BH 1991.1.20 Örökség reményében nyújtott szolgáltatások megítélésének szempontjai [Ptk. 677. §, 679. §, Pp. 216. §, PK 89. sz.]

Az 1985. szeptember 13-án végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt örökhagyó a felperesnek édesanyja, az alperesnek pedig nagyanyja (az alperes 1973-ban elhunyt édesapjának anyja) volt.

A felperes a keresetében hagyatéki hitelezői igényt érvényesített azon az alapon, hogy az örökhagyó részére 1973 nyarától a haláláig tartási jellegű szolgáltatásokat (ellátást, gondozást, ápolást) nyújtott. Ezeknek az összegeknek a felét igényelte az alperestől akként, hogy az alperes az általa megörökölt ingóságokat bocsássa a felperes tulajdonába.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy az örökhagyó a kérdéses időszakban nem állt huzamosabb ideig munkaviszonyban, és egyéb rendszeres jövedelemmel sem rendelkezett, emiatt anyagi támogatásra, valamint - életének utolsó éveiben - gondozásra és ápolásra szorult, amelyet részére a felperes nyújtott, akinek a lakásában az örökhagyó lakott. A felperes által teljesített szolgáltatásokat azonban az alperes szerint az örökhagyó egyrészt a felperes háztartásában végzett munkájával, másrészt azzal ellentételezte, hogy a lakás leválasztásakor bérlőtársi jogáról a felperes javára lemondott.

A kerületi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes hitelezői igényének a kielégítése fejében fizessen meg 107 208 Ft-ot. A hitelezői igénnyel kapcsolatos álláspontját a bíróság azzal indokolta, hogy a bizonyítás adatai szerint az örökhagyó a felperes háztartásában élt, a létfenntartásához szükséges fedezetet, ellátását, gondozását és később ápolását is a felperes nyújtotta. 1979-ig az örökhagyó vezette a háztartást, vigyázott a felperes gyermekeire, majd attól kezdve a munkák nagy részét a nyugállományba vonult felperes vette át, az idős örökhagyó csak kisebb munkákat végzett, illetve élete utolsó három évében már ezekre is képtelen volt. Mindezek alapján a kerületi bíróság a felperes tartási jellegű szolgáltatásainak értékét 1973. július 1-jétől 1980. december 31-ig havi 1000 Ft-tal, 1981. január l-jétől az örökhagyó haláláig havi 2000 Ft-tal számolva 204 000 Ft-ban állapította meg. A bíróság a tanúvallomások alapján azt is megállapította, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a felében az örökhagyó a felperest a hagyatékból részesíteni kívánta, ezért a szolgáltatások értékét a felperes a Ptk. 677. §-a és a PK 89. számú állásfoglalás b) pontja alapján hagyatéki hitelezőként felszámíthatja. A temetési költséggel együtt a jogos hitelezői igény tehát 214 415 Ft, amelynek a felét köteles a részére az alperes - a hagyatékból való részesedésének arányában - megfizetni.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását 5208 Ft-ra leszállította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a PK 89. számú állásfoglalás b) pontja csak a tartásra egysorban kötelezettek viszonyában ad lehetőséget a tartási jellegű szolgáltatások elszámolására, az adott esetben viszont a felperes tartási kötelezettsége a Csjt 61. §-ának (3) bekezdése értelmében az alperes tartási kötelezettségét megelőzte. A felperes tehát - testvérének, az alperes édesapjának halála után - az örökhagyó tartására egyedül volt köteles, és azt még részben sem végezte a tartás sorrendjében utána következő alperes helyett. Hitelezői igényének így - a temetési költség kivételével - nincs jogalapja. A másodfokú bíróság a hagyaték összértékét - a felperes csatlakozó fellebbezése alapján - 436 645 Ft-ra módosította.

A jogerős ítéletnek a hagyatéki hitelezői igény leszállítására vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.