnokrendelés a gondnokolt személy cselekvőképességét nem érinti.
Az elsőfokú bíróság ismertette azokat a tanúvallomásokat, amelyeket az ítélet meghozatalánál figyelembe vett, a másodfokú bíróság pedig részletes, a jogszabályokkal összhangban álló indokát adta annak, hogy miért nem volt szükség a perben az Egészségügyi Tudományos Tanács bevonására. Ezért az alperes felülvizsgálati kérelme nem volt alapos, amikor arra hivatkozott, hogy a bíróság egyes peradatokat indokolás nélkül értékelési körén kívül hagyott, illetve amikor azt állapította, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács megkeresésének mellőzése jogszabálysértő volt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perben eljárt bíróságok az alperes által hivatkozott anyagi jogi és eljárásjogi jogszabálysértéseket nem követték el, illetve a Ptk. 14. §-ával összhangban csak az igények bírósági úton történő érvényesítésére vonatkozóan nem találta indokoltnak az alperes cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezését és utasította el a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján e vonatkozásban a felperes keresetét, egyebekben a jogerős ítélet hatályában való fenntartása mellett.