BH 2003.3.129 A működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére; a telephelyen kívül végzett munka esetén általában azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre, hogy a munkavállaló a munkát adott helyen köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel pedig a munkáltatónak is számolnia kell. Ezért az ilyen munkavégzés során bekövetkezett balesetért való felelősség alól nem mentesülhet a munkáltató azon az alapon, hogy a balesetet a működési körén kívül eső ok idézte elő [Mt. 174. § (2) és (3) bek., MK. 29. sz. állásfoglalás].

A felperesek az alperes néhai munkavállalójának az özvegye és kiskorú gyermeke.

Az 1994. február 25-én előterjesztett keresetükben az alperes betéti társaság munkáltató kártérítésben való marasztalását kérték a hozzátartozójuk halálával összefüggésben.

A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperesek keresetét.

A tényállás szerint az elhunyt 1993. május 6-án csatornaépítkezésen dolgozott. A baleset akkor történt, amikor a csövek összeillesztése céljából lement az árokba, amelynek a fala leomlott. A föld megsértette a víznyomócsöveket, és a néhai - a munkatársai segítsége ellenére - meghalt. Az események előtt munkatársai - a föld repedései miatt - figyelmeztették az észlelt veszélyhelyzetre.

A munka irányítója az alperes beltagja volt, aki a baleset napján az elhunytat bízta meg a csoport vezetésével.

Az Igazságügyi Műszaki Könyv- és Árszakértői Intézet szakvéleménye és a munkavédelmi technikus tanúvallomása szerint a résztvevők képesítése megfelelő volt, a műszaki leírás nem egyértelműen írt elő dúcolást, az ún. rézsűre szedést pedig a munkavállalók a munkáltató utasítása ellenére nem végezték el.

A munkaügyi bíróság mindezekből arra következtetett, hogy a baleset oka kizárólag az elhunyt utasításellenes munkavégzése volt. Emiatt az alperes az Mt. 174. §-ának (2) bekezdése szerint a felelősség alól mentesül.

Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.

A megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A másodfokú bíróság a tényállást a következőkkel egészítette ki. Az alperes a balesetkor tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztatott. A tervek szerint a perbeli napon az árokásást függőlegesen és zárt dúcolással kellett volna elvégezni, de a balesetet ez sem akadályozta volna meg. Az egyetlen jó megoldás a rézsűre szedés lett volna, mert ha a csövet rögzítik, nem tudott volna eltörni. A munka kezdetén a föld nagyon kemény volt, az utolsó öt méteres hosszúságban L. P. észlelte, hogy a föld megrepedt, emiatt a repedésbe homokot töltött. Észlelte a homok elmozdulását, emiatt szólt a néhainak, hogy az elmozdult földet el kellene távolítani. ő ennek ellenére bement az árokba, L. P. ezt megtagadta; a csövek összeillesztése után a talaj először térdmagasságban beomlott, kiszakította a vízvezetéket, és a víz az elhunytat elöntötte.

Sz. L. tervező tanúvallomása szerint a kivitelező a saját felelősségére térhet el a tervtől, a rézsűs megoldással a baleset elkerülhető lett volna.

Az elhunyt nem rendelkezett a tervekkel, az alperes a vízelzáró csap működőképességéről a munkakezdés előtt nem győződött meg.

A tényállás kiegészítése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntését a következő indokokkal helytállónak találta.

A munkáltató nem szabályellenesen írta elő a rézsűs árokásási technológia alkalmazását, a balesetet az okozta, hogy az elhunyt ezt az utasítást nem tartotta be.