BH 2001.10.488 A felszámoló téves jogértelmezésen alapuló besorolása kifogással támadható. A kifogás tárgyában hozott bírósági határozat köti a felszámolót akkor is, ha az téves jogértelmezésen alapul. A felszámoló jogszabálysértő, de a bíróság végzésével megerősített intézkedése kártérítés alapjául nem szolgálhat [Ptk. 232. § (2) bek., 301. § (1) és (2) bek., 339. § (1) bek., 1979. évi 18. tvr. 106. § (2) bek., 1994. évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 166. §, 1991. évi IL. tv (a továbbiakban: Cstv.) 35. § (1) és (2) bek., 51. §, 57. § (1) bek. a) és g) pont].

A felperes 1988. október 21-től határozatlan idejű munkaviszonyban állt az R. I. és K. Kft.-nél üzletvezető munkakörben. A munkáltató az 1991. november 5-én kelt intézkedésével a felperessel szemben elbocsátás fegyelmi büntetést szabott ki. A Munkaügyi Bíróság az 1992. június 23-án meghozott ítéletével a munkáltató által a felperessel szemben kiszabott elbocsátás fegyelmi büntetést hatályon kívül helyezte, és a munkáltatót 118 188 Ft munkabér és 6000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen benyújtott alperesi fellebbezés folytán a kijelölés alapján eljárt megyei bíróság az 1993. március 4-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: a fegyelmi határozatot rendkívüli felmondásnak tekintette, azt hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya a munkáltatónál 1993. március 4-én megszűnt. A munkáltatót az elsőfokú ítéletben megállapított összeg helyett 544 316 Ft és kamata, 18 000 Ft többlet elsőfokú eljárási illeték és 9000 Ft fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.

A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ítéletében a jogerős ítéletnek a felperest megillető 544 316 Ft és kamatai, valamint az első- másodfokú eljárási illetékre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletben megállapított összeg helyett a munkáltatót 569 316 Ft és ennek 1992. április 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte.

Az R. I. és K. Kft. munkáltató ellen 1992. november 26-án benyújtott hitelezői kérelemre felszámolási eljárás indult, melynek a Cégközlönyben való közzétételére 1993. május 13-án került sor.

1996. július 9-én a felperes és az adós munkáltató felszámolója (a jelen per alperese) megállapodást kötöttek, melyben az alperes arra kötelezte magát, hogy a felperesnek 559 316 Ft bruttó munkabért és 10 000 Ft költségtérítést kifizet azzal, hogy pénzügyi fedezet hiányában nincs lehetősége a késedelmi kamatok megfizetésére. A felperes ezt az összeget jogfenntartással fogadta el. Az alperes 1996. július 9-én a felperes részére a munkabér tőke részét, nettó 343 394 Ft-ot és 10 000 Ft költségtérítést fizetett ki.

A felperes 1996. szeptember 13-án a felszámolási eljárásban a felszámoló intézkedése miatt kifogást terjesztett elő, melyben kérte annak felülvizsgálatát, hogy a felszámolónak lett volna-e lehetősége a követelés teljes mértékű kifizetésére. Vitatta a felszámolónak a késedelmi kamatnak az 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába sorolására vonatkozó intézkedését.

A felszámolási ügyben eljárt megyei bíróság végzésével a kifogást elutasította. Megállapította, hogy a közbenső mérleg adatai alapján az adós vagyona még az összes felszámolási költségre sem nyújt teljes fedezetet, ezáltal a g) kategóriába tartozó késedelmi kamatok sem fizethetőek ki. Részletesen kifejtette, hogy a Cstv. 35. §-a (1) és (2) bekezdése értelmében a kielégítési elsőbbséget élvező felszámolási költség kategóriába csak a munkabér tőke összege tartozik, míg az eredeti lejárati időtől a felszámítható késedelmi kamat a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába tartozik.

Ilyen előzmények után a felperes pontosított keresetében a felszámolót 493 100 Ft tőkésített kamat, további 10 000 Ft tőke és ez után 1999. október 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni. A kereset jogcímeként a Ptk. 232. §-ának (2) bekezdését és 301. §-ának (1) bekezdését, majd a későbbiekben a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdését jelölte meg. Az alperes ellenkérelmében azt elismerte, hogy számítási hiba miatt a megállapodástól eltérően 10 000 Ft-tal kevesebbet fizetett, egyebekben a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a kifogást elutasító végzésben kifejtett jogi álláspontra.

A városi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 10 000 Ft tőkét, és az ez összeg után 1999. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte az alperes részére 15 napos határidővel 20 000 Ft perköltség megfizetésére. Döntése jogi indokaként megismételte a kifogás tárgyában hozott elutasító végzés jogi indokait. Az alperes elismerése alapján megállapította, hogy az alperes a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ítéletében megállapított bruttó munkabér helyett csak bruttó 559 316 Ft-ot fizetett ki, ezért a fennmaradó 10 000 Ft a) kategóriás különbözetet köteles megfizetni. A Ptk. 232. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a keresetben megjelölt időponttól késedelmi kamat megfizetésére, valamint a pervesztességére tekintettel a felperes képviseletével felmerült költségek megfizetésére is.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben tartalmilag az ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése megváltoztatását kérte. Fellebbezésének indoka szerint a munkabér és egyéb jellegű juttatások felszámolási költségnek minősülnek. A munkabér és annak kamata egymással szorosan összefüggenek, ezért azok szétválasztása jogszerűtlen. A Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjából következik, hogy a munkabér utáni késedelmi kamat is az a) kategóriába tartozik, ahogyan azt annak idején maga a felszámoló is ide sorolta, és így igazolta vissza.

A megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletnek fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett részében pedig helybenhagyta. Megállapította, hogy a 29 500 Ft másodfokú illetéket a felperes teljes személyes költségmentessége folytán az állam viseli, míg az egyéb költségeket a felek maguk viselik.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokait kiegészítette azzal, hogy a Cstv. 54. §-a értelmében a felszámoló a felszámolás során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Megállapította, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felszámoló jogellenes magatartásával - mulasztásával - kárt okozott, és a felperes kára, valamint a jogellenes magatartás között az okozati összefüggés fennáll. Megállapítása szerint helyesen vizsgálta az elsőfokú bíróság azt, hogy a felszámoló a csődtörvény rendelkezéseinek megtartása mellett sorolta-e be a felperes javára megítélt kamatkövetelést a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába tartozó követelésként. E körben mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi érvekkel, és utalt arra, hogy a felszámolási eljárás során a felperesnek az ezzel kapcsolatos kifogását a megyei bíróság elutasította. Mindezekből pedig az következik, hogy a felszámoló a Cstv. rendelkezésének megfelelően járt el, magatartása nem minősül jogellenesnek, ezért kártérítési felelőssége sem áll fenn. Ezért ezekkel az indokbeli kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.