AVI 2016.11.85 Meg kell tagadni az adólevonás jogát, ha e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoznak [Európai Unió Bírósága C-80/11., C-142/11.]

A felperes bejegyzett főtevékenységi köre számítógép alkatrészek nagykereskedelme, szoftverkészítés, szaktanácsadás. A felperes 2006. augusztus hónapban a P. K. Kft. számlája alapján 3 569 186 Ft, a S. Sz. Zrt. bizonylataira alapítottan 53 307 860 Ft, a C.C. Kft. számlái kapcsán pedig 28 169 004 Ft általános forgalmi adót (a továbbiakban: áfa) helyezett levonásba. A felperes számlák szerinti beszállítói további beszállítóktól - láncértékesítések útján - jutottak a bizonylatokon feltüntetett termékekhez.

Az adóhatóság a felperesnél 2006. augusztus hónapra, áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtt ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott határozatban a felperes terhére 96 382 000 Ft jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő áfa adókülönbözetet írt elő, ami után 48 191 000 Ft adóbírságot szabott ki.

A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes - a 2010. március 22. napján kelt határozatában - az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntésének indokolása szerint a felperes által befogadott számlák nem tekinthetők az áthárított adó összegét hitelesen igazoló dokumentumnak, mert a gazdasági események feltárására indított vizsgálatokból, bizonylatokból, nyilatkozatokból, tanúvallomásokból megállapítható, hogy a gazdasági események a valóságban nem a számlákon megjelölt módon mentek végbe. A számlák tartalmilag hiteltelen bizonylatok, ezekre adólevonási jog nem alapítható. Az elsőfokú adóhatóság teljesítette tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét, mindegyik beszállító társaságnál vizsgálatot folytatott le, szakértőt is kirendelt, és ezek eredményeként alappal rögzítette, hogy a termékek eredete igazolatlan. Az alperes érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32.§ (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdés 16. pontjára, 43. § (5) bekezdésére, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 165-166. §-aira, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, 97. §-ára alapította. Rögzítette, hogy a felperes javára kellően körültekintő eljárás nem állapítható meg. A saját tőke és a bruttó árbevétel kedvező aránya önmagában nem jogellenes, azonban az értékesítési láncolatban résztvevő társaságoknál az állapítható meg, hogy 3 000 000 Ft-os alaptőkével több száz milliós, esetleg milliárdos nagyságrendű kereskedelmi tevékenységet végeztek, majd rövid működést követően a társaságokat külföldi személyeknek értékesítették, illetve más személyek adataival visszaélve került sor a társaságok értékesítésére. A beszállítók szállítási, raktározási költséget vagy egyáltalán nem vagy csak minimális összegben számoltak el. Az áruk eredetét az egész eljárás során nem lehetett igazolni, a láncolat kezdetén lévő társaságok számlái is hiteltelenek, és a befogadók sem végeztek mást, mint továbbszámlázást. A határozatban részletezett adatokra, tényekre, körülményekre, bizonyítékokra figyelemmel a felperes nem tanúsította a szokásos gondosságot ügyletkötései során, illetve a számlák befogadásakor, és olyan láncolatban vett részt, amely az adóbevételek csökkentésére, adó visszaigénylésre irányult, tehát rosszhiszemű, rendeltetés ellenes joggyakorlást valósított meg, ezt a felperes által alaptalanul vitatott szakértői vélemény is alátámasztja. Ez utóbbi egyebek mellett rögzíti azt is, hogy a tényleges beszerzési forrás semmilyen adatból nem rekonstruálható. A forgalmi adatok alapvetően fiktív, valójában soha nem létező áruk mozgásáról szólnak, az adózói adatokat figyelembe véve ilyen tömegű mikroprocesszor egyetlen szomszédos országban sem adható el, a felperes által állítólag exportált darabszámok meghaladják a térség bármely államának belső piacát.

A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Hivatkozott a tényállás tisztázatlan, bizonyítatlan voltára, kifejtette, hogy gazdasági eseményeket hitelesen igazoló dokumentum birtokában jogszerűen gyakorolta adólevonási jogát, és bizonyítási indítványokat terjesztett elő.

Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:

Az alperes széles körű bizonyítási eljárást folytatott le a gazdasági ügyletek valós tartamának felderítése érdekében, a tényállást teljeskörűen feltárta, bizonyította, a rendelkezésére álló adatokat - az értékesítésekben szereplő gazdasági társaságok tulajdonváltozását, székhelyükön való fel nem lelhetőségét, az általuk nem, vagy csak minimális összegben elszámolt szállítási, raktározási költségeket, a személyi és tárgyi feltételeik hiányát, saját bruttó és nettó árbevételük arányát, az áru szállításával, eredetével kapcsolatos bizonytalanságokat, a szállítólevek és átadás-átvételi jegyzőkönyvek hiányát - helytállóan értékelte. A felperesi érveléssel ellentétben az alperes nem azt rótta a felperes terhére, hogy számlakibocsátói nem tartották be a rájuk vonatkozó szabályokat, hanem azt, hogy a vizsgált ügyletek kapcsán az Áfa. tv. 3. §-a szerinti termékértékesítés megállapíthatóságának feltételei hiányoznak. Ezt pedig a feltárt körülmények, így pl. a készletezés hiánya, az alacsony jegyzettőkéjű társaságoktól történő rendszeres, nagy volumenű megrendelések, a társaságok egy részének rövid működését követő külföldi részére történő értékesítése, más személyek adataival való visszaélés és a más törvényszéki eljárások során a felperes által bemutatott nyomozati eljárásban beszerzett informatikai szakértői vélemény is megerősíti.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdésében, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: új Áfa. tv.) 120. § a) pontjában, az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 165. § (1) és (2) bekezdéseiben, 166. § (1) és (2) bekezdéseiben, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltaknak és a C-354/03., C-355/03., C-484/03. számú (Optigen) ügyben hozott ítéletben kifejtett jogértelmezésnek. Fenntartotta keresetben is kifejtett jogi álláspontját, mely szerint a határozatok által érintett körben megtörtént az exportértékesítés. Kifejtette, hogy az ellenőrzés során rendelkezésre bocsátotta teljes adat és iratállományát, így a kereskedelmi partnerei által kibocsátott számlákat, szerződéseket, amelyek igazolják a beszerzési számlák hitelességét az ellenérték megfizetésére vonatkozó dokumentumokkal együtt. Előadása szerint az adóhatóságnak nem volt jogszabályi lehetősége arra, hogy adólevonáshoz való jogát elvitassa, kellő körültekintéssel járt el. Az alperes nem megfelelően értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, a kirendelt, illetve általa felkért szakértő véleményét, jogsértően mellőzte a büntetőügy iratainak beszerzését, a tanúk meghallgatását. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság sem tárta fel az ítélethozatalhoz szükséges tényállást. Ezt azzal indokolta, hogy - indítványa ellenére - nem került sor ügyvezetőjének, kereskedelmi vezetőjének meghallgatására, igazságügyi szakértő kirendelésére, a büntetőügy iratanyagának beszerzésére, tanúk meghallgatására.