BH 1997.4.190 I. Ha a házastársak a közös tulajdonukban levő ingatlanra a különvagyonukból nagyjából azonos mértékű ráfordítást eszközölnek, ezen az alapon egyikük sem érvényesíthet megtérítési igényt a másikkal szemben [Csjt. 31. § (2) bek.].

II. A szociálpolitikai kedvezmény - a folyósításkor hatályban volt jogszabályi rendelkezés szerint - a közös háztartásban eltartott gyermekek után járt [61/1985. (XII. 27.) MT r. 8. § (1) bek.].

III. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. § (5) bek.].

A felperes és az I. r. alperes 1986. január 11-én kötöttek házasságot, amelyből ugyanebben az évben Barbara nevű gyermekük született. Közös háztartásukban nevelték az I. r. alperes előző házasságából származó két fiúgyermeket is. A felperes és az I. r. alperes 1986. augusztus 8-án telek-használatbaadási szerződés útján jutottak a perbeli telekingatlanhoz, amelyen - saját erőből, építési kölcsön és bankkölcsön igénybevételével, valamint rokoni segítséggel - családi házat építettek. Az építkezéshez az I. r. alperes gyermekeire tekintettel 105 000 forint, a közös gyermekre tekintettel 125 000 forint, összesen 230 000 forint szociálpolitikai kedvezményt kaptak. A telek használatbavételéhez, illetőleg az építkezéshez felhasználták a felperes kizárólagos tulajdonában lévő lakás értékesítéséből befolyt 340 000 forintot, valamint a házasságkötést megelőzően az I. r. alperes által egyedül bérelt tanácsi bérlakás bérleti jogáról való lemondás fejében kapott 292 500 forintot.

A felperes és az I. r. alperes életközössége 1990 márciusában megszűnt. Házasságukat a bíróság 1991-ben felbontotta, közös gyermeküket a felperesnél helyezte el, és az alperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte. A közös tulajdonukban lévő házas ingatlan használatát pedig megosztotta.

1992 októberében a felperes a lakásból a közös kiskorú gyermekkel elköltözött, szobáját lezárta, és azóta albérletben lakik. A felperes elköltözését követően az I. r. alperes a lakás bejárati ajtaján zárat cserélt. A felperes birtokvédelmi kérelme alapján a jegyző kötelezte az I. r. alperest, hogy a felperes részére az új zárhoz biztosítson kulcsot. Az I. r. alperes a jogerős közigazgatási határozatnak nem tett eleget, a felperes pedig végrehajtást nem kezdeményezett.

Az életközösség megszűnését követően az ingatlant terhelő kölcsöntartozásokat, valamint a közüzemi díjakat és egyéb kiadásokat a felperes és az I. r. alperes felváltva fizették. Az I. r. alperes a bontóperben megállapított gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének hosszabb időn keresztül nem tett eleget.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonát megosztotta: az ingatlanon fennálló közös tulajdont elsődlegesen a felperes 1/2 tulajdoni hányadának az I. r. alperes tulajdonába adásával szüntette meg, és az I. r. alperest 1 745 000 forint megváltási ár megfizetésére kötelezte, másodlagosan elrendelte az ingatlan árverési értékesítését. A házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságokat a kialakult birtokhelyzet szerint természetben osztotta meg, és ezzel összefüggésben az I. r. alperest 4350 forint értékkülönbözet megfizetésére kötelezte.

Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: az árverés elrendelését mellőzte, és az I. r. alperest terhelő megváltási árat 1 700 000 forintra leszállította. Megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes egymás közti viszonyában az I. r. alperest terheli a fennálló 371 752 forint telekvásárlási és építési kölcsön, valamint annak 12%-os kamata. Mellőzte az I. r. alperes értékkülönbözet-fizetési kötelezettségét, és megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes közös vagyonához tartozik 30 838 forint értékű betéti összeg is, amelyet a felperes tulajdonába adott.

A jogerős ítélet indokolása szerint a közös tulajdon megszüntetésének az első fokú ítéletben másodlagosan elrendelt módja (árverés) azért nem alkalmazható, mert az I. r. alperes 1994. augusztus 11-én az ingatlan eladására előszerződést kötött, melynek alapján a 4 000 000 forint vételárból 2 000 000 forintot kézhez vett; az előszerződés alapján a vevők 1994. augusztus 20-án birtokba léptek. A közös tulajdon megszüntetésének tehát egyetlen lehetséges módja, hogy az I. r. alperes a felperes tulajdoni illetőségét magához váltja. A megváltási ár megállapításánál abból kell kiindulni, hogy az ingatlan vételéhez és az építkezéshez a felperes és az I. r. alperes megközelítőleg azonos különvagyoni ráfordítással járultak hozzá: a felperes a lakása értékesítéséből befolyt 340 000 forinttal, az I. r. alperes pedig a házasságkötés előtt egyedül bérelt tanácsi lakás leadásáért kapott 292 500 forinttal, valamint a karbantartási munkákra visszatartott, később kifizetett 29 800 forinttal és a részére ifjúsági takarékbetét alapján kifizetett 29 120 forinttal, összesen tehát 351 480 forinttal. A két különvagyoni ráfordítás közötti kb. 10 000 forintos többlet elszámolása az I. r. alperes javára nem indokolt, annál is inkább nem, mert a házasságkötés utáni beköltözéssel a tanácsi bérlakásnak a felperes is bérlőtársa lett. A felperes és az I. r. alperes az I. r. alperes előző házasságából származó gyermekeket, valamint a közös gyermeket együttesen tartották el, építkezésük azt a célt szolgálta, hogy valamennyiük számára otthont teremtsenek, ezért a szociálpolitikai kedvezményt mint mindkettőjüknek egyenlő arányban nyújtott kedvezményt kellett figyelembe venni. Az 1990-es években a felperes különvagyoni ráfordítása 8000 forinttal, az I. r. alperesé 79 000 forinttal emelte az ingatlan forgalmi értékét, amelyek elszámolása indokolt. Alaptalan viszont az I. r. alperesnek további 40-45 000 forint különvagyon elszámolására vonatkozó igénye, mert az I. r. alperes - a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint - az elszámolni kívánt munkákat (fürdőszoba csempézés, lakkozás, nyílászárók festése) a szakértői vélemény beszerzését követően végezte el. A munkálatok folytán létrejött értéknövekedés tehát őt gazdagítja, aki a magához váltás következtében egyedüli tulajdonosa lesz az ingatlannak. Nincs alap az első fokú ítéletben az I. r. alperes terhére elszámolt 56 000 forint gyermektartásdíj-hátralék leszállítására: az I. r. alperes igazolta ugyan, hogy 1990. szeptember 1-jétől 1993. szeptember 30-ig nem fizetett gyermektartásdíjat a felperesnek, amely 51 800 forint hátralék keletkezéséhez vezetett, de az utóbbi összeg és az első fokon elszámolt összeg közötti különbözet nagyjából a középarányos időponttól járó kamatot fedezi. A közös gyermek után 1990 márciusától 1991 februárjáig az I. r. alperes jogosulatlanul vette fel a családi pótlékot, amelynek folytán 29 700 forinttal tartozik a felperesnek. Az I. r. alperes javára kell figyelembe venni viszont a gázszolgáltatás visszaállítása érdekében kifizetett 31 000 forintot. Mindezekhez képest az ingatlan beköltözhető forgalmi értékéből (4 062 000 forint) a kölcsönterheket (394 252 forint), valamint a különvagyonokat (87 000 forint) levonva 3 580 748 forint a nettó közös vagyoni érték, amelyből a felperest 1 790 374 forint, továbbá különvagyona megtérítésként 8000 forint, összesen 1 798 374 forint illeti meg. Az ingatlan terheivel, közüzemi díjaival, valamint a gyermektartásdíjjal, a családi pótlékkal és egyéb kiadásokkal történő elszámolás eredményeként az I. r. alperesnek 135 182 forint jár, és - a kiegészített vagyonmérleg alapján - a javára jelentkezik 11 069 forint ingó értékkülönbözet. Az említett két tétel levonása után az I. r. alperes 1 652 123 forintot tartoznék a felperesnek megfizetni, a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése alapján azonban - tekintettel arra, hogy a felperes elköltözése óta a perbeli ingatlant kizárólagosan használta, a vételárelőleget egyedül vette fel és a közös vagyon birtoklását illetően olyan mértékben volt előnyösebb helyzetben a felpereshez képest, amely ellensúlyozást igényel - 1 700 000 forintban történő marasztalása indokolt.