911/B/2000. AB határozat

a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 33. § (3), (4), (5) és (7) bekezdései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 33. § (3), (4), (5) és (7) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján, az előtte folyamatban lévő 7. M. 3849/2000. számú eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezte a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 33. § (3), (4), (5) és (7) bekezdéseinek alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését.

A bírói kezdeményezés alapját adó perben a felperes, valamint a II. és III. rendű alperesek valamennyien az I. rendű alperesi munkáltatónál képviselettel rendelkező reprezentatív szakszervezetek. Az alperesek az I. rendű alperes munkavállalóit érintő 1999. évi bérfejlesztés és a kollektív szerződés időbeni hatályának 1999. december 31-ig történő kiterjesztése tárgyában "kollektív szerződés erejű" megállapodást írtak alá, amelyhez a felperesi szakszervezet nem csatlakozott. A felperes keresetében a megállapodás érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy a szerződő felek a megállapodás megkötésekor figyelmen kívül hagyták az Mt. 33. § (4) bekezdésében foglalt, a reprezentatív szakszervezetek kollektív szerződéskötésének együttességét kötelezően előíró szabályát.

2. Az indítványozó bíró szerint az Mt. támadott rendelkezései sértik az Alkotmány 4. §-át, amely szerint: "A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit". Az indítványozó kifejti: a szakszervezetek alkotmányos védelme a jogalkotással szemben követelményt támaszt olyan garanciális szabályok megalkotására, amelyek biztosítják, hogy a szakszervezetek az Alkotmányban biztosított jogaikat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően, ténylegesen gyakorolhassák. Másfelől a szabályozásnak biztosítania kell azt is, hogy a szakszervezeti képviselet valóban a munkavállalók érdekében történjék, ezért még a lehetőségét is ki kell zárni annak, hogy a szakszervezeti képviselet a munkavállalói érdekektől elszakadjon, és öncélúvá válhasson. Az indítványozó szerint a támadott szabályok a fenti követelményeknek nem felelnek meg, mert eltérést engednek az Mt. 33. § (2) bekezdésében megfogalmazott "általános többségi elv" alól. Az Mt. 33. § (2) bekezdése a szakszervezetet feljogosítja a kollektív szerződés megkötésére, ha jelöltjei az üzemitanács-választáson a leadott szavazatok több mint felét megszerezték. A támadott, több szakszervezet szerződéskötésére írt rendelkezések viszont nem biztosítják, hogy az - egyedül vagy együttesen - többségi támogatottsággal rendelkező szakszervezet(ek), a kollektív szerződést a kisebbség akarata ellenére is, minden esetben megköthessék a munkáltatóval.

Az indítványozó szerint az Mt. 33. § (3) bekezdése - amely több szakszervezet munkahelyi képviselete esetén kizárólag együttesen engedi a szakszervezetek szerződéskötését - az Mt. 33. § (4) és (5) bekezdésével való összevetés alapján mutat alkotmányellenességet azáltal, hogy "adott esetben" lehetővé teszi, hogy akár egyetlen, "elenyésző kisebbségben lévő szakszervezet", véglegesen megakadályozza a kollektív szerződés megkötését.

Az Mt. 33. § (4) bekezdését az indítványozó azért tartja alkotmányellenesnek, mert azáltal, hogy a reprezentatív szakszervezetek számára csak együttesen engedi a szerződéskötést, lehetővé teszi, hogy egyetlen, "relatíve" kisebb támogatottságú reprezentatív szakszervezet megakadályozza a "meghatározó" többségi támogatottsággal rendelkező többi reprezentatív szakszervezet szerződéskötését. Az indítványozó kifogásolja azt is, hogy a törvény a reprezentatív szakszervezetek számára nem biztosítja azt a lehetőséget, hogy a munkavállalók hozzájárulásával kössék meg a kollektív szerződést, amennyiben nem rendelkeznek a szerződéskötéshez előírt támogatottsággal (jelöltjeik az üzemi tanács-választáson együttesen nem szerezik meg a leadott szavazatok több mint felét). Sérelmezi továbbá az indítványozó azt is, hogy a törvény nem rendelkezik "a kollektív szerződéskötési jogosultság azon eseteire amikor egy vagy több kisebb - nem reprezentatív - szakszervezet mellett működő egyetlen reprezentatív szakszervezet támogatottsága: az 50%-ot meghaladja, de a 65%-ot nem éri el, a 65%-ot eléri, de - értelemszerűen - nem éri el a 100 százalékot".

Az indítványozó álláspontja szerint az Mt. 33. § (5) bekezdése, amely a reprezentatív szakszervezetek konszenzusa hiányában a 65%-ot meghaladó támogatottsággal rendelkező szakszervezetet egyedül jogosítja szerződéskötésre, "önmagában is alkotmányellenes rendelkezés", mert "(...) egyrészt útját állja annak, hogy a kisebb támogatottságú szakszervezet mellett egyedül köthessen a kétharmados támogatottságot elnyerő szakszervezet kollektív szerződést, mint egyedüli reprezentatív szakszervezet". Másrészt útját állja annak is, hogy "a 65%-os - vagy ezt meghaladó - támogatottságú reprezentatív szakszervezet egy másik reprezentatív szakszervezettel együttesen köthessen kollektív szerződést". Ez a rendelkezés az együttesen fellépni szándékozó szakszervezeteket megfosztja az Alkotmányban biztosított joguk gyakorlásától, elzárja őket a hatékony érdekképviselet ellátásának lehetőségétől. Az Alkotmány 4. §-a sérelme fennáll továbbá amiatt is, mert a fenti rendelkezés "megkülönböztetést tesz a munkavállalók, illetve egyes csoportjai szerint szakszervezeti hovatartozásuk alapján", a szakszervezeteknek ugyanis nem csak saját tagságuk, hanem valamennyi munkavállaló érdekei szem előtt tartásával kell megkötniük a szerződést a munkáltatóval.

Az indítványozó érvelése szerint a támadott szabályozás azért is alkotmánysértő, mert egyes esetekben lehetőséget teremt arra, hogy a szerződéskötés a munkáltatóval esetlegesen összejátszó kisebbség akarata folytán "véglegesen" meghiúsuljon. Az indítványozó - a támadott szabályok alkotmányellenességének alátámasztására - felhívta az Mt.-nek a kollektív szerződés felmondására vonatkozó 39. § (1) bekezdését is, amely szerint a felmondásra - eltérő megállapodás hiányában - a szerződéskötő felek jogosultak; e rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére azonban nem tett indítványt.

3. Az Alkotmánybíróság az eljárás során - az indítvánnyal kapcsolatos észrevételei megtétele érdekében - megkereste a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert.

II.

A bírói kezdeményezésben megjelölt és az elbírálásnál figyelembe vett jogszabályok:

Az Alkotmány rendelkezései:

"4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit."

Az Mt. rendelkezései:

"29. § (1) A 23. §-ban biztosított jog a munkáltatónál reprezentatívnak minősülő szakszervezetet illeti meg. A reprezentatívnak nem minősülő szakszervezetet is megilleti a 23. § szerinti kifogás joga, ha a munkáltatói intézkedés (mulasztás) jogszabályban foglalt rendelkezést sért.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában reprezentatívnak azt a szakszervezetet kell tekinteni, amelynek jelöltjei az üzemitanács-választáson a leadott szavazatok legalább tíz százalékát megszerzik. Ha a munkáltatónál több üzemi tanácsot választanak, a reprezentativitás meghatározásakor az egyes üzemitanács-választásokon elért eredményeket össze kell számítani. Reprezentatívnak kell tekinteni azt a szakszervezetet is, amelynek a munkáltató azonos foglalkozási csoporthoz (szakmához) tartozó munkavállalóinak legalább kétharmada a tagja.

(3) Reprezentativitás meghatározásánál, ha az üzemi tanács-választás az 51. § (5) bekezdése alapján érvénytelen, a választás első fordulóját kell figyelembe venni."

"32. § Kollektív szerződés kötésére az a szakszervezet, illetve az a munkáltatói érdek-képviseleti szervezet jogosult, amely érdek-képviseleti tevékenységében a kollektív szerződést kötő másik féllel szemben független. (...)"

"33. § (1) A munkáltatónál egy kollektív szerződés köthető.

(2) A szakszervezet - a (3)-(5) bekezdésben foglalt eltéréssel - jogosult a munkáltatóval a kollektív szerződést megkötni, ha jelöltjei az üzemitanács-választáson a leadott szavazatok több mint felét megszerezték.

(3) Ha a munkáltatónál több szakszervezet rendelkezik képviselettel, a kollektív szerződést valamennyi szakszervezet együttesen kötheti meg. Ennek feltétele, hogy e szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanács-választáson együttesen megszerezzék a leadott szavazatok több mint felét.

(4) Ha a szakszervezetek együttes kollektívszerződés-kötése a (3) bekezdés alapján nem lehetséges, a reprezentatív szakszervezetek [29. § (2) bekezdés] együttesen kötik meg a kollektív szerződést, feltéve, ha e szakszervezetek jelöltjei az üzemitanács-választáson együttesen megszerezték a leadott szavazatok több mint felét.

(5) Ha a reprezentatív szakszervezetek együttes kollektív szerződéskötése nem lehetséges, a kollektív szerződést a munkáltatóval az a szakszervezet kötheti meg, amelynek jelöltjei az üzemitanács-választáson együttesen a leadott szavazatok több mint hatvanöt százalékát megszerezték.

(6) Ha a (2), illetve (3) bekezdésben foglalt esetben a szakszervezet, illetve a szakszervezetek jelöltjei az üzemitanács-választáson a szavazatok több mint felét nem szerzik meg, a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalást le lehet folytatni, de a kollektív szerződés megkötéséhez szükséges a munkavállalók jóváhagyása. A munkavállalóknak erről szavazni kell. A szavazás akkor érvényes, ha ezen az üzemi tanács választására jogosult munkavállalók több mint fele részt vesz.

(7) A (2)-(5) bekezdésben foglalt támogatottság meghatározásakor a 29. § (2)-(3) bekezdésének előírásait megfelelően alkalmazni kell.

(8) A kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyaláson a munkáltatónál képviselt valamennyi szakszervezet részt vehet, és a tárgyalások eredményessége érdekében köteles együttműködni."

"37. § (1) A kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalási ajánlatot - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - egyik fél sem utasíthatja vissza.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezését a munkáltatóra akkor kell alkalmazni, ha az ajánlatot tevő szakszervezet az Mt. 29. § (2) bekezdése szerint reprezentatívnak minősül.

(5) A munkáltató - a szükséges adatok rendelkezésre bocsátása mellett - évente köteles javasolni a szerződéskötésre jogosult szakszervezetnek a munka díjazásával kapcsolatos szabályok kollektív szerződésben történő rendezését."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

A bírói kezdeményezés alapján az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az Alkotmány 4. §-ában foglalt, a szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatait tartalmazó rendelkezéséből levezethető-e a kollektív szerződéskötéshez - mint a szakszervezeti érdekképviselet és védelem egyik formája gyakorlásához - való jogosultság, konkrétan: több szakszervezet munkahelyi képviselete esetén a szerződéskötési jogosultság feltételeit szabályozó, az Mt. 33. § (3)-(5) és (7) bekezdéseiben foglalt rendelkezések az indítványban felhozott érvek alapján sértik-e az Alkotmány 4. §-át.

1. A szakszervezetek és más érdekképviseletek működésének alkotmányos kereteit az Alkotmány 4. §-a, a 63. § (1) bekezdése és a 70/C. § (1) bekezdésének rendelkezései adják meg. Az egyesülési szabadság és az érdekvédelmi szervezetek alakításához való alkotmányos alapjogok alapján létrehozott szervezetek működésének alkotmányosságával az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott.

Az Alkotmánybíróság a 24/1990. (XI. 8.) AB határozatában (ABH 1990, 115, 118.) a munkavállalói érdekképviseletet ellátó különböző szervezetek alkotmányos feladatáról fejtette ki álláspontját. Határozatában megállapította, hogy a szakszervezetek kitüntetett szerepet játszanak az Alkotmány 70/C. §-ában foglalt gazdasági érdekek védelme, valamint a sztrájkjog gyakorlása terén. E funkciójuk közvetlenül kapcsolódik az Alkotmány preambulumában szereplő szociális piacgazdaság megvalósulásához. Ennyiben a szakszervezetek léte és működése a tagok magánérdekein túlmutató alkotmányos célt is szolgál.

A szakszervezetek Alkotmányban nevesített feladatai ellátásához biztosított jogi eszközöket túlnyomórészt az Mt. szabályai rögzítik.

A bírói indítvánnyal érintett, ún. munkaszervezeti szintű kollektív szerződés - jogi természetét tekintve - egyfelől a munkáltató és a szakszervezet megállapodása, amelyet a felek a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek, ezek gyakorlásának rendje, valamint a felek közötti kapcsolatrendszer tárgyában kötnek. A vizsgált jogintézmény másfelől munkaviszonyra vonatkozó szabály, sajátos munkajogi jogforrás, amely az Mt.-ben foglalt szabályoktól - a vonatkozó jogszabályi kötöttségek megtartásával - széles körben tesz lehetővé eltéréseket (Mt. 13. §, 30. §).

A kollektív alku folyamatában, illetve a speciális szabályzórendszer megalkotása során a munkavállalói érdekek érvényesülését a szakszervezetek biztosítják, e tevékenységük az Alkotmány 4. §-ban meghatározott feladatkörbe tartozó elemet képez.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogintézmény szabályozásának alkotmányossági szempontú vizsgálatánál lényeges körülmény a kollektív szerződés rendeltetése és a munkajogi viszonyok szabályozásban játszott szerepe: a jogalkotó a munkavállalók szervezetei és a munkáltató számára e jogintézményen keresztül részvételt biztosít a munkafeltételek és körülmények alakításában, amely részvétel összefüggésben áll a munkavállalóknak és a munkáltatóknak az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jogával.

A kollektív szerződés jogintézménye jelentőségének elismeréseként az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában leszögezte: "(...) a munka világában a kollektív szerződés kiemelkedő szerepet tölt be a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolat, valamint a munkaviszony lényeges elemeinek szabályozása révén. A megkötésére jogosultak konszenzusa alapján létrejött kollektív szerződések, illetőleg az általa szabályozott viszonyok stabilitásához, kiszámíthatóságához a feleknek fontos érdeke fűződik." (1061/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 535, 536.)

2. Az Alkotmánybíróság eljárása során figyelemmel volt arra is, hogy az Mt. támadott rendelkezései olyan törvényi szabályozás részét képezik, amely összhangban kell, hogy álljon a Magyarország által A szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. számú Egyezményben vállalt kötelezettségekkel. A Magyarországra nézve 1958. június 6. napján hatályba lépett, a 2000. évi LV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 4. Cikke szerint: "Amennyiben szükséges, a nemzeti feltételeknek megfelelő intézkedéseket kell foganatosítani a munkaadók és munkaadói szervezetek, valamint a munkavállalók szervezetei közötti önkéntes tárgyalási eljárások teljes körű fejlesztésének és kihasználásának bátorítására és elősegítésére, a foglalkoztatási és munkafeltételek kollektív szerződések által történő szabályozása céljából."

Hasonló kötelezettségvállalást fogalmaz meg a részes államok számára a Magyarországon az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 6. cikk 2. pontja, amelynek értelmében a Szerződő Felek "ahol szükséges és helyénvaló, ott támogatják a munkaadók vagy munkaadói szervezetek és a dolgozói szervezetek közötti önkéntes tárgyalási mechanizmusokat a munkafeltételek és körülmények kollektív szerződések általi szabályozása céljából".

3. Az indítványozó bíró az Alkotmány 4. §-ának sérelmét a több szakszervezet kollektív szerződőképességének feltételrendszerét szabályozó, az Mt. 33. § (3)-(5) és (7) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összefüggésben állította.

Az Mt. 33. § (3) bekezdése a munkáltatónál képviselettel rendelkező valamennyi szakszervezetet együttesen jogosítja a kollektív szerződés megkötésére, amennyiben a szakszervezetek jelöltjei az üzemitanács-választáson együttesen megszerezték a munkavállalók által leadott szavazatok több mint felét. A támogatottsági feltétel teljesülésének hiányában a szakszervezetek az Mt. 33. § (6) bekezdése alapján a szerződéskötésre irányuló tárgyalásokat lefolytathatják a munkáltatóval, a szerződés megkötéséhez azonban a munkavállalók jóváhagyása szükséges. Ha a szakszervezetek a kollektív szerződés megkötését illetően nem jutnak megegyezésre, úgy a szerződést az Mt. 33. § (4) bekezdése alapján a munkáltatónál képviselettel rendelkező reprezentatív szakszervezetek együttesen köthetik meg a munkáltatóval, amennyiben jelöltjeik az üzemitanács-választáson együttesen megszerezték a leadott szavazatok több mint felét. A reprezentatív szakszervezetekre írott támogatottsági feltétel teljesülése hiányában nincs további törvényi lehetőség a szerződés megkötésére; megegyezés hiányában az Mt. 33. § (5) bekezdése egyedül azt a szakszervezetet jogosítja a szerződés megkötésére, amelynek jelöltjei az üzemitanács-választáson a leadott szavazatok több mint hatvanöt százalékát megszerezték. Az Mt. 33. § (7) bekezdése a 33. § (2)-(5) bekezdésekben foglalt támogatottság meghatározása során az Mt. 29. § (2) és (3) bekezdése előírásait (a szakszervezetek reprezentativitása meghatározásának szabályait) rendeli megfelelően alkalmazni.

Az indítványozó azt kifogásolta, hogy az egymással szorosan összefüggő rendelkezések alkalmazása során - a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetek számától, támogatottságuk mértékétől és szerződéskötési akaratuktól függően - előállhat az a helyzet, hogy a kollektív szerződés tartalmának meghatározásában és végső soron a szerződés létrejöttében a munkavállalók "elenyésző" kisebbségének támogatását élvező egy vagy több nem reprezentatív szakszervezet, vagy a munkavállalók "relatíve" kisebbségi támogatását élvező egy vagy több reprezentatív szakszervezet akarata válik döntővé. [Az utóbbi helyzet állt elő az indítvány alapját adó perben is, amelyben az együttesen a munkavállalók többségi (63,52 százaléka) támogatottságával rendelkező két reprezentatív szakszervezet és a munkáltató által megkötött kollektív szerződés érvényességét egyetlen kisebb (13,94 százalék) támogatottságú reprezentatív szakszervezet kérdőjelezi meg.]

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a támadott rendelkezéseknek az Alkotmány 4. §-ába ütközés miatti alkotmányellenességét az indítványban hivatkozott okok miatt nem lehet megállapítani.

Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában az Mt.-nek a szakszervezetek meghatalmazás nélküli képviseleti jogát biztosító rendelkezését az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének - az emberi méltósághoz való jogból levezetett

önrendelkezési jog - sérelme miatt ítélte alkotmányellenesnek. E határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 4. §-a "(...) a szakszervezeteknek a korábbi alkotmányszövegben is szereplő érdekvédelmi és képviseleti jogát terjeszti ki más érdekképviseleti szervekre. Ugyanakkor sem ez a szabály, sem a 70/C. § (1) bekezdésének a szakszervezet és egyéb érdekképviselet alapításának szabadságát tartalmazó rendelkezése nem foglal magában előírást az érdekvédelmi és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozóan". [ABH 1990, 42, 44.]

A szakszervezetek képviseleti jogosultságának terjedelmével összefüggésben az Alkotmány 4. §-ának sérelmét állító indítvány elbírálása során hasonlóan érvelt az Alkotmánybíróság a 61/B/2004. AB határozatban (ABK 2004. február 130, 132.).

Az indítványozó álláspontjával ellentétben az Alkotmány általános rendelkezései között szereplő 4. §-ából nem következik, hogy a kollektív szerződéskötés akár az egyes munkavállalók, vagy a munkavállalók részvételével létrejött érdek-képviseleti szervek alkotmányos alapjogát képezné. Kétségtelen, hogy a kollektív szerződés - mint a munkafeltételek és körülmények alakításában való munkavállalói részvételt biztosító jogintézmény - a munkavállalók érdekvédelmi célú szervezkedésének, a közösségi érdekérvényesítésnek, a sztrájk mellett a legfontosabb eszköze. Az Alkotmány azonban nem nevesít olyan tételt, amelynek alapján szakszervezetek kollektív szerződéskötésre való jogosultsága, illetve a munkafeltételek kollektív szerződésben való rendezése önálló alkotmányos alapjogként, vagy önálló alkotmányos jogként lenne felfogható.

A szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatait rögzítő alkotmányos szabály - amint azt az Alkotmánybíróság a fent hivatkozott határozataiban kifejtette - az érdekvédelmi és képviseleti tevékenység tartalmáról, különböző formáiról nem tartalmaz rendelkezést.

Az Alkotmány 4. §-ának sérelme azon az alapon sem állapítható meg, hogy a szabályozás alapján a kisebbségi támogatottsággal rendelkező, egy vagy több szakszervezet érdekérvényesítése és akarata, esetlegesen a munkáltatóval való "összejátszása" meggátolhatja, hogy a többségi támogatottságú, egy vagy több szakszervezet a kollektív szerződést megkösse a munkáltatóval. Az Alkotmány indítványozó által felhívott 4. §-ából nem származik jogalkotói kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a kollektív szerződés létrehozására irányuló eljárás, konkrétan a szakszervezetek szerződéskötési képességének szabályozása során a hivatkozott "demokratikus többség" (azaz az egyszerű többség) elve érvényesüljön. A támadott szabályok alkotmányellenességének megállapítására nem ad okot továbbá az sem, hogy a jogosultságot a szerződéskötésre jogosítottak valamelyike rendeltetésellenesen is gyakorolhatja.

Az Alkotmánybíróság az ötven országgyűlési képviselőnek az Abtv. 21. § (1) bekezdésében biztosított előzetes normakontroll kezdeményezési jog alkotmányossági felülvizsgálata során nem állapított meg alkotmányellenességet amiatt, hogy e jogát egy parlamenti kisebbség a törvényhozási folyamat lassítása, vagy ellehetetlenítése céljából obstrukciós eszközként használhatja; "A visszaélés elvi lehetősége (...) nem teszi e hatáskört alkotmányellenessé." [66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 408-409.]

Az Alkotmánybíróság fent idézett határozatából is kitűnő álláspontja az, hogy a jogszabályok által biztosított jogosultságok visszaélésszerű alkalmazhatóságának lehetősége önmagában nem alapozza meg a jogosultságot szabályozó rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását.

Az indítványozó ebben a körben tett megállapításaival kapcsolatban az Alkotmánybíróság kitér arra, hogy a kifogásolt szabályok társadalmi rendeltetésüknek megfelelő gyakorlását a bírói kezdeményezés alapját képező perben tárgyalt igény keletkezésekor hatályos Mt. több garanciális rendelkezése hivatott biztosítani. A támadott rendelkezések visszaélésszerű alkalmazásának kizárása érdekében a jogalkotó megfogalmazza az Mt.-ben biztosított jogok rendeltetésellenes gyakorlásának általános tilalmát (Mt. 4. §), kifejezetten kizárja továbbá a kollektív szerződéskötésből azt a felet, amelyik érdekképviseleti tevékenységében a másik féllel szemben nem független (Mt. 32. §), a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokon résztvevő szakszervezetekre pedig a tárgyalások eredményességének előmozdítása érdekében együttműködési kötelezettséget ró [Mt. 33. § (8) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 4. §-ának az indítványban hivatkozott ok miatti sérelme abban a szélsőséges esetben lenne megállapítható, ha a jogalkotó a szakszervezetek alkotmányban írt feladatai ellátásához semmiféle jogi eszközt nem biztosítana, vagy azok a feladat ellátására nyilvánvalóan alkalmatlanok lennének. A jelen esetben azonban ez nem áll fenn. Egyfelől a kollektív szerződés nagyon is "élő", működő jogintézmény: a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium nyilvántartása szerint az egy munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződések száma 2004. június 30-án 3293 volt (gazdálkodó szervezeteknél 1274, közszolgálati intézményeknél 6, költségvetési intézményeknél 2013).

Másfelől a kollektív szerződés - a hatályos törvényi szabályozás szerint a munkavállalói érdekvédelem egyik legfontosabb, de nem kizárólagos eszköze: a jogalkotó a munkavállalói érdekképviselet és védelem ellátásának, a szakszervezeti szabadságból eredő lehetőségek gyakorlásának feltételeit széles körben biztosítja, pl. tájékoztatási, képviseleti, véleményezési, ellenőrzési jog, konzultáció-, illetve szolidaritási sztrájk-kezdeményezési jog stb. szabályozásával (Mt. Második és Harmadik rész, a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény).

Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy - az indítványozói érveléssel ellentétben - a szabályozás feltételrendszeréből nem következik szükségszerűen az érdekvédelem vizsgált eszközének "végleges" elvesztése. A szerződéskötési hajlandóság hiánya ugyanis a szerződést megkötni kívánó szakszervezet(ek) és a munkáltató konszenzusát mindig az aktuálisan tárgyalt tartalmat illetően akadályozza. E kérdés vizsgálatánál nem hagyhatók figyelmen kívül az Mt.-nek a szerződés létrehozását elősegítő garanciális szabályai sem: az Mt. 37. § (1)-(2) bekezdése alapján a munkáltató, illetve a reprezentatív szakszervezet(ek) tárgyalási ajánlata a felek számára tárgyalási kötelezettséget keletkeztet, az (5) bekezdés pedig a munka díjazásának kollektív szerződéses szabályozását illetően ír elő a munkáltató számára éves javaslattételi kötelezettséget. A törvény emellett a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokon való részvételre valamennyi szakszervezetet feljogosítja [Mt. 33. § (8) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az Mt. 33. § (3)-(5) és (7) bekezdéseiben foglalt, a szakszervezetek szerződéskötési képességének meghatározására vonatkozó szabályai nem állnak ellentétben az Alkotmány 4. §-ával, ezért az indítványt elutasította.

Budapest, 2004. november 23.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró