EH 1999.29 A bankgarancia a bank önálló kötelezettségvállalása, olyan szerződést biztosító mellékkötelezettség, amelyben a bank kötelezettsége az általa megszabott feltételekhez igazodik, s ezért eltérhet az adós fizetési kötelezettségének terjedelmétől [Ptk. 249. §].
Az alperes pénzintézet 45 millió forint összegű vállalkozási kölcsönt nyújtott a kisszövetkezetnek. A kisszövetkezet fizetési kötelezettségének teljesítéséért 45 millió forint erejéig a felperes pénzintézet bankgaranciát vállalt.
Az adós kisszövetkezet a kölcsönt és a járulékait nem fizette meg, ezért az alperes érvényesítette a bankgaranciából eredő követelését. Az általa beszedett 70432604 Ft fedezte az adós 45000000 forint összegű tőketartozását, valamint 25432604 forint kamattartozást.
A felperes a keresetében a 45 millió forintot meghaladóan beszedett 25432604 forint tőke és ennek törvényes késedelmi kamata, valamint perköltsége megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy az adós kisszövetkezet és közte létrejött megbízási szerződésben a megbízónak az alperessel kötött kölcsönszerződése alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítéséért legfeljebb 45 millió forint erejéig vállalt bankgaranciát, és e szerződés alapján ugyanilyen feltételt tartalmazó bankgaranciát adott ki.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes az általa kiállított bankgarancia-nyilatkozat alapján, a 45 millió forint összegű tőkén felül az adós kamatfizetési kötelezettségéért is helytállni tartozott.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen vissza a felperes részére 25432604 forint tőkét és ennek törvényes késedelmi kamatát, valamint fizessen meg egymillió forint perköltséget. Az ítélet indokolása szerint a kisszövetkezet a kölcsönszerződést az alperessel kötötte meg, és az ezen szerződés biztosítására szolgáló bankgarancia-nyilatkozatban a felperes kizárólag 45 millió forint erejéig vállalt bankgaranciát. Ezért a 45 millió forinton felüli összeggel az alperes jogalap nélkül gazdagodott, azt a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint köteles a felperes részére visszafizetni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében. Tévesnek ítélte azt a megállapítást, hogy a bankgarancia-szerződés a garantáló bank és a kedvezményezett között önálló jogviszonyt hoz létre. Szerinte a garantáló bank kizárólag az adóssal áll szerződéses jogviszonyban, a kedvezményezett felé egyoldalú nyilatkozatot tesz, amely szerződésnek nem tekinthető.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, az alperest 100000 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperes részére. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek találta, és osztotta az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetését is, amely szerint a bankgarancia-nyilatkozat nem az adós és a bank, hanem a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. Rámutatott, hogy a Ptk. 249. §-a alapján a bankgarancia nem járulékos jellegű, hanem a bank részéről történő önálló kötelezettségvállalás, a bank kötelezettségének tartalma a maga szabta feltételekhez igazodik. A kedvezményezett nem az alapjogviszony, hanem a bankgarancia-szerződés feltételei szerint kérhet kielégítést a pénzintézettől. A kezességtől eltérően, a bank kötelezettsége nem igazodik az adós kötelezettségéhez, annak kifogásait nem érvényesítheti és teljesítés esetén nem is szerzi meg a követelést. A garantőr tehát nem a főadósnak a kötelezettségét teljesíti, hanem a sajátját, nem az adós kötelezettségét, hanem a hitelező kockázatát veszi át.
Annak nincs jogi jelentősége, hogy a felperes a bankgarancia alapján nemcsak kölcsöntőkét, hanem kamatot is fizetett, mert vállalása minden megkötés nélkül 45 millió forint összeghatárig szólt, így mindaddig, amíg az alperes ezt a határt el nem érte, az alperes arra tekintet nélkül érvényesíthette a bankgaranciából származó igényét, hogy az adós fizetési kötelezettsége kölcsöntőke vagy kamat tekintetében állt be. A 45 millió forint összeghatár felett azonban sem a még fennálló tőketartozást, sem a kamatot nem tartozott a felperes kifizetni. Erre figyelemmel az alperes a 45 millió forintot meghaladó kereseti összeget jogalap nélkül hajtotta be a felperestől.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Kérte a kifizetett összeg késedelmi kamatokkal együtt való megtérítésének elrendelését. A jogszabálysértést a Ptk. 249. §-ának megsértésében jelölte meg. Az alperes szerint tévesen minősítette a bíróság a garancia-jogviszonyt önálló jellegűnek, az ugyanis csak egy másik jogviszonyból eredő kötelezettségre figyelemmel, ehhez igazodóan jöhet létre. Ennek nem mond ellent a Ptk. 249. §-ának rendelkezése sem, hiszen az ott írt "feltétel" a gyakorlatban valamely alapügyletre reflektál. Az alperes a garancia-jogviszony járulékos jellegére vonatkozóan előadta még, hogy a hitelező minden esetben egy alapjogviszonyban keletkező követelésére kéri a garanciát, a garanciamegbízásnak mindenkor az alapkötelezettségre figyelemmel kell megszületnie, és az mindig utal is az alapkötelezettségre. A Ptk. rendszertanilag is a járulékos biztosítéki elemek között említi a bankgaranciát, a járulékos jellegen az sem változtat, hogy annak lejárata adott esetben eltérhet az alapkötelezettség lejáratától. Ebből a szempontból közömbös, hogy kifogást lehet-e érvényesíteni vagy sem. Az alperes szerint tartalmilag téves az a megállapítás, hogy a garantőr nem az adós fizetési kötelezettségét teljesíti, hanem a sajátját, hiszen minden garancia az (egyenes) adós fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén válik lehívhatóvá.
Az alperes szerint téves annak megállapítása is, hogy az adós megbízásából történő garanciavállalással a garantőr a hitelező kockázatát "venné át", az utóbbi ügyleti forma nem garancia, hanem biztosítás.
Miután a felperes által ismert alapjogviszony szerint a garanciát a tőkére és járulékaira kell nyújtani, az alperes szerint kizárt az az értelmezés, amely szerint a felperes az ezen alapszerződésre kiadott garanciájában csupán a tőkét garantálta volna, figyelemmel arra is, hogy a kamat járulékos jellegű, amelyre a Ptk. 95. és 301. §-a szerint nem kell külön szerződést kötni.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperes perköltségben való marasztalására irányuló felülvizsgálati ellenkérelmet terjesztett elő. Az alperes jogértelmezésével szemben osztotta az eljárt bíróságoknak a bankgarancia jogi természetével kapcsolatos álláspontját.
A felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 270. § (1) bekezdésében és a 275. § (2) bekezdésében meghatározott keretei között eljárva a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem tartalmaz jogszabálysértést.
A Ptk.-nak a bankgaranciára vonatkozó 249. §-a szerint a garanciát vállaló bank arra kötelezi magát, hogy meghatározott feltételek esetében és határidőn belül a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni a kedvezményezettnek. Ebből következik, hogy a bankgaranciát vállaló pénzintézetnek a garancianyújtás előtt tisztáznia kell a kedvezményezett személyét. A bankgaranciának a kedvezményezettet egyértelműen tartalmaznia kell, mint ahogy a kötelezettségvállalás összegszerű terjedelmét és határidejét is, mert a bankgaranciát csak az abban kedvezményezettként megjelölt érvényesítheti, az ott meghatározott terjedelemben és határidőn belül. Bár a garancia egy meghatározott főkövetelés biztosítására szolgál, és rendszertanilag a Ptk.-nak a szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó rendelkezései között került szabályozásra, helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a bankgarancia a bank részéről önálló kötelezettségvállalás, amely a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt, olyan kötelezettségvállalás, amelyben a banki kötelezettség tartalma a bank által szabott feltételekhez igazodik.
Téves az alperes álláspontja, amely szerint a bankgarancia járulékos jellegéből következően a garantőr nem korlátozhatja garanciáját, azt mindenkor a már létrejött ún. alapjogviszonyhoz igazodóan teheti csak meg. Téves tehát az az álláspont is, hogy a garanciavállaló helytállási kötelezettségének terjedelme azonos az "egyenes" adós fizetési kötelezettségének terjedelmével.
A fent leírtak alapján mindkét fokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes a kisszövetkezettel kötött megbízási szerződés szerinti kötelezettségvállalása terjedelmének megfelelően 45000000 forintra korlátozott fizetési kötelezettséget vállalt a kisszövetkezetnek az alperessel kötött vállalkozási kölcsönszerződésből fennálló tartozásáért.
A felperes sosem állította, hogy nem vállalt garanciát a kisszövetkezetnek az előbbi szerződésből folyó tartozásáért, csak annak korlátaira hivatkozott, ez a hivatkozása pedig helytálló. Nem merült fel adat arra, hogy a felperes a már hivatkozott és a kisszövetkezetnek az alperes jogelődjével kötött kölcsönszerződése alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítésére "legfeljebb" 45000000 forintra korlátozott bankgarancia-vállaláson túlmenően bankgaranciát adott volna. Ezért az alperes a kisszövetkezetnek az előbbi szerződésből eredő tőke, és kamattartozása címén csak az előbbi összeghatárig igényelhetett bankgaranciára alapított teljesítést a felperessel szemben. Ennek a felperes eleget is tett. Helyesen állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy a 45000000 forint összeghatár felett a felperest sem tőke-, sem kamattartozás nem terhelte, ezért a 45000000 forintot meghaladó összeget az alperes jogalap nélkül szedte be a felperestől.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a fentiek alapján a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.X.30.941/1997. sz.)