A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.46/2015/18. számú határozata illetmény tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 251. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 58. §, 82. §, 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 2. §, 21. §, 66. §, 67. §, 77. §, 85/A. §] Bírók: Karászi Gábor, Palkovits László, Rengné Csenda Zsuzsanna

Kapcsolódó határozatok:

*Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.46/2015/18.*, Székesfehérvári Törvényszék Mf.20382/2016/7., Kúria Mfv.10063/2017/7., 3316/2018. (X. 16.) AB végzés

***********

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

6.M.46/2015/18.

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (jogi képviselő címe, ügyintéző: Dr. Oláh Tamás jogtanácsos) által képviselt I.rendű felperes neve(I.rendű felperes címe) I. rendű, II.rendű felperes neve (II. rendű felperes címe) II. rendű, III.rendű felperes neve (III.rendű felperes címe) III. rendű, IV.rendű felperes neve (IV. rendű felperes címe) IV. rendű, V.rendű felperes neve (V.rendű felperes címe) V. rendű, VI.rendű felperes neve (VI.rendű felperes címe) VI. rendű felpereseknek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság (8000 Székesfehérvár, Deák F. utca 2.) alperes ellen munkabér, illetmény és egyéb anyagi juttatások tárgyában indított munkaügyi perében a 2016. február 26. napján 10.30 órakor megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és nyilvánosan kihirdette az alábbi

í t é l e t e t :

a felperesek keresetét elutasítja.

Kötelezi az I. rendű felperest, hogy 31 400 (harmincegyezer-négyszáz), a II. rendű felperest, hogy 23 600 (huszonháromezer-hatszáz), a III. rendű felperest, hogy 26 400 (huszonhatezer-négyszáz), a IV. rendű felperest, hogy 21 600 (huszonegyezer-hatszáz), az V. rendű felperest, hogy 21 500 (huszonegyezer-ötszáz), a VI. rendű felperest pedig, hogy 28 900 (huszonnyolcezer-kilencszáz) forint perköltséget fizessen meg 15 napon belül az alperes részére

Az eljárási illeték az állam terhén marad.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a Székesfehérvári Törvényszékhez címzett, de jelen bíróságnál 3 példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye.

A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 251. §-ában, illetve a 252. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott okból kell hatályon kívül helyezni, ha a fellebbezés csak a perköltség viselésére, vagy összegére vonatkozik, ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, ha a felek a fellebbezési határidő lejárta előtt azt közösen kérik, illetve ha a másodfokú bíróság megítélése szerint az ügy eldöntése tárgyaláson kívül is lehetséges.

I n d o k o l á s :

A felperesek keresetükben előadták, hogy álláspontjuk szerint az alperes jogszerűtlenül járt el a 2015. évi és az azt megelőző években irányadó illetményük meghatározásakor, amikor a jogszabályok szerinti garantált bérminimumon, illetve minimálbéren felül korábban biztosított munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt és Kollektív Szerződés szerinti juttatást utóbb csökkentette, illetve megszüntette.

Keresetük jogalapjaként a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 66. §-ára, annak (7)-(10) bekezdéseire hivatkoztak. Rámutattak, hogy jóllehet ezen § (9) bekezdése csak 2013. augusztus 1. napjával került beiktatásra, azonban az ezt megelőző időszakra nézve is jogszabályok, nevezetesen az évente kiadott kormányrendeletek határozták meg kötelező jelleggel mind a garantált bérminimumot, mind a minimálbért. Hangsúlyozták, hogy a (7) és (8) bekezdés szerinti úgynevezett munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csak a Kjt-ben meghatározottak szerint csökkenthető, utóbb kizárólag negatív eredményű minősítés alapján vonható el jogszerűen.

Kifogásolták, hogy az alperes viszont az idézett törvényhelyekkel ellentétesen munkájuk minősítése nélkül csökkentette a korábban a garantált illetményen felül adott munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt.

Rámutattak továbbá, hogy az alperesnél hatályban lévő Kollektív Szerződés irányadó rendelkezése szerinti további illetményemelés a garantált illetmény emelésen és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészen felül illeti meg az alperesnél dolgozó közalkalmazottakat, így őket, a felpereseket is a fizetési fokozatban történő előresorolás alkalmával. Az alperes azonban ezen Kollektív Szerződés szerinti kötelező illetmény többletet is csökkentette, illetve a fizetési fokozatbéli, előresorolást követő időszakban megvonta valamennyiük esetében, holott erre még negatív minősítés esetén sem lett volna lehetősége.

A fentiekkel összefüggésben a keresetlevelükhöz csatolt táblázatos kimutatással szemléltették, hogy a 2011. évi viszonyítási időszakhoz képest az alperes miként csökkentette a részükre korábban a garantált illetményen felül biztosított illetmény többletet (munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt); kifejtették, hogy ezen táblázatokból jól láthatóan az egyes évek garantált bérminimum növekménye a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt hosszú távon teljességgel felemészti. Úgy vélték, hogy a korábban biztosított pozitív irányú illetményeltérítést az alperes később valószínűleg költségmegtakarítási célzattal arra használta, illetve használja fel, hogy abból hajtja végre az évenkénti garantált bérminimum emelést. A Kollektív Szerződés szerinti illetményemelés vonatkozásában pedig ez az okfejtés még inkább helytálló, hiszen látható, hogy ez az illetménytöbblet a garantált bérminimum éves emelkedése következtében, utóbb "eltűnik" az össz-illetményből.

Álláspontjuk szerint az alperes, mint munkáltató, akkor járt volna el jogszerűen, ha a Kjt. bértáblája által garantált illetménynek a minimálbér/garantált bérminimum összegére történő kiegészítését nem a jó munkavégzésükre figyelemmel, korábban megállapított illetményrész, és különösen nem a fizetési fokozatban történt korábbi előresorolásra figyelemmel a Kollektív Szerződés alapján alanyi jogon járó juttatás terhére hajtotta volna végre, hanem a minimálbér/garantált bérminimum összegére történő kiegészítéshez szükséges összeget plusz juttatásként biztosította volna.

Másodlagos jogi érvelésük pedig az volt, hogy még amennyiben az alperesi eljárás formálisan nem is lenne jogellenesnek ítélhető, a kifogásolt munkáltatói gyakorlat abban az esetben sem tekinthető rendeltetésszerűnek a következők miatt. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész célja a Kjt. hivatkozott irányadó rendelkezéseiből levezethetően a közalkalmazott munkájának, képesítésének pozitív elismerése, megítélése. Az alperes azonban ezt az illetményrészt - illetményemelést - e céllal ellentétesen vonta el, megsértve ily módon az új Mt. 7. §-ában meghatározott, a joggal való visszaélés tilalmát jelentő általános magatartási követelményt.

Az alperesi joggal való visszaélést több okból is megvalósultnak látták: egyrészt arra hivatkoztak, hogy az alperes munkáltatóként az illetmény megállapítási jogával, ennek keretében a szabad mérlegeléssel élt vissza; másrészt félrevezető módon készítette el az e tárgyban releváns dokumentumokat, vagyis a bérjegyzékeket, hiszen azokból nem állapítható meg, hogy ténylegesen milyen jogcímen kerültek kifizetésre meghatározott összegek; ezáltal pedig az érdekérvényesítési lehetőségüket is korlátozta, mivel nem voltak képesek egyértelműen felismerni, hogy mely járandóságuk csökkentésére került sor.