A Fővárosi Ítélőtábla Pf.22191/2011/4. számú határozata jogdíj megfizetése (SZERZŐI jogdíj megfizetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 123. §, 146. §, 157. §, 212. §, 221. §, 253. §, 327. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 324. §, 325. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 80. §, 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 16. §, 18. §, 44. §, 66. §, 86. §] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf.22.191/2011/4.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Kricsfalvi Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. Kicsfalvi Anita ügyvéd) által képviselt felperes neve Egyesülete (felperes címe) felperesnek a Sár és Társai Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. Horváth Katalin ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen szerzői jogdíj megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2011. szeptember 9. napján kelt, 8.P.24.193/2008/52. számú ítélete ellen az alperes 53. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és az elsőfokú perköltség összegét 1 270 000 (Egymillió-kétszázhetvenezer) forintra leszállítja, egyebekben helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 152 400 (Százötvenkettőezer-négyszáz) forint másodfokú perköltséget.

Az alperes kérelmére 94 300 (Kilencvennégyezer-háromszáz) forint szükségtelenül lerótt fellebbezési illeték visszatérítésének van helye.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3 819 858 forint + áfa összeget - jogdíj címén - és utána 2006. december 28. napjától a kifizetésig terjedő időre járó törvényes mértékű késedelmi kamatot, továbbá 4 573 951 forint + áfa összeget - jogdíj címén - s az összeg után 2008. január 1. napjától a kifizetésig terjedő időre járó középarányos késedelmi kamatot, valamint 2 710 000 forint + áfa összegű perköltséget. A felperes megállapítás iránti keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 502 730 forint eljárási illetéket.

Az indokolás ismertette a felperes és az alperes jogelődje, a M... Rt. által 2001. március 7. napján kötött, majd azt 2002. június 27-én kiegészített, magyar filmalkotások szerzőinek a filmek többszörözése és terjesztése után járó jogdíja megfizetésével kapcsolatos megállapodások egyes kikötéseit, valamint a megállapodásnak a felperes által közölt és 2006. február 28-ra szóló felmondásáról szóló levelet.

Kimerítően részletezte a felperes eredeti és a per során több ízben, az alperesi adatszolgáltatásokra tekintettel módosított kereseti kérelmeit, majd végső formáját, miszerint annak megállapítását kérte, hogy az alperes szerződésszegést követett el, amikor a filmszerzőkkel egyedi megállapodásokat kötött, holott a szerződésben arra vállalt kötelezettséget, hogy a jogdíjak fizetése a felperesen keresztül történik. Emellett marasztalás iránti követelése is volt, egyrészt a szerződések hatálya alatt többszörözött filmalkotások felhasználása utáni 3 819 858 forint + áfa összegű jogdíj és annak a szerződés megszűnésétől 2006. december 28-tól számított kamata, másrészt a szerződés megszűnését követően többszörözött filmek után járó 4 573 951 forint jogdíj és annak 2008. január 1. napjától járó kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az adatszolgáltatási igényét végül nem tartotta fenn.

Az elsőfokú bíróság először az alperes eljárási kifogásait vizsgálta. A felperes perbeli legitimációja kérdésében a nyilvántartásba vételéről szóló NKÖM közleményre és a tételes jog rendelkezéseire utalva megállapította, hogy a felperes, mint közös jogkezelő jogosult a filmalkotások többszörözött példányonkénti terjesztése után a szerzőknek járó jogdíj érvényesítése iránt fellépni. Ezt nem befolyásolja, hogy az 1989-ig készült magyar filmek felhasználási jogai a filmszerzők törvényi jogutódairól, a filmstúdiókról a M...-re szálltak át, és ez okból a filmgyártók perben állását sem tartotta szükségesnek.

Az ügy érdemében az elsőfokú bíróság a megállapítási keresetet a Pp. 123. §-ában írt feltételek hiánya miatt elutasította.

A marasztalás iránti igényt azonban alaposnak találta, mert nem fogadta el sem az alperes elévülési kifogását, sem azt a védekezését, miszerint az 1973 előtt, illetve 1973 után gyártott filmalkotások tekintetében a felperest eltérő igényérvényesítési jogok illetnék meg. Ezért az alperest kötelezte a szerződés hatálya alatt, majd az azt követően többszörözött és terjesztett filmek után járó jogdíjak megfizetésére az alperesi adatszolgáltatás alapján a felperes által kimunkált, a filmek és a szerzők szükséges adatait tartalmazó és összegszerűségében nem vitatott, táblázatokba foglalt (F/29. és F/31.) adatok alapján.

Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes élt fellebbezéssel, annak részbeni megváltoztatását kérve. Elsődlegesen az 1973 után gyártott filmalkotásokra számított jogdíj tekintetében kérte a kereset elutasítását, meghatározva, hogy a szerződések hatálya alatt illetve a szerződések utáni időszakra vonatkozóan megítélt marasztalásból mely összegeket meghaladóan kér elutasítást. Másodlagosan az 1973 után gyártott filmek utáni jogdíjak vonatkozásában 13 film esetében a követelés elévülésére hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság eljárási hibájaként kifogásolta, hogy az elsőfokú ítélet nem említi meg, hogy mi volt a felperes eredeti keresete, az hogyan változott, illetve mely kérelemtől mikor állt el. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság kifejezett kérelem ellenére nem rendelkezett az elállás folytán az alperest megillető és megjelölt perköltségről, de nem vizsgálta az eltúlzott felperesi perköltségigényt sem megfelelően. Súlyos eljárási hibának tartotta, hogy az elsőfokú bíróság a per folyamán több alkalommal nem fellebbezhető pervezető végzéssel kötelezte az alperest a felperes keresetében kért adatszolgáltatásra, holott a kereseti kérelmek felől a Pp. 212. § (1) bekezdése és a 213. §-a alapján ítéletben kellett volna döntenie.

Az elsőfokú ítélet érdemi megalapozatlanságára is hivatkozott, fenntartva azt az álláspontját, hogy az 1973 után gyártott filmalkotások esetében a példányonkénti többszörözés és terjesztés (az ún. home video jogok) joga, az akkor már ismert felhasználási módra tekintettel nem maradt a természetes személy filmszerzőknél, hanem e vagyoni jogokat törvényen alapulóan a filmgyár/filmelőállító szerezte meg. Ezért a felperes nem érvényesítheti ezeket a jogokat az alperessel szemben, kizárólag az 1973 előtti, hét perbeli filmmel kapcsolatos 1 565 400 forint igénye megalapozott.

Kifejtette, hogy 1973-ig a példányonkénti többszörözés és terjesztés, mint felhasználási mód ismeretlen volt, ezért ezek a home video jogok a filmszerzőknél maradtak, nem szálltak át a filmelőállítóra/filmgyárra az 1969. december 31-ig hatályban volt 1921. évi LIV. tc. alapján, és az azt követően hatályban volt, a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (Régi Szjt.) 41. § (3) bekezdésében írt törvényi jogutódlással sem. A felhasználási mód ismertté válását követően, 1973-tól azonban a home video jogok is átszálltak a filmgyárra a Régi Szjt. és a jelenleg hatályos 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 66. § (1) bekezdésében írt törvényi vélelem alapján. Ezért ez a perbeli jog az 1973 után gyártott filmeknél nincs a szerzőknél, azzal a film előállítója rendelkezik, akik vonatkozásában a felperes nem végez közös jogkezelői tevékenységet a NKÖM közlemény szerint. Hivatkozott egyben a NKÖM közlemény tartalmának időközbeni változására is, amely a korábbitól eltérően határozza meg a joggyakorlás kereteit.