BH 2003.4.163 A megbízás nélküli ügyvivő kártérítési felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 112. §, 196. §, 339. § (1) bek., 345. §, 474. §, 477. § (1) bek., 484. §, 485. §, 486. §, 487. §, 1992. évi LIV. tv. 67. § (1) és (2) bek., 71. § (1) bek.].

A B.-i 468 sz. tulajdoni lapon 17009 hrsz., az 1243 számú tulajdoni lapon 38086/1. hrsz., valamint a 25328 hrsz. alatt felvett ingatlanok állami tulajdonban és az alperes jogelődjének, az É. Vállalatnak a kezelésében álltak. A felperes jogelődje az ÁVÜ (a továbbiakban: a felperes) határozatával 1993. február 28-ai hatállyal az 1992. évi LIV. törvény alapján az ingatlanok kezelői jogát a gépekkel és berendezésekkel együtt elvonta, egyidejűleg a vállalat részvénytársasággá alakult át. Az É. Vállalat 1993. március 8-án, majd 1993. augusztus 31-én - 1993. november 30-áig terjedő időre - megállapodást kötött a felperessel a tőle elvont ingatlanok értékesítésével kapcsolatos feladatok ellátására. A szerződés közös megegyezéssel meghosszabbítható volt. A megbízás az ingatlanok nyilvános pályázatának elkészítésére, a pályázat meghirdetésére és az ingatlanoknak a vevők részére történő bemutatására terjedt ki. Az alperes az elvont ingatlanok egy részét - a G. úti volt telephelyen lévő iparvágányt 2000 m2 területtel - az 1993. szeptember 15-én kelt használati szerződéssel 1993. november 30-áig terjedő időre a perben korábban I. r. alperesként perbe állított K. Rt. használatába adta azzal, hogy a "privatizáció" (az ingatlanok értékesítésének) elhúzódása esetén a használat egy-egy hónappal meghosszabbodhat. A használó a szerződés szerint az ingatlant vasúton érkezett szállítmányok közúti fuvareszközre való átrakására és továbbítására használhatta. A K. Rt. a területet veszélyes üzemi tevékenységnek minősülő üzemanyag átfejtéshez használta. Az ingatlan értékesítésére kiírt pályázaton a K. Rt. is részt vett, a felperes 1994. január 12-én őt hirdette ki a pályázat nyertesének. A nyertes pályázat szerint az ingatlan vételára 400 millió forint volt. A Környezetvédelmi Felügyelőség a K. Rt.-nek az ingatlanon a használati szerződés lejárta után is tovább folytatott tevékenységét 1994. február 11-ével felfüggesztette, és III. fokú környezetvédelmi készültséget rendelt el. Az alperes jelezte, hogy egy 1990-ben keletkezett raktártűz következtében az ingatlanon nehézfém-szennyezés is történt, ám az alperes a környezetvédelmi hatóság által akkor elrendelt talajcserét nem végezte el. Az adásvételi szerződés megkötésére végül is nem került sor, az ingatlant a felperes 2000. augusztus 21-én harmadik személynek értékesítette. A felperes által beszerzett szakértői vélemény szerint a környezetszennyezés 86,5%-ban a K. Rt., 13,5%-ban pedig a nehézfémszennyezés következménye.

A felperes a keresetében előadta, hogy a kármentesítéssel kapcsolatban 485,1 millió forint + áfa kiadása merült fel, ebből a felelősségük arányában 419 millió + áfának a megfizetésére a K. Rt.-t, 65,7 millió forint + áfa megfizetésére az alperest kérte kötelezni. A keresete jogalapjául a Ptk. 345. §-át jelölte meg, az alperes felelősségét pedig a Ptk. 485-486. §-a alapján is azért kérte megállapítani, mert a felperes mint tulajdonos hozzájárulása nélkül adta használatba az ingatlant. Az 1998. március 31-én tartott tárgyaláson a keresetét teljes egészében a per jelenlegi alperesével szemben tartotta fenn. 2000. január 31-én, majd 2000. november 8-án a felperes a keresetét ismét módosította. A követelését elsősorban a Ptk.-nak a megbízás nélküli ügyvitelre, másodsorban a megbízási szerződések az alperes által történt megszegésére, harmadsorban a Ptk. felelős őrzésre, negyedsorban a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében írt, a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezéseire alapította. A követelését a számlával érvényesített kiadások összegét kitevő 331 251 414 Ft-ban és kamataiban jelölte meg. Az adásvételi szerződés elmaradása miatt elmaradt haszon címén kérte továbbá a nyertes pályázatban írt 400 millió forint vételárnak 1994. február 11-étől az ingatlan értékesítésének napjáig járó, a jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő kamatai megítélését is.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsősorban elévülési kifogást terjesztett elő. Arra az esetre, ha a bíróság az elévülési kifogásnak nem adna helyt, a keresetet érdemben is elutasítani kérte. Álláspontja szerint sem a megbízás nélküli ügyvitel, sem a felelős őrzés szabályainak megszegése miatt, sem pedig megbízotti minőségében nem marasztalható. Állította, hogy a használatba adás a felperes tudtával és érdekében történt, így megbízás nélküli ügyvivőként a beavatkozása helyénvaló volt.

Az elsőfokú bíróság 15. sorszámú részítéletében a felperesnek a nehézfémszennyezéssel kapcsolatos keresetét elévülés okából elutasította. Nem adott helyt azonban az alperesnek a szénhidrogén-szennyezéssel kapcsolatos kártérítési felelőssége tekintetében az elévülési kifogásnak, és a 23. sorszámú ítéletében a szénhidrogén-szennyezéssel kapcsolatban előterjesztett keresetet érdemben utasította el, egyben a felperest 16 000 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felperes az ingatlan kezelői jogának elvonása után az alperest a megbízási szerződésben meghatározott tevékenységek elvégzésével bízta meg. A szerződés 1993. november 30-án járt le, ezért az alperes az ingatlan használatba adása során nem járhatott el megbízás nélküli ügyvivőként. A felek a szerződésben nem rendelkeztek arról, hogy az alperesnek az ingatlanok fenntartásával szükségképpen felmerülő költségei konkrétan milyen módon térültek meg, holott azok fenntartásáról bizonyos mértékig az alperesnek gondoskodnia kellett. A kiadásoktól való szabadulás, valamint a költségek csökkentése érdekében adta használatba az alperes az ingatlan egy részét annak a K. Rt.-nek, amellyel az ingatlan megvásárlása érdekében tárgyalásokat folytattak. A hasznosítási szerződés megkötéséről szóban, majd a szerződés megküldésével, végül a bérleti díj elszámolásával az alperes a felperest tájékoztatta. Az elvonás időpontjától - 1993. február 28-ától - kezdve a tulajdonosi kötelezettségek a felperest terhelték, aminek azonban a felperes nem tett eleget.

Nem vétett az alperes a Ptk. 477. §-ának (1) bekezdésében írt kötelezettségének sem. Az alperes a felperes mint megbízó érdekében járt el, őt megfelelően tájékoztatta a használatba adás megtörténtéről, azt a felperes nem kifogásolta, és amikor az alperessel kötött megbízási szerződés lejárt, maga sem intézkedett a használat megszüntetése iránt. Az ellenőrzési kötelezettség a felperest is terhelte, azonban a felperes maga sem tett semmit a K. Rt. tevékenységének ellenőrzése érdekében. A kár ezért nem róható az alperes terhére, így kártérítés fizetésére nem kötelezhető.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben annak megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Vitatta a megállapított tényállást, és az abból levont jogi következtetést. Tagadta, hogy a hasznosítási szerződés lejártát megelőzően a szerződés létrejöttéről őt az alperes tájékoztatta volna. A használati díjak is az alpereshez folytak be, arról csak az 1994. április 15-én kelt számlákból szerzett tudomást.