BH 2024.3.72 Tiltott keresetváltoztatásnak minősül, ha a felperes az első tárgyalást követően a Kp. 38. § (1) bekezdésének a) pontja helyett az f) pontban meghatározott kereseti kérelmet terjeszt elő. Ez a keresetváltoztatás akkor sem megengedett, ha a felperes keresetlevele még a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontjában megjelölt kereseti kérelmet tartalmazta [2017. évi I. törvény (Kp.) 37. §, 38. §, 43. § (1) bek.].

A felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló tényállás

[1] A peres felek között fennállt közszolgálati jogviszony 2020. március 31-én közös megegyezéssel szűnt meg. A felperes 2020. március 27-én elszámolt az alperessel, melynek eredményeként az alperes által kiállított elszámoló lapon kizárólag 66 667 forint fizetési előleg jogcímén keletkezett tartozás szerepelt. A felperes a feltüntetett összeget nem vitatta, az ügyintéző pedig arról tájékoztatta, hogy a tartozás a 2020. március havi illetményéből levonásra kerül. Az alperes ezt követően megfizette a felperes járandóságait, azonban utóbb észlelte, hogy tévesen kétszeresen számolta el az úgynevezett rekreációs juttatás összegét, ezért bruttó 111 885 forinttal - nettó 74 404 forinttal - többet utalt át a felperes részére. Erre figyelemmel az először kiállított fizetési jegyzéken a rekreációs támogatás kétszeres összege szerepelt, a másodszor kiállítotton mindezt törölték, és a harmadik alkalommal készített fizetési jegyzék tartalmazta a helyes számfejtést.

[2] Az alperes 2020. május 26-án levelet írt a felperesnek, amelyben értesítette, hogy a rekreációs juttatás összege kétszeresen került számfejtésre, és egyben felhívta, hogy a tévesen utalt nettó 74 404 forint összeget 8 napon belül fizesse vissza. A felperes ennek nem tett eleget, ezért az alperes két évvel később - jogszabályi hivatkozással és jogorvoslati záradékkal ellátott - fizetési felszólítást bocsátott ki, amelyet a felperes 2022. június 20-án vett át.

A felperes keresete és az alperes védirata

[3] A felperes a fizetési felszólítással szemben előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy a fizetési felszólítás nem keletkeztet fizetési kötelezettséget az alperes felé. Érvelése szerint az alperes a jogszabály által előírt 60 napos igényérvényesítési határidőn túl követelte vissza a 74 404 forint összeget; ezen felül az alperes az igényét a kereset benyújtására nyitva álló törvényi határidőn belül bírósági úton nem érvényesítette.

[4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a perben megállapítási keresetnek nem lehet helye. Az alperes nem vitatta, hogy a jogalap nélküli illetmény kifizetését követő 60 napon túl terjesztett elő fizetési felszólítást, azonban a felperesnek a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie. A felperes az adott illetmény-különbözettel jogalap nélkül gazdagodott, ezért annak visszatérítésére köteles.

A bíróság ítélete

[5] A bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes fizetési felszólítása nem keletkeztet fizetési kötelezettséget az abban feltüntetett 74 404 forint összegű tartozás felperes általi visszafizetési kötelezettsége vonatkozásában. Rendelkezett a perköltség és az illeték viseléséről.

[6] A bíróság mindenekelőtt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 38. § (1) bekezdés f) pontjában, valamint (2) bekezdésében rögzített feltételek fennállását - azaz a megállapítás iránti kereset előterjeszthetőségét - vizsgálta. E körben alapvető fontosságúnak tartotta azt a kérdést, hogy az alperes érvényesíthet-e jogot a felperessel szemben fizetési felszólítással anélkül, hogy igényét bírósági úton érvényesítette volna a perindításra nyitva álló, törvény által meghatározott kógens határidőn belül. Mivel e kérdéskör eldöntése a felperes illetményjogosultságához, annak kifizetéséhez, védelméhez és az azzal kapcsolatos korrekt elszámoláshoz való jogának alperessel szembeni megóvása érdekében szükséges - és ennek eldöntése a Kp. 38. § (1) bekezdés a)-e) pontjai alapján nem lehetséges -, a bíróság a megállapítási kereset feltételeit fennállónak tekintette. A továbbiakban a bíróság azt vizsgálta, hogy az alperes intézkedése a felperessel szemben keletkeztet-e alanyi fizetési jogot és kötelezettséget.

[7] A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 148. § (1)-(2) bekezdésére, 149. § (1), (7) és (8) bekezdéseire, továbbá a Kttv. 192. § (7) bekezdésére hivatkozással rögzítette, hogy a Kttv. nem tartalmaz a kormányzati szerv igényérvényesítésére vonatkozó speciális keresetindítási határidőt, ezzel szemben a Kp. általánosságban írja elő, hogy ha a közigazgatási szerv nem közigazgatási szerv ellen pert indít, azt csak a tudomásszerzéstől számított 90 napon belül teheti meg, amennyiben a törvény eltérően nem rendelkezik. A Kúria Kpkf.VII.40.182/2020/3., valamint Kpkf.VII.45.085/2021/5. számú határozataira figyelemmel megállapította, hogy a munkáltatónak joga van ugyan az igényét fizetési felszólítással érvényesíteni, ez azonban nem mentesíti őt azon kötelezettsége alól, hogy az igényt a munkavállalóval szemben indított perben, a Kp. 134. § (3) bekezdésében meghatározott határidőn belül érvényesítse. Önmagában a fizetési felszólítás fizetési kötelezettség megállapítására nem alkalmas, mivel a törvény a munkáltató igényének érvényesítésére kötelező keresetindítási határidőt ír elő. Ezért amennyiben a munkáltató észleli, hogy a fizetési felszólítás a tudomásszerzéstől számított 90 napon belül eredménytelen maradt, az igény hatályos érvényesítése érdekében keresetet kell benyújtania a munkavállalóval szemben a Kp. 134. § (3) bekezdése szerint, ellenkező esetben az igényérvényesítési jog törvényi akadályba ütközik. Ennélfogva az alperes fizetési felszólítása sem keletkeztethetett fizetési kötelezettséget a felperessel szemben.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[8] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[9] Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet egyrészt sérti a Kp. 2. § (4) bekezdésében és 43. § (1) bekezdésében foglaltakat, másrészt Magyarország Alaptörvénye XXIV. cikkének (1) bekezdését, továbbá a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 13. § (1) bekezdését, valamint a Kp. 84. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4) és (5) bekezdéseit.

[10] A bíróság egyrészt azzal az eljárási szabályszegéssel folytatta le az eljárást, hogy a felperes keresetváltoztatás iránti kérelmének a második tárgyaláson adott helyt és ezáltal megfosztotta az alperest a rendes jogorvoslati út igénybevételének lehetőségétől, másrészt nem tett eleget az indokolási kötelezettségének sem, mivel nem adta indokát annak, hogy miért alkalmazta a hivatkozott kúriai döntéseket, amelyek a jelen ügyben - az alperes álláspontja szerint - nem voltak irányadóak.

[11] A keresetváltoztatással összefüggésben az alperes előadta, hogy a felperes a bíróság 5. számú végzésében foglalt felhívásnak eleget téve keresetét még az első tárgyalás előtt megváltoztatta, és a korábbi, megállapításra irányuló kereseti kérelem helyett a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerint a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte. Ezt követően a második tárgyaláson ismételten megváltoztatta a keresetét, és visszatért a megállapítás iránti kereseti kérelméhez. A keresetváltoztatás Kp. 43. § (1) bekezdésében rögzített feltételeit a bíróság hivatalból nem vizsgálta meg, arról elutasító döntést nem hozott, és a keresetváltoztatásról az alperest sem nyilatkoztatta, így egy jogszerűtlenül megváltoztatott kereset alapján hozott ítéletet. A bíróságnak a perben figyelemmel kellett volna lennie a kereseti kérelem és a védirat kereteire is, ezért eljárásával a Kp. 2. § (4) bekezdését is megsértette. A bíróság a jogszerűtlen eljárásával elvonta az alperes rendes jogorvoslathoz fűződő jogát is, mivel a Kp. szabályai szerint megállapítási perben hozott ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.