9005/2007. (SK 7.) KSH közlemény
a Szakmakód jegyzékről
1. Az egyéni vállalkozások tevékenységeit a Közlemény mellékletét képező Szakmakódjegyzék szerint, annak legmélyebb, 6 számjegyű szintjén kell azonosítani.[1]
E Közlemény alkalmazásában egyéni vállalkozásnak kell tekinteni:
a) az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. tv. hatálya alá tartozó, az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő egyéni vállalkozókat;
b) az egyéni vállalkozói nyilvántartásban nem szereplő, az alábbi tevékenységet folytatókat:
ba) a magán-állatorvosi tevékenység,
bb) az ügyvédi tevékenység,
bc) az egyéni szabadalmi ügyvivői tevékenység,
bd) a közjegyzői tevékenység,
be) az önálló bírósági végrehajtói tevékenység.
c) az adószámmal rendelkező, az általános forgalmi adó hatálya alá tartozó magánszemélyeket, az adószám kiváltására kötelezett magánszemélyt, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyt.
2. A szakmakód 6 számjegyű, ebből az első 4 számjegy a TEÁOR-al azonos kódszám, az utolsó 2 számjegy pedig a tevékenység TEÁOR-on belüli sorszáma.
3. A Szakmakód jegyzékre vonatkozó módosító javaslatok minden év június 30-ig jelenthetők be írásban a KSH-nál.
4. A közleményben foglaltakat 2008. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Pukli Péter sk,
a KSH elnöke
1. számú melléklet a 9005/2007. (SK. 7.) KSH közleményhez
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 01 | Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások | |
| 011 | Nem évelő növény termesztése | |
| 0111 | Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése | |
| 011101 | Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.** | |
| 011102 | Máktermesztés | 162/2003. (X. 16.) Korm. rendelet |
| 0112 | Rizstermesztés | |
| 011201 | Rizstermesztés | |
| 0113 | Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése | |
| 011301 | Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése m.n.s. | |
| 0115 | Dohánytermesztés | |
| 011501 | Dohánytermesztés | |
| 0116 | Rostnövénytermesztés | |
| 011601 | Rostnövénytermesztés m.n.s. | |
* Egyéni vállalkozás csak a hivatkozott jogszabályban leírtak szerint végezheti az adott tevékenységet.
** m.n.s. = máshova nem sorolt
| Szakmakód 2011 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 011602 | Kendertermesztés | 162/2003. (X. 16.) Korm. rendelet |
| 0119 | Egyéb, nem évelő növény termesztése | |
| 011901 | Egyéb, nem évelő növény termesztése m.n.s. | |
| 011902 | Dísznövény- és virágtermesztés | |
| 011903 | Koszorú- és virágkötés saját termesztésű növényből (nem művirágból) | |
| 011904 | Koszorúalap készítés szalmából és szénából (saját termelésű alapanyagból) | |
| 012 | Évelő növény termesztése | |
| 0121 | Szőlőtermesztés | |
| 012101 | Szőlőtermesztés | |
| 0122 | Trópusi gyümölcs termesztése | |
| 012201 | Trópusi gyümölcs termesztése | |
| 0123 | Citrusféle termesztése | |
| 012301 | Citrusfélék termesztése | |
| 0124 | Almatermésű, csonthéjas termesztése | |
| 012401 | Almatermésű, csonthéjas termesztése | |
| 0125 | Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése | |
| 012501 | Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése | |
| 0126 | Olajtartalmú gyümölcs termesztése | |
| 012601 | Olajtartalmú gyümölcs termesztése | |
| 0127 | Italgyártási növény termesztése | |
| 012701 | Italgyártási növény termesztése | |
| 0128 | Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése | |
| 012801 | Fűszer-, aromanövény termesztése m.n.s. | |
| 012802 | Gyógynövénytermesztés | |
| 012803 | Gyógyszeralapanyag-termesztés | 162/2003. (X. 16.) Korm. rendelet |
| 0129 | Egyéb évelő növény termesztése | |
| 012901 | Egyéb évelő növény termesztése m.n.s. | |
| 012902 | Nádgazdasági és fűztelepi tevékenység | |
| 012903 | Karácsonyfa termesztése | |
| 013 | Növényi szaporítóanyag termesztése | |
| 0130 | Növényi szaporítóanyag termesztése | |
| 013001 | Zöldség-szaporítóanyag termesztése m.n.s. | |
| 013002 | Dísznövényszaporítóanyag-termesztés | |
| 013003 | Gyümölcs-, szőlő-, díszfaiskola | |
| 013004 | Egyéb kertészeti szaporítóanyag termesztése | |
| 014 | Állattenyésztés | |
| 0141 | Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése | |
| 014101 | Tejhasznú szarvasmarha, bivaly tenyésztése | |
| 0142 | Egyéb szarvasmarha tenyésztése | |
| 014201 | Egyéb szarvasmarha tenyésztése | |
| 0143 | Ló, lóféle tenyésztése | |
| 014301 | Ló, lóféle tenyésztése | |
| 0144 | Teve, teveféle tenyésztése | |
| 014401 | Teve, teveféle tenyésztése | |
| 0145 | Juh, kecske tenyésztése | |
| 014501 | Juh, kecske tenyésztése | |
| 0146 | Sertéstenyésztés | |
| 014601 | Sertéstenyésztés | |
| 0147 | Baromfitenyésztés | |
| 014701 | Baromfitenyésztés | |
| 0149 | Egyéb állat tenyésztése | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 014901 | Egyéb állat tenyésztése m.n.s. | |
| 014902 | Méhészet | |
| 014903 | Hobbiállat tenyésztése | |
| 014904 | Egyéb állati termékek termelése | |
| 014905 | Nyúl tenyésztése | |
| 023002 | Éti csiga gyűjtése | 1996. évi LIV. törvény 58. § |
| 015 | Vegyes gazdálkodás | |
| 0150 | Vegyes gazdálkodás | |
| 015001 | Vegyes gazdálkodás (növénytermesztés állattenyésztéssel, egyik részaránya sem éri el a 66%-ot) | |
| 016 | Mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás | |
| 0161 | Növénytermesztési szolgáltatás | |
| 016101 | Növénytermesztési szolgáltatás m.n.s. | |
| 016102 | Növénytermesztési szolgáltatás kézi erővel | |
| 016103 | Mezőgazdasági kártevőirtás | |
| 0162 | Állattenyésztési szolgáltatás | |
| 016201 | Állattenyésztési szolgáltatás | |
| 0163 | Betakarítást követő szolgáltatás | |
| 016301 | Betakarítást követő szolgáltatás m.n.s. | |
| 016302 | Koszorú- és virágkötés nem saját termelésű növényből (nem művirágból) | |
| 0164 | Vetési célú magfeldolgozás | |
| 016401 | Vetési célú magfeldolgozás | |
| 017 | Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás | |
| 0170 | Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás | |
| 017001 | Vadgazdálkodási szolgáltatás | |
| 017001 | Vadgazdálkodási szolgáltatás | |
| 02 | Erdőgazdálkodás | |
| 021 | Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység | |
| 0210 | Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység | |
| 021001 | Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység | |
| 022 | Fakitermelés | |
| 0220 | Fakitermelés | |
| 022001 | Fakitermelés saját jogon | |
| 023 | Vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése | |
| 0230 | Vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése | |
| 023001 | Erdőgazdálkodói haszonvételek gyakorlása (vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése) | 1996. évi LIV. törvény 58. § |
| 024 | Erdészeti szolgáltatás | |
| 0240 | Erdészeti szolgáltatás | |
| 024001 | Erdészeti szolgáltatás m.n.s. | |
| 024002 | Erdészeti bérmunka | |
| 024003 | Kézi és gépi fakitermelés bérmunkában | |
| 03 | Halászat, halgazdálkodás | |
| 031 | Halászat | |
| 0312 | Édesvízi halászat | |
| 031201 | Édesvízi halászat | |
| 032 | Halgazdálkodás | |
| 0322 | Édesvízi-halgazdálkodás | |
| 032201 | Édesvízi-halgazdálkodás | |
| 05 | Szénbányászat | |
| 051 | Feketeszén-bányászat | |
| 0510 | Feketeszén-bányászat | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 051001 | Feketeszén-bányászat | |
| 052 | Barnaszén-, lignitbányászat | |
| 0520 | Barnaszén-, lignitbányászat | |
| 052001 | Barnaszén-, lignitbányászat | |
| 06 | Kőolaj-, földgázkitermelés | |
| 061 | Kőolaj-kitermelés | |
| 0610 | Kőolaj-kitermelés | |
| 061001 | Kőolaj-kitermelés | |
| 062 | Földgázkitermelés | |
| 0620 | Földgázkitermelés | |
| 062001 | Földgázkitermelés | Egyéni vállakozói igazolvánnyal nem végezhető; 2006. évi XXVI. tv. 2. § 1 |
| 07 | Fémtartalmú érc bányászata | |
| 071 | Vasércbányászat | |
| 0710 | Vasércbányászat | |
| 071001 | Vasércbányászat | |
| 072 | Egyéb fémérc bányászata | |
| 0721 | Urán-, tóriumérc-bányászat | |
| 072101 | Urán-, tóriumérc-bányászat | |
| 0729 | Színesfém érc bányászata | |
| 072901 | Színesfém érc bányászata m.n.s. | |
| 08 | Egyéb bányászat | |
| 081 | Kőfejtés, homok-, agyagbányászat | |
| 0811 | Kőfejtés, gipsz, kréta bányászata | |
| 081101 | Mészkő, gipsz, kréta bányászata m.n.s. | |
| 081102 | Építőkő, díszítőkő fejtése | |
| 081103 | Pala bányászata | |
| 0812 | Kavics-, homok-, agyagbányászat | |
| 081201 | Kavics-, homokbányászat | |
| 081202 | Agyag-, kaolinbányászat | |
| 089 | M.n.s. bányászat | |
| 0891 | Vegyi ásvány bányászata | |
| 089101 | Vegyi ásvány bányászata | |
| 0892 | Tőzegkitermelés | |
| 089201 | Tőzegkitermelés | |
| 0893 | Sókitermelés | |
| 089301 | Sókitermelés | |
| 0899 | Egyéb m.n.s. bányászat | |
| 089901 | M.n.s. egyéb bányászat | |
| 09 | Bányászati szolgáltatás | |
| 091 | Kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás | |
| 0910 | Kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás | |
| 091001 | Kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás | 2006. évi XXVI. törvény 2. § 1) pontja alapján nem végezheti (azt csak kizárólag jogi személy gyakorolhatja). |
| 099 | Egyéb bányászati szolgáltatás | |
| 0990 | Egyéb bányászati szolgáltatás | |
| 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás | |
| 10 | Élelmi szergyártás | |
| 101 | Húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása | |
| 1011 | Húsfeldolgozás, -tartósítás | |
| 101101 | Húsfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. | |
| 101102 | Vágóállatok vágása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 1012 | Baromfihús feldolgozása, tartósítása | |
| 101201 | Baromfihús feldolgozása, tartósítása m.n.s. | |
| 101202 | B aromfikopasztás | |
| 1013 | Hús-, baromfihús-készítmény gyártása | |
| 101301 | Húskészítmény gyártása | |
| 101302 | Baromfihús-készítmény gyártása | |
| 101303 | Hús-, baromfihús-készítmény gyártástól elkülönült füstölése | |
| 101304 | Húskonzervek gyártása | |
| 102 | Halfeldolgozás, -tartósítás | |
| 1020 | Halfeldolgozás, -tartósítás | |
| 102001 | Halfeldolgozás, -tartósítás | |
| 103 | Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás | |
| 1031 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás | |
| 103101 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (nem saját termelésű alapanyagból) | |
| 103102 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1032 | Gyümölcs-, zöldséglé gyártása | |
| 103201 | Gyümölcs-, zöldséglé gyártása m.n.s. | |
| 103202 | Zöldséglé gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 103203 | Szőlőlé gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 103204 | Gyümölcslé gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1039 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás | |
| 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. | |
| 103902 | Savanyúságkészítés (nem saját termelésű alapanyagból) | |
| 103903 | Savanyúságkészítés (saját termelésű alapanyagból) | |
| 103904 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés | |
| 103905 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés (saját termelésű alapanyagból) | |
| 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. | |
| 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s | |
| 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s | |
| 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s | |
| 103910 | Egyéb zöldségfeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) | |
| 104 | Növényi, állati olaj gyártása | |
| 1041 | Olaj gyártása | |
| 104101 | Olaj gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) | |
| 104102 | Növényi olaj gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1042 | Margarin gyártása | |
| 104201 | Margarin gyártása m.n.s. | |
| 104202 | Margarin gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 105 | Tejfeldolgozás | |
| 1051 | Tejtermék gyártása | |
| 105101 | Tejtermék gyártása m.n.s. | |
| 105102 | Tejtermékkészítés (saját termelésű tehéntejből) | |
| 105103 | Tejtermékkészítés (saját termelésű juh-, kecsketejből) | |
| 1052 | Jégkrém gyártása | |
| 105201 | Jégkrém gyártása | |
| 106 | Malomipari termék, keményítő gyártása | |
| 1061 | Malomipari termék gyártása | |
| 106101 | Malomipari termék gyártása m.n.s. | |
| 106102 | Gabonafélék bérdarálása | |
| 1062 | Keményítő, keményítőtermék gyártása |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 106201 | Keményítő, keményítőtermék gyártása | |
| 107 | Pékáru, tésztafélék gyártása | |
| 1071 | Kenyér, friss pékáru gyártása | |
| 107101 | Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. | |
| 107102 | Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) | |
| 107103 | Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra) | |
| 1072 | Tartósított lisztes áru gyártása | |
| 107201 | Egyéb tartósított lisztes készítmény és sütemény gyártása m.n.s. | |
| 107202 | Keksz- és ostyagyártás | |
| 107203 | Mézeskalács-készítés | |
| 1073 | Tésztafélék gyártása | |
| 107301 | Tésztafélék gyártása | |
| 108 | Egyéb élelmiszer gyártása | |
| 1081 | Cukorgyártás | |
| 108101 | Cukorgyártás | |
| 1082 | Édesség gyártása | |
| 108201 | Édesség gyártása m.n.s. | |
| 108202 | Cukorkakészítés | |
| 108203 | Csokoládé és csokoládékészítmények gyártása | |
| 108204 | Kakaó és kakaókészítmények gyártása | |
| 1083 | Tea, kávé feldolgozása | |
| 108301 | Tea, kávé feldolgozása | |
| 1084 | Fűszer, ételízesítő gyártása | |
| 108401 | Fűszer, ételízesítő gyártása m.n.s. | |
| 108402 | Paprika darálása, mesterséges szárítása | |
| 1085 | Készétel gyártása | |
| 108501 | Készétel gyártása | |
| 1086 | Homogenizált, diétás étel gyártása | |
| 108601 | Homogenizált, diétás étel gyártása | |
| 1089 | M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása | |
| 108901 | M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása | |
| 109 | Takarmány gyártása | |
| 1091 | Haszonállat-eledel gyártása | |
| 109101 | Haszonállat-eledel gyártása | |
| 1092 | Hobbiállat-eledel gyártása | |
| 109201 | Hobbiállat-eledel gyártása | |
| 11 | Italgyártás | |
| 110 | Italgyártás | |
| 1101 | Desztillált szeszes ital gyártása | |
| 110101 | Desztillált szeszes ital gyártása m.n.s. | |
| 110102 | Pálinkakészítés | |
| 110103 | Etilalkohol gyártása | |
| 110104 | Gyümölcspálinka gyártása (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1102 | Szőlőbor termelése | |
| 110201 | Bortermelés (vásárolt szőlőből) m.n.s. | |
| 110202 | Pezsgőtermelés | |
| 110203 | Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1103 | Gyümölcsbor termelése | |
| 110301 | Gyümölcsbor termelése m.n.s. | |
| 110302 | Gyümölcsbortermelés (saját termelésű alapanyagból) | |
| 1104 | Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 110401 | Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása | |
| 1105 | Sörgyártás | |
| 110501 | Sörgyártás | |
| 1106 | Malátagyártás | |
| 110601 | Malátagyártás | |
| 1107 | Üdítőital, ásványvíz gyártása | |
| 110701 | Ásványvíz és forrásvíz palackozása | |
| 110702 | Szikvízkészítés | |
| 110703 | Alkoholmentes (üdítő)ital gyártása | |
| 12 | Dohánytermék gyártása | |
| 120 | Dohánytermék gyártása | |
| 1200 | Dohánytermék gyártása | |
| 120001 | Dohánytermék gyártása | |
| 13 | Textília gyártása | |
| 131 | Textilszálak fonása | |
| 1310 | Textilszálak fonása | |
| 131001 | Textilszálak fonása | |
| 132 | Textilszövés | |
| 1320 | Textilszövés | |
| 132001 | Textilszövés m.n.s. | |
| 132002 | Kékfestőkelme előállítása (saját előállítású anyagból) | |
| 133 | Textilkikészítés | |
| 1330 | Textilkikészítés | |
| 133001 | Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) m.n.s. | |
| 133002 | Kékfestés (nem saját előállítású textíliából) | |
| 139 | Egyéb textiláru gyártása | |
| 1391 | Kötött, hurkolt kelme gyártása | |
| 139101 | Kötött, hurkolt kelme gyártása m.n.s. | |
| 139201 | Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) m.n.s. | |
| 1392 | Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) | |
| 139201 | Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) m.n.s. | |
| 139202 | Nép- és iparművészeti lakberendezési textiltermék gyártása | |
| 139203 | Gobelinvarrás | |
| 1393 | Szőnyeggyártás | |
| 139301 | Szőnyeggyártás m.n.s. | |
| 139302 | Népművészeti szőnyegkészítés | |
| 1394 | Kötéláru gyártása | |
| 139401 | Kötéláru gyártása | |
| 1395 | Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat) | |
| 139501 | Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat) | |
| 1396 | Műszaki textiláru gyártása | |
| 139601 | Műszaki textiláru gyártása | |
| 1399 | Egyéb textiláru gyártása m.n.s. | |
| 139901 | M.n.s. egyéb textiltermék gyártása | |
| 139902 | Gombkötés és paszománytermék gyártása | |
| 139903 | Mű- és gépi hímzett termék készítése (végben, szalagban, motívumban) | |
| 139904 | Kéziszőttes, necceltáru és csipkekészítés, kézi hímzés | |
| 139905 | Kézimunka-előnyomás | |
| 14 | Ruházati termék gyártása | |
| 141 | Ruházat gyártása (kivéve: szőrmeruházat) | |
| 1411 | Bőrruházat gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 141101 | Bőrruházat gyártása m.n.s. | |
| 141102 | Bőrruházati termék összeállítása | |
| 1412 | Munkaruházat gyártása | |
| 141201 | Munkaruházat gyártása | |
| 1413 | Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat) | |
| 141301 | Felsőruházat gyártása, szabó (kivéve: munkaruházat) m.n.s. | |
| 141302 | Felsőruházati termék összeállítása | |
| 141303 | Egyenruházat gyártása | |
| 141304 | Nép- és iparművészeti felsőruházat gyártása | |
| 1414 | Alsóruházat gyártása | |
| 141401 | Alsóruházat gyártása m.n.s. | |
| 141402 | Alsóruházati termék összeállítása | |
| 1419 | Egyéb ruházat, kiegészítők gyártása | |
| 141901 | Öltözékkiegészítő gyártása m.n.s. | |
| 141902 | Fürdőruha-készítés | |
| 141903 | Bőr-, szőrmeruházati kiegészítők gyártása | |
| 141904 | Textil alapanyagú lábbeli gyártása | |
| 141905 | Bébiruházat gyártása | |
| 141906 | Egyéb ruházati termékek összeállítása | |
| 141907 | Speciális versenysportruházat gyártása | |
| 141908 | Egyéb nép- és iparművészeti ruházat gyártása | |
| 142 | Szőrmecikk gyártása | |
| 1420 | Szőrmecikk gyártása | |
| 142001 | Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása m.n.s. | |
| 142002 | Nép- és iparművészeti szőrmecikk gyártása | |
| 143 | Kötött, hurkolt cikk gyártása | |
| 1431 | Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása | |
| 143101 | Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása m.n.s. | |
| 143102 | Gépi kötött, hurkolt harisnyafélék összeállítása | |
| 143103 | Kézi kötésű, horgolású harisnyafélék gyártása | |
| 1439 | Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártása | |
| 143901 | Gépi kötött, hurkolt pulóverfélék gyártása m.n.s. | |
| 143902 | Kötött, hurkolt, horgolt pulóverfélék összeállítása | |
| 143903 | Kézi kötésű, horgolású pulóverfélék gyártása | |
| 15 | Bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása | |
| 151 | Bőr, szőrme kikészítése; táskafélék, szíjazat gyártása | |
| 1511 | Bőr, szőrme kikészítése | |
| 151101 | Bőrkikészítés | |
| 151102 | Szőrmekikészítés és -festés | |
| 1512 | Táskafélék, szíjazat gyártása | |
| 151201 | Bőr-, műbőr termékek gyártása (kivéve: bőrruházat, lábbeli) m.n.s. | |
| 151202 | Állatfelszerelési bőrcikkek készítése | |
| 151203 | Nép- és iparművészeti bőrtermék gyártása | |
| 152 | Lábbeligyártás | |
| 1520 | Lábbeligyártás | |
| 152001 | Lábbeligyártás m.n.s. | |
| 152002 | Nép- és iparművészeti lábbeligyártás | |
| 16 | Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása | |
| 161 | Fűrészárugyártás | |
| 1610 | Fűrészárugyártás | |
| 161001 | Fűrészárugyártás m.n.s. | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 161002 | Táblába össze nem állított parketta-, hajópadló-készítés | |
| 162 | Fa-, parafatermék, fonottáru gyártása | |
| 1621 | Falemezgyártás | |
| 162101 | Falemezgyártás | |
| 1622 | Parkettagyártás | |
| 162201 | Parkettagyártás | |
| 1623 | Épületasztalos-ipari termék gyártása | |
| 162301 | Épületasztalos-ipari termék gyártása | |
| 1624 | Tároló fatermék gyártása | |
| 162401 | Tároló fatermék gyártása | |
| 1629 | Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártása | |
| 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. | |
| 162902 | Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása | |
| 162903 | Nép- és iparművészeti fa tömegcikk gyártása | |
| 162904 | Fa alapanyagú dísztárgykészítés | |
| 162905 | Parafa-, fonottáru gyártása | |
| 162906 | Fonottáru készítése kézi munkával | |
| 17 | Papír, papírtermék gyártása | |
| 171 | Papíripari rostanyag, papír gyártása | |
| 1711 | Papíripari rostanyag gyártása | |
| 171101 | Papíripari rostanyag gyártása | |
| 1712 | Papírgyártás | |
| 171201 | Papírgyártás | |
| 172 | Papírtermék gyártása | |
| 1721 | Papír csomagolóeszköz gyártása | |
| 172101 | Papír csomagolóeszköz gyártása | |
| 1722 | Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása | |
| 172201 | Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása | |
| 1723 | Irodai papíráru gyártása | |
| 172301 | Irodai papíráru gyártása | |
| 1724 | Tapétagyártás | |
| 172401 | Tapétagyártás | |
| 1729 | Egyéb papír-, kartontermék gyártása | |
| 172901 | Egyéb m.n.s. papírtermék gyártása | |
| 172902 | Papír alapú dísztárgykészítés | |
| 172903 | Szívott rostanyagból készült papíráru gyártása | |
| 18 | Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenység | |
| 181 | Nyomdai tevékenység | |
| 1811 | Napilapnyomás | |
| 181101 | Napilapnyomás | |
| 1812 | Nyomás (kivéve: napilap) | |
| 181201 | Könyv- és zeneműnyomás | |
| 181202 | Időszaki kiadvány nyomása | |
| 181203 | Egyéb nyomdai termékek nyomása | |
| 1813 | Nyomdai előkészítő tevékenység | |
| 181301 | M.n.s.nyomdai előkészítő tevékenység | |
| 181302 | Kiegészítő nyomdai tevékenység | |
| 1814 | Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás | |
| 181401 | M.n.s. könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás | |
| 181402 | Egyéb nyomtatott papírtermék kötése | |
| 182 | Egyéb sokszorosítás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 1820 | Egyéb sokszorosítás | |
| 182001 | Hangfelvétel-sokszorosítás | |
| 182002 | Videofelvétel sokszorosítása | |
| 182003 | Számítógépes adathordozó sokszorosítása | |
| 19 | Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás | |
| 191 | Kokszgyártás | |
| 1910 | Kokszgyártás | |
| 191001 | Kokszgyártás | |
| 192 | Kőolaj-feldolgozás | |
| 1920 | Kőolaj-feldolgozás | |
| 192001 | Kőolaj-feldolgozás m.n.s. | |
| 192002 | Szén- és tőzegbrikett gyártása | |
| 20 | Vegyi anyag, termék gyártása | |
| 201 | Vegyi alapanyag gyártása | |
| 2011 | Ipari gáz gyártása | |
| 201101 | Ipari gáz gyártása | |
| 2012 | Színezék, pigment gyártása | |
| 201201 | Színezék, pigment gyártása | |
| 2013 | Szervetlen vegyi alapanyag gyártása | |
| 201301 | Szervetlen vegyi alapanyag gyártása | |
| 2014 | Szerves vegyi alapanyag gyártása | |
| 201401 | Szerves vegyi alapanyag gyártása | |
| 2015 | Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása | |
| 201501 | Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása | |
| 2016 | Műanyag-alapanyag gyártása | |
| 201601 | Műanyag-alapanyag gyártása | |
| 2017 | Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása | |
| 201701 | Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása | |
| 202 | Mezőgazdasági vegyi termék gyártása | |
| 2020 | Mezőgazdasági vegyi termék gyártása | |
| 202001 | Mezőgazdasági vegyi termék gyártása | |
| 203 | Festék, bevonóanyag gyártása | |
| 2030 | Festék, bevonóanyag gyártása | |
| 203001 | Festék, bevonóanyag gyártása m.n.s. | |
| 203002 | Oldószer, hígító gyártása | |
| 204 | Tisztítószer, testápolási cikk gyártása | |
| 2041 | Tisztítószer gyártása | |
| 204101 | Tisztítószer gyártása m.n.s. | |
| 204102 | Szappankészítés | |
| 2042 | Testápolási cikk gyártása | |
| 204201 | Testápolási cikk gyártása | |
| 205 | Egyéb vegyi termék gyártása | |
| 2051 | Robbanóanyag gyártása | |
| 205101 | Robbanóanyag gyártása | |
| 2052 | Ragasztószergyártás | |
| 205201 | Ragasztószergyártás | |
| 2053 | Illóolajgyártás | |
| 205301 | Illóolajgyártás | |
| 2059 | M.n.s. egyéb vegyi termék gyártása | |
| 205901 | Egyéb vegyi termék gyártása m.n.s. | |
| 205902 | Fényképészeti vegyi anyag gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 205903 | Tinta-, tusgyártás | |
| 206 | Vegyi szál gyártása | |
| 2060 | Vegyi szál gyártása | |
| 206001 | Vegyi szál gyártása | |
| 21 | Gyógyszergyártás | |
| 211 | Gyógyszeralapanyag-gyártás | |
| 2110 | Gyógyszeralapanyag-gyártás | |
| 211001 | Gyógyszeralapanyag-gyártás | |
| 212 | Gyógyszerkészítmény gyártása | |
| 2120 | Gyógyszerkészítmény gyártása | |
| 212001 | Gyógyszerkészítmény gyártása | |
| 22 | Gumi-, műanyag termék gyártása | |
| 221 | Gumitermék gyártása | |
| 2211 | Gumiabroncs, gumitömlő gyártása | |
| 221101 | Gumiabroncs, gumitömlő gyártása m.n.s. | |
| 221102 | Gumiabroncs újrafutózása, felújítása | |
| 2219 | Egyéb gumitermék gyártása | |
| 221901 | Egyéb gumitermék gyártása | |
| 222 | Műanyag termék gyártása | |
| 2221 | Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása | |
| 222101 | Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása m.n.s. | |
| 222102 | PVC-hegesztés | |
| 2222 | Műanyag csomagolóeszköz gyártása | |
| 222201 | Műanyag csomagolóeszköz gyártása | |
| 2223 | Műanyag építőanyag gyártása | |
| 222301 | Műanyag építőanyag gyártása | |
| 2229 | Egyéb műanyag termék gyártása | |
| 222901 | Egyéb műanyag termék gyártása m.n.s. | |
| 222901 | Egyéb műanyag termék gyártása m.n.s. | |
| 222903 | Gravírozás, festés műanyagra bérmunkában | |
| 23 | Nemfém ásványi termék gyártása | |
| 231 | Üveg, üvegtermék gyártása | |
| 2311 | Síküveggyártás | |
| 231101 | Síküveggyártás m.n.s. | |
| 231102 | Síküveg csiszolása | |
| 2312 | Síküveg továbbfeldolgozása | |
| 231201 | Síküveg továbbfeldolgozása | |
| 2313 | Öblösüveggyártás | |
| 231301 | Egyéb öblösüveggyártás | |
| 231302 | Nép- és iparművészeti öblösüveggyártás | |
| 231303 | Gravírozás, festés öblösüvegre bérmunkában | |
| 231304 | Öblösüveg csiszolása | |
| 2314 | Üvegszálgyártás | |
| 231401 | Üvegszálgyártás | |
| 2319 | Műszaki, egyéb üvegtermék gyártása | |
| 231901 | Műszaki üvegtermék gyártása m.n.s. | |
| 231902 | Iparművészeti díszüveg gyártása | |
| 231903 | Egyéb üvegtermék, -dísztárgy-készítés | |
| 231904 | Gravírozás, festés műszaki, egyéb üvegre bérmunkában | |
| 331910 | Műszaki üvegtermék javítása | |
| 231906 | Műszaki üveg csiszolása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 232 | Tűzálló termék gyártása | |
| 2320 | Tűzálló termék gyártása | |
| 232001 | Tűzálló termék gyártása | |
| 233 | Kerámia, agyag építőanyag gyártása | |
| 2331 | Kerámiacsempe, -lap gyártása | |
| 233101 | Kerámiacsempe, -lap gyártása | |
| 2332 | Égetett agyag építőanyag gyártása | |
| 233201 | Égetett agyag építőanyag gyártása | |
| 234 | Porcelán, kerámiatermék gyártása | |
| 2341 | Háztartási kerámia gyártása | |
| 234101 | Egyéb háztartási kerámia gyártása | |
| 234102 | Nép- és iparművészeti háztartási kerámia gyártása | |
| 234103 | Kerámia dísztárgykészítés, porcelánfestés | |
| 2342 | Egészségügyi kerámia gyártása | |
| 234201 | Egészségügyi kerámia gyártása | |
| 2343 | Kerámia szigetelő gyártása | |
| 234301 | Kerámia szigetelő gyártása | |
| 2344 | Műszaki kerámia gyártása | |
| 234401 | Műszaki kerámia gyártása | |
| 2349 | Egyéb kerámiatermék gyártása | |
| 234901 | Egyéb m.n.s. kerámiatermék gyártása | |
| 234902 | Egyéb népi- és iparművészeti kerámiatermék gyártása | |
| 234901 | Egyéb m.n.s. kerámiatermék gyártása | |
| 235 | Cement-, mész-, gipszgyártás | |
| 2351 | Cementgyártás | |
| 235101 | Cementgyártás | |
| 2352 | Mész-, gipszgyártás | |
| 235201 | Mészgyártás (mészoltás, mészégetés) | |
| 235202 | Gipszgyártás | |
| 236 | Beton-, gipsz-, cementtermék gyártása | |
| 2361 | Építési betontermék gyártása | |
| 236101 | Építési betontermék gyártása | |
| 2362 | Építési gipsztermék gyártása | |
| 236201 | Építési gipsztermék gyártása | |
| 2363 | Előre kevert beton gyártása | |
| 236301 | Előre kevert beton gyártása | |
| 2364 | Habarcsgyártás | |
| 236401 | Habarcsgyártás | |
| 2365 | Szálerősítésű cement gyártása | |
| 236501 | Egyéb szálerősítésű cement gyártása | |
| 236502 | Vályogvetés | |
| 2369 | Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása | |
| 236901 | Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása | |
| 237 | Kőmegmunkálás | |
| 2370 | Kőmegmunkálás | |
| 237001 | Egyéb kőmegmunkálás | |
| 237002 | Kőfaragás, épületszobrászat (műhelyben) | |
| 239 | Egyéb csiszolótermék és nemfém ásványi termék gyártása m.n.s. | |
| 2391 | Csiszolótermék gyártása | |
| 239101 | Csiszolótermék gyártása | |
| 2399 | M.n.s. egyéb nemfém ásványi termék gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 239901 | Egyéb nemfém ásványi termék gyártása m.n.s. | |
| 24 | Fémalapanyag gyártása | |
| 241 | Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása | |
| 2410 | Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása | |
| 241001 | Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása | |
| 242 | Acélcsőgyártás | |
| 2420 | Acélcsőgyártás | |
| 242001 | Acélcsőgyártás | |
| 243 | Egyéb kohászati termék gyártása acélból | |
| 2431 | Hidegen húzott acélrúd gyártása | |
| 243101 | Hidegen húzott vas-, acéltermék gyártása | |
| 2432 | Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása | |
| 243201 | Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása | |
| 2433 | Hidegen hajlított acélidom gyártása | |
| 243301 | Hidegen alakított acélidom gyártása | |
| 2434 | Hidegen húzott acélhuzal gyártása | |
| 243401 | Acélhuzalgyártás | |
| 244 | Nem vas fém alapanyag gyártása | |
| 2441 | Nemesfémgyártás | |
| 244101 | Nemesfémgyártás | |
| 2442 | Alumíniumgyártás | |
| 244201 | Alumíniumgyártás | |
| 2443 | Ólom, cink, ón gyártása | |
| 244301 | Ólom, cink, ón gyártása | |
| 2444 | Rézgyártás | |
| 244401 | Rézgyártás | |
| 2445 | Egyéb nem vas fém gyártása | |
| 244501 | Egyéb nem vas fém gyártása | |
| 245 | Fémöntés | |
| 2451 | Vasöntés | |
| 245101 | Vasöntés m.n.s. | |
| 245102 | Öntöttvas cső gyártása | |
| 2452 | Acélöntés | |
| 245201 | Acélöntés | |
| 2453 | Könnyűfémöntés | |
| 245301 | Könnyűfémöntés | |
| 2454 | Egyéb nem vas fém öntése | |
| 245401 | Egyéb nem vas fém öntése | |
| 25 | Fémfeldolgozási termék gyártása | |
| 251 | Fémszerkezet, -épületelem gyártása | |
| 2511 | Fémszerkezet gyártása | |
| 251101 | Fémszerkezet gyártása | |
| 2512 | Fém épületelem gyártása | |
| 251201 | Fém épületelem gyártása | |
| 252 | Fűtési kazán, radiátor, fémtartály gyártása | |
| 2521 | Központi fűtési kazán, radiátor gyártása | |
| 252101 | Központi fűtési kazán, radiátor gyártása | |
| 2529 | Fémtartály gyártása | |
| 252901 | Fémtartály gyártása | |
| 253 | Gőzkazán gyártása | |
| 2530 | Gőzkazán gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 253001 | Gőzkazán gyártása | |
| 254 | Fegyver-, lőszergyártás | |
| 2540 | Fegyver-, lőszergyártás | |
| 254001 | Fegyver-, lőszergyártás | |
| 255 | Fémalakítás, porkohászat | |
| 2550 | Fémalakítás, porkohászat | |
| 255001 | Fémnyomás, fémkovácsolás, sajtolás, préselés | |
| 255002 | Porkohászat | |
| 256 | Fém felületkezelése, megmunkálása | |
| 2561 | Fémfelület-kezelés | |
| 256101 | Fémfelület-kezelés | |
| 2562 | Fémmegmunkálás | |
| 256201 | Fémmegmunkálás m.n.s. | |
| 256202 | Fém hegesztése, forrasztása | |
| 256203 | Fém esztergálása | |
| 256102 | Gravírozás fémfelületre, bérmunkában | |
| 257 | Evőeszköz, szerszám, általános fémáru gyártása | |
| 2571 | Evőeszköz gyártása | |
| 257101 | Evőeszköz gyártása | |
| 2572 | Lakat-, zárgyártás | |
| 257201 | Lakat-, zárgyártás | |
| 2573 | Szerszámgyártás | |
| 257301 | Kéziszerszámgyártás | |
| 257302 | Gépszerszámgyártás | |
| 259 | Egyéb fémfeldolgozási termék gyártása | |
| 2591 | Acél tárolóeszköz gyártása | |
| 259101 | Vas, acél tárolóeszköz gyártása | |
| 2592 | Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása | |
| 259201 | Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása | |
| 2593 | Huzaltermék gyártása | |
| 259301 | Huzaltermék gyártása | |
| 2594 | Kötőelem, csavar gyártása | |
| 259401 | Kötőelem, csavar gyártása | |
| 2599 | M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártása | |
| 259901 | M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártása | |
| 259902 | Fém dísztárgy készítése | |
| 259903 | Nép- és iparművészeti fémfeldolgozási termék gyártása | |
| 259904 | Háztartási és egyébfém tömegcikk gyártása | |
| 259905 | Bronz, rézműves díszműáru és hasonló termék gyártása | |
| 26 | Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása | |
| 261 | Elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása | |
| 2611 | Elektronikai alkatrész gyártása | |
| 261101 | Elektronikai alkatrész gyártása | |
| 2612 | Elektronikai áramköri kártya gyártása | |
| 261201 | Elektronikai áramköri kártya gyártása | |
| 262 | Számítógép, perifériás egység gyártása | |
| 2620 | Számítógép, perifériás egység gyártása | |
| 262001 | Számítógép, perifériás egység gyártása mn.s. | |
| 262002 | Számítógépmodulok összeszerelése | |
| 263 | Híradás-technikai berendezés gyártása | |
| 2630 | Híradás-technikai berendezés gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 263001 | Híradás-technikai berendezés gyártása m.n.s. | |
| 263002 | Ipari híradás-technikai termék gyártása | |
| 264 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása | |
| 2640 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása | |
| 264001 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása | |
| 265 | Műszer-, óragyártás | |
| 2651 | Mérőműszergyártás | |
| 265101 | Mérőműszer gyártása | |
| 2652 | Óragyártás | |
| 265201 | Óragyártás | |
| 266 | Elektronikus orvosi berendezés gyártása | |
| 2660 | Elektronikus orvosi berendezés gyártása | |
| 266001 | Elektronikus orvosi berendezés gyártása | |
| 267 | Optikai eszköz gyártása | |
| 2670 | Optikai eszköz gyártása | |
| 267001 | Optikai, fényképészeti eszköz gyártása | |
| 268 | Mágneses, optikai információhordozó gyártása | |
| 2680 | Mágneses, optikai információhordozó gyártása | |
| 268001 | Mágneses, optikai információhordozó gyártása | |
| 27 | Villamos berendezés gyártása | |
| 271 | Villamos motor, áramfejlesztő, áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása | |
| 2711 | Villamos motor, áramfejlesztő gyártása | |
| 271101 | Villamos motor, áramfejlesztő gyártása | |
| 2712 | Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása | |
| 271201 | Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása | |
| 272 | Akkumulátor, szárazelem gyártása | |
| 2720 | Akkumulátor, szárazelem gyártása | |
| 272001 | Akkumulátor, szárazelem gyártása | |
| 273 | Vezeték, kábel, szerelvény gyártása | |
| 2731 | Száloptikai kábel gyártása | |
| 273101 | Száloptikai kábel gyártása | |
| 2732 | Egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása | |
| 273201 | Szigetelt vezeték, kábel gyártása | |
| 2733 | Szerelvény gyártása | |
| 273301 | Szerelvény gyártása | |
| 274 | Villamos világítóeszköz gyártása | |
| 2740 | Villamos világítóeszköz gyártása | |
| 274001 | Villamos világítóeszköz gyártása | |
| 275 | Háztartási készülék gyártása | |
| 2751 | Háztartási villamos készülék gyártása | |
| 275101 | Háztartási villamos készülék gyártása m.n.s. | |
| 2752 | Nem villamos háztartási készülék gyártása | |
| 275201 | Nem villamos háztartási készülék gyártása m.n.s. | |
| 279 | Egyéb villamos berendezés gyártása | |
| 2790 | Egyéb villamos berendezés gyártása | |
| 279001 | Egyéb villamos berendezés gyártása m.n.s. | |
| 279002 | Elektromos forgalomirányító berendezés gyártása | |
| 279003 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések gyártása | |
| 28 | Gép, gépi berendezés gyártása | |
| 281 | Általános rendeltetésű gép gyártása | |
| 2811 | Motor, turbina gyártása (kivéve: légi, közútijármű-motor) | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 281101 | Motor, turbina gyártása (kivéve: légi, -közútijármű-motor) | |
| 2812 | Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása | |
| 281201 | Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása | |
| 2813 | Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása | |
| 281301 | Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása | |
| 2814 | Csap, szelep gyártása | |
| 281401 | Csap, szelep gyártása | |
| 2815 | Csapágy, erőátviteli elem gyártása | |
| 281501 | Csapágy, erőátviteli elem gyártása | |
| 282 | Egyéb általános rendeltetésű gép gyártása | |
| 2821 | Fűtőberendezés, kemence gyártása | |
| 282101 | Ipari kemence gyártása | |
| 282102 | Sütőipari villamos kemence gyártása | |
| 275102 | Elektromos fűtőberendezés gyártása | |
| 2822 | Emelő-, anyagmozgató gép gyártása | |
| 282201 | Emelő-, anyagmozgató gép gyártása | |
| 2823 | Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái) | |
| 282301 | Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái) | |
| 2824 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása | |
| 282401 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása | |
| 2825 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása | |
| 282501 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása | |
| 2829 | M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása | |
| 282901 | M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása | |
| 283 | Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása | |
| 2830 | Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása | |
| 283001 | M.n.s. mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása | |
| 283002 | Mezőgazdasági traktor gyártása | |
| 284 | Szerszámgépgyártás | |
| 2841 | Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása | |
| 284101 | Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása | |
| 2849 | Egyéb szerszámgép gyártása | |
| 284901 | Egyéb szerszámgép gyártása | |
| 289 | Egyéb speciális rendeltetésű gép gyártása | |
| 2891 | Kohászati gép gyártása | |
| 289101 | Kohászati gép gyártása | |
| 2892 | Bányászati, építőipari gép gyártása | |
| 289201 | Bányászati, építőipari gép gyártása | |
| 2893 | Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása | |
| 289301 | Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása | |
| 2894 | Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása | |
| 289401 | Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása | |
| 2895 | Papíripari gép gyártása | |
| 289501 | Papíripari gép gyártása | |
| 2896 | Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása | |
| 289601 | Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása | |
| 2899 | M.n.s. egyéb speciális gép gyártása | |
| 289901 | M.n.s. egyéb speciális gép gyártása | |
| 29 | Közúti jármű gyártása | |
| 291 | Közúti gépjármű gyártása | |
| 2910 | Közúti gépjármű gyártása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 291001 | Közúti gépjármű gyártása | |
| 292 | Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása | |
| 2920 | Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása | |
| 292001 | Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása m.n.s. | |
| 292002 | Konténer, szállítótartály gyártása | |
| 292003 | Lakókocsi, mobilotthon összeszerelése | |
| 293 | Közúti jármű alkatrészeinek gyártása | |
| 2931 | Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása | |
| 293101 | Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása | |
| 2932 | Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása | |
| 293201 | Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása | |
| 30 | Egyéb jármű gyártása | |
| 301 | Hajó, csónak gyártása | |
| 3011 | Hajógyártás | |
| 301101 | Hajógyártás | |
| 3012 | Szabadidő-, sporthajó gyártása | |
| 301201 | Szabadidő-, sporthajó gyártása | |
| 302 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása | |
| 3020 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása | |
| 302001 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása | |
| 303 | Légi, űrjármű gyártása | |
| 3030 | Légi, űrjármű gyártása | |
| 303001 | Légi, űrjármű gyártása | |
| 304 | Katonai harcjármű gyártása | |
| 3040 | Katonai harcjármű gyártása | |
| 304001 | Katonai harcjármű gyártása | |
| 309 | Egyéb jármű gyártása | |
| 3091 | Motorkerékpár gyártása | |
| 309101 | Motorkerékpár gyártása | |
| 3092 | Kerékpár, mozgássérültkocsi gyártása | |
| 309201 | Kerékpár gyártása | |
| 309202 | Mozgássérültek kocsijának gyártása | |
| 3099 | M.n.s. egyéb jármű gyártása | |
| 309901 | M.n.s. egyéb jármű gyártása | |
| 31 | Bútorgyártás | |
| 310 | Bútorgyártás | |
| 3101 | Irodabútor gyártása | |
| 310101 | Irodabútor gyártása | |
| 3102 | Konyhabútorgyártás | |
| 310201 | Konyhabútorgyártás m.n.s. | |
| 310202 | Nép- és iparművészeti konyhabútor gyártása | |
| 3103 | Ágybetét gyártása | |
| 310301 | Ágybetét gyártása | |
| 3109 | Egyéb bútor gyártása | |
| 310901 | Egyéb m.n.s. bútor gyártása | |
| 310902 | Egyéb népi- és iparművészeti bútor gyártása | |
| 310903 | Nép- és iparművészeti ülőbútor gyártása | |
| 310904 | Bútorgyártás befejező műveletei | |
| 310905 | Fonottbútor-készítés | |
| 32 | Egyéb feldolgozóipari tevékenység | |
| 321 | Ékszergyártás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 3212 | Ékszergyártás | |
| 321201 | Ötvös, aranyműves termék gyártása, vésése | |
| 321202 | Ékszergyártás, aranyozás (kivétel: bútor) | |
| 321203 | Drágakő, ékszer átalakítása | |
| 3213 | Divatékszer gyártása | |
| 321301 | Divatékszer gyártása m.n.s. | |
| 321302 | Tűzzománc dísztárgy, divatékszer készítése | |
| 321303 | Ajándéktárgy- és díszműáru-készítés | |
| 321304 | Nép- és iparművészeti divatékszer, díszműáru gyártása | |
| 321305 | Fűzöttgyöngy-készítés | |
| 322 | Hangszergyártás | |
| 3220 | Hangszergyártás | |
| 322001 | Hangszergyártás | |
| 323 | Sportszergyártás | |
| 3230 | Sportszergyártás | |
| 323001 | Sportszergyártás m.n.s. | |
| 323002 | Bőr sportkesztyű, -fejfedő gyártása | |
| 324 | Játékgyártás | |
| 3240 | Játékgyártás | |
| 324001 | Játékgyártás m.n.s. | |
| 324002 | Nép- és iparművészeti játékok gyártása | |
| 324003 | Játékautomata és szórakoztató játékok gyártása | |
| 324004 | Vidámparki szórakoztató berendezés gyártása | |
| 325 | Orvosi eszköz gyártása | |
| 3250 | Orvosi eszköz gyártása | |
| 325001 | Egyéb orvosi műszer gyártása m.n.s. | |
| 325002 | Gyógyászati segédeszköz gyártása | |
| 325003 | Fogműves, fogtechnikus | |
| 329 | M.n.s. egyéb feldolgozóipari tevékenység | |
| 3291 | Seprű-, kefegyártás | |
| 329101 | Seprű-, kefegyártás | |
| 3299 | Egyéb m.n.s feldolgozóipari tevékenység | |
| 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. | |
| 329902 | Koporsókészítés | |
| 329903 | Parafa mentőfelszerelés gyártása | |
| 329904 | Ernyőkészítés | |
| 329905 | Kézi szita- és rostakészítés | |
| 329906 | Egyéb kézmű- és háziipari termékek készítése | |
| 329907 | Fésű-, hajcsatkészítés | |
| 329908 | Gomb-, patent-, húzózárkészítés | |
| 329909 | Parókakészítés | |
| 329910 | Gyertyaöntés, gyertyamártás | |
| 329911 | Művirág-, műgyümölcs-készítés | |
| 329912 | Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modell-ké-szítés | |
| 329913 | Írószerkészítés, bélyegzőkészítés | |
| 329914 | Preparátori tevékenység (állatkitömés) | |
| 331911 | Dekorációs festés | |
| 33 | Ipari gép, berendezés, eszköz javítása | |
| 331 | Ipari gép, berendezés, eszköz javítása | |
| 3311 | Fémfeldolgozási termék javítása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 331101 | Fémszerkezetjavítása | |
| 331102 | Konténer javítása | |
| 331103 | Fegyver-, fegyverrendszer javítása | |
| 331104 | Zár, -szerkezet javítása | |
| 331105 | Vas, acél tárolóeszköz javítása | |
| 331106 | Fémtartály javítása | |
| 331110 | Fűtési kazán, radiátor javítása | |
| 331116 | Máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék javítása | |
| 439916 | Előre gyártott építmények összeszerelése és felállítása | |
| 331110 | Fűtési kazán, radiátor javítása | |
| 331111 | Gőzkazán javítása | |
| 952906 | Késélezés, köszörülés, evőeszköz javítása | |
| 331113 | Könnyűfém csomagolóeszköz javítása | |
| 331114 | Huzaltermék javítása | |
| 331115 | Kötőelem, csavar javítása | |
| 331116 | Máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék javítása | |
| 331117 | Kéziszerszám-javítás | |
| 256201 | Fémmegmunkálás m.n.s. | |
| 331401 | M.n.s. egyéb villamosipari gép, készülék javítása | |
| 3312 | Ipari gép, berendezés javítása | |
| 331201 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés javítása | |
| 331202 | Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép javítása | |
| 331203 | Egyéb mezőgazdasági gépjavítása | |
| 331305 | Professzionális időmérő műszer javítása | |
| 331205 | Irodagép-javítás (kivéve: számítógép és perifériái) | |
| 331206 | Textil-, ruházati, bőripari gép javítása | |
| 331207 | M.n.s. egyéb speciális gép javítása | |
| 331208 | Papíripari gép javítása | |
| 331209 | Élelmiszer-, dohányipari gép javítása | |
| 331210 | Bányászati, építőipari gép javítása | |
| 331211 | Kohászati gép javítása | |
| 331212 | Egyéb m.n.s. szerszámgép javítása | |
| 331213 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép javítása | |
| 331214 | Mezőgazdasági traktor javítása | |
| 331215 | Ipari kemence javítása | |
| 331216 | Ipari, technológiai csap, szelep javítása | |
| 331217 | Szivattyú, kompresszor javítása | |
| 331301 | Elektronikus, optikai eszköz javítása m.n.s. | |
| 331202 | Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép javítása | |
| 331220 | Motor, turbina javítása (légi, közúti járműmotor nélkül) | |
| 331221 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó javítása | |
| 331222 | Emelő-, anyagmozgató gép javítása | |
| 331223 | Csapágy, erőátviteli elem javítása | |
| 3313 | Elektronikus, optikai eszköz javítása | |
| 331301 | Elektronikus, optikai eszköz javítása m.n.s. | |
| 331302 | Orvosi, sebészeti berendezés javítása | |
| 332035 | Orvosi, sebészeti berendezés üzembe helyezése | |
| 331303 | Professzionális optikai, fényképészeti eszköz javítása | |
| 331304 | Ipari folyamatirányító rendszer javítása | |
| 3314 | Ipari villamos gép, berendezés javítása | |
| 331401 | M.n.s. egyéb villamosipari gép, készülék javítása | |
| 331402 | Villamos motor, áramfejlesztő javítása, újratekercselése | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 331403 | Transzformátor javítása | |
| 331404 | Áramelosztó, -szabályozó készülék javítása | |
| 293101 | Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása | |
| 331306 | Professzionális híradás-technikai termék javítása | |
| 331306 | Professzionális híradás-technikai termék javítása | |
| 331307 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés javítása | |
| 332034 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés üzembe helyezése | |
| 3315 | Hajó, csónak javítása | |
| 331501 | Hajó, csónak javítása m.n.s. | |
| 331502 | Szabadidő-, sporthajó javítása | |
| 331503 | Halászhajó javítása | |
| 3316 | Repülőgép, űrhajó javítása | |
| 331601 | Légi-, űrjármű gyártása, javítása | |
| 3317 | Egyéb közlekedési eszköz javítása | |
| 331701 | Vasúti, kötöttpályás jármű javítása | |
| 331702 | Mozgássérültek kocsijának javítása | |
| 3319 | Egyéb ipari eszköz javítása | |
| 331901 | Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása | |
| 331902 | Orgona és más hangszer régiség javítása, restaurálása | |
| 331903 | Automata, vidámparki, vendéglátóhelyi asztali és egyéb társasjátékok javítása | |
| 331904 | Tároló fatermék, rakodólap javítása | |
| 331905 | Egyéb gumitermék javítása (kivéve: gumiabroncs) | |
| 331906 | Műanyag termékek javítása | |
| 383206 | Másodlagos nyersanyag előállítása nemfém hulladékból | |
| 331908 | Csiszolótermék javítása | |
| 332 | Ipari gép, berendezés üzembe helyezése | |
| 3320 | Ipari gép, berendezés üzembe helyezése | |
| 332001 | M.n.s. egyéb speciális gép üzembe helyezése | |
| 332002 | Erőátviteli elem üzembe helyezése | |
| 332003 | Kemence üzembe helyezése | |
| 332011 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése | |
| 332005 | Ipari folyamatirányító rendszer összeszerelése | |
| 332012 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés üzembe helyezése | |
| 332007 | Motor, turbina üzembe helyezése (légi, közúti járműmotor nélkül) | |
| 332008 | Szivattyú, kompresszor üzembe helyezése | |
| 332009 | Fűtési kazán (ipari kapacitású) üzembe helyezése | |
| 332010 | Emelő-, anyagmozgató gép üzembe helyezése | |
| 332011 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése | |
| 332012 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés üzembe helyezése | |
| 332013 | Egyéb mezőgazdasági gép üzembe helyezése | |
| 332014 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése | |
| 332015 | Egyéb m.n.s. szerszámgép üzembe helyezése | |
| 332016 | Kohászati gép üzembe helyezése | |
| 332019 | Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése | |
| 332018 | Élelmiszer-, dohányipari gép üzembe helyezése | |
| 332019 | Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése | |
| 332020 | Papíripari gép üzembe helyezése | |
| 332021 | Villamos motor, áramfejlesztő üzembe helyezése | |
| 332022 | Áramelosztó, -szabályozó készülék üzembe helyezése | |
| 332023 | Ipari híradás-technikai termék üzembe helyezése | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 332024 | Mérőműszer üzembe helyezése (kivéve fogyasztásmérők) | |
| 332001 | M.n.s. egyéb speciális gép üzembe helyezése | |
| 332026 | Vas, acél tárolóeszköz üzembe helyezése | |
| 332027 | Zár, -szerkezet üzembe helyezése | |
| 332028 | Ipari gép, berendezés üzembe helyezése | |
| 332029 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép üzembe helyezése | |
| 35 | Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás | |
| 351 | Villamosenergia-termelés, -ellátás | |
| 3511 | Villamosenergia-termelés | |
| 351101 | Engedélyhez nem kötött erőmű működtetése | |
| 353 | Gőzellátás, légkondicionálás | |
| 3530 | Gőzellátás, légkondicionálás | |
| 353001 | Fogyasztói hőszolgáltatás | |
| 37 | Szennyvíz gyűjtése, kezelése | |
| 370 | Szennyvíz gyűjtése, kezelése | |
| 3700 | Szennyvíz gyűjtése, kezelése | |
| 370001 | Szennyvíz- és csapadékvíz-csatorna tisztítása, dugulás megszüntetése | Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet |
| 370002 | Szennyvízszippantás | |
| 38 | Hulladékgazdálkodás | |
| 381 | Hulladékgyűjtés | |
| 3811 | Nem veszélyes hulladék gyűjtése | |
| 381101 | Szilárd hulladék gyűjtése, kezelése | |
| 3812 | Veszélyes hulladék gyűjtése | |
| 381201 | Veszélyes hulladék gyűjtése | |
| 382 | Hulladékkezelés, -ártalmatlanítás | |
| 3821 | Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása | |
| 382101 | Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása | |
| 3822 | Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása | |
| 382201 | Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása | |
| 383 | Hulladékanyag hasznosítása | |
| 3831 | Használt eszköz bontása | |
| 383205 | Másodlagos nyersanyag előállítása fém hulladékból | |
| 383103 | Gépjármű bontása | |
| 3832 | Hulladék újrahasznosítása | |
| 383206 | Másodlagos nyersanyag előállítása nemfém-hulladékból | |
| 383103 | Gépjármű bontása | |
| 383206 | Másodlagos nyersanyag előállítása nemfém-hulladékból | |
| 383205 | Másodlagos nyersanyag előállítása fémhulladékból | |
| 39 | Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés | |
| 390 | Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés | |
| 3900 | Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés | |
| 390001 | Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés m.n.s. | |
| 390002 | Területtisztítás | |
| 41 | Epületek építése | |
| 411 | Épületépítési projekt szervezése | |
| 4110 | Épületépítési projekt szervezése | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 411001 | Ingatlanberuházás | |
| 412 | Lakó- és nem lakó épület építése | |
| 4120 | Lakó- és nem lakó épület építése | |
| 412001 | Épületfelújítási munkák | |
| 412002 | Lakó- és nem lakóépület kivitelezése | |
| 412003 | Előre gyártott (nem saját gyártású) épület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész állapotban | |
| 412004 | Műemlék építmény helyreállítása, restaurálása | |
| 412005 | Saját gyártású faépület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész állapotban | |
| 412006 | Saját gyártású műanyag épület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész állapotban | |
| 42 | Egyéb építmény építése | |
| 421 | Út, vasút építése | |
| 4211 | Út, autópálya építése | |
| 421101 | Útépítés | |
| 433307 | Térburkolás | |
| 421103 | Útburkolati jelek felfestése | |
| 421104 | Repülőtéri kifutópálya-építés | |
| 4212 | Vasút építése | |
| 421201 | Vasút építése | |
| 4213 | Híd, alagút építése | |
| 421301 | Hídépítés | |
| 421302 | Alagút építés | |
| 422 | Közműépítés | |
| 4221 | Folyadék szállítására szolgáló közmű építése | |
| 422101 | Folyadék szállítására szolgáló közmű építése m.n.s. | |
| 422102 | Vízi-csatorna közműépítés | |
| 422103 | Gáz és egyéb energia csővezeték építése | |
| 422104 | Automata öntözőrendszer telepítése | |
| 422105 | Kútfúrás | |
| 4222 | Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése | |
| 429901 | Egyéb m.n.s. építés | |
| 422202 | Elektromos közmű építése | |
| 422203 | Távközlési telekommunikációs hálózat építés | |
| 429 | M.n.s. egyéb építmény építése | |
| 4291 | Vízi létesítmény építése | |
| 429101 | Vízi létesítmény építése | |
| 4299 | Egyéb m.n.s. építés | |
| 429901 | Egyéb m.n.s. építés | |
| 439904 | Kőművesmunka | |
| 439916 | Előre gyártott építmények összeszerelése és felállítása | |
| 429904 | Sportpályák építése | |
| 43 | Speciális szaképítés | |
| 431 | Bontás, építési terület előkészítése | |
| 4311 | Bontás | |
| 431101 | Bontás kézi erővel | |
| 431103 | Bontás géppel | |
| 431102 | Robbantással végzett épületbontás | |
| 4312 | Építési terület előkészítése | |
| 431201 | Gépi földmunkák végzése | |
| 431202 | Kézi földmunka végzése | |
| 4313 | Talajmintavétel, próbafúrás | |
| 431301 | Talajmintavétel, próbafúrás | |
| 432 | Épületgépészeti szerelés | |
| 4321 | Villanyszerelés | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 432101 | Egyéb villanyszerelés | |
| 432102 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések, épületfelügyelet felszerelése, gyengeáramú hálózat kiépítése, javítása | |
| 432103 | Antennaszerelés (helyhez kötött) | |
| 432104 | Napelem szerelése | |
| 4322 | Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés | |
| 432201 | Gázvezeték szerelése | |
| 432206 | Gázkészülék szerelése | |
| 432202 | Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) | |
| 432203 | Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés | |
| 432204 | Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése | |
| 432205 | Napkollektor szerelése | |
| 4329 | Egyéb épületgépészeti szerelés | |
| 432901 | Egyéb m.n.s. épületgépészeti szerelés | |
| 432902 | Felvonó, mozgólépcső beépítése, üzembe helyezése | |
| 432903 | Épületlakatos szerkezet szerelés kerítés, rács felszerelése | |
| 432904 | Felvonó, mozgólépcső karbantartás, -javítás | |
| 432903 | Épületlakatos szerkezet szerelés, kerítés, rács felszerelése | |
| 432906 | Hang- és hőszigetelés | |
| 433 | Befejező építés | |
| 4331 | Vakolás | |
| 433101 | Vakolás m.n.s. | |
| 433102 | Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) | |
| 4332 | Épületasztalos-szerkezet szerelése | |
| 432907 | Árnyékoló, napellenző, ponyvatető, árnyékolástechnika felszerelése, javítása | |
| 433202 | Redőny, reluxa felszerelése, javítása | |
| 433203 | Nyílászáró beszerelése | |
| 433206 | Beépített bútor beszerelése, javítása | |
| 433204 | Álmennyezet-, álpadlószerelés | |
| 433103 | Gipszkartonszerelés, száraz építészet | |
| 4333 | Padló-, falburkolás | |
| 433301 | Épületburkoló-ipari munkák | |
| 433302 | Fapadlózás és műanyagburkolás | |
| 433303 | Mozaik díszítés, márvány gránit és palamunka | |
| 433304 | Parkettázás | |
| 433305 | Tapétázás | |
| 433301 | Épületburkoló-ipari munkák | |
| 4334 | Festés, üvegezés | |
| 433401 | Festés, mázolás | |
| 433402 | Üvegezés | |
| 433403 | Építmény, faszerkezet gomba, kártevő és korrózió elleni védelem | |
| 4339 | Egyéb befejező építés m.n.s. | |
| 433901 | Egyéb befejező építés m.n.s. | |
| 433902 | Sírkő felállítása, javítása, felújítása, tisztítása, bontása helyszínen | |
| 433903 | Betonfúrás- és vágás, szögbelövés | |
| 439 | Egyéb speciális szaképítés | |
| 4391 | Tetőfedés, tetőszerkezet-építés | |
| 439101 | Tetőfedés, héjalás | |
| 439102 | Bádogozás | |
| 439103 | Tetőszerkezet-építés (ácsolás) | |
| 439902 | Vízszigetelés | |
| 4399 | Egyéb speciális szaképítés m.n.s. | |
| 439901 | Egyéb speciális szaképítés m.n.s. | |
| 439902 | Vízszigetelés | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 439903 | Állványozás | |
| 439910 | Zsaluzás, dúcolás | |
| 439904 | Kőművesmunka | |
| 439905 | Cserépkályha- és kandallóépítés | |
| 439906 | Vasbetonszerelés | |
| 439907 | Kazán és kemence kőművesmunkái | |
| 439908 | Gázkéményszerelés | |
| 439909 | Építményfelújítás, karbantartás ipari alpinista módszerrel | |
| 439910 | Zsaluzás, , dúcolás | |
| 439911 | Saját gyártású fémszerkezet helyszíni szerelése | |
| 422106 | Kútásás | |
| 439913 | Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) | |
| 439905 | Cserépkályha- és kandallóépítés | |
| 45 | Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása | |
| 451 | Gépjármű-kereskedelem | |
| 4511 | Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem | |
| 451101 | Személygépjármű-, könnyűgépjármű nagykereskedelme | |
| 451102 | Használt személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme | |
| 451103 | Személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme | |
| 451104 | Személygépjármű, könnyűgépjármű külkereskedelme | |
| 451105 | Személygépjármű, könnyűgépjármű ügynöki kereskedelme | |
| 4519 | Egyéb gépjármű-kereskedelem | |
| 451901 | Egyéb gépjármű nagykereskedelme | |
| 451902 | Használt egyéb gépjármű kiskereskedelme | |
| 451903 | Egyéb gépjármű kiskereskedelme | |
| 451904 | Egyéb gépjármű külkereskedelme | |
| 451905 | Egyéb gépjármű ügynöki kereskedelme | |
| 452 | Gépjárműjavítás, -karbantartás | |
| 4520 | Gépjárműjavítás, -karbantartás | |
| 452001 | Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás | |
| 452002 | Gumiabroncs, -tömlő javítás, centírozás | |
| 452003 | Gépjárműkarosszéria-, tartozék-javítás | |
| 452004 | Egyéb közútijárműjavítás és -karbantartás | |
| 452005 | Gépjármű elektromos rendszerének javítása | |
| 452006 | Gépjárműmosás | |
| 452007 | Szélvédő helyszíni karcmentesítése, rendszám gravírozása gépkocsi szélvédőjére vagy más részeire | |
| 453 | Gépjárműalkatrész-kereskedelem | |
| 4531 | Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem | |
| 453101 | Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem m.n. s. | |
| 453102 | Gépjárműalkatrész-külkereskedelem | |
| 453103 | Gépjárműalkatrész ügynöki nagykereskedelemé | |
| 4532 | Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem | |
| 453201 | Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 453202 | Gépjárműalkatrész ügynöki kiskereskedeleme | |
| 454 | Motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása | |
| 4540 | Motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása | |
| 454001 | Motorkerékpár nagykereskedelme | |
| 454002 | Motorkerékpár-külkereskedelem | |
| 454003 | Motorkerékpár ügynöki kereskedelme | |
| 454004 | Motorkerékpár kiskereskedelme (új) | |
| 454005 | Motorkerékpár kiskereskedelme (használt) | |
| 454006 | Motorkerékpár-javítás, -karbantartás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 46 | Nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár) | |
| 461 | Ügynöki nagykereskedelem | |
| 4611 | Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme | |
| 461101 | Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme | |
| 4612 | Alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelme | |
| 461201 | Alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelme | |
| 4613 | Fa-, építési anyag ügynöki nagykereskedelme | |
| 461301 | Fa, építési anyag ügynöki nagykereskedelme | |
| 4614 | Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme | |
| 461401 | Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme | |
| 4615 | Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme | |
| 461501 | Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme | |
| 4616 | Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme | |
| 461601 | Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme | |
| 4617 | Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme | |
| 461701 | Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme | |
| 4618 | Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme | |
| 461801 | Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme m.n.s. | |
| 4619 | Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem | |
| 461901 | Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem m.n.s. | |
| 461902 | Anyagbeszerzés | |
| 462 | Mezőgazdasági nyersanyag, élőállat nagykereskedelme | |
| 4621 | Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme | |
| 462101 | Gabona-, vetőmag-, takarmány- és egyéb növényiszaporítóanyag-nagykereskedelem | |
| 462102 | Feldolgozatlan dohány nagykereskedelme | |
| 462103 | Mezőgazdasági növény, gyógynövény, egyéb m.n.s. mezőgazdasági nyersanyag felvásárlása | |
| 462104 | Feldolgozatlan dohány külkereskedeleme | |
| 462105 | Gabona, vetőmag, takarmány külkereskedeleme | |
| 4622 | Dísznövény nagykereskedelme | |
| 462201 | Dísznövény-nagykereskedelem | |
| 462202 | Dísznövény-külkereskedelem | |
| 4623 | Élőállat nagykereskedelme | |
| 462301 | Élőállat nagykereskedelme m.n.s. | |
| 462302 | Mezőgazdasági állatfelvásárlás | |
| 462303 | Élőállat-külkereskedelem | |
| 4624 | Bőr nagykereskedelme | |
| 462401 | Bőr nagykereskedelme (új és használt) | |
| 462402 | Bőr külkereskedelme | |
| 463 | Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme | |
| 4631 | Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem | |
| 463101 | Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 463102 | Zöldség-, gyümölcs-külkereskedelem | |
| 4632 | Hús-, húskészítmény nagykereskedelme | |
| 463201 | Hús-, húskészítmény nagykereskedelme m.n.s. | |
| 463202 | Hús-, húskészítmény külkereskedelme | |
| 4633 | Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme | |
| 463301 | Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme m.n.s. | |
| 463302 | Tejtermék, tojás, zsiradék külkereskedelme | |
| 4634 | Ital nagykereskedelme | |
| 463401 | Ital nagykereskedelme m.n.s. | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 463402 | Ital külkereskedelme | |
| 4635 | Dohányáru nagykereskedelme | |
| 463501 | Dohányáru nagykereskedelme | |
| 463502 | Dohányáru külkereskedelme | |
| 4636 | Cukor, édesség nagykereskedelme | |
| 463601 | Cukor, édesség, nagykereskedelme m.n.s. | |
| 463602 | Cukor, édesség, külkereskedelme | |
| 463603 | Kenyér-, pékáru-nagykereskedelem | |
| 4637 | Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem | |
| 463701 | Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 463702 | Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-külkereskedelem | |
| 4638 | Egyéb élelmiszer nagykereskedelme | |
| 463801 | Egyéb m.n.s. élelmiszer-nagykereskedelem | |
| 463802 | Egyéb élelmiszer-felvásárlás | |
| 463803 | Egyéb m.n.s. élelmiszer külkereskedelem | |
| 463804 | Malomipari termékek nagykereskedelme | |
| 463805 | Malomipari termékek külkereskedelme | |
| 4639 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme | |
| 463901 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme m.n.s. | |
| 463902 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes külkereskedelme | |
| 464 | Háztartási cikk nagykereskedelme | |
| 4641 | Textil-nagykereskedelem | |
| 464101 | Textil-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 464102 | Textil-külkereskedelem | |
| 4642 | Ruházat, lábbeli nagykereskedelme | |
| 464201 | Ruházat, lábbeli nagykereskedelme m.n.s. | |
| 464202 | Ruházat, lábbeli külkereskedelme | |
| 4643 | Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme | |
| 464301 | Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. | |
| 464302 | Elektromos háztartási cikk külkereskedelme | |
| 4644 | Porcelán-, üvegáru-, tisztítószer-nagykereskedelem | |
| 464401 | Háztartási célú tisztítószer-nagykereskedelem | |
| 464402 | Porcelán, üvegáru nagykereskedeleme | |
| 464403 | Háztartási célú tisztítószer-külkereskedelem | |
| 464404 | Porcelán, üvegáru külkereskedeleme | |
| 4645 | Illatszer nagykereskedelme | |
| 464501 | Illatszer nagykereskedelme m.n.s. | |
| 464502 | Illatszer külkereskedelme | |
| 4646 | Gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelme | |
| 464601 | Gyógyszer nagykereskedelme | |
| 464602 | Gyógyászati termék nagykereskedelme | |
| 464603 | Gyógyszer, gyógyászati termék külkereskedelme | |
| 4647 | Bútor, szőnyeg, világítóberendezés nagykereskedelme | |
| 464701 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés nagykereskedelme m.n.s. | |
| 464702 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés külkereskedelme | |
| 4648 | Óra-, ékszer-nagykereskedelem | |
| 464801 | Óra-, ékszer-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 464802 | Óra-, ékszer-külkereskedelem | |
| 4649 | Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. | |
| 464901 | Evőeszköz és fém háztartási cikk nagykereskedeleme | |
| 464902 | Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 464903 | Egyéb háztartási cikk külkereskedelme m.n.s. | |
| 465 | Információtechnológiai, híradás-technikai termék nagykereskedelme | |
| 4651 | Számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme | |
| 465101 | Számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme m.n.s. | |
| 465102 | Számítógép, periféria, szoftver külkereskedelme | |
| 4652 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei nagykereskedelme | |
| 465201 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei nagykereskedelme m.n.s. | |
| 465202 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei külkereskedelme | |
| 466 | Egyéb gép, berendezés, tartozék nagykereskedelme | |
| 4661 | Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme | |
| 466101 | Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme m.n.s. | |
| 466102 | Mezőgazdasági gép, berendezés külkereskedelme | |
| 4662 | Szerszámgép-nagykereskedelem | |
| 466201 | Szerszámgép-nagykereskedelem m.n. s. | |
| 466202 | Szerszámgép-külkereskedelem | |
| 4663 | Bányászati-, építőipari gép nagykereskedelme | |
| 466301 | Bányászati-, építőipari gép nagykereskedelme m.n.s. | |
| 466302 | Bányászati-, építőipari gép külkereskedelme | |
| 4664 | Textilipari gép, varró-, kötőgép nagykereskedelme | |
| 466401 | Textilipari gép, varró-, kötőgép nagykereskedelme m.n.s. | |
| 466402 | Textilipari gép, varró-, kötőgép külkereskedelme | |
| 4665 | Irodabútor-nagykereskedelem | |
| 466501 | Irodabútor-nagykereskedelem m.n. s. | |
| 466502 | Irodabútor-külkereskedelem | |
| 4666 | Egyéb irodagép, -berendezés nagykereskedelme | |
| 466601 | Egyéb irodagép, -berendezés nagykereskedelme m.n.s. | |
| 466602 | Egyéb irodagép, -berendezés külkereskedelme | |
| 4669 | Egyéb m.n.s. gép, berendezés nagykereskedelme | |
| 466901 | Egyéb m.n.s. gép-, berendezés nagykereskedelme (vitorlázó repülőgép, vitorlás-, és sporthajó) | |
| 466902 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép nagykereskedelme | |
| 466903 | Egyéb m.n.s. gép-, berendezés külkereskedelme (vitorlázórepülő, vitorlás-, és sporthajó) | |
| 466904 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép külkereskedelme | |
| 467 | Egyéb szakosodott nagykereskedelem | |
| 4671 | Üzem-, tüzelőanyag nagykereskedelme | |
| 467101 | Tüzelőanyag-nagykereskedelem | |
| 467102 | Gépjárműüzemanyag-nagykereskedelem | |
| 467103 | Tüzelőanyag-külkereskedelem | |
| 467104 | Gépjárműüzemanyag-külkereskedelem | |
| 4672 | Fém-, érc-nagykereskedelem | |
| 467201 | Fém-, érc-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 467202 | Fém-, érc-külkereskedelem | |
| 4673 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem | |
| 467301 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 467302 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-külkereskedelem | |
| 467303 | Tapéta-nagykereskedelem | |
| 4674 | Fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme | |
| 467401 | Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme m.n.s. | |
| 467402 | Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés külkereskedelme | |
| 4675 | Vegyi áru nagykereskedelme | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 467501 | Vegyi áru külkereskedelme (kivéve: tisztítószer) | |
| 467502 | Ipari vegyi anyag nagykereskedelme | |
| 467503 | Növényvédőszer-nagykereskedelem | |
| 4676 | Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme | |
| 467601 | Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme m.n.s. | |
| 467602 | Egyéb termelési célú termék külkereskedelme | |
| 467603 | Műanyag alapanyag, gumi nagykereskedelme | |
| 4677 | Hulladék-nagykereskedelem | |
| 467701 | Hulladék-nagykereskedelem m.n.s. | |
| 467702 | Hulladék-külkereskedelem | |
| 467703 | Üveg- és palackvisszagyűjtő (bolti tevékenységtől elkülönülten végezve) | |
| 469 | Vegyestermékkörű nagykereskedelem | |
| 4690 | Vegyestermékkörű nagykereskedelem | |
| 469001 | Vegyestermékkörű nagykereskedelem m.n.s. | |
| 469002 | Vegyestermékkörű külkereskedelem | |
| 47 | Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) | |
| 471 | Nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelem | |
| 4711 | Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem | |
| 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszer diszkont | |
| 4719 | Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem | |
| 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. | |
| 471902 | Általános áruházi kiskereskedelem | |
| 472 | Élelmiszer-, ital-, dohányáru kiskereskedelme | |
| 4721 | Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme | |
| 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 472102 | Gyümölcskereskedelem (résztevékenység) | |
| 472103 | Savanyúság-kiskereskedelem | |
| 4722 | Hús-, húsáru kiskereskedelme | |
| 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem | |
| 472202 | Vadhús kiskereskedeleme | |
| 472203 | Vágott baromfi-kiskereskedeleme | |
| 4723 | Hal kiskereskedelme | |
| 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 4724 | Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem | |
| 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 472402 | Édesség-kiskereskedelem | |
| 4725 | Ital-kiskereskedelem | |
| 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 4726 | Dohányáru-kiskereskedelem | |
| 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 4729 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem | |
| 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 472902 | Tej- és tejtermék-kiskereskedelem | |
| 472903 | Kávé-, tea-kiskereskedelem | |
| 472904 | Tojás, zsiradék kiskereskedeleme | |
| 472905 | Gyógynövény-kiskereskedelem | |
| 473 | Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem | |
| 4730 | Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem | |
| 473001 | Gépjármű üzemanyag kiskereskedelem m.n.s. | |
| 473002 | Egyéb kőolajszármazék kiskereskedelem | |
| 474 | Információs, híradás-technikai termék kiskereskedelme | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 4741 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme | |
| 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme | |
| 4742 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme | |
| 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme | |
| 4743 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme | |
| 474301 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme | |
| 475 | Egyéb háztartási cikk kiskereskedelme | |
| 4751 | Textil-kiskereskedelem | |
| 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem | |
| 475102 | Méteráru-kiskereskedelem | |
| 475103 | Rövidáru-, fonal-kiskereskedelem | |
| 475104 | Kézimunka-kiskereskedelem | |
| 475105 | Népművészeti, háziipari textil-kiskereskedelem | |
| 4752 | Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem | |
| 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem | |
| 475202 | Festék-kiskereskedelem | |
| 475203 | Építőanyag és szaniteráru kiskereskedeleme | |
| 475203 | Építőanyag és szaniteráru kiskereskedelem | |
| 475205 | Épületfa kiskereskedeleme | |
| 475206 | Mezőgazdasági eszköz kiskereskedelme | |
| 4753 | Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme | |
| 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme | |
| 475105 | Népművészeti, háziipari textil-kiskereskedelem | |
| 475302 | Népművészeti szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme | |
| 475303 | Tapéta-kiskereskedelem | |
| 475304 | Szőnyeg-kiskereskedelem | |
| 4754 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme | |
| 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme | |
| 4759 | Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme | |
| 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s | |
| 475902 | Finomacéláru kiskereskedelem | |
| 475903 | Lakásfelszerelési cikkek kiskereskedelme | |
| 475904 | Háztartási üveg-, porcelán-kiskereskedelem | |
| 475905 | Műanyag-, háztartási cikk kiskereskedeleme | |
| 475906 | Nem elektromos műszaki cikkek kiskereskedelme | |
| 475907 | Világítástechnikai termékek kiskereskedelme | |
| 475908 | Egyéb bútor, lakberendezési tárgy kiskereskedeleme | |
| 475909 | Hangszer-kiskereskedelem | |
| 475910 | Zenemű (kotta)-kiskereskedelem | |
| 475911 | Irodabútor kiskereskdeleme | |
| 475912 | Népművészeti bútor és díszműáru kiskereskedeleme | |
| 476 | Kulturális, szabadidős cikk bolti kiskereskedelme | |
| 4761 | Könyv-kiskereskedelem | |
| 476101 | Könyv-kiskereskedelem | |
| 4762 | Újság-, papíráru-kiskereskedelem | |
| 476202 | Hírlap, folyóirat, időszaki kiadvány kiskereskedelme | |
| 476203 | Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem | |
| 4763 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme | |
| 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme | |
| 4764 | Sportszer-kiskereskedelem | |
| 476401 | Sportáru-, sporthorgászati- és kempingcikk-kiskereskedelem | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 476402 | Vadászati cikkek kiskereskedelme | |
| 477828 | Fegyver-kiskereskedelem | |
| 4765 | Játék-kiskereskedelem | |
| 476501 | Játék-kiskereskedelem | |
| 477 | Egyéb mn.s. áru kiskereskedelme | |
| 4771 | Ruházat kiskereskedelem | |
| 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem | |
| 477102 | Felsőruházati, munkaruha-kiskereskedelem | |
| 477103 | Bőr-, szőrmeruházati-kiskereskedelem | |
| 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem | |
| 477105 | Kötöttáru-kiskereskedelem | |
| 477106 | Fehérnemű-kiskereskedelem | |
| 477107 | Gyermekruházati kiskereskedelem | |
| 477108 | Ruházati kiegészítők kiskereskedelme | |
| 477109 | Népművészeti ruházati kiskereskedelem | |
| 4772 | Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem | |
| 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem | |
| 477202 | Bőrdíszműáru-kiskereskedelem | |
| 477203 | Népművészeti lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem | |
| 477204 | Bőr nyergesáru, lószerszám kiskereskedeleme | |
| 4773 | Gyógyszer-kiskereskedelem | |
| 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. | |
| 477302 | Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme | |
| 4774 | Gyógyászati termék kiskereskedelme | |
| 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. | |
| 4775 | Illatszer-kiskereskedelem | |
| 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem | |
| 477503 | Fodrászati cikk kiskereskedeleme | |
| 4776 | Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme | |
| 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem | |
| 477602 | Hobbiállatel edel és takarmány kiskereskedeleme | |
| 477603 | Dísznövényi szaporítóanyag kiskereskedelem | |
| 4777 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem | |
| 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem | |
| 4778 | Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme | |
| 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme | |
| 477802 | Toll-kiskereskedelem | |
| 477803 | Népművészeti ajándéktárgy-kiskereskedelem | |
| 477804 | Háztartási vegyiáru kiskereskedeleme | |
| 466902 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép nagykereskedelme | |
| 477806 | Pincegazdasági és felszerelési cikk kiskereskedelme | |
| 477807 | Mezőgazdasági felhasználású anyagok kiskereskedelme | |
| 477808 | Fotó-, optikai cikk kiskereskedelme | |
| 477809 | Bélyegkereskedelem | |
| 477810 | Zsák-, zsineg-, ponyva-kiskereskedelem | |
| 477811 | Képző-, iparművészeti termék kiskereskedelme | |
| 477813 | Ajándéktárgy-kiskereskedelem | |
| 477814 | Mutatványoskellék-áru kiskereskedelme | |
| 477815 | Művirág-kiskereskedelem | |
| 477816 | Díszállat- és díszhal-kiskereskedelem | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 477817 | Kegytárgy-kiskereskedelem | |
| 477818 | Tüzelőanyag-kiskereskedelem | |
| 477819 | Tüzelőolaj-kiskereskedelem | |
| 477820 | Érmekereskedelem | |
| 477821 | Szemléltetőeszköz kiskereskedeleme | |
| 477822 | Szexuális áru kiskereskedeleme | |
| 477823 | Termény-, takarmány-, egyéb mezőgazdasági termék kiskereskedelme | |
| 477824 | Palackosgáz-kiskereskedelem | |
| 477811 | Képző-, iparművészeti termék kiskereskedelme | |
| 477826 | Pirotechnikai termékek kiskereskedelme | |
| 4779 | Használtcikk bolti kiskereskedelme | |
| 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem | |
| 477902 | Használtruha-, lábbeli-kiskereskedelem | |
| 477903 | Használtbútor kiskereskedelem | |
| 477904 | Antikvárium | |
| 477905 | Régiségkereskedelem | |
| 477906 | Használtiparcikk-kiskereskedelem | |
| 477907 | Zálogtárgy-kereskedelem | |
| 478 | Piaci kiskereskedelem | |
| 4781 | Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme | |
| 478101 | Élelmiszer, alkoholmentes ital piaci kiskereskedelme | |
| 4782 | Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme | |
| 478201 | Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme | |
| 4789 | Egyéb áruk piaci kiskereskedelme | |
| 478901 | Egyéb áruk piaci kiskereskedelme | |
| 479 | Nem bolti, piaci kiskereskedelem | |
| 4791 | Csomagküldő, internetes kiskereskedelem | |
| 479101 | Csomagküldő kiskereskedelem | |
| 479102 | Internetes kereskedelem | |
| 4799 | Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem | |
| 479901 | Egyéb nem bolti kiskereskedelem | |
| 479902 | Házaló kereskedelem | |
| 479903 | Értékesítés automatán keresztül | |
| 479904 | Ügynöki kiskereskedelem | |
| 522103 | Közlekedési vonaljegyek ügynöki árusítása | |
| 49 | Szárazföldi, csővezetékes szállítás | |
| 493 | Egyéb szárazföldi személyszállítás | |
| 4931 | Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás | |
| 493101 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás | |
| 4932 | Taxis személyszállítás | |
| 493201 | Taxis személyszállítás | |
| 493203 | Személygépkocsival nem menetrendszerű személyszállításként végzett taxis gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 493908 | Személygépkocsival nem menetrendszerű személyszállításként végzett személygépkocsis személyszállító gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 4939 | M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás | |
| 493901 | Egyéb m.n.s. szárazföldi személyszállítás | |
| 493909 | Sofőrszolgálat | |
| 493906 | Autóbusszal nem menetrendszerű személyszállításként végzett gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 493907 | Autóbusszal nem menetrendszerű személyszállításként végzett gépjárművezetői szolgáltatás nem engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 493903 | Nem mentrendszerű közúti távolsági személyszállítás | |
| 493904 | Személyszállítás konflissal | |
| 493905 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti távolsági személyszállítás | |
| 494 | Közúti áruszállítás, költöztetés | |
| 4941 | Közúti áruszállítás | |
| 494101 | Közúti teherszállítás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 494102 | Szekérfuvarozás (lófogatú) | |
| 494106 | Személygépkocsival végzett kisteherszállító gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 494107 | Személygépkocsival végzett kisteherszállító gépjárművezetői szolgáltatás nem engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 494104 | Autómentés rakfelülettel rendelkező járművel | |
| 522104 | Autómentés (rakfelület nélküli járművel vagy vontatással) | |
| 494108 | Tehergépjárművel végzett teherszállító gépjármű-vezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 494109 | Tehergépjárművel végzett teherszállító gépjárművezetői szolgáltatás nem engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére | |
| 4942 | Költöztetés | |
| 494201 | Költöztetés | |
| 495 | Csővezetékes szállítás | |
| 4950 | Csővezetékes szállítás | |
| 495001 | Csővezetékes szállítás | |
| 50 | Vízi szállítás | |
| 501 | Tengeri személyszállítás | |
| 5010 | Tengeri személyszállítás | |
| 501001 | Tengeri személyszállítás | |
| 502 | Tengeri áruszállítás | |
| 5020 | Tengeri áruszállítás | |
| 502001 | Tengeri áruszállítás | |
| 503 | Belvízi személyszállítás | |
| 5030 | Belvízi személyszállítás | |
| 503001 | Belvízi személyszállítás m.n.s. | |
| 503002 | Kompközlekedés | |
| 504 | Belvízi áruszállítás | |
| 5040 | Belvízi áruszállítás | |
| 504001 | Belvízi áruszállítás | |
| 51 | Légi szállítás | |
| 511 | Légi személyszállítás | |
| 5110 | Légi személyszállítás | |
| 511001 | Menetrendszerű légi személyszállítás | |
| 511002 | Nem menetrendszerű légi személyszállítás | |
| 512 | Légi áruszállítás | |
| 5121 | Légi áruszállítás | |
| 512101 | Menetrendszerű légi áruszállítás | |
| 512102 | Nem menetrendszerű légi teherszállítás | |
| 52 | Raktározás, szállítást kiegészítő tevékenység | |
| 521 | Raktározás, tárolás | |
| 5210 | Raktározás, tárolás | |
| 521001 | Nem jövedéki termék tárolása, raktározása | |
| 521002 | Jövedéki termék tárolása, raktározása | |
| 521003 | Hűtőházban történő tárolás, raktározás | |
| 522 | Szállítást kiegészítő tevékenység | |
| 5221 | Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás | |
| 522101 | Szárazföldi szállítást segítő tevékenység m.n.s. | |
| 522102 | Parkolási szolgáltatás | |
| 5222 | Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás | |
| 522201 | Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás | |
| 5223 | Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás | |
| 522301 | Légi szállítást segítő tevékenység m.n.s. | |
| 522302 | Repülőterek üzemeltetése, légiforgalmi szolgáltatás | |
| 5224 | Rakománykezelés | |
| 522401 | Rakománykezelés | |
| 522402 | Nem közforgalmú, egyéb áruszállítás | |
| 522403 | Belső üzemi kötöttpályás teherszállítás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 522404 | Anyagmozgatás kézi erővel | |
| 522405 | Anyagmozgatás géppel | |
| 5229 | Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás | |
| 522901 | Szállítmányozás | |
| 53 | Postai, futárpostái tevékenység | |
| 531 | Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel) | |
| 5310 | Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel) | |
| 531001 | Engedélyes postai szolgáltatás | |
| 749044 | Igazságügyi szakértés informatikai és hírközlési területen | |
| 531003 | Újság, folyóirat terjesztése | |
| 532 | Egyéb postai, futárpostai tevékenység | |
| 5320 | Egyéb postai, futárpostai tevékenység | |
| 532001 | Futárpostai tevékenység | |
| 532002 | Áru házhozszállítása (kivéve étel) | |
| 532003 | Közreműködés postai szolgáltatás ellátásában | |
| 532004 | Bejelentéshez kötött postai szolgáltatás | |
| 532005 | Étel házhozszállítás | |
| 55 | Szálláshely-szolgáltatás | |
| 551 | Szállodai szolgáltatás | |
| 5510 | Szállodai szolgáltatás | |
| 551001 | Szállodai szolgáltatás m.n.s. | |
| 551002 | Panzió szolgáltatás | |
| 552 | Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás | |
| 5520 | Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás | |
| 552001 | Ifjúsági-, turistaszállás-szolgáltatás | |
| 552006 | Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás m.n.s. | |
| 552003 | Üdülőházi szolgáltatás | |
| 552004 | Gyermeküdültetés (nem utazási csomagként) | |
| 552006 | Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás m.n.s. | |
| 553 | Kempingszolgáltatás | |
| 5530 | Kempingszolgáltatás | |
| 553001 | Kempingszolgáltatás | |
| 559 | Egyéb szálláshely-szolgáltatás | |
| 5590 | Egyéb szálláshely-szolgáltatás | |
| 559001 | Egyéb szálláshely-szolgáltatás | |
| 559002 | Diákszálló üzemeltetése | |
| 559003 | Munkásszálló üzemeltetése | |
| 559004 | Kollégium üzemeltetése | |
| 56 | Vendéglátás | |
| 561 | Éttermi, mozgó vendéglátás | |
| 5610 | Éttermi, mozgó vendéglátás | |
| 561001 | Éttermi, cukrászdai szolgáltatás | |
| 561002 | Pecsenye és más húsalapú készítmény sütése | |
| 561003 | Palacsinta-, lángos-, pizzasütés | |
| 561004 | Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás | |
| 561005 | Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé | |
| 561006 | Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás | |
| 561007 | Sörözői vendéglátás (melegkonyhás) | |
| 562 | Rendezvényi étkeztetés és egyéb vendéglátás | |
| 5621 | Rendezvényi étkeztetés | |
| 562101 | Rendezvényi étkeztetés m.n.s. | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 562102 | Családi rendezvényszolgálat | |
| 562101 | Rendezvényi étkeztetés m.n.s. | 136/2007. (VI. 13.) kormányrendelet; Kizárólag természetes személynek fenntartott szakmakód. Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 5629 | Egyéb vendéglátás | |
| 562901 | Munkahelyi étkeztetés | |
| 562902 | Nem melegkonyhás munkahelyi büfé, kantin | |
| 562903 | Közétkeztetés | |
| 563 | Italszolgáltatás | |
| 5630 | Italszolgáltatás | |
| 563001 | Zenés szórakozóhely (mulató, varieté, bár, diszkó) működtetése | |
| 563002 | Kocsmai, italbolti vendéglátás | |
| 563003 | Sörbár (nem melegkonyhás) | |
| 563004 | Borozó(nem melegkonyhás) | |
| 110201 | Bortermelés (vásárolt szőlőből) m.n.s. | |
| 110203 | Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) | |
| 58 | Kiadói tevékenység | |
| 581 | Kiadói tevékenység | |
| 5811 | Könyvkiadás | |
| 581101 | Könyv- és térképkiadás | |
| 581102 | Enciklopédia stb. kiadása CD-ROM-on | |
| 581103 | Hangos-könyv kiadás | |
| 581104 | Könyv on-line-kiadása | |
| 5812 | Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása | |
| 581201 | Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása | |
| 581202 | Címtárak, levelezőjegyzékek on-line-kiadása | |
| 5813 | Napilapkiadás | |
| 581301 | Napilapkiadás m.n.s. | |
| 581302 | Napilap on-line-kiadása | |
| 5814 | Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása | |
| 581401 | Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása m.n.s. | |
| 581402 | Folyóirat, időszaki kiadvány on-line-kiadása | |
| 5819 | Egyéb kiadói tevékenység | |
| 581901 | Egyéb kiadói tevékenység m.n.s. | |
| 749037 | Lektorálás (nem nyelvi) | |
| 581903 | Egyéb on-line-kiadói tevékenység | |
| 582 | Szoftverkiadás | |
| 5821 | s | |
| 582101 | Szoftverkiadás | |
| 582102 | Számitógépe játék kiadása | |
| 5829 | Egyéb szoftverkiadás | |
| 582901 | Egyéb szoftverkiadás | |
| 59 | Film, videó, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-kiadás | |
| 591 | Film-, videó-, televízióműsor-gyártás | |
| 5911 | Film-, videó-, televízióműsor-gyártás | |
| 591101 | Film-, videó-, televízióműsor-gyártás | |
| 5912 | Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai | |
| 591201 | Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai | |
| 5913 | Film-, videó- és televízióprogram terjesztése | |
| 591301 | Film-, videó- és televízióprogram terjesztése | |
| 5914 | Filmvetítés | |
| 591401 | Filmvetítés | |
| 592 | Hangfelvétel készítése, kiadása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 5920 | Hangfelvétel készítése, kiadása | |
| 592001 | Hangfelvétel-kiadás | |
| 592002 | Nyomtatott zenemű kiadása | |
| 592003 | Hangfelvétel-készítés (első példány, nyilvános közlésre) | |
| 60 | Műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás | |
| 601 | Rádióműsor-szolgáltatás | |
| 6010 | Rádióműsor-szolgáltatás | |
| 601001 | Rádióműsor-szolgáltatás m.n.s. | |
| 601002 | Közszolgálati rádióműsor-szolgáltatás | |
| 602 | Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása | |
| 6020 | Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása | |
| 602001 | Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása m.n.s. | |
| 602002 | Közszolgálati televízióműsor összeállítása, szolgáltatása | |
| 61 | Távközlés | |
| 611 | Vezetékes távközlés | |
| 6110 | Vezetékes távközlés | |
| 611001 | Vezetékes távközlés | |
| 612 | Vezeték nélküli távközlés | |
| 6120 | Vezeték nélküli távközlés | |
| 612001 | Vezeték nélküli távközlés | |
| 613 | Műholdas távközlés | |
| 6130 | Műholdas távközlés | |
| 613001 | Műholdas távközlés | |
| 619 | Egyéb távközlés | |
| 6190 | Egyéb távközlés | |
| 619001 | Egyéb távközlés m.n.s. | |
| 619002 | Internet-hozzáférés biztosítása | |
| 62 | Információ-technológiai szolgáltatás | |
| 620 | Információ-technológiai szolgáltatás | |
| 6201 | Számítógépes programozás | |
| 620101 | Egyedi szoftverfejlesztés | |
| 620102 | Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás | |
| 620103 | Weblap tervezése (webdizájn) | |
| 6202 | Információ-technológiai szaktanácsadás | |
| 620201 | Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás | |
| 749044 | Igazságügyi szakértés informatikai és hírközlési területen | |
| 620203 | Hardver-szaktanácsadás | |
| 6203 | Számítógép-üzemeltetés | |
| 620301 | Számítógép-üzemeltetés | |
| 6209 | Egyéb információ-technológiai szolgáltatás | |
| 620901 | Egyéb számítástechnikai tevékenység | |
| 620902 | Számítógép üzembe helyezése | |
| 63 | Információs szolgáltatás | |
| 631 | Adatfeldolgozás, web-hoszting, világháló-portál szolgáltatás | |
| 6311 | Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás | |
| 631101 | Egyéb adatbázis-szolgáltatás | |
| 631102 | Internetes hirdetési felület webgazda általi értékesítése | |
| 631104 | Adatfeldolgozási szolgáltatás | |
| 631105 | Weboldal üzemeltetés (webhosting) | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 6312 | Világháló-portál szolgáltatás | |
| 631201 | Világháló-portáli szolgáltatás | |
| 639 | Egyéb információs szolgáltatás | |
| 6391 | Hírügynökségi tevékenység | |
| 639101 | Hírügynökségi tevékenység | |
| 6399 | M.n.s. egyéb információs szolgáltatás | |
| 639901 | Téma-, sajtófigyelés | |
| 661901 | Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység m.n.s. | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 66 | Egyéb pénzügyi tevékenység | |
| 661 | Pénzügyi kiegészítő tevékenység (kivéve: biztosítás, nyugdíjalap) | |
| 6612 | Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység | |
| 661201 | Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység m.n.s. | |
| 6619 | Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység | |
| 661901 | Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység m.n.s. | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 662 | Biztosítást, nyugdíjalapot kiegészítő tevékenység | |
| 6621 | Kockázatértékelés, kárszakértés | |
| 662101 | Biztosítási kockázatértékelés, kárszakértés | |
| 6622 | Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység | |
| 662201 | Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység | |
| 6629 | Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenysége | |
| 662901 | Biztosítási állomány kezelése, adminisztrációja | |
| 662902 | Biztosítási szaktanácsadás | |
| 68 | Ingatlanügyletek | |
| 681 | Saját tulajdonú ingatlan adásvétele | |
| 6810 | Saját tulajdonú ingatlan adásvétele | |
| 681001 | Egyéb ingatlan forgalmazása | |
| 681002 | Lakóingatlan és földterület forgalmazása | |
| 682 | Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése | |
| 6820 | Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése | |
| 682001 | Lakásbérbeadás, albérlet | |
| 682002 | Gazdasági építmény bérbeadása | |
| 682003 | Földterület bérbeadás | |
| 682004 | Oktatást szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység rendeltetésének megfelelő bérbeadása | |
| 682005 | Sportlétesítmény, sporttelep és önálló rendeltetési egység rendeltetésének megfelelő bérbeadása | |
| 682006 | Művelődési ház és művelődést szolgáló önálló rendeltetési egység rendeltetésének megfelelő bérbeadása | |
| 682007 | Üzlethelyiség bérbeadása | |
| 683 | Ingatlanügynöki, -kezelési szolgáltatás | |
| 6831 | Ingatlanügynöki tevékenység | |
| 683101 | Lakóingatlan, földterület közvetítése | |
| 683102 | Ingatlan-értékbecslés | |
| 683103 | Egyéb ingatlan közvetítése | |
| 683104 | Igazságügyi ingatlan értékbecslés | |
| 6832 | Ingatlankezelés | |
| 683201 | Ingatlankezelés m.n.s. | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 683202 | Lakóingatlan kezelése | |
| 69 | Jogi, számviteli, adószakértői tevékenység | |
| 691 | Jogi tevékenység | |
| 6910 | Jogi tevékenység | |
| 691001 | Jogi, ügyvédi szolgáltatás (egyéni vállalkozóként nem gyakorolható) | |
| 691002 | Iparjogvédelmi ügyek intézése | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető; 1995. évi XXXIII. tv. |
| 691003 | Közjegyzői szolgáltatás (egyéni vállalkozóként nem gyakorolható) | |
| 691004 | Önálló bírósági végrehajtói tevékenység | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető; 1994. évi LXXX tv. |
| 691005 | Szabadalmi ügyvivő (egyéni vállalkozóként nem gyakorolható) | |
| 692 | Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység | |
| 6920 | Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység | |
| 692001 | Adószakértés, adó-szaktanácsadás | |
| 692002 | Könyvvizsgálat (audit) | |
| 692003 | Könyvelés | |
| 749046 | Igazságügyi szakértés közgazdaság, vám-és pénzügyi területen | |
| 522902 | Vámközreműködés | |
| 70 | Üzletvezetési, vezetői tanácsadás | |
| 702 | Üzletviteli tanácsadás | |
| 7021 | PR, kommunikáció | |
| 702101 | PR, kommunikáció m.n.s. | |
| 702102 | Lobbitevékenység | |
| 7022 | Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás | |
| 702201 | Általános üzletviteli tanácsadás | |
| 702202 | Pénzügyi, társadalombiztosítási és marketing üzletviteli tanácsadás | |
| 702203 | Humánpolitikai, üzletviteli tanácsadás | |
| 702204 | Egyéb üzletviteli tanácsadás, gazdasági szakmai szakértés | |
| 702205 | Egyéb projektvezetési szolgáltatás, kivéve építési projekt | |
| 71 | Építészmérnöki tevékenység; műszaki vizsgálat, elemzés | |
| 711 | Építészmérnöki tevékenység; műszaki vizsgálat, elemzés | |
| 7111 | Építészmérnöki tevékenység | |
| 711101 | Építészeti-műszaki tervezés | |
| 711212 | Építési műszaki ellenőrzés | |
| 711107 | Építésügyi műszaki szakértő (építészmérnök) | |
| 7112 | Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás | |
| 711201 | Építészeti műszaki tervezés (kivéve: építészmérnökök) | |
| 711202 | Ipari folyamatirányító rendszer tervezése | |
| 711203 | Geológiai, geofizikai szolgáltatás | |
| 711204 | Földmérés, térképészet, távérzékelés | |
| 749038 | Meteorológiai szolgáltatás | |
| 711206 | Beruházás lebonyolítói tevékenység | |
| 712 | Műszaki vizsgálat, elemzés | |
| 7120 | Műszaki vizsgálat, elemzés | |
| 712001 | Műszaki vizsgálat, elemzés, tesztelés | |
| 72 | Tudományos kutatás, fejlesztés | |
| 721 | Természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés | |
| 7211 | Biotechnológiai kutatás, fejlesztés | |
| 721101 | Biotechnológiai kutatás, fejlesztés | |
| 7219 | Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 721901 | Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés | |
| 722 | Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés | |
| 7220 | Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés | |
| 722001 | Társadalomtudományi kutatás, fejlesztés | |
| 722002 | Humán kutatás, fejlesztés | |
| 73 | Reklám, piackutatás | |
| 731 | Reklám | |
| 7311 | Reklámügynöki tevékenység | |
| 731101 | Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés | |
| 7312 | Médiareklám | |
| 731201 | Internetes hirdetési hely egyéb m.n.s. értékesítése | |
| 731202 | Reklámfelület értékesítése egyéb helyen díjazásért, vagy szerződéses alapon | |
| 732 | Piac-, közvélemény-kutatás | |
| 7320 | Piac-, közvélemény-kutatás | |
| 732001 | Piac-, közvélemény-kutatás | |
| 74 | Egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység | |
| 741 | Divat-, formatervezés | |
| 7410 | Divat-, formatervezés | |
| 741001 | Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés | |
| 741002 | Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás | |
| 742 | Fényképészet | |
| 7420 | Fényképészet | |
| 742001 | Fényképészet m.n.s. | |
| 742002 | Videofelvétel-készítés | |
| 742003 | Fotóriporteri szolgáltatás | |
| 743 | Fordítás, tolmácsolás | |
| 7430 | Fordítás, tolmácsolás | |
| 743001 | Szakfordítás | |
| 743002 | Nyelvi lektorálás | |
| 743003 | Tolmácsolás | |
| 743004 | Jeltolmácsolás | |
| 749 | M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység | |
| 7490 | M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység | |
| 749001 | M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység | |
| 749002 | Közvetítési, ügynöki szolgáltatás | |
| 749003 | Értékbecslő igazságügyi szakértés (kivéve: ingatlanbecslés, biztosításikárbecslés) | |
| 749004 | Becsüs (kivéve: ingatlan-, biztosításikár-szakértés) | |
| 749005 | Mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási szakmai tervezés, szakértés | |
| 711209 | Ipari tevékenységhez kapcsolódó mérnöki tervezés, szakértés | |
| 749007 | Kereskedelmi, szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, szállítási, raktározási, postai, távközlési szakmai tervezés, szakértés | |
| 749008 | Kulturális és egyéb társadalmi szakmai tervezés, szakértés | |
| 749009 | Egészségügyi tervezés, szakértés, módszertani feladatok végzése | |
| 749010 | Környezetvédelmi szakmai tervezés, szakértés | |
| 749011 | Egyéb, gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai tervezés, szakértés | |
| 749012 | Munka-, tűzvédelmi szakértés, szabályzat kidolgozása | |
| 749013 | Falugazdász tevékenység | |
| 749014 | Igazságügyi tűzvédelmi szakértés | |
| 749015 | Minőségbiztosítási ügyintézés, tanácsadás | |
| 749016 | Igazságügyi szakértés, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi területen | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 749043 | Igazságügyi szakértés közlekedési és ipari területeken (kivéve: élelmiszeripar) | |
| 749046 | Igazságügyi szakértés közgazdaság, vám-és pénzügyi területen | |
| 749019 | Igazságügyi távközlési szakértés | |
| 749020 | Igazságügyi pénzforgalmi szakértés | |
| 749021 | Igazságügyi mágneseskép-, és adatrögzítő-szakértés (nem számítástechnikai) | |
| 749022 | Igazságügyi természettudományi szakértés | |
| 749023 | Igazságügyi piackutatás- és reklámszakértés | |
| 749024 | Igazságügyi szakértés kulturális területen | |
| 749025 | Igazságügyi toxikológiai szakértés | |
| 749026 | Igazságügyi pszichológiai szakértés (nem egészségügyi) | |
| 749049 | Igazságügyi szakértés mezőgazdasági, erdő- és vadgazdálkodási, élelmiszeripari területen | |
| 749029 | Igazságügyi biológiai és orvosszakértés (nem egészségügyi ellátás keretében) | |
| 702204 | Egyéb üzletviteli tanácsadás, gazdasági szakmai szakértés | |
| 749031 | Haszonállatok törzskönyvezése | |
| 749032 | Igazságügyi kriminalisztikai szakértés | |
| 749033 | M.n.s. egyéb igazságügyi szakértő | |
| 711105 | Építészeti műszaki rajzolás | |
| 711208 | Műszaki rajzolás (kivéve: építészeti) | |
| 749035 | Nem mérnöki műszaki tanácsadás | |
| 749036 | Hobbiállatok törzskönyvezése (kivéve: munkaeb pl. vakvezető eb, rendőreb) | |
| 75 | Állat-egészségügyi ellátás | |
| 750 | Állat-egészségügyi ellátás | |
| 7500 | Állat-egészségügyi ellátás | |
| 750001 | Állatorvosi tevékenység | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető, állatorvosi igazolvány alapján folytatható, amelyet az állatorvosi kamara ad ki. 1990. évi LXXX tv. |
| 750002 | Állat-egészségügyi szakasszisztencia | |
| 77 | Kölcsönzés, operatív lízing | |
| 771 | Gépjárműkölcsönzés | |
| 7711 | Személygépjármű kölcsönzése | |
| 771101 | Gépkocsikölcsönzés | |
| 771102 | Gépkocsikölcsönzés (telep nélkül) | |
| 7712 | Gépjárműkölcsönzés (3,5 torma fölött) | |
| 771201 | Járműkölcsönzés | |
| 772 | Személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése | |
| 7721 | Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése | |
| 772101 | Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése | |
| 7722 | Videokazetta, lemez kölcsönzése | |
| 772201 | Videokazetta-, LD-, DVD-lemez kölcsönzése | |
| 7729 | Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése | |
| 772901 | Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése m.n.s. | |
| 772902 | Barkácseszköz kölcsönzése | |
| 772903 | Esküvői ruha, jelmez, egyéb ruházati termék kölcsönzése | |
| 772904 | Oktatást szolgáló szemléltetőeszköz és bemutató taneszköz kölcsönzése | |
| 772905 | Televízió-, rádió-, videokészülék kölcsönzése | |
| 772906 | Háztartási eszköz, bútor kölcsönzése | |
| 772907 | Hangszerkölcsönzés | |
| 773 | Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése | |
| 7731 | Mezőgazdasági gép kölcsönzése | |
| 773101 | Mezőgazdasági gép kölcsönzése | |
| 7732 | Építőipari gép kölcsönzése | |
| 773201 | Építőipari gép, berendezés kölcsönzése | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 7733 | Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép) | |
| 773301 | Irodagép-kölcsönzés | |
| 773302 | Számítástechnikai berendezések kölcsönzése | |
| 7734 | Vízi szállítóeszköz kölcsönzése | |
| 773401 | Vízi szállítóeszköz kölcsönzése | |
| 7735 | Légi szállítóeszköz kölcsönzése | |
| 773501 | Légi szállítóeszköz kölcsönzése | |
| 7739 | Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése | |
| 773901 | Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése | |
| 773902 | Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése | |
| 773903 | Gazdasági haszonállatok kölcsönzése | |
| 774 | Immateriális javak kölcsönzése | |
| 7740 | Immateriális javak kölcsönzése | |
| 774001 | Immateriális javak kölcsönzése | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 78 | Munkaerőpiaci szolgáltatás | |
| 781 | Munkaközvetítés | |
| 7810 | Munkaközvetítés | |
| 781001 | Munkaközvetítés | |
| 782 | Munkaerőkölcsönzés | |
| 7820 | Munkaerőkölcsönzés | |
| 782001 | Munkaerőkölcsönzés | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető; 1992. évi XXII. tv. 193/d. § |
| 783 | Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás | |
| 7830 | Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás | |
| 783001 | Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető; 1992. évi XXII. tv. 193/d. § |
| 79 | Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás | |
| 791 | Utazásközvetítés, utazásszervezés | |
| 7911 | Utazásközvetítés | |
| 791101 | Utazásközvetítés | |
| 7912 | Utazásszervezés | |
| 791201 | Utazásszervezés m.n.s. | |
| 799 | Egyéb foglalás | |
| 7990 | Egyéb foglalás | |
| 799001 | Idegenvezetés | |
| 799002 | Jegyértékesítő ügynöki tevékenység | |
| 799003 | Turistatájékoztatás | |
| 791104 | Szálláshely foglalása, ügynöki értékesítése (nem utazási csomagban) | |
| 80 | Biztonsági, nyomozói tevékenység | |
| 801 | Személybiztonsági tevékenység | |
| 8010 | Személybiztonsági tevékenység | |
| 801001 | Személybiztonsági tevékenység | |
| 802 | Biztonsági rendszer szolgáltatás | |
| 8020 | Biztonsági rendszer szolgáltatás | |
| 802001 | Biztonsági rendszer szolgáltatás | |
| 803 | Nyomozás | |
| 8030 | Nyomozás | |
| 803001 | Magánnyomozás | |
| 81 | Építményüzemeltetés, zöldterület-kezelés | |
| 811 | Építményüzemeltetés | |
| 8110 | Építményüzemeltetés | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 811001 | Házfelügyelői szolgáltatás | |
| 811002 | Kazánfűtői tevékenység | |
| 812 | Takarítás | |
| 8121 | Általános épülettakarítás | |
| 812101 | Általános épülettakarítás | |
| 8122 | Egyéb épület-, ipari takarítás | |
| 812201 | Egyéb épület-, ipari takarítás m.n.s. | |
| 812202 | Kéménytisztítás, -vizsgálat, -ellenőrzés, tüzeléstechnikai szolgáltatás | |
| 8129 | Egyéb takarítás | |
| 812901 | Egyéb takarítás m.n.s. | |
| 812902 | Egyéb tisztítás | |
| 812903 | Ablaktisztítás | |
| 812904 | Egészségügyi kártevők elleni védekezés (rovar- és rágcsálóírtás) | |
| 812905 | Köz- és egyéb területek tisztítása, hó- és jégmentesítése | |
| 813 | Zöldterület-kezelés | |
| 8130 | Zöldterület-kezelés | |
| 813001 | Zöldterület-kezelés | |
| 82 | Adminisztratív, kiegészítő egyéb üzleti szolgáltatás | |
| 821 | Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás | |
| 8211 | Összetett adminisztratív szolgáltatás | |
| 821101 | Összetett adminisztratív szolgáltatás | |
| 8219 | Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás | |
| 821901 | Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás m.n.s. | |
| 821902 | Iratmásolás, sokszorosítás | |
| 821903 | Egyéb titkári tevékenység | |
| 822 | Telefoninformáció | |
| 8220 | Telefoninformáció | |
| 822001 | Telefoninformáció | |
| 823 | Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése | |
| 8230 | Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése | |
| 823001 | Kiállítás-, vásár-, kongresszusszervezés (kivéve: tudományos rendezvény) | |
| 823002 | Tudományos rendezvények lebonyolítása | |
| 829 | Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység | |
| 8291 | Követelésbehajtás | |
| 829101 | Követelésbehajtás m.n.s. | |
| 829102 | Díjbeszedés | |
| 8292 | Csomagolás | |
| 829201 | Csomagolás | |
| 8299 | M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás | |
| 829901 | Jegyzőkönyvi, gyorsírásos feljegyzés készítése | |
| 829902 | M.n.s. egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás | |
| 829903 | Aukció, árverés | |
| 829904 | Címfestés | |
| 84 | Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 881002 | Szociális étkeztetés | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 85 | Oktatás | |
| 851 | Iskolai előkészítő oktatás | |
| 8510 | Iskolai előkészítő oktatás | |
| 851001 | Iskolai előkészítő oktatás | |
| 852 | Alapfokú oktatás | |
| 8520 | Alapfokú oktatás | |
| 852001 | Alapfokú oktatás m.n.s. | |
| 852002 | Alapfokú művészetoktatás | |
| 852003 | Alapfokú felnőttoktatás | |
| 853 | Középfokú oktatás | |
| 8531 | Általános középfokú oktatás | |
| 853101 | Általános középfokú oktatás m.n.s. | |
| 853102 | Általános középfokú felnőttoktatás | |
| 8532 | Szakmai középfokú oktatás | |
| 853201 | Szakmai középiskolai oktatás | |
| 853202 | Szakmai szakiskolai oktatás | |
| 853203 | Szakmai középfokú felnőttoktatás | |
| 854 | Felső szintű oktatás | |
| 8541 | Felső szintű, nem felsőfokú oktatás | |
| 854101 | Felsőfokú szakképzés | |
| 854102 | Szakmai képzési célú felnőttképzés | |
| 8542 | Felsőfokú oktatás | |
| 854201 | Főiskolai és egyetemi oktatás, alapképzés és mesterképzés | |
| 854203 | Egyéb felső szintű továbbképzés | |
| 855 | Egyéb oktatás | |
| 8551 | Sport, szabadidős képzés | |
| 855101 | Sport, szabadidős képzés | |
| 8552 | Kulturális képzés | |
| 855201 | Iskolarendszeren kívüli alapfokú művészetoktatás | |
| 855202 | Kulturális képzés szakkör keretében | |
| 855203 | Táncoktatás | |
| 8553 | Járművezető-oktatás | |
| 855301 | Járművezető-oktatás | |
| 8559 | M.n.s. egyéb oktatás | |
| 855901 | M.n.s. egyéb oktatás | |
| 856005 | Iskolarendszeren kívüli tanulmányi verseny, tanfolyam szervezése | |
| 855903 | Nyelvi magánoktatás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 855907 | Általános képzési célú felnőttképzés | |
| 855908 | Oktatás nyelvi képzés keretében | |
| 856 | Oktatást kiegészítő tevékenység | |
| 8560 | Oktatást kiegészítő tevékenység | |
| 856001 | Oktatási, nevelési, módszertani tanácsadás, szakmai tervezés, szakértés | |
| 856002 | Iskolarendszerű nevelési, oktatási és más közoktatási intézmény alapítása és fenntartása | |
| 749045 | Igazságügyi szakértés pedagógiai és gyógypedagógiai területen | |
| 856004 | Vizsgáztatás | |
| 86 | Humán-egészségügyi ellátás | |
| 861 | Fekvőbeteg-ellátás | |
| 8610 | Fekvőbeteg-ellátás | |
| 861001 | Fekvőbeteg gyógyintézet működtetése | |
| 861002 | Szabad foglalkozású szakorvosi egészségügyi tevékenység fekvőbeteg-ellátásban | |
| 861003 | Kórboncnoki tevékenység | |
| 861004 | Klinikai szakpszichológia | |
| 862 | Járóbeteg-ellátás, fogorvosi ellátás | |
| 8621 | Általános járóbeteg-ellátás | |
| 862101 | Egészségügyi alapellátás | |
| 862102 | Szabad foglalkozású általános egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban | |
| 8622 | Szakorvosi járóbeteg-ellátás | |
| 862201 | Szakorvosi járóbeteg-ellátás m.n.s. | |
| 862202 | Szabad foglalkozású szakorvosi egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban | |
| 862203 | Pszichológiai szolgáltatás egészségügyi szakellátásként | |
| 8623 | Fogorvosi járóbeteg-ellátás | |
| 862301 | Fogorvosi járóbeteg-ellátás m.n.s. | |
| 862302 | Szabad foglalkozású egészségügyi tevékenység fogorvosi szakellátásban | |
| 869 | Egyéb humán-egészségügyi ellátás | |
| 8690 | Egyéb humán-egészségügyi ellátás | |
| 869001 | Egyéb egészségügyi tevékenység (kivéve: orvosok, fogorvosok) | |
| 869002 | Gyógyszerész (nem saját gyógyszertárban) | |
| 869003 | Szabad foglalkozású egészségügyi tevékenység egyéb humán-egészségügyi ellátásban (kivéve: orvosok, fogorvosok) | |
| 869004 | Védőnői és ápolói szolgáltatás | |
| 869005 | Természetgyógyászati ellátás | |
| 87 | Bentlakásos, nem kórházi ápolás | |
| 871 | Bentlakásos, nem kórházi ápolás | |
| 8710 | Bentlakásos, nem kórházi ápolás | |
| 871001 | Bentlakásos, nem kórházi ápolás m.n.s. | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 872 | Mentális, szenvedélybeteg bentlakásos ellátása | |
| 8720 | Mentális, szenvedélybeteg bentlakásos ellátása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 872001 | Mentális, szenvedélybeteg bentlakásos ellátása m.n.s. | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 873 | Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása | |
| 8730 | Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása | |
| 873001 | Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása m.n.s. | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 879 | Egyéb bentlakásos ellátás | |
| 8790 | Egyéb bentlakásos ellátás | |
| 879001 | Egyéb bentlakásos ellátás | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 88 | Szociális ellátás bentlakás nélkül | |
| 881 | Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül | |
| 8810 | Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül | |
| 881001 | Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 889 | Egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül | |
| 8891 | Gyermekek napközbeni ellátása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 889102 | Házi gyermekfelügyelet | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 889103 | Családi gyermekfelügyelet | |
| 889104 | Családi napközi | |
| 889105 | Alternatív napközbeni ellátás | |
| 889106 | Gyermekfelügyelet, a gyermekvédelmi törvény hatályán kívüli szolgáltatásként | |
| 889107 | Bölcsőde | |
| 8899 | M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül | |
| 889901 | M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül | 1990. évi V. törvény Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (2) bekezdése alapján a szociális szolgáltató tevékenység egyéni vállalkozás keretében történő folytatását a kormány szabályozza. [188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet] a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 18. §-a alapján természetes személy szociális szolgáltató tevékenységet csak szociális vállalkozói engedély (nem vállalkozói igazolvány) birtokában folytathat. A vállalkozói engedély kiadása a vállalkozó székhelye szerint illetékes - kijelölt -városi vagy fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. |
| 90 | Alkotó-, művészeti, szórakoztató tevékenység | |
| 900 | Alkotó-, művészeti, szórakoztató tevékenység | |
| 9001 | Előadó-művészet | |
| 900101 | Előadó-művészeti tevékenység (prózai) | |
| 900102 | Előadó-művészeti tevékenység (zenei) | |
| 900103 | Zene- és táncművészeti tevékenység | |
| 900104 | Amatőr előadóművész tevékenység | |
| 900105 | Népzenei, magyarnóta-énekesi előadóművészet | |
| 900106 | Statisztálás | |
| 900107 | Egyéb színpadi előadóművészeti tevékenység | |
| 900108 | Cirkuszi előadóművészeti tevékenység | |
| 900109 | Konferanszié, műsorvezetés | |
| 9002 | Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység | |
| 932907 | Vegyes szórakoztatás | |
| 900110 | Vándorcirkuszi előadóművészeti tevékenység | |
| 900105 | Népzenei, magyarnóta-énekesi előadóművészet | |
| 900204 | Színpadi látványtechnika biztosítása | |
| 900205 | Hangosítás | |
| 9003 | Alkotóművészet | |
| 900301 | Egyéb alkotó tevékenység m.n.s. | |
| 900302 | Írói, költői tevékenység | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 900303 | Művészi tűzzománc képek készítése | |
| 900304 | Képzőművészeti alkotások és védett kulturális javak restaurálása | |
| 900305 | Független újságírói tevékenység | |
| 900306 | Képző- és iparművészeti tevékenység (zsűrizett művészeti alkotások, termékek készítése) | |
| 9004 | Művészeti létesítmények működtetése | |
| 900401 | Hangversenytermek, színházak működtetése | |
| 91 | Könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális tevékenység | |
| 910 | Könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális tevékenység | |
| 9101 | Könyvtári, levéltári tevékenység | |
| 910101 | Könyvtári tevékenység | |
| 910102 | Levéltári tevékenység | |
| 9102 | Múzeumi tevékenység | |
| 910201 | Múzeumi tevékenység | |
| 9103 | Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése | |
| 910301 | Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése m.n.s. | |
| 9104 | Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése | |
| 910401 | Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése | |
| 92 | Szerencsejáték, fogadás | |
| 920 | Szerencsejáték, fogadás | |
| 9200 | Szerencsejáték, fogadás | |
| 920001 | Sorsolásos játék szervezése (engedélyhez nem kötött) | |
| 920002 | Szerencsejáték-szelvény saját számlás értékesítése | |
| 920003 | Szerencsejáték-szelvény ügynöki értékesítése | |
| 93 | Sport-, szórakoztató, szabadidős tevékenység | |
| 931 | Sporttevékenység | |
| 9311 | Sportlétesítmény működtetése | |
| 931101 | Sportlétesítmény működtetése | |
| 931102 | Sportuszodaszolgáltatás | |
| 931902 | Egyéb m.n.s. sporttevékenység | |
| 931903 | Sport- és szabadidős horgászat szervezése | |
| 931905 | Sport- és szabadidős lovagoltatás | |
| 9313 | Testedzési szolgáltatás | |
| 931302 | Fitneszklub, kondicionálóterem működtetése; aerobic | |
| 9319 | Egyéb sporttevékenység | |
| 931901 | Sportrendezvény szervezése, lebonyolítása | |
| 932 | Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység | |
| 9321 | Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység | |
| 932101 | Vásári, vidámparki szórakoztatás | |
| 932102 | Vándor vidámparki szolgáltatás | |
| 9329 | M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység | |
| 932901 | Máshova nem sorolható, egyéb szabadidős tevékenység (nem egyesületi keretek között vagy nem nonprofit szervezésben) | |
| 932902 | Játékautomata-üzemeltetés (nem pénznyerő) | |
| 932903 | Strandfürdő szolgáltatás | |
| 932904 | Táncrendezvény szolgáltatás | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 95 | Számítógép, személyi, háztartási cikk javítása | |
| 951 | Számítógép, kommunikációs eszköz javítása | |
| 9511 | Számítógép, -periféria javítása | |
| 951102 | Számítógép, -periféria javítása | |
| 9512 | Kommunikációs eszköz javítása | |
| 951201 | Mobiltelefon javítása | |
| 952 | Személyi, háztartási cikk javítása | |
| 9521 | Szórakoztatóelektronikai cikk javítása | |
| 952101 | Szórakoztatóelektronikai cikk javítása | |
| 9522 | Háztartási gép, háztartási, kerti eszköz javítása | |
| 952201 | Háztartási villamos készülék üzembe helyezése | |
| 952202 | Mosógép javítása | |
| 952203 | Hűtőgép javítása | |
| 952204 | Egyéb háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | |
| 9523 | Lábbeli, egyéb bőráru javítása | |
| 952301 | Lábbelijavítás | |
| 952302 | Bőráru javítása | |
| 9524 | Bútor, lakberendezési tárgy javítása | |
| 952401 | Egyéb m.n.s. bútorjavítás | |
| 952402 | Konyhabútor-javítás | |
| 952403 | Irodabútor-javítás | |
| 952404 | Ülőbútor-kárpitozás | |
| 952405 | Ülőbútor-javítás | |
| 9525 | Óra-, ékszerjavítás | |
| 952501 | Órajavítás | |
| 952502 | Ékszerjavítás | |
| 9529 | Egyéb személyi-, háztartási cikk javítása | |
| 952901 | Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek javítása | |
| 952902 | Gravírozás hozott anyagra nem a gyártás során | |
| 952903 | Kulcsmásolás | |
| 952905 | Vegyes javítás | |
| 952906 | Késélezés, köszörülés, evőeszköz javítása | |
| 952907 | Mechanikus varrógép javítás | |
| 952908 | Kerékpárjavítás | |
| 952909 | Nem villamos háztartási gép szerelése | |
| 952910 | Hangszerjavítás | |
| 952911 | Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása | |
| 952912 | Töltőtolljavítás | |
| 952913 | Öngyújtótöltés, javítás | |
| 952914 | Házaló javító szolgáltatás | |
| 952915 | Patentozás, riglizés, szegecselés | |
| 952916 | Képkeretezés | |
| 477827 | Látszerészek tevékenysége | |
| 952917 | Háztartási célú fotó- és optikai eszközök javítása | |
| 952918 | Professzionális sportberendezés javítása | |
| 96 | Egyéb személyi szolgáltatás | |
| 960 | Egyéb személyi szolgáltatás | |
| 9601 | Textil, szőrme mosása, tisztítása | |
| Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Jogszabály* |
| 960101 | Mosás, vegytisztítás, vasalás | |
| 960102 | Ruhafestés, -színezés | |
| 960103 | Mosodai gyűjtőszolgálat | |
| 9602 | Fodrászat, szépségápolás | |
| 960201 | Férfifodrászat | |
| 960202 | Férfi-, női, gyermekfodrászat | |
| 960203 | Kozmetika, szépségápolás | |
| 960204 | Női fodrászat | |
| 960205 | Hajmosás | |
| 960206 | Kéz- és lábápolás, műkörömépítés | |
| 9603 | Temetkezés, temetkezést kiegészítő szolgáltatás | |
| 960301 | A temető fenntartása, üzemeltetése | |
| 960302 | A temetés előkészítése, temetés, hamvasztás | |
| 9604 | Fizikai közérzetet javító szolgáltatás | |
| 960401 | Frissítő, relaxáló masszázs | |
| 960402 | Szoláriumkezelés | |
| 960403 | Fürdőszolgáltatás | |
| 960404 | Képesítéshez nem kötött fizikai közérzetet javító szolgáltatás | |
| 9609 | M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás | |
| 960901 | M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás | |
| 960902 | Illemhely üzemeltetése | |
| 960903 | Partnerközvetítés, társkeresés | |
| 960904 | Grafológusszolgáltatás | |
| 960905 | Ruhatáros, csomagmegőrző, kabinos szolgáltatás | |
| 960906 | Asztrológiai, spiritiszta szolgáltás | |
| 900111 | Előadó-művészet m.n.s. | |
| 960908 | Hordárszolgáltatás | |
| 960909 | Hobbiállat-gondozás, -idomítás | |
| 960910 | Kutyakiképzés biztonsági célra | |
| 960911 | Állatkozmetika | |
| 960912 | Tetoválás, testékszer-felhelyezés | |
| 960913 | Hoszteszszolgáltatás | |
| 97 | Háztartási alkalmazottat foglalkoztató magánháztartás | |
| 970 | Háztartási alkalmazottat foglalkoztató magánháztartás | |
| 9700 | Háztartási alkalmazottat foglalkoztató magánháztartás | |
| 970001 | Háztartási és egyéb alkalmazottat foglalkoztató magánháztartás, magánszemély (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 960104 | Mosás, vasalás háztartásnál | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 812102 | Takarítás, tisztítás háztartásnál | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 889106 | Gyermekfelügyelet, a gyermekvédelmi törvény hatályán kívüli szolgáltatásként | Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető |
| 99 | Területen kívüli szervezet | |
| 990 | Területen kívüli szervezet | |
| 9900 | Területen kívüli szervezet | |
| 990001 | Külföldi képviseletet ellátó személy (egyéni vállalkozóként nem gyakorolható) | |
| 990002 | Adómentes termékimportot megalapozó közösségen belüli termékértékesítés (egyéni vállalkozóként nem gyakorolható) | |
| Szakmakód 2011 kód | Szakmakód 2011 megnevezés | Változás típusa |
| 011103 | Brikett, pellet gyártása gabonafélékből | Ú |
| 0114 | Cukornádtermesztés | Ú |
| 011401 | Cukornádtermesztés | Ú |
| 011402 | Brikett, pellet gyártása cukornádból | Ú |
| 011905 | Brikett, pellet gyártása egyéb nem évelő növényből | Ú |
| 012904 | Brikett, pellet gyártása egyéb évelő növényből | Ú |
| 022002 | Brikett, pellet gyártása fahulladékból | Ú |
| 022003 | Faszéntermelés az erdőben (hagyományos módszerrel előállítva) | Ú |
| 0311 | Tengeri halászat | Ú |
| 031101 | Tengeri halászat | Ú |
| 0321 | Tengeri halgazdálkodás | Ú |
| 032101 | Tengeri halgazdálkodás | Ú |
| 072902 | Aranymosás kézi erővel | Ú |
| 132003 | Népi, iparművészeti textilszövet gyártása | Ú |
| 141403 | Népi, iparművészeti alsóruházat gyártása | Ú |
| 181204 | Digitális nyomás közvetlenül textíliára, műanyagra, üvegre, fémre, fára és kerámiára | Ú |
| 181303 | Nyomdai kiadvány tördelése, szerkesztése, tipográfia | Ú |
| 235203 | Dolomitgyártás | Ú |
| 275202 | M.n.s. fűtőberendezés, kemence gyártása | Ú |
| 321204 | M.n.s. ékszergyártás | Ú |
| 325004 | Gyógyászati segédeszköz gyártása (egészségügyi szolgáltatásként) | Ú |
| 331224 | Műanyag-, gumifeldolgozó gép javítása | Ú |
| 331703 | Nem gépi meghajtású egyéb jármű javítása | Ú |
| 331704 | M.n.s. egyéb közlekedési eszköz javítása | Ú |
| 332030 | M.n.s. egyéb villamosipari gép, készülék üzembe helyezése | Ú |
| 332031 | M.n.s. egyéb ipari eszköz üzembe helyezése | Ú |
| 332032 | Bányászati, építőipari gép üzembe helyezése | Ú |
| 332033 | Gőzkazán üzembe helyezése | Ú |
| 332036 | M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék (kivéve: a gépek, gépi berendezések) üzembe helyezése | Ú |
| 332037 | Fémtartály üzembe helyezése | Ú |
| 332038 | Automata tekepálya, vidámparki játékberendezés, vendéglátóhely asztali és egyéb társasjátékainak felszerelése, üzembe helyezése | Ú |
| 332039 | Irodagép üzembe helyezése | Ú |
| 332040 | Professzionális elektronikai berendezés üzembe helyezése | Ú |
| 332041 | Hangszer üzembe helyezése | Ú |
| Szakmakód 2011 kód | Szakmakód 2011 megnevezés | Változás típusa |
| 332042 | Professzionális fényképészeti, filmtechnikai felszerelés, optikai műszer üzembe helyezése | Ú |
| 332043 | Ipari időmérő műszer, készülék üzembe helyezése | Ú |
| 351102 | Szélerőmű működtetése | Ú |
| 353002 | Képesítéshez kötött kazánkezelés | Ú |
| 381102 | Brikett, pellet gyártása nem veszélyes hulladékból (fafeldolgozás hulladékából, más ipari és háztartási hulladékból) | Ú |
| 382102 | Biogáz gyártás hulladékból, komposztálás | Ú |
| 383104 | Egyéb eszköz bontása | Ú |
| 412007 | Saját gyártású fém épület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész állapotban | Ú |
| 421105 | Útfelújítás, karbantartás | Ú |
| 421202 | Városi kötöttpályás vasút építése | Ú |
| 422204 | Erőmű építése | Ú |
| 431203 | Építési terület előkészítése m.n.s. | Ú |
| 432105 | Közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer, biztosítóberendezések szerelése | Ú |
| 432207 | Beépített tűzoltóberendezés szerelése | Ú |
| 432208 | Fűtőberendezés szerelése | Ú |
| 432908 | Épületszerkezetek tűzállóvá tétele | Ú |
| 433207 | M.n.s. egyéb épületasztalos szerkezet szerelése, javítása | Ú |
| 433404 | Acélszerkezetek korrózióvédelme | Ú |
| 439915 | Építmény acélszerkezetének összeszerelése | Ú |
| 439918 | Mélyalapozás | Ú |
| 452008 | Gépjármű részegység és alkatrész javítás | Ú |
| 454007 | Motorkerékpár alkatrész kereskedelme | Ú |
| 454008 | Motorkerékpár részegység és alkatrész javítása | Ú |
| 467203 | Befektetési arany nagykereskedelme | Ú |
| 467504 | Műtrágya-nagykereskedelem | Ú |
| 477604 | Műtrágya-kiskereskedelem | Ú |
| 479906 | Tüzelőanyag kiskereskedelme házhoz szállítással | Ú |
| 522105 | Az össztömeg-, tengelyterhelés-, illetve mérethatárt meghaladó járművek szakkísérése | Ú |
| 522903 | Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás | Ú |
| 552007 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: üdülő | Ú |
| 552008 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: gyermek- és ifjúsági tábor | Ú |
| 552009 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: hegyi menedékház | Ú |
| 552010 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: vendégszállás | Ú |
| 553002 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: nomád szálláshely | Ú |
| 553003 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: bivakszállás | Ú |
| 559005 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: munkásszállás | Ú |
| 559006 | Közösségi szálláshely-szolgáltatás: diákotthon, kollégium | Ú |
| 561008 | Kávéház, teaház (melegkonyhás) | Ú |
| 562904 | M.n.s. egyéb vendéglátás | Ú |
| 563006 | Kávézó, teázó (nem melegkonyhás) | Ú |
| 592004 | Rádióműsor-készítés | Ú |
| 620104 | Számítógépes programozás m.n.s. | Ú |
| 662202 | Pénztári tagtoborzási, pénztári ügynöki tevékenység | Ú |
| 682008 | Saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése m.n.s. | Ú |
| 691006 | Permegelőző, konfliktuskezelő közvetítés (kivéve: büntető ügyekben) | Ú |
| 691007 | Permegelőző, konfliktuskezelő közvetítés büntető ügyekben (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 692006 | Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés | Ú |
| 692007 | Pénzügyi ellenőr (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 692008 | Jövedéki ügyintézés | Ú |
| 692009 | Termékdíj ügyintézés | Ú |
| 711104 | Táj- és kertépítészeti tervezés | Ú |
| 711106 | Technikusi tevékenység építészeti, kertészeti területen | Ú |
| 711108 | Településrendezés tervezés | Ú |
| 711207 | Felelős műszaki vezetés | Ú |
| 711210 | Technikusi tevékenység (kivéve építészet) | Ú |
| Szakmakód 2011 kód | Szakmakód 2011 megnevezés | Változás típusa |
| 711213 | Építésügyi műszaki szakértő (kivéve: építészmérnökök) | Ú |
| 712002 | Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata | Ú |
| 712003 | Energetikai tanúsító tevékenység | Ú |
| 741003 | Belsőépítészeti-tervezés, -tanácsadás | Ú |
| 749039 | Igazságügyi állatorvosi szakértés | Ú |
| 749040 | Gombaszakértés | Ú |
| 749041 | Igazságügyi szakértés személy- és vagyonvédelmi területen | Ú |
| 749042 | Igazságügyi szakértés munkabiztonsági területen | Ú |
| 749047 | Igazságügyi idegenforgalmi szakértés | Ú |
| 749048 | Igazságügyi szakértés az audiovizuális média területén | Ú |
| 749050 | Hivatalos közbeszerzési tanácsadó (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 749051 | Igazságügyi hangszerszakértői tevékenység | Ú |
| 749052 | Képesítéshez kötött nyomástartó berendezés kezelés | Ú |
| 749053 | Képesítéshez kötött kompresszor-kezelés | Ú |
| 749054 | Képesítéshez kötött ipari hűtőgép kezelés | Ú |
| 749055 | Felvonó- és mozgólépcső ellenőri tevékenység | Ú |
| 771103 | M.n.s. személygépjármű kölcsönzése | Ú |
| 772908 | Gyógyászati segédeszköz kölcsönzése | Ú |
| 791102 | Menetjegy foglalása, ügynöki értékesítése | Ú |
| 791103 | Egyéb közlekedési eszköz foglalása, ügynöki értékesítése | Ú |
| 791105 | Utazás foglalása, ügynöki értékesítése (nem utazási csomagban) | Ú |
| 799005 | Egyéb foglalás m.n.s. | Ú |
| 811003 | Építményüzemeltetés m.n.s. (nem saját és nem bérelt ingatlan esetén) | Ú |
| 829905 | Építésügyi igazgatási szakértő | Ú |
| 8424 | Közbiztonság, közrend | Ú |
| 842401 | Trafipax működtetése | Ú |
| 853204 | Hivatásos járművezető oktatás | Ú |
| 855909 | Informatikai oktatás | Ú |
| 855910 | Engedélyhez kötött nyelvi képzés | Ú |
| 856006 | Gyógypedagógiai ellátás, konduktív pedagógia | Ú |
| 856007 | Oktatást kiegészítő tevékenység m.n.s. | Ú |
| 861005 | Hospice-ellátás a fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásban | Ú |
| 861006 | Szabad foglalkozású szakdolgozói (nem orvosi) egészségügyi tevékenység fekvőbeteg-ellátásban | Ú |
| 869006 | Mentál-egészségügyi ellátás | Ú |
| 869007 | Mentál-egészségügyi ellátás (nem egészségügyi szolgáltatásként) | Ú |
| 869008 | Laboratórium működtetése | Ú |
| 869009 | Hospice-ellátás a beteg otthonában | Ú |
| 871002 | Idősek otthonának működtetése | Ú |
| 871003 | Pszichiátriai betegek otthonának működtetése | Ú |
| 871004 | Szenvedélybetegek otthonának működtetése | Ú |
| 871005 | Fogyatékos személyek otthonának működtetése | Ú |
| 871006 | Hajléktalanok otthonának működtetése | Ú |
| 871007 | Időskorúak gondozóházának működtetése | Ú |
| 871008 | Fogyatékos személyek gondozóházának működtetése | Ú |
| 871009 | Pszichiátriai betegek átmeneti otthonának működtetése | Ú |
| 871010 | Szenvedélybetegek átmeneti otthonának működtetése | Ú |
| 871011 | Demens betegek bentlakásos intézményi ellátása | Ú |
| 872002 | Pszichiátriai betegek lakóotthonának működtetése | Ú |
| 872003 | Szenvedélybetegek lakóotthonának működtetése | Ú |
| 872004 | Pszichiátriai betegek rehabilitációs intézményének működtetése | Ú |
| 872005 | Szenvedélybetegek rehabilitációs intézményének működtetése | Ú |
| 873002 | Fogyatékos személyek lakóotthona | Ú |
| 873003 | Fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye | Ú |
| 879002 | Hajléktalan személyek átmeneti szállásának működtetése | Ú |
| Szakmakód 2011 kód | Szakmakód 2011 megnevezés | Változás típusa |
| 879003 | Hajléktalan személyek rehabilitációs intézményének működtetése | Ú |
| 879004 | Hajléktalanok éjjeli menedékhelyének és átmeneti szállásának működtetése | Ú |
| 879005 | Éjjeli menedékhely működtetése | Ú |
| 879006 | Nevelőszülői tevékenység (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 879007 | Önálló helyettes szülői tevékenység (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 879008 | Helyettes szülői hálózat működtetése | Ú |
| 879009 | Gyermekek átmeneti otthonának működtetése | Ú |
| 879010 | Családok átmeneti otthonának működtetése | Ú |
| 879011 | Nevelőszülői hálózat működtetése | Ú |
| 879012 | Gyermek- és lakásotthon működtetése | Ú |
| 879013 | Különleges gyermek- és lakásotthon működtetése | Ú |
| 879014 | Speciális gyermek- és lakásotthon működtetése | Ú |
| 879015 | Utógondozó otthon működtetése | Ú |
| 881003 | Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás | Ú |
| 881004 | Házi segítségnyújtás | Ú |
| 881005 | Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás | Ú |
| 889902 | Hivatásos gondnok (egyéni vállalkozóként nem végezhető) | Ú |
| 889903 | Gyermekjóléti szolgálat működtetése | Ú |
| 889904 | Gyermekjóléti központ működtetése | Ú |
| 889905 | Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás működtetése | Ú |
| 889906 | Családsegítés | Ú |
| 889907 | Utcai szociális munka | Ú |
| 900206 | Színpadi rendezői, produceri tevékenység | Ú |
| 900207 | Jelmez- és díszlettervezés | Ú |
| 900208 | M.n.s. előadó-művészetet kiegészítő tevékenység | Ú |
| 900307 | Műfordítás | Ú |
| 910202 | Múzeumi tárgyak és védett kulturális javak állagmegőrzése, konzerválása | Ú |
| 931904 | Sport- és szabadidős vadászat szervezése | Ú |
| 931906 | Sportszakemberek tevékenysége | Ú |
| 932908 | Szabadidős közlekedési eszközhöz kapcsolódó létesítmények üzemeltetése (pl. sporthajókikötő) | Ú |
| 951202 | Kommunikációs eszközök javítása m.n.s. | Ú |
| 952205 | Nem villamos működtetésű háztartási, kerti eszköz javítása | Ú |
| 952919 | Kempingcikk, vitorlavászon javítása | Ú |
| 952920 | Gyógyászati segédeszköz javítása | Ú |
2. számú melléklet a 9005/2007. (SK. 7.) KSH közleményhez
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011101 | Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011201 | Rizstermesztés |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011301 | Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011501 | Dohánytermesztés |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011601 | Rostnövénytermesztés m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 011901 | Egyéb, nem évelő növény termesztése m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 012801 | Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 012901 | Egyéb évelő növény termesztése m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 016301 | Betakarítást követő szolgáltatás m.n.s. |
| 011101 | Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése | 016401 | Vetési célú magfeldolgozás |
| 011102 | Gyógynövénytermesztés | 012802 | Gyógynövénytermesztés |
| 011104 | Hatósági engedélyes növények termesztése | 011102 | Máktermesztés |
| 011104 | Hatósági engedélyes növények termesztése | 011602 | Kendertermesztés |
| 011104 | Hatósági engedélyes növények termesztése | 012803 | Gyógyszeralapanyag-termesztés |
| 011202 | Zöldségtermesztés | 011301 | Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése m.n.s. |
| 011202 | Zöldségtermesztés | 011901 | Egyéb, nem évelő növény termesztése m.n.s. |
| 011202 | Zöldségtermesztés | 012501 | Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése |
| 011202 | Zöldségtermesztés | 013001 | Zöldség-szaporítóanyag termesztése m.n.s. |
| 011202 | Zöldségtermesztés | 016401 | Vetési célú magfeldolgozás |
| 011203 | Dísznövény- és virágtermelés | 011902 | Dísznövény- és virágtermesztés |
| 011203 | Dísznövény- és virágtermelés | 013002 | Dísznövényszaporítóanyag-termesztés |
| 011203 | Dísznövény- és virágtermelés | 016401 | Vetési célú magfeldolgozás |
| 011204 | Gyümölcs-, szőlő-, díszfaiskola | 013003 | Gyümölcs-, szőlő-, díszfaiskola |
| 011205 | Egyéb kertészeti termék termelése | 013004 | Egyéb kertészeti szaporítóanyag termesztése |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103102 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103202 | Zöldséglé gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103903 | Savanyúságkészítés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103905 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103907 | Kukoricafőzés (árusítás nélkül, saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103909 | Gesztenyemassza-készítés (nem közvetlen fogyasztásra, saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103910 | Egyéb zöldségfeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 104102 | Növényi olaj gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011206 | Zöldségfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 104202 | Margarin gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011207 | Koszorú- és virágkötés saját termelésű növényből (nem művirágból) | 011903 | Koszorú- és virágkötés saját termesztésű növényből (nem művirágból) |
| 011208 | Koszorúalap készítés szalmából és szénából | 011904 | Koszorúalap készítés szalmából és szénából (saját termelésű alapanyagból) |
| 011301 | Szőlőmust, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) | 103203 | Szőlőlé gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011301 | Szőlőmust, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) | 110203 | Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012101 | Szőlőtermesztés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012201 | Trópusi gyümölcs termesztése |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012401 | Almatermésű, csonthéjas termesztése |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012501 | Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012801 | Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 012802 | Gyógynövénytermesztés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103101 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (nem saját termelésű alapanyagból) |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103902 | Savanyúságkészítés (nem saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103903 | Savanyúságkészítés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103904 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 103905 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 104102 | Növényi olaj gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 104202 | Margarin gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 105201 | Jégkrém gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 106101 | Malomipari termék gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 106201 | Keményítő, keményítőtermék gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107101 | Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107102 | Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107103 | Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107201 | Egyéb tartósított lisztes készítmény és sütemény gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107202 | Keksz- és ostyagyártás |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107203 | Mézeskalács-készítés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 107301 | Tésztafélék gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108101 | Cukorgyártás |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108201 | Édesség gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108202 | Cukorkakészítés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108203 | Csokoládé és csokoládékészítmények gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108204 | Kakaó és kakaókészítmények gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108301 | Tea, kávé feldolgozása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108401 | Fűszer, ételízesítő gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108501 | Készétel gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108601 | Homogenizált, diétás étel gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 108901 | M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 109101 | Haszonállat-eledel gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 109201 | Hobbiállat-eledel gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110101 | Desztillált szeszes ital gyártása m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110102 | Pálinkakészítés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110201 | Bortermelés (vásárolt szőlőből) m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110202 | Pezsgőtermelés |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110203 | Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110301 | Gyümölcsbor termelése m.n.s. |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110401 | Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110501 | Sörgyártás |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110601 | Malátagyártás |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 110703 | Alkoholmentes (üdítő)ital gyártása |
| 011302 | Bionövény-termelés (gyümölcs, szőlő, fűszernövény) | 120001 | Dohánytermék gyártása |
| 011303 | Gyümölcstermelés | 012201 | Trópusi gyümölcs termesztése |
| 011303 | Gyümölcstermelés | 012301 | Citrusfélék termesztése |
| 011303 | Gyümölcstermelés | 012401 | Almatermésű, csonthéjas termesztése |
| 011303 | Gyümölcstermelés | 012501 | Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése |
| 011303 | Gyümölcstermelés | 012601 | Olajtartalmú gyümölcs termesztése |
| 011304 | Szőlőtermelés | 012101 | Szőlőtermesztés |
| 011305 | Gyümölcsbortermelés (saját termelésű alapanyagból) | 110302 | Gyümölcsbortermelés (saját termelésű alapanyagból) |
| 011306 | Fűszer- és italnövény termelése | 012701 | Italgyártási növény termesztése |
| 011306 | Fűszer- és italnövény termelése | 012801 | Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 011306 | Fűszer- és italnövény termelése | 023001 | Erdőgazdálkodói haszonvételek gyakorlása (vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése) |
| 011307 | Gyümölcsfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 103204 | Gyümölcslé gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011307 | Gyümölcsfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 110104 | Gyümölcspálinka gyártása (saját termelésű alapanyagból) |
| 011307 | Gyümölcsfeldolgozás (saját termelésű alapanyagból) | 110302 | Gyümölcsbortermelés (saját termelésű alapanyagból) |
| 012101 | Tejtermékkészítés (saját termelésű tehéntejből) | 105102 | Tejtermékkészítés (saját termelésű tehéntejből) |
| 012102 | Szarvasmarha-tenyésztés | 014101 | Tejhasznú szarvasmarha, bivaly tenyésztése |
| 012102 | Szarvasmarha-tenyésztés | 014201 | Egyéb szarvasmarha tenyésztése |
| 012201 | Lótenyésztés | 014301 | Ló, lóféle tenyésztése |
| 012202 | Tejtermékkészítés (saját termelésű juh-, kecsketejből) | 105103 | Tejtermék készítés (saját termelésű juh-, kecsketejből) |
| 012203 | Juhtenyésztés | 014501 | Juh, kecske tenyésztése |
| 012204 | Kecske-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés | 014101 | Tejhasznú szarvasmarha, bivaly tenyésztése |
| 012204 | Kecske-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés | 014201 | Egyéb szarvasmarha tenyésztése |
| 012204 | Kecske-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés | 014301 | Ló, lóféle tenyésztése |
| 012204 | Kecske-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés | 014501 | Juh, kecske tenyésztése |
| 012301 | Sertéstenyésztés | 014601 | Sertéstenyésztés |
| 012401 | Baromfitenyésztés | 014701 | Baromfitenyésztés |
| 012501 | Méhészet | 014902 | Méhészet |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014401 | Teve, teveféle tenyésztése |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014901 | Egyéb állat tenyésztése m.n.s. |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014903 | Hobbiállat tenyésztése |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014904 | Egyéb állati termékek termelése |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014905 | Nyúl tenyésztése |
| 012502 | Egyéb állatok tenyésztése | 014906 | Éti csiga gyűjtése |
| 013001 | Vegyes gazdálkodás (növénytermelés állattenyésztéssel, egyik részaránya sem éri el a 66%-ot) | 015001 | Vegyes gazdálkodás (növénytermesztés állattenyésztéssel, egyik részaránya sem éri el a 66%-ot) |
| 014101 | Koszorú- és virágkötés nem saját termelésű növényből (nem művirágból) | 016302 | Koszorú- és virágkötés nem saját termelésű növényből (nem művirágból) |
| 014102 | Park- és kertépítés, gondozás | 813001 | Zöldterület-kezelés |
| 014104 | Növénytermelési, kertészeti és kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás | 016101 | Növénytermesztési szolgáltatás m.n.s. |
| 014104 | Növénytermelési, kertészeti és kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás | 016301 | Betakarítást követő szolgáltatás m.n.s. |
| 014104 | Növénytermelési, kertészeti és kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás | 016401 | Vetési célú magfeldolgozás |
| 014105 | Növénytermelési szolgáltatás kézi erővel | 016102 | Növénytermesztési szolgáltatás kézi erővel |
| 014106 | Mezőgazdaságikártevő-irtás | 016103 | Mezőgazdasági kártevőirtás |
| 014201 | Általános állattartási és -tenyésztési szolgáltatás | 016201 | Állattenyésztési szolgáltatás |
| 015001 | Vadgazdálkodási termékelőállítás | 017002 | Vadgazdálkodási termékelőállítás |
| 015002 | Vadgazdálkodási szolgáltatás | 017001 | Vadgazdálkodási szolgáltatás |
| 020101 | Erdőgazdálkodási termékelőállítás | 012901 | Egyéb évelő növény termesztése m.n.s. |
| 020101 | Erdőgazdálkodási termékelőállítás | 012903 | Karácsonyfa termesztése |
| 020101 | Erdőgazdálkodási termékelőállítás | 021001 | Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység |
| 020101 | Erdőgazdálkodási termékelőállítás | 022001 | Fakitermelés saját jogon |
| 020102 | Nádgazdasági és fűztelepi tevékenység | 012902 | Nádgazdasági és fűztelepi tevékenység |
| 020103 | Erdei termékek gyűjtése | 023001 | Erdőgazdálkodói haszonvételek gyakorlása (vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése) |
| 020201 | Erdőgazdálkodási bérmunka | 024002 | Erdészeti bérmunka |
| 020202 | Kézi- és gépi fakitermelés | 024003 | Kézi és gépi fakitermelés bérmunkában |
| 020203 | Egyéb erdőgazdálkodási szolgáltatások | 024001 | Erdészeti szolgáltatás m.n.s. |
| 050101 | Halászat | 031201 | Édesvízi halászat |
| 050201 | Haltenyésztés | 032201 | Édesvízi halgazdálkodás |
| 101001 | Feketeszén bányászat | 051001 | Feketeszén-bányászat |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 101001 | Feketeszén bányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 101001 | Feketeszén bányászat | 192002 | Szén- és tőzegbrikett gyártása |
| 102001 | Barnaszén, lignit bányászata | 052001 | Barnaszén-, lignitbányászat |
| 102001 | Barnaszén, lignit bányászata | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 102001 | Barnaszén, lignit bányászata | 192001 | Kőolaj-feldolgozás m.n.s. |
| 103001 | Tőzegkitermelés | 089201 | Tőzegkitermelés |
| 103001 | Tőzegkitermelés | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 103001 | Tőzegkitermelés | 192001 | Kőolaj-feldolgozás m.n.s. |
| 111001 | Kőolaj-kitermelés | 061001 | Kőolaj-kitermelés |
| 111001 | Kőolaj-kitermelés | 062001 | Földgázkitermelés |
| 112001 | Kőolaj-kitermelési szolgáltatás | 091001 | Kőolajkitermelési szolgáltatás |
| 120001 | Urán-, tóriumérc bányászat | 072101 | Urán-, tóriumérc-bányászat |
| 120001 | Urán-, tóriumérc bányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 131001 | Vasércbányászat | 071001 | Vasércbányászat |
| 131001 | Vasércbányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 132001 | Színes fémérc bányászata | 072901 | Színesfém érc bányászata |
| 132001 | Színes fémérc bányászata | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 141101 | Építőkő, díszítőkő fejtése | 081102 | Építőkő, díszítőkő fejtése |
| 141101 | Építőkő, díszítőkő fejtése | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 141201 | Mészkő, gipsz, kréta bányászata | 081101 | Mészkő, gipsz, kréta bányászata m.n.s. |
| 141201 | Mészkő, gipsz, kréta bányászata | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 141301 | Pala bányászata | 081103 | Pala bányászata |
| 141301 | Pala bányászata | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 142101 | Kavics-, homokbányászat | 081201 | Kavics-, homokbányászat |
| 142101 | Kavics-, homokbányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 142201 | Agyag-, kaolinbányászat | 081202 | Agyag-, kaolinbányászat |
| 142201 | Agyag-, kaolinbányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 143001 | Vegyi ásvány bányászata | 089101 | Vegyi ásvány bányászata |
| 143001 | Vegyi ásvány bányászata | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 144001 | Sótermelés | 089301 | Sókitermelés |
| 144001 | Sótermelés | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 145001 | Máshova nem sorolt egyéb bányászat | 089901 | M.n.s. egyéb bányászat |
| 145001 | Máshova nem sorolt egyéb bányászat | 099001 | Egyéb bányászati szolgáltatás |
| 151101 | Vágóállatok vágása | 101102 | Vágóállatok vágása |
| 151102 | Húsfeldolgozás, -tartósítás | 101101 | Húsfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. |
| 151201 | Baromfihús feldolgozása, tartósítása | 101201 | Baromfihús feldolgozása, tartósítása m.n.s. |
| 151202 | Baromfikopasztás | 101202 | Baromfikopasztás |
| 151301 | Húskészítmény gyártása | 101301 | Húskészítmény gyártása |
| 151302 | Baromfihús-készítmény gyártása | 101302 | Baromfihús-készítmény gyártása |
| 151303 | Tartósított húskészítmények, -konzervek gyártása | 101304 | Tartósított húskészítmények, -konzervek gyártása m.n.s. |
| 151303 | Tartósított húskészítmények, -konzervek gyártása | 108501 | Készétel gyártása |
| 151304 | Hús-, baromfihús-készítmény gyártástól elkülönült füstölése | 101303 | Hús-, baromfihús-készítmény gyártástól elkülönült füstölése |
| 152001 | Halfeldolgozás | 102001 | Halfeldolgozás, -tartósítás |
| 152001 | Halfeldolgozás | 108501 | Készétel gyártása |
| 153101 | Burgonyafeldolgozás | 103101 | Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (nem saját termelésű alapanyagból) |
| 153201 | Gyümölcs-, zöldséglé gyártása | 103201 | Gyümölcs-, zöldséglé gyártása m.n.s. |
| 153301 | Savanyúságkészítés | 103902 | Savanyúságkészítés (nem saját termelésű alapanyagból) |
| 153302 | Pattogatottkukorica, pirítottnapraforgómag-készítés | 103904 | Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés |
| 153303 | Kukoricafőzés (árusítás nélkül) | 103906 | Kukoricafőzés (árusítás nélkül) |
| 153304 | Egyéb zöldség- és gyümölcsfeldolgozás, -tartósítás | 103901 | Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 153304 | Egyéb zöldség- és gyümölcsfeldolgozás, -tartósítás | 108501 | Készétel gyártása |
| 153305 | Gesztenyemassza készítés (nem közvetlen fogyasztásra) | 103908 | Gesztenyemassza-készítés (nem közvetlen fogyasztásra) |
| 154101 | Nyersolaj gyártása | 104101 | Olaj gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) |
| 154201 | Finomított olaj gyártása | 104101 | Olaj gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) |
| 154301 | Margarin gyártása | 104201 | Margarin gyártása |
| 155101 | Tejtermék gyártása | 105101 | Tejtermék gyártása m.n.s. |
| 155201 | Jégkrém gyártása | 105201 | Jégkrém gyártása |
| 156101 | Malomipari termék gyártása | 106101 | Malomipari termék gyártása m.n.s. |
| 156102 | Gabonafélék bérdarálása | 106102 | Gabonafélék bérdarálása |
| 156201 | Keményítő gyártása | 106201 | Keményítő, keményítőtermék gyártása |
| 157101 | Haszonállat-eledel gyártása | 109101 | Haszonállat-eledel gyártása |
| 157201 | Hobbiállat-eledel gyártása | 109201 | Hobbiállat-eledel gyártása |
| 158101 | Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) | 107102 | Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) |
| 158102 | Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása | 107101 | Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. |
| 158103 | Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra) | 107103 | Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra) |
| 158201 | Mézeskalács-készítés | 107203 | Mézeskalács-készítés |
| 158202 | Keksz- és ostyagyártás | 107202 | Keksz- és ostyagyártás |
| 158203 | Egyéb tartósított lisztes készítmény és sütemény gyártása | 107201 | Egyéb tartósított lisztes készítmény és sütemény gyártása m.n.s. |
| 158301 | Cukorgyártás | 108101 | Cukorgyártás |
| 158401 | Cukorkakészítés | 108202 | Cukorkakészítés |
| 158402 | Egyéb édesség gyártása | 108201 | Édesség gyártása m.n.s. |
| 158403 | Csokoládé és csokoládékészítmények gyártása | 108203 | Csokoládé és csokoládékészítmények gyártása |
| 158404 | Kakaó és kakaó-készítmények gyártása | 108204 | Kakaó és kakaókészítmények gyártása |
| 158501 | Tésztafélék gyártása | 107301 | Tésztafélék gyártása |
| 158501 | Tésztafélék gyártása | 108501 | Készétel gyártása |
| 158601 | Tea, kávé feldolgozása | 108301 | Tea, kávé feldolgozása |
| 158701 | Paprikadarálás, -mesterséges szárítás | 108402 | Paprika darálása, mesterséges szárítása |
| 158702 | Egyéb fűszer, ételízesítő gyártása | 108401 | Fűszer, ételízesítő gyártása m.n.s. |
| 158801 | Homogenizált és diétás étel gyártása | 108601 | Homogenizált, diétás étel gyártása |
| 158901 | Máshova nem sorolt egyéb élelmiszer gyártása | 108901 | M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása |
| 159101 | Desztillált szeszes ital gyártása | 110101 | Desztillált szeszes ital gyártása m.n.s. |
| 159101 | Desztillált szeszes ital gyártása | 110102 | Pálinkakészítés |
| 159201 | Etilalkohol gyártása | 110103 | Etilalkohol gyártása |
| 159201 | Etilalkohol gyártása | 201401 | Szerves vegyi alapanyag gyártása |
| 159301 | Bortermelés (vásárolt szőlőből) | 110201 | Bortermelés (vásárolt szőlőből) m.n.s. |
| 159302 | Pezsgőtermelés | 110202 | Pezsgőtermelés |
| 159401 | Gyümölcsbor termelése (vásárolt gyümölcsből) | 110301 | Gyümölcsbor termelése m.n.s. |
| 159501 | Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása | 110401 | Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása |
| 159601 | Sörgyártás | 110501 | Sörgyártás |
| 159701 | Malátagyártás | 110601 | Malátagyártás |
| 159801 | Szikvízkészítés | 110702 | Szikvízkészítés |
| 159802 | Ásványvíz és forrásvíz palackozása | 110701 | Ásványvíz és forrásvíz palackozása |
| 159803 | Alkoholmentes (üdítő)ital gyártása | 110703 | Alkoholmentes (üdítő)ital gyártása |
| 160001 | Dohánytermék gyártása | 120001 | Dohánytermék gyártása |
| 171101 | Pamutfonás | 131001 | Textilszálak fonása |
| 171101 | Pamutfonás | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 171201 | Gyapjúfonás (kivéve fésűsgyapjúfonás) | 131001 | Textilszálak fonása |
| 171201 | Gyapjúfonás (kivéve fésűsgyapjúfonás) | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 171301 | Fésűsgyapjúfonás | 131001 | Textilszálak fonása |
| 171301 | Fésűsgyapjúfonás | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 171401 | Lenfonás | 131001 | Textilszálak fonása |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 171401 | Lenfonás | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 171501 | Selyemfonás | 131001 | Textilszálak fonása |
| 171501 | Selyemfonás | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 171601 | Varrócérna gyártása | 131001 | Textilszálak fonása |
| 171701 | Egyéb textilszálak fonása | 131001 | Textilszálak fonása |
| 172101 | Egyéb pamutszövés | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 172102 | Kékfestőkelme előállítása (saját előállítású anyagból) | 132002 | Kékfestőkelme előállítása (saját előállítású anyagból) |
| 172201 | Gyapjúszövés | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 172301 | Fésűsgyapjúszövés | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 172401 | Selyemszövés | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 172501 | Egyéb textilszövés | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 173001 | Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) | 133001 | Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) m.n.s. |
| 173002 | Kékfestés (nem saját előállítású textíliából) | 133002 | Kékfestés (nem saját előállítású textíliából) |
| 174001 | Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve ruházat) | 139201 | Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) m.n.s. |
| 174002 | Nép- és iparművészeti lakberendezési textiltermék gyártása | 139202 | Nép- és iparművészeti lakberendezési textiltermék gyártása |
| 174003 | Gobelinszövés | 139203 | Gobelinszövés |
| 175101 | Egyéb szőnyeggyártás | 139301 | Szőnyeggyártás m.n.s. |
| 175102 | Népművészeti szőnyeg-készítés | 139302 | Népművészeti szőnyegkészítés |
| 175201 | Kötéláru gyártása | 139401 | Kötéláru gyártása |
| 175201 | Kötéláru gyártása | 331901 | Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása |
| 175301 | Nem szőtt textíliák, termékek gyártása (kivéve: ruházat) | 139501 | Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat) |
| 175401 | Gombkötés és paszománytermék gyártása | 139902 | Gombkötés és paszománytermék gyártása |
| 175402 | Máshova nem sorolt, egyéb textiltermék gyártása | 139601 | Műszaki textiláru gyártása |
| 175402 | Máshova nem sorolt, egyéb textiltermék gyártása | 139901 | M.n.s. egyéb textiltermék gyártása |
| 175402 | Máshova nem sorolt, egyéb textiltermék gyártása | 331901 | Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása |
| 175403 | Mű- és gépi hímzett termék készítése (végben, szalagban, motívumban) | 139903 | Mű- és gépi hímzett termék készítése (végben, szalagban, motívumban) |
| 175405 | Kéziszőttes, necceltáru és csipkekészítés, kézi hímzés | 139904 | Kéziszőttes, necceltáru és csipkekészítés, kézi hímzés |
| 175407 | Kézimunka előnyomás | 139905 | Kézimunka-előnyomás |
| 176001 | Egyéb kötött, hurkolt kelme gyártása | 139101 | Kötött, hurkolt kelme gyártása m.n.s. |
| 176002 | Kötött, hurkolt függönykelme készítés | 139102 | Kötött, hurkolt függönykelme készítés |
| 177101 | Kötött, hurkolt harisnyafélék gépi gyártása | 143101 | Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása m.n.s. |
| 177102 | Gépi kötött, hurkolt harisnyafélék összeállítása | 143102 | Gépi kötött, hurkolt harisnyafélék összeállítása |
| 177103 | Kézi kötésű, horgolású harisnyafélék gyártása | 143103 | Kézi kötésű, horgolású harisnyafélék gyártása |
| 177104 | Textil alapanyagú lábbeli gyártása | 141904 | Textil alapanyagú lábbeli gyártása |
| 177201 | Gépi kötött, hurkolt pulóverfélék gyártása | 143901 | Gépi kötött, hurkolt pulóverfélék gyártása m.n.s. |
| 177202 | Kötött, hurkolt, horgolt pulóverfélék összeállítása | 143902 | Kötött, hurkolt, horgolt pulóverfélék összeállítása |
| 177203 | Kézi kötésű, horgolású pulóverfélék gyártása | 143903 | Kézi kötésű, horgolású pulóverfélék gyártása |
| 181001 | Bőrruházat gyártása | 141101 | Bőrruházat gyártása m.n.s. |
| 181001 | Bőrruházat gyártása | 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. |
| 181002 | Bőrruházati termék összeállítása | 141102 | Bőrruházati termék összeállítása |
| 182101 | Munkaruházat gyártása | 141201 | Munkaruházat gyártása |
| 182201 | Felsőruházat gyártása (szabó) | 141301 | Felsőruházat gyártása, szabó (kivéve: munkaruházat) m.n.s. |
| 182202 | Felsőruházati termék összeállítása | 141302 | Felsőruházati termék összeállítása |
| 182203 | Egyenruházat gyártása | 141303 | Egyenruházat gyártása |
| 182204 | Nép- és iparművészeti felsőruházat gyártása | 141304 | Nép- és iparművészeti felsőruházat gyártása |
| 182302 | Alsóruházat gyártása | 141401 | Alsóruházat gyártása m.n.s. |
| 182303 | Alsóruházati termék összeállítása | 141402 | Alsóruházati termék összeállítása |
| 182402 | Bőr-, szőrmeruházati kiegészítők gyártása | 141903 | Bőr-, szőrmeruházati kiegészítők gyártása |
| 182403 | Fürdőiuhakészítés | 141902 | Fürdőruhakészítés |
| 182404 | Öltözékkiegészítő gyártása | 141901 | Öltözékkiegészítő gyártása m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 182405 | Bébiruházat gyártása | 141905 | Bébiruházat gyártása |
| 182406 | Egyéb ruházati termékek összeállítása | 141906 | Egyéb ruházati termékek összeállítása |
| 182407 | Speciális versenysportruházat gyártása | 141907 | Speciális versenysportruházat gyártása |
| 182408 | Egyéb nép- és iparművészeti ruházat gyártása | 141908 | Egyéb nép- és iparművészeti ruházat gyártása |
| 183001 | Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása | 132001 | Textilszövés m.n.s. |
| 183001 | Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása | 139101 | Kötött, hurkolt kelme gyártása m.n.s. |
| 183001 | Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása | 142001 | Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása m.n.s. |
| 183002 | Szőrmekikészítés és -festés | 151102 | Szőrmekikészítés és -festés |
| 183003 | Nép- és iparművészeti szőrmecikk gyártása | 142002 | Nép- és iparművészeti szőrmecikk gyártása |
| 191001 | Bőrkikészítés | 151101 | Bőrkikészítés |
| 192001 | Állat-felszerelési bőrcikkek készítése | 151202 | Állatfelszerelési bőrcikkek készítése |
| 192002 | Bőr-, műbőr termékek gyártása (bőrruházat, lábbeli nélkül) | 151201 | Bőr-, műbőr termékek gyártása (kivéve: bőrruházat, lábbeli) m.n.s. |
| 192003 | Nép- és iparművészeti bőrtermék gyártása | 151203 | Nép- és iparművészeti bőrtermék gyártása |
| 193001 | Lábbeligyártás | 152001 | Lábbeligyártás m.n.s. |
| 193003 | Nép- és iparművészeti lábbeligyártás | 152002 | Nép- és iparművészeti lábbeligyártás |
| 201001 | Egyéb fűrészárugyártás | 161001 | Fűrészárugyártás m.n.s. |
| 201002 | Táblába össze nem állított parketta-, hajópadló-készítés | 161002 | Táblába össze nem állított parketta-, hajópadló-készítés |
| 202001 | Falemezgyártás | 162101 | Falemezgyártás |
| 203001 | Épületasztalos-ipari termék gyártása | 162301 | Épületasztalos-ipari termék gyártása |
| 203002 | Táblába összeállított parketta-, hajópadló-készítés | 162201 | Parkettagyártás |
| 203003 | Saját gyártású faépület helyszíni összeszerelése, felállítása | 412005 | Saját gyártású faépület helyszíni összeszerelése, felállítása |
| 204001 | Tároló fatermék gyártása | 162401 | Tároló fatermék gyártása |
| 204002 | Tároló fatermék, rakodólap javítása | 331904 | Tároló fatermék, rakodólap javítása |
| 205101 | Egyéb fatömegcikkgyártás | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 205101 | Egyéb fatömegcikkgyártás | 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. |
| 205101 | Egyéb fatömegcikkgyártás | 329902 | Koporsókészítés |
| 205101 | Egyéb fatömegcikkgyártás | 331901 | Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása |
| 205102 | Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása | 162902 | Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása |
| 205102 | Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása | 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. |
| 205102 | Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása | 331901 | Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása |
| 205103 | Nép- és iparművészeti fatömegcikk-gyártás | 162903 | Nép- és iparművészeti fa tömegcikk gyártása |
| 205104 | Fa alapanyagú dísztárgykészítés | 162904 | Fa alapanyagú dísztárgykészítés |
| 205201 | Parafa-, fonottáru gyártása | 162905 | Parafa-, fonottáru gyártása |
| 205201 | Parafa-, fonottáru gyártása | 329903 | Parafa mentőfelszerelés gyártása |
| 205202 | Fonottáru készítése kézi munkával | 162906 | Fonottáru készítése kézi munkával |
| 211101 | Papíripari rostanyag gyártása | 171101 | Papíripari rostanyag gyártása |
| 211201 | Papírgyártás | 171201 | Papírgyártás |
| 212101 | Papír csomagolóeszköz gyártása | 172101 | Papír csomagolóeszköz gyártása |
| 212201 | Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása | 172201 | Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása |
| 212301 | Irodai papíráru gyártása | 172301 | Irodai papíráru gyártása |
| 212401 | Tapétagyártás | 172401 | Tapétagyártás |
| 212501 | Szívott rostanyagból készült papíráru gyártása | 172903 | Szívott rostanyagból készült papíráru gyártása |
| 212502 | Papíralapú dísztárgykészítés | 172902 | Papíralapú dísztárgykészítés |
| 212503 | Egyéb máshova nem sorolt papírtermék gyártása | 172901 | Egyéb m.n.s. papírtermék gyártása |
| 221101 | Könyv- és térképkiadás | 581101 | Könyv- és térképkiadás |
| 221101 | Könyv- és térképkiadás | 581102 | Enciklopédia stb. kiadása CD-ROM-on |
| 221101 | Könyv- és térképkiadás | 581103 | Hangos-könyv kiadás |
| 221101 | Könyv- és térképkiadás | 581201 | Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása |
| 221201 | Napilapkiadás | 581301 | Napilapkiadás m.n.s. |
| 221301 | Időszaki kiadvány kiadása | 581401 | Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 221401 | Hangfelvétel-kiadás | 592001 | Hangfelvétel-kiadás |
| 221402 | Nyomtatott zenemű kiadása | 592002 | Nyomtatott zenemű kiadása |
| 221501 | Egyéb nyomdai termékek kiadása | 581901 | Egyéb kiadói tevékenység m.n.s. |
| 222101 | Napilapnyomás | 181101 | Napilapnyomás |
| 222201 | Könyv- és zeneműnyomás | 181201 | Könyv- és zeneműnyomás |
| 222202 | Időszaki kiadvány nyomása | 181202 | Időszaki kiadvány nyomása |
| 222203 | Egyéb nyomdai termékek nyomása | 181203 | Egyéb nyomdai termékek nyomása |
| 222301 | Könyvkötés | 181401 | M.n.s. könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás |
| 222302 | Egyéb nyomtatott papírtermék kötése | 181402 | Egyéb nyomtatott papírtermék kötése |
| 222404 | Nyomdai előkészítő tevékenység | 181301 | M.n.s.nyomdai előkészítő tevékenység |
| 222501 | Kisegítő nyomdai tevékenység | 181302 | Kiegészítő nyomdai tevékenység |
| 223101 | Hangfelvétel-sokszorosítás | 182001 | Hangfelvétel-sokszorosítás |
| 223201 | Videofelvétel sokszorosítása | 182002 | Videofelvétel sokszorosítása |
| 223301 | Számítógépes adathordozó sokszorosítása | 182003 | Számítógépes adathordozó sokszorosítása |
| 231001 | Kokszgyártás | 191001 | Kokszgyártás |
| 232001 | Kőolaj-feldolgozás | 192001 | Kőolaj-feldolgozás m.n.s. |
| 241101 | Ipari gáz gyártása | 201101 | Ipari gáz gyártása |
| 241201 | Színezék, pigment gyártása | 201201 | Színezék, pigment gyártása |
| 241301 | Szervetlen vegyi alapanyag gyártása | 201301 | Szervetlen vegyi alapanyag gyártása |
| 241401 | Szerves vegyi alapanyag gyártása | 201401 | Szerves vegyi alapanyag gyártása |
| 241501 | Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása | 201501 | Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása |
| 241601 | Műanyag-alapanyag gyártása | 201601 | Műanyag-alapanyag gyártása |
| 241701 | Szintetikus kaucsuk gyártása | 201701 | Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása |
| 242001 | Mezőgazdasági vegyi termék gyártása | 202001 | Mezőgazdasági vegyi termék gyártása |
| 243001 | Oldószer, hígító gyártása | 203002 | Oldószer, hígító gyártása |
| 243002 | Festék, bevonóanyag gyártása | 203001 | Festék, bevonóanyag gyártása m.n.s. |
| 244101 | Gyógyszeralapanyag-gyártás | 211001 | Gyógyszeralapanyag-gyártás |
| 244201 | Gyógyszerkészítmény gyártása | 212001 | Gyógyszerkészítmény gyártása |
| 245101 | Szappankészítés | 204102 | Szappankészítés |
| 245102 | Egyéb tisztítószer gyártása | 204101 | Tisztítószer gyártása m.n.s. |
| 245201 | Testápolási cikk gyártása | 204201 | Testápolási cikk gyártása |
| 246101 | Robbanóanyag gyártása | 205101 | Robbanóanyag gyártása |
| 246201 | Ragasztógyártás | 205201 | Ragasztó szergyártás |
| 246301 | Illóolajgyártás | 205301 | Illóolajgyártás |
| 246401 | Fényképészeti vegyi anyag gyártása | 205902 | Fényképészeti vegyi anyag gyártása |
| 246501 | Felvétel nélküli hang-, kép-, adathordozó gyártása | 268001 | Mágneses, optikai információhordozó gyártása |
| 246601 | Máshova nem sorolt, egyéb vegyi termék gyártása | 205901 | Egyéb vegyi termék gyártása m.n.s. |
| 246601 | Máshova nem sorolt, egyéb vegyi termék gyártása | 261101 | Elektronikai alkatrész gyártása |
| 246602 | Tinta-, tusgyártás | 205903 | Tinta-, tusgyártás |
| 246602 | Tinta-, tusgyártás | 261101 | Elektronikai alkatrész gyártása |
| 247001 | Vegyi szál gyártása | 206001 | Vegyi szál gyártása |
| 251101 | Gumiabroncs, gumitömlő gyártása | 221101 | Gumiabroncs, gumitömlő gyártása m.n.s. |
| 251201 | Gumiabroncs újrafutózása, felújítása | 221102 | Gumiabroncs újrafutózása, felújítása |
| 251301 | Egyéb gumitermék gyártása | 221901 | Egyéb gumitermék gyártása |
| 251302 | Egyéb gumitermék javítása (kivéve: gumiabroncs) | 331905 | Egyéb gumitermék javítása (kivéve: gumiabroncs) |
| 252101 | Műanyag félkésztermékek gyártása | 222101 | Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása m.n.s. |
| 252102 | Műanyag késztermékek gyártása | 222101 | Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása m.n.s. |
| 252103 | Műanyag termékek javítása | 331906 | Műanyag termékek javítása |
| 252201 | Műanyag csomagolóeszköz gyártása | 222201 | Műanyag csomagolóeszköz gyártása |
| 252202 | PVC-hegesztés | 222102 | PVC-hegesztés |
| 252301 | Műanyag építőanyag gyártása | 222301 | Műanyag építőanyag gyártása |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 252302 | Saját gyártású műanyag épület helyszíni összeszerelése, felállítása | 412006 | Saját gyártású műanyag épület helyszíni összeszerelése, felállítása |
| 252401 | Egyéb máshova nem sorolt műanyag termék gyártása | 222901 | Egyéb műanyag termék gyártása m.n.s. |
| 252401 | Egyéb máshova nem sorolt műanyag termék gyártása | 273301 | Szerelvény gyártása |
| 252401 | Egyéb máshova nem sorolt műanyag termék gyártása | 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. |
| 252403 | Közhasználatú műanyag cikkek gyártása | 222902 | Közhasználatú műanyag cikkek gyártása |
| 252404 | Gravírozás, festés műanyagra bérmunkában | 222903 | Gravírozás, festés műanyagra bérmunkában |
| 261101 | Síküveggyártás | 231101 | Síküveggyártás m.n.s. |
| 261102 | Síküveg csiszolása | 231102 | Síküveg csiszolása |
| 261201 | Síküveg továbbfeldolgozása | 231201 | Síküveg továbbfeldolgozása |
| 261301 | Egyéb öblösüveggyártás | 231301 | Egyéb öblösüveggyártás |
| 261302 | Nép- és iparművészeti öblösüveggyártás | 231302 | Nép- és iparművészeti öblösüveggyártás |
| 261303 | Gravírozás, festés öblösüvegre bérmunkában | 231303 | Gravírozás, festés öblösüvegre bérmunkában |
| 261304 | Öblösüveg csiszolása | 231304 | Öblösüveg csiszolása |
| 261401 | Üvegszálgyártás | 231401 | Üvegszálgyártás |
| 261501 | Műszaki üvegtermék gyártása | 231901 | Műszaki üvegtermék gyártása m.n.s. |
| 261502 | Iparművészeti díszüveg gyártása | 231902 | Iparművészeti díszüveg gyártása |
| 261503 | Egyéb üvegtermék, -dísztárgy készítés | 231903 | Egyéb üvegtermék, -dísztárgy-készítés |
| 261504 | Gravírozás, festés műszaki, egyéb üvegre bérmunkában | 231904 | Gravírozás, festés műszaki, egyéb üvegre bérmunkában |
| 261505 | Műszaki üvegtermék javítása | 231905 | Műszaki üvegtermék javítása |
| 261506 | Műszaki üveg csiszolása | 231906 | Műszaki üveg csiszolása |
| 262101 | Egyéb háztartási kerámia gyártása | 234101 | Egyéb háztartási kerámia gyártása |
| 262102 | Nép- és iparművészeti háztartási kerámia gyártása | 234102 | Nép- és iparművészeti háztartási kerámia gyártása |
| 262103 | Kerámia dísztárgykészítés, porcelánfestés | 234103 | Kerámia dísztárgykészítés, porcelánfestés |
| 262201 | Egészségügyi kerámia gyártása | 234201 | Egészségügyi kerámia gyártása |
| 262301 | Kerámiaszigetelő gyártása | 234301 | Kerámia szigetelő gyártása |
| 262401 | Műszaki kerámia gyártása | 234401 | Műszaki kerámia gyártása |
| 262501 | Nem építési célú egyéb kerámiatermék gyártása | 234903 | Nem építési célú egyéb kerámiatermék gyártása |
| 262502 | Egyéb népi- és iparművészeti kerámiatermék gyártása | 234902 | Egyéb népi- és iparművészeti kerámiatermék gyártása |
| 262503 | Egyéb máshova nem sorolt kerámiatermék gyártása | 234901 | Egyéb m.n.s. kerámiatermék gyártása |
| 262601 | Tűzálló kerámiatermék gyártása | 232001 | Tűzálló termék gyártása |
| 263001 | Kerámiacsempe, lap gyártása | 233101 | Kerámiacsempe, -lap gyártása |
| 264001 | Égetett agyag építőanyag gyártása | 233201 | Égetett agyag építőanyag gyártása |
| 264002 | Égetett agyag, építőanyag javítása | 331907 | Égetett agyag, építőanyag javítása |
| 265101 | Cementgyártás | 235101 | Cementgyártás |
| 265201 | Mészgyártás (mészoltás, mészégetés) | 235201 | Mészgyártás (mészoltás, mészégetés) |
| 265301 | Gipszgyártás | 235202 | Gipszgyártás |
| 266101 | Építési betontermék gyártása | 236101 | Építési betontermék gyártása |
| 266201 | Építési gipsztermék gyártása | 236201 | Építési gipsztermék gyártása |
| 266301 | Előre kevert beton gyártása (transzportbeton) | 236301 | Előre kevert beton gyártása |
| 266401 | Habarcsgyártás | 236401 | Habarcsgyártás |
| 266501 | Vályogvetés | 236502 | Vályogvetés |
| 266502 | Egyéb szálerősítésű cement gyártása | 236501 | Egyéb szálerősítésű cement gyártása |
| 266601 | Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása | 236901 | Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása |
| 267001 | Kőfaragás, épületszobrászat (műhelyben) | 237002 | Kőfaragás, épületszobrászat (műhelyben) |
| 267002 | Egyéb kőmegmunkálás | 237001 | Egyéb kőmegmunkálás |
| 268101 | Csiszolótermék gyártása | 239101 | Csiszolótermék gyártása |
| 268102 | Csiszolótermék üzembe helyezése | 332006 | Csiszolótermék üzembe helyezése |
| 268103 | Csiszolótermék javítása | 331908 | Csiszolótermék javítása |
| 268201 | Máshova nem sorolt, egyéb nemfém ásványi termék gyártása | 239901 | Egyéb nemfém ásványi termék gyártása m.n.s. |
| 271001 | Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása | 241001 | Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 272101 | Öntöttvas cső gyártása | 245102 | Öntöttvas cső gyártása |
| 272201 | Acélcsőgyártás | 242001 | Acélcsőgyártás |
| 273101 | Hidegen húzott vas-, acéltermék gyártása | 243101 | Hidegen húzott vas-, acéltermék gyártása |
| 273201 | Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása | 243201 | Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása |
| 273301 | Hidegen alakított acélidom gyártása | 243301 | Hidegen alakított acélidom gyártása |
| 273401 | Acélhuzalgyártás | 243401 | Acélhuzalgyártás |
| 274101 | Nemesfémgyártás | 244101 | Nemesfémgyártás |
| 274201 | Alumíniumgyártás | 244201 | Alumíniumgyártás |
| 274301 | Ólom, cink, ón gyártása | 244301 | Ólom, cink, ón gyártása |
| 274401 | Réz gyártása | 244401 | Rézgyártás |
| 274501 | Egyéb nem vasfém gyártása | 244501 | Egyéb nem vas fém gyártása |
| 275101 | Vasöntés | 245101 | Vasöntés m.n.s. |
| 275201 | Acélöntés | 245201 | Acélöntés |
| 275301 | Könnyűfémöntés | 245301 | Könnyűfémöntés |
| 275401 | Egyéb nem vasfém öntése | 245401 | Egyéb nem vas fém öntése |
| 281101 | Fémszerkezet termék gyártása | 251101 | Fémszerkezet gyártása |
| 281102 | Fémszerkezetjavítása | 331101 | Fémszerkezet javítása |
| 281103 | Saját gyártású fémszerkezet helyszíni szerelése | 439911 | Saját gyártású fémszerkezet helyszíni szerelése |
| 281201 | Fém épületelem gyártása | 251201 | Fém épületelem gyártása |
| 281201 | Fém épületelem gyártása | 331109 | Fém épületelem javítása |
| 282101 | Fémtartály gyártása | 252901 | Fémtartály gyártása |
| 282102 | Fémtartály javítása | 331106 | Fémtartály javítása |
| 282201 | Fűtési kazán, radiátor gyártása | 252101 | Központi fűtési kazán, radiátor gyártása |
| 282201 | Fűtési kazán, radiátor gyártása | 331110 | Fűtési kazán, radiátor javítása |
| 282202 | Fűtési kazán (ipari kapacitású) üzembe helyezése, javítása | 332003 | Kemence üzembe helyezése |
| 283001 | Gőzkazán gyártása | 253001 | Gőzkazán gyártása |
| 283001 | Gőzkazán gyártása | 331111 | Gőzkazán javítása |
| 283002 | Gőzkazán üzembe helyezése, javítása | 332004 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése |
| 284001 | Fémnyomás, fémkovácsolás, sajtolás, préselés | 255001 | Fémnyomás, fémkovácsolás, sajtolás, préselés |
| 284002 | Porkohászat | 255002 | Porkohászat |
| 285101 | Fém felületkezelése | 256101 | Fémfelület-kezelés |
| 285201 | Fém esztergálás | 256203 | Fém esztergálása |
| 285202 | Fém hegesztés, forrasztás | 256202 | Fém hegesztése, forrasztása |
| 285203 | Egyéb fémmegmunkálás | 256201 | Fémmegmunkálás m.n.s. |
| 285203 | Fémmegmunkálás | 331118 | Fémmegmunkálás |
| 285204 | Gravírozás fémfelületre, bérmunkában | 256204 | Gravírozás fémfelületre, bérmunkában |
| 286101 | Evőeszköz, késáru gyártása | 257101 | Evőeszköz gyártása |
| 286101 | Evőeszköz, késáru gyártása | 331112 | Evőeszköz, késáru javítása |
| 286201 | Kéziszerszám-gyártás | 257301 | Kéziszerszámgyártás |
| 286201 | Szerszámgyártás | 331117 | Kéziszerszám javítás |
| 286202 | Gépszerszámgyártás | 257302 | Gépszerszámgyártás |
| 286203 | Kézi- és gépiszerszám javítása | 331219 | Gépi meghajtású kéziszerszám javítása |
| 286302 | Lakat-, zárgyártás | 257201 | Lakat-, zárgyártás |
| 286303 | Zár, -szerkezet üzembe helyezése, javítása | 331104 | Zár, -szerkezet javítása |
| 286303 | Zár, -szerkezet üzembe helyezése, javítása | 332027 | Zár, -szerkezet üzembe helyezése |
| 287101 | Vas, acél tárolóeszköz gyártása | 259101 | Vas, acél tárolóeszköz gyártása |
| 287102 | Vas, acél tárolóeszköz üzembe helyezése, javítása | 331105 | Vas, acél tárolóeszköz javítása |
| 287102 | Vas, acél tárolóeszköz üzembe helyezése, javítása | 332026 | Vas, acél tárolóeszköz üzembe helyezése |
| 287201 | Könnyűfém csomagolóeszköz-gyártás | 259201 | Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása |
| 287201 | Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása | 331113 | Könnyűfém csomagolóeszköz javítása |
| 287301 | Huzaltermék gyártása | 259301 | Huzaltermék gyártása |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 287301 | Huzaltermék gyártása | 331114 | Huzaltermék javítása |
| 287401 | Kötőelem, csavar gyártása | 259401 | Kötőelem, csavar gyártása |
| 287401 | Kötőelem, csavar gyártása | 331115 | Kötőelem, csavar javítása |
| 287501 | Bronz, rézműves díszműáru és hasonló termék gyártása | 259905 | Bronz, rézműves díszműáru és hasonló termék gyártása |
| 287501 | Máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék gyártása | 331116 | Máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék javítása |
| 287502 | Háztartási és egyéb fémtömegcikkgyártás | 259904 | Háztartási és egyébfém tömegcikk gyártása |
| 287503 | Nép- és iparművészeti fémfeldolgozási termék gyártása | 259903 | Nép- és iparművészeti fémfeldolgozási termék gyártása |
| 287504 | Fém dísztárgykészítés | 259902 | Fém dísztárgy készítése |
| 287505 | Máshova nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék gyártása | 259901 | M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártása |
| 291101 | Motor, turbina gyártása (légi, közúti járműmotor nélkül) | 281101 | Motor, turbina gyártása (kivéve: légi, -közútijármű-motor) |
| 291102 | Motor, turbina üzembe helyezése (légi, közúti járműmotor nélkül) | 332007 | Motor, turbina üzembe helyezése (légi, közúti járműmotor nélkül) |
| 291103 | Motor, turbina javítása (légi, közúti járműmotor nélkül) | 331220 | Motor, turbina javítása (légi, közúti járműmotor nélkül) |
| 291201 | Szivattyú, kompresszor gyártása | 281201 | Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása |
| 291201 | Szivattyú, kompresszor gyártása | 281301 | Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása |
| 291202 | Szivattyú, kompresszor üzembe helyezése | 332008 | Szivattyú, kompresszor üzembe helyezése |
| 291203 | Szivattyú, kompresszor javítása | 331217 | Szivattyú, kompresszor javítása |
| 291301 | Csap, szelep gyártása | 281201 | Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása |
| 291301 | Csap, szelep gyártása | 281401 | Csap, szelep gyártása |
| 291302 | Ipari, technológiai csap, szelep javítása | 331216 | Ipari, technológiai csap, szelep javítása |
| 291401 | Csapágy, erőátviteli elem gyártása | 281501 | Csapágy, erőátviteli elem gyártása |
| 291402 | Csapágy, erőátviteli elem javítása | 331223 | Csapágy, erőátviteli elem javítása |
| 291403 | Csapágy, erőátviteli elem üzembe helyezése | 332002 | Csapágy, erőátviteli elem üzembe helyezése |
| 292101 | Sütőipari villamos kemence gyártása | 282102 | Sütőipari villamos kemence gyártása |
| 292102 | Ipari kemence gyártása | 282101 | Ipari kemence gyártása |
| 292103 | Kemence üzembe helyezése | 332009 | Kemence üzembe helyezése |
| 292105 | Kemence javítása (szerelvény) | 331215 | Ipari kemence, kazán javítása |
| 292201 | Emelő-, anyagmozgató gép gyártása | 282201 | Emelő-, anyagmozgató gép gyártása |
| 292202 | Emelő-, anyagmozgató gép üzembe helyezése | 332010 | Emelő-, anyagmozgató gép üzembe helyezése |
| 292203 | Emelő-, anyagmozgató gép javítása | 331222 | Emelő-, anyagmozgató gépjavítása |
| 292204 | Felvonó-karbantartás, -javítás | 432904 | Felvonó-karbantartás, -javítás |
| 292301 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása | 282501 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása |
| 292302 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése | 332011 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése |
| 292303 | Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó javítása | 332028 | Ipari gép, berendezés üzembe helyezése |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 282901 | M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331101 | Fémszerkezet javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331102 | Konténer javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331103 | Fegyver-, fegyverrendszer javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331104 | Zár, -szerkezet javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331105 | Vas, acél tárolóeszköz javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331106 | Fémtartály javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331107 | Kazán javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331108 | Fémfeldolgozási termék javítása m.n.s. |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331201 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331203 | Egyéb mezőgazdasági gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331206 | Textil-, ruházati, bőripari gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331207 | M.n.s. egyéb speciális gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331208 | Papíripari gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331209 | Élelmiszer-, dohányipari gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331210 | Bányászati, építőipari gép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331211 | Kohászati gép javítása |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331212 | Egyéb m.n.s. szerszámgép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331213 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331214 | Mezőgazdasági traktor javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331215 | Ipari kemence, kazán javítása |
| 292401 | Máshova nem sorolt géplakatos tevékenység | 331222 | Emelő-, anyagmozgató gép javítása |
| 292402 | Máshova nem sorolt, egyéb általános gép, berendezés gyártása | 282901 | M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása |
| 292403 | Máshova nem sorolt, egyéb általános gép, berendezés üzembe | 332012 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés üzembe helyezése |
| helyezése | |||
| 292404 | Máshova nem sorolt, egyéb általános gép, berendezés javítása | 331201 | M.n.s. egyéb általános gép, berendezés javítása |
| 293101 | Mezőgazdasági traktor gyártása | 283002 | Mezőgazdasági traktor gyártása |
| 293102 | Mezőgazdasági traktor javítása | 331214 | Mezőgazdasági traktor javítása |
| 293201 | Egyéb mezőgazdasági gép gyártása | 283001 | M.n.s. mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása |
| 293202 | Egyéb mezőgazdasági gép üzembe helyezése | 332013 | Egyéb mezőgazdasági gép üzembe helyezése |
| 293203 | Egyéb mezőgazdasági gép javítása | 331203 | Egyéb mezőgazdasági gép javítása |
| 294101 | Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép gyártása | 282401 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása |
| 294101 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása | 332029 | Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép üzembe |
| helyezése | |||
| 294102 | Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép javítása | 331202 | Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép javítása |
| 294201 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép gyártása | 284101 | Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása |
| 294202 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése | 332014 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése |
| 294203 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép javítása | 331213 | Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép javítása |
| 294301 | Egyéb, máshova nem sorolt szerszámgép gyártása | 284901 | Egyéb szerszámgép gyártása |
| 294302 | Egyéb, máshova nem sorolt szerszámgép üzembe helyezése | 332015 | Egyéb m.n.s. szerszámgép üzembe helyezése |
| 294303 | Egyéb, máshova nem sorolt szerszámgép javítása | 331212 | Egyéb m.n.s. szerszámgép javítása |
| 295101 | Kohászati gép gyártása | 289101 | Kohászati gép gyártása |
| 295102 | Kohászati gép üzembe helyezése | 332016 | Kohászati gép üzembe helyezése |
| 295103 | Kohászati gép javítása | 331211 | Kohászati gép javítása |
| 295201 | Bányászati, építőipari gép gyártása | 289201 | Bányászati, építőipari gép gyártása |
| 295202 | Bányászati, építőipari gép üzembe helyezése | 332017 | Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése |
| 295203 | Bányászati, építőipari gép javítása | 331210 | Bányászati, építőipari gép javítása |
| 295301 | Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása | 289301 | Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása |
| 295302 | Élelmiszer-, dohányipari gép üzembe helyezése | 332018 | Élelmiszer-, dohányipari gép üzembe helyezése |
| 295303 | Élelmiszer-, dohányipari gép javítása | 331209 | Élelmiszer-, dohányipari gép javítása |
| 295401 | Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása | 289401 | Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása |
| 295402 | Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése | 332019 | Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése |
| 295403 | Textil-, ruházati, bőripari gép javítása | 331206 | Textil-, ruházati, bőripari gép javítása |
| 295501 | Papíripari gép gyártása | 289501 | Papíripari gép gyártása |
| 295502 | Papíripari gép üzembe helyezése | 332020 | Papíripari gép üzembe helyezése |
| 295503 | Papíripari gép javítása | 331208 | Papíripari gép javítása |
| 295601 | Máshova nem sorolt egyéb speciális gép gyártása | 257301 | Kéziszerszámgyártás |
| 295601 | Máshova nem sorolt egyéb speciális gép gyártása | 289601 | Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása |
| 295601 | Máshova nem sorolt egyéb speciális gép gyártása | 289901 | M.n.s. egyéb speciális gép gyártása |
| 295602 | Máshova nem sorolt egyéb speciális gép üzembe helyezése | 332001 | M.n.s. egyéb speciális gép üzembe helyezése |
| 295603 | Máshova nem sorolt egyéb speciális gép javítása | 331207 | M.n.s. egyéb speciális gép javítása |
| 296001 | Fegyver-, lőszergyártás | 254001 | Fegyver-, lőszergyártás |
| 296002 | Fegyver-, fegyverrendszer javítása | 331103 | Fegyver-, fegyverrendszer javítása |
| 297101 | Háztartási villamos készülék gyártása | 275101 | Háztartási villamos készülék gyártása |
| 297101 | Háztartási villamos készülék gyártása | 282103 | Elektromos fűtőberendezés gyártása |
| 297102 | Háztartási villamos készülék üzembe helyezése | 952201 | Háztartási villamos készülék üzembe helyezése |
| 297201 | Nem villamos háztartási készülék gyártása | 275201 | Nem villamos háztartási készülék gyártása |
| 300101 | Irodagépgyártás | 282301 | Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái) |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 300201 | Számítógép, készülék gyártása | 262001 | Számítógép, perifériás egység gyártása m.n.s. |
| 300202 | Számítógép üzembe helyezése | 620902 | Számítógép üzembe helyezése |
| 300203 | Számítógépmodulok összeszerelése | 262002 | Számítógépmodulok összeszerelése |
| 311001 | Villamos motor, áramfejlesztő gyártása | 271101 | Villamos motor, áramfejlesztő gyártása |
| 311002 | Villamos motor, áramfejlesztő javítása, újratekercselése | 331402 | Villamos motor, áramfejlesztő javítása, újratekercselése |
| 311003 | Transzformátor javítása | 331403 | Transzformátor javítása |
| 311004 | Villamos motor, áramfejlesztő üzembe helyezése | 332021 | Villamos motor, áramfejlesztő üzembe helyezése |
| 312001 | Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása | 271201 | Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása |
| 312002 | Áramelosztó, -szabályozó készülék javítása | 331404 | Áramelosztó, -szabályozó készülék javítása |
| 312003 | Áramelosztó, -szabályozó készülék üzembe helyezése | 332022 | Áramelosztó, -szabályozó készülék üzembe helyezése |
| 313001 | Szigetelt vezeték, kábel gyártása | 273201 | Szigetelt vezeték, kábel gyártása |
| 313001 | Szigetelt vezeték, kábel gyártása | 273301 | Szerelvény gyártása |
| 314001 | Akkumulátor, szárazelem gyártása | 272001 | Akkumulátor, szárazelem gyártása |
| 315001 | Világítóeszköz gyártása | 274001 | Villamos világítóeszköz gyártása |
| 316101 | Járművillamossági készülék gyártása | 293101 | Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása |
| 316103 | Járművillamossági készülék üzembe helyezése | 331405 | Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása |
| 316201 | Máshova nem sorolt, egyéb villamosipari gép, készülék gyártása | 234401 | Műszaki kerámia gyártása |
| 316201 | Máshova nem sorolt, egyéb villamosipari gép, készülék gyártása | 279001 | Egyéb villamos berendezés gyártása m.n.s. |
| 316201 | Máshova nem sorolt egyéb villamos termék gyártása | 331119 | Máshova nem sorolt egyéb villamos termék javítása |
| 316202 | Forgalomirányító berendezés gyártása | 234401 | Műszaki kerámia gyártása |
| 316202 | Forgalomirányító berendezés gyártása | 279002 | Elektromos forgalomirányító berendezés gyártása |
| 316203 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések gyártása | 279003 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések gyártása |
| 316204 | Máshova nem sorolt, egyé villamosipari gépek, készülékek javítása | 234401 | Műszaki kerámia gyártása |
| 316204 | Máshova nem sorolt, egyé villamosipari gépek, készülékek javítása | 331301 | Elektronikus, optikai eszköz javítása m.n.s. |
| 316204 | Máshova nem sorolt, egyé villamosipari gépek, készülékek javítása | 331401 | M.n.s. egyéb villamosipari gépek, készülékek javítása |
| 321001 | Elektronikai alkatrészgyártás | 261101 | Elektronikai alkatrész gyártása |
| 321001 | Elektronikai alkatrészgyártás | 261201 | Elektronikai áramköri kártya gyártása |
| 321002 | Elektronikai alkatrész javítása | 331406 | Elektronikai alkatrész javítása |
| 322001 | Ipari híradástechnikai termék gyártása | 263002 | Ipari híradás-technikai termék gyártása |
| 322002 | Ipari híradástechnikai termék javítása | 331407 | Ipari híradás-technikai termék javítása |
| 322003 | Ipari híradástechnikai termék üzembe helyezése | 332023 | Ipari híradás-technikai termék üzembe helyezése |
| 323001 | Híradástechnikai fogyasztási cikk gyártása | 263001 | Híradás-technikai berendezés gyártása |
| 323001 | Híradástechnikai fogyasztási cikk gyártása | 264001 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása |
| 323001 | Híradástechnikai fogyasztási cikk gyártása | 264001 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása |
| 323002 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés javítása | 331408 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés javítása |
| 323003 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés üzembe helyezése | 331409 | Professzionális rádió-, televízió-, hang- és videotechnikai berendezés üzembe helyezése |
| 331001 | Orvosi, sebészeti berendezés üzembe helyezése, javítása | 331302 | Orvosi, sebészeti berendezés üzembe helyezése, javítása |
| 331002 | Fogműves | 325003 | Fogműves |
| 331003 | Orvosi műszer, gyógyászati segédeszköz gyártása | 325002 | Gyógyászati segédeszköz gyártása |
| 331004 | Egyéb orvosi műszer gyártása | 266001 | Elektronikus orvosi berendezés gyártása |
| 331004 | Egyéb orvosi műszer gyártása | 325001 | Egyéb orvosi műszer gyártása m.n.s. |
| 332001 | Mérőműszer gyártása | 265101 | Mérőműszer gyártása |
| 332002 | Mérőműszer javítása | 331218 | Mérőműszer javítása |
| 332003 | Mérőműszer üzembe helyezése (kivéve fogyasztásmérők) | 332024 | Mérőműszer üzembe helyezése (kivéve fogyasztásmérők) |
| 333001 | Ipari folyamatirányító rendszer tervezése, gyártása | 711202 | Ipari folyamatirányító rendszer tervezése |
| 333002 | Ipari folyamatirányító rendszer összeszerelése | 332005 | Ipari folyamatirányító rendszer összeszerelése |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 333003 | Ipari folyamatirányító rendszer javítása | 331304 | Ipari folyamatirányító rendszer javítása |
| 334001 | Optikai, fényképészeti eszköz gyártása | 267001 | Optikai, fényképészeti eszköz gyártása |
| 334001 | Optikai, fényképészeti eszköz gyártása | 273101 | Száloptikai kábel gyártása |
| 334002 | Professzionális optikai, fényképészeti eszköz javítása | 331303 | Professzionális optikai, fényképészeti eszköz javítása |
| 335001 | Óragyártás | 265201 | Óragyártás |
| 335002 | Professzionális időmérő műszer javítása | 331204 | Professzionális időmérő műszer javítása |
| 341001 | Közúti gépjármű gyártása | 291001 | Közúti gépjármű gyártása |
| 342001 | Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása | 292001 | Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása m.n.s. |
| 342002 | Konténer, szállítótartály gyártása | 292002 | Konténer, szállítótartály gyártása |
| 342003 | Lakókocsi, -mobilotthon összeszerelése | 292003 | Lakókocsi, mobilotthon összeszerelése |
| 342004 | Konténer javítása | 331102 | Konténer javítása |
| 343001 | Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása | 293201 | Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása |
| 351101 | Hajógyártás | 301101 | Hajógyártás |
| 351102 | Hajójavítás | 331501 | Hajó, csónak javítása m.n.s. |
| 351102 | Hajójavítás | 331503 | Halászhajó javítása |
| 351201 | Csónak- és sporthajógyártás | 301201 | Szabadidő-, sporthajó gyártása |
| 351202 | Csónak- és sporthajójavítás | 331502 | Szabadidő-, sporthajó javítása |
| 352001 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása | 302001 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása |
| 352003 | Vasúti, kötöttpályás jármű javítása | 331701 | Vasúti, kötöttpályás jármű javítása |
| 353001 | Légi-, űrjármű gyártása, javítása | 303001 | Légi, űrjármű gyártása |
| 353001 | Légi-, űrjármű gyártása, javítása | 331601 | Légi-, űrjármű gyártása, javítása |
| 354101 | Motorkerékpár gyártása | 309101 | Motorkerékpár gyártása |
| 354201 | Kerékpár gyártása | 309201 | Kerékpár gyártása |
| 354301 | Mozgássérültek kocsijának gyártása | 309202 | Mozgássérültek kocsijának gyártása |
| 354302 | Mozgássérültek kocsijának javítása | 331702 | Mozgássérültek kocsijának javítása |
| 355001 | Máshova nem sorolt egyéb jármű gyártása | 304001 | Katonai harcjármű gyártása |
| 355001 | Máshova nem sorolt egyéb jármű gyártása | 309901 | M.n.s. egyéb jármű gyártása |
| 355001 | Máshova nem sorolt egyéb jármű gyártása | 331701 | Vasúti, kötöttpályás jármű javítása |
| 361101 | Ülőbútor készítés, javítás | 310101 | Irodabútor gyártása |
| 361101 | Ülőbútor készítés, javítás | 310201 | Konyhabútorgyártás m.n.s. |
| 361101 | Ülőbútor készítés, javítás | 310901 | Egyéb m.n.s. bútor gyártása |
| 361101 | Ülőbútor készítés, javítás | 952405 | Ülőbútor-javítás |
| 361102 | Ülőbútor kárpitozás | 310101 | Irodabútor gyártása |
| 361102 | Ülőbútor kárpitozás | 310201 | Konyhabútorgyártás m.n.s. |
| 361102 | Ülőbútor kárpitozás | 310901 | Egyéb m.n.s. bútor gyártása |
| 361102 | Ülőbútor kárpitozás | 952404 | Ülőbútor-kárpitozás |
| 361103 | Nép- és iparművészeti ülőbútor gyártása | 310903 | Nép- és iparművészeti ülőbútor gyártása |
| 361104 | Járműülés-kárpitozás | 293201 | Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása |
| 361104 | Járműülés-kárpitozás | 301101 | Hajógyártás |
| 361104 | Járműülés-kárpitozás | 302001 | Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása |
| 361104 | Járműülés-kárpitozás | 303001 | Légi, űrjármű gyártása |
| 361104 | Járműülés-kárpitozás | 304001 | Katonai harcjármű gyártása |
| 361201 | Irodabútor készítés, javítás | 310101 | Irodabútor gyártása |
| 361201 | Irodabútor készítés, javítás | 952403 | Irodabútor-javítás |
| 361301 | Konyhabútor készítés, javítás | 310201 | Konyhabútorgyártás m.n.s. |
| 361301 | Konyhabútor készítés, javítás | 952402 | Konyhabútor-javítás |
| 361302 | Nép- és iparművészeti konyhabútor gyártása | 310202 | Nép- és iparművészeti konyhabútor gyártása |
| 361401 | Egyéb máshova nem sorolt bútor készítés, javítás | 310901 | Egyéb m.n.s. bútor gyártása |
| 361401 | Egyéb máshova nem sorolt bútor készítés, javítás | 952401 | Egyéb m.n.s. bútorjavítás |
| 361402 | Egyéb bútor kárpitozás | 310901 | Egyéb m.n.s. bútor gyártása |
| 361402 | Egyéb bútor kárpitozás | 952401 | Egyéb m.n.s. bútorjavítás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 361403 | Egyéb népi- és iparművészeti bútor gyártása | 310902 | Egyéb népi- és iparművészeti bútor gyártása |
| 361404 | Fonottbútor-készítés | 310905 | Fonottbútor-készítés |
| 361405 | Bútorgyártás befejező műveletei | 310904 | Bútorgyártás befejező műveletei |
| 361501 | Ágybetét gyártása | 310301 | Ágybetét gyártása |
| 362201 | Ötvös, aranyműves termék gyártása, vésése | 321201 | Ötvös, aranyműves termék gyártása, vésése |
| 362202 | Ékszergyártás, aranyozás (kivétel: bútor) | 321202 | Ékszergyártás, aranyozás (kivétel: bútor) |
| 362203 | Drágakő, ékszer átalakítása | 321203 | Drágakő, ékszer átalakítása |
| 363001 | Hangszergyártás, javítás | 322001 | Hangszergyártás |
| 363001 | Hangszergyártás, javítás | 331902 | Orgona és más hangszer régiség javítása, restaurálása |
| 363001 | Hangszergyártás, javítás | 952910 | Hangszerjavítás |
| 364001 | Bőr sportkesztyű, -fejfedő gyártása | 323002 | Bőr sportkesztyű, -fejfedő gyártása |
| 364002 | Egyéb sportszergyártás | 323001 | Sportszergyártás m.n.s. |
| 364003 | Sportszer üzembe helyezése | 332025 | Sportszer üzembe helyezése |
| 364004 | Professzionális sportberendezés javítása | 952918 | Professzionális sportberendezés javítása |
| 365001 | Nép- és iparművészeti játékgyártás | 324002 | Nép- és iparművészeti játékok gyártása |
| 365002 | Játékgyártás | 264001 | Elektronikus fogyasztási cikk gyártása |
| 365002 | Játékgyártás | 324001 | Játékgyártás m.n.s. |
| 365003 | Játékautomata és szórakoztató játékok gyártása | 324003 | Játékautomata és szórakoztató játékok gyártása |
| 365004 | Automata, vidámparki, vendéglátóhelyi asztali és egyéb társasjátékokjavítása | 331903 | Automata, vidámparki, vendéglátóhelyi asztali és egyéb társasjátékok javítása |
| 366101 | Fűzött gyöngykészítés | 321305 | Fűzöttgyöngy-készítés |
| 366102 | Nép- és iparművészeti divatékszer, díszműáru gyártás | 321304 | Nép- és iparművészeti divatékszer, díszműáru gyártása |
| 366103 | Ajándéktárgy- és díszműáru-készítés | 321303 | Ajándéktárgy- és díszműáru-készítés |
| 366104 | Tűzzománc dísztárgy-, divatékszer készítés | 321302 | Tűzzománc dísztárgy, divatékszer készítése |
| 366105 | Egyéb divatékszergyártás | 321301 | Divatékszer gyártása m.n.s. |
| 366201 | Seprű- és kefegyártás | 329101 | Seprű-, kefegyártás |
| 366302 | Ernyőkészítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366302 | Ernyőkészítés | 222901 | Egyéb műanyag termék gyártása m.n.s. |
| 366302 | Ernyőkészítés | 329904 | Ernyőkészítés |
| 366303 | Kézi szita- és rostakészítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366303 | Kézi szita- és rostakészítés | 329905 | Kézi szita- és rostakészítés |
| 366304 | Egyéb kézmű- és háziipari termékek készítése | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366304 | Egyéb kézmű- és háziipari termékek készítése | 329906 | Egyéb kézmű- és háziipari termékek készítése |
| 366306 | Fésű-, hajcsatkészítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366306 | Fésű-, hajcsatkészítés | 329907 | Fésű-, hajcsatkészítés |
| 366307 | Gomb-, patent-, húzózárkészítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366307 | Gomb-, patent-, húzózárkészítés | 329908 | Gomb-, patent-, húzózárkészítés |
| 366308 | Parókakészítés | 329909 | Parókakészítés |
| 366309 | Gyertyaöntés, gyertyamártás | 329910 | Gyertyaöntés, gyertyamártás |
| 366310 | Művirág-, műgyümölcs-készítés | 329911 | Művirág-, műgyümölcs-készítés |
| 366311 | Vidámparki szórakoztató berendezés gyártása | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366311 | Vidámparki szórakoztató berendezés gyártása | 324004 | Vidámparki szórakoztató berendezés gyártása |
| 366312 | Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modell készítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366312 | Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modell készítés | 329912 | Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modell-készítés |
| 366313 | Írószerkészítés, bélyegzőkészítés | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366313 | írószerkészítés, bélyegzőkészítés | 329913 | írószerkészítés, bélyegzőkészítés |
| 366314 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| 366314 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása | 329901 | Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. |
| 366315 | Preparátori tevékenység (állatkitömés) | 329914 | Preparátori tevékenység (állatkitömés) |
| 366316 | Dekorációs festés nem fém alapanyagra | 162901 | Fatömegcikkgyártás m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 366316 | Dekorációs festés nem fém alapanyagra | 329915 | Dekorációs festés nem fém alapanyagra |
| 371001 | Fém visszanyerése autóbontásból | 383102 | Fém visszanyerése autóbontásból |
| 371001 | Fém visszanyerése autóbontásból | 383201 | Textilhulladék visszanyerése hulladékból |
| 371002 | Fém visszanyerése egyéb hulladékból | 383101 | Fém visszanyerése egyéb hulladékból |
| 371002 | Fém visszanyerése egyéb hulladékból | 383201 | Textilhulladék visszanyerése hulladékból |
| 372001 | Nemfém visszanyerése autóbontásból | 383202 | Nemfém visszanyerése autóbontásból |
| 372002 | Textilhulladék visszanyerése hulladékból | 383201 | Textilhulladék visszanyerése hulladékból |
| 372003 | Nemfém visszanyerése egyéb hulladékból | 383203 | Nemfém visszanyerése egyéb hulladékból |
| 401101 | Engedélyhez nem kötött közcélú erőmű működtetése | 351101 | Engedélyhez nem kötött közcélú erőmű működtetése |
| 403001 | Fogyasztói hőszolgáltatás | 353001 | Fogyasztói hőszolgáltatás |
| 451101 | Gépi földmunkák végzése | 431201 | Gépi földmunkák végzése |
| 451102 | Kézi földmunka végzése | 431202 | Kézi földmunka végzése |
| 451103 | Épületbontás | 431101 | Bontás |
| 451104 | Robbantással végzett épületbontás | 431102 | Robbantással végzett épületbontás |
| 451201 | Talajmintavétel, próbafúrás | 431301 | Talajmintavétel, próbafúrás |
| 452101 | Magasépítő ipari munkák végzése (általános kőműves munkák) | 412002 | Magasépítő-ipari munkák végzése (általános kőműves munkák) |
| 452101 | Magasépítő ipari munkák végzése (általános kőműves munkák) | 429902 | M.n.s. magasépítő-ipari munkák végzése (általános kőműves munkák) |
| 452102 | Mélyépítő-ipari munka | 421301 | Híd, alagút építése |
| 452102 | Mélyépítő-ipari munka | 422101 | Folyadék szállítására szolgáló közmű építése m.n.s. |
| 452102 | Mélyépítő-ipari munka | 422201 | M.n.s. mélyépítő-ipari munka |
| 452102 | Mélyépítő-ipari munka | 429901 | Egyéb m.n.s. építés |
| 452102 | Mélyépítő-ipari munka | 439901 | Egyéb speciális szaképítés m.n.s. |
| 452103 | Villamos közmű építése | 422202 | Villamos közmű építése |
| 452104 | Vízi-csatorna közműépítés | 422102 | Vízi-csatorna közműépítés |
| 452106 | Távközlési hálózat építés | 422203 | Távközlési hálózat építés |
| 452107 | Épületkarbantartás, építőmesteri fenntartási munkák | 412001 | Épületkarbantartás, építőmesteri fenntartási munkák |
| 452108 | Gáz és egyéb energia csővezeték építése | 422103 | Gáz és egyéb energia csővezeték építése |
| 452109 | Előre gyártott (nem saját gyártású) építmény helyszíni összeszerelése, felállítása | 412003 | Előre gyártott (nem saját gyártású) építmény helyszíni összeszerelése, felállítása |
| 452109 | Előre gyártott (nem saját gyártású) építmény helyszíni összeszerelése, felállítása | 429903 | Előre gyártott m.n.s. építés |
| 452110 | Automata öntözőrendszer telepítése | 422104 | Automata öntözőrendszer telepítése |
| 452201 | Tetőszerkezet-építés (ácsolás) | 439103 | Tetőszerkezet-építés (ácsolás) |
| 452202 | Bádogozás | 439102 | Bádogozás |
| 452203 | Vízszigetelés | 439902 | Vízszigetelés |
| 452204 | Tetőfedés | 439101 | Tetőfedés |
| 452205 | Tetőszigetelés | 439104 | Tetőszigetelés |
| 452302 | Jelzések felfestése | 421103 | Jelzések felfestése |
| 452303 | Térburkolás | 421102 | Térburkolás |
| 452305 | Útépítés | 421101 | Útépítés |
| 452306 | Vasútépítés | 421201 | Vasút építése |
| 452307 | Repülőtéri futópálya-építés | 421104 | Repülőtéri futópálya-építés |
| 452308 | Sportjátéktér-építés | 429904 | Sportjátéktér-építés |
| 452401 | Vízi létesítmény építése | 429101 | Vízi létesítmény építése |
| 452501 | Állványozás, dúcolás | 439903 | Állványozás, dúcolás |
| 452502 | Speciális kőműves munkák | 439904 | Speciális kőművesmunkák |
| 452503 | Kútfúrás | 422105 | Kútfúrás |
| 452504 | Cserépkályhaépítés | 439905 | Cserépkályha-építés |
| 452505 | Speciális vasbetonszerelés | 439906 | Speciális vasbetonszerelés |
| 452506 | Kazán- és kemence kőművesmunkák | 439907 | Kazán és kemence kőművesmunkái |
| 452507 | Gázkéményszerelés | 439908 | Gázkéményszerelés |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 452509 | Építményfenntartás ipari alpinista módszerrel | 439909 | Építmény fenntartás ipari alpinista módszerrel |
| 452510 | Műemlék építmény-helyreállítás, restaurálás | 412004 | Műemlék építmény helyreállítása, restaurálása |
| 452511 | Zsaluzás | 439910 | Zsaluzás |
| 452512 | Egyéb máshova nem sorolt speciális szaképítés | 439901 | Egyéb speciális szaképítés m.n.s. |
| 452513 | Kútásás | 439912 | Kútásás |
| 452514 | Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) | 439913 | Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) |
| 452515 | Kandallóépítés | 439914 | Kandallóépítés |
| 453101 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések felszerelése, javítása | 432102 | Vagyonvédelmi, riasztóberendezések felszerelése, javítása |
| 453102 | Felvonó, mozgólépcső szerelése | 432902 | Felvonó, mozgólépcső szerelése |
| 453103 | Egyéb villanyszerelés | 432101 | Egyéb villanyszerelés |
| 453104 | Antennaszerelés (helyhez kötött) | 432103 | Antennaszerelés (helyhez kötött) |
| 453201 | Hang és hőszigetelés | 432906 | Hang- és hőszigetelés |
| 453301 | Gázvezeték és készülék szerelés | 432201 | Gázvezeték és készülék szerelés |
| 453302 | Központi fűtés és csőhálózat-szerelés (nem elektromos) | 432202 | Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) |
| 453303 | Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés | 432203 | Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés |
| 453305 | Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése | 432204 | Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése |
| 453306 | Napkollektor szerelése | 432104 | Elektromos napelem szerelése |
| 453306 | Napkollektor szerelése | 432205 | Nem elektromos napkollektor szerelése |
| 453401 | Épületlakatos szerkezet szerelés | 432905 | Épületlakatos szerkezet szerelés |
| 453402 | Egyéb máshova nem sorolt épületgépészeti szerelés | 432901 | Egyéb m.n.s. épületgépészeti szerelés |
| 453404 | Árnyékoló, roló, napellenző, reluxa felszerelése, javítása | 433201 | Árnyékoló, roló, napellenző, reluxa felszerelése, javítása |
| 453405 | Kerítés, rács felszerelés | 432903 | Kerítés, rács felszerelése |
| 454101 | Vakolás | 433101 | Vakolás m.n.s. |
| 454102 | Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) | 433102 | Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) |
| 454202 | Nyílászáró, beépített bútor beszerelése | 433203 | Nyílászáró, beépített bútor beszerelése |
| 454203 | Álmennyezet-szerelés | 433204 | Álmennyezet-szerelés |
| 454204 | Gipszkartonszerelés | 433205 | Gipszkartonszerelés |
| 454206 | Redőnybeszerelés, -javítás | 433202 | Redőnybeszerelés, -javítás |
| 454301 | Épületburkoló-ipari munkák | 433301 | Épületburkoló-ipari munkák |
| 454302 | Fapadlózás és műanyagburkolás | 433302 | Fapadlózás és műanyagburkolás |
| 454303 | Műkőkészítés (helyszínen végezve) | 433303 | Műkőkészítés (helyszínen végezve) |
| 454304 | Parkettacsiszolás, lakkozás | 433304 | Parkettacsiszolás, -lakkozás |
| 454305 | Tapétázás | 433305 | Tapétázás |
| 454306 | Épület kövezés | 433306 | Épületkövezés |
| 454401 | Szobafestés, mázolás | 433401 | Szobafestés, mázolás |
| 454402 | Üvegezés | 433402 | Üvegezés |
| 454403 | Építmény, faszerkezet gomba, kártevő és -korrózió elleni védelem | 433403 | Építmény, faszerkezet gomba, kártevő és korrózió elleni védelem |
| 454503 | Szögbelövés | 433903 | Szögbelövés |
| 454504 | Egyéb befejező építés | 433901 | Egyéb befejező építés m.n.s. |
| 454505 | Sírkő felállítása, javítása, bontása helyszínen | 433902 | Sírkő felállítása, javítása, felújítása, tisztítása, bontása helyszínen |
| 501001 | Új gépjármű kiskereskedelme | 451103 | Személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme |
| 501001 | Új gépjármű kiskereskedelme | 451903 | Egyéb gépjármű kiskereskedelme |
| 501002 | Használt gépjármű kiskereskedelme | 451102 | Használt személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme |
| 501002 | Használt gépjármű kiskereskedelme | 451902 | Használt egyéb gépjármű kiskereskedelme |
| 501003 | Gépjármű-nagykereskedelem | 451101 | Személygépjármű-, könnyűgépjármű nagykereskedelme |
| 501003 | Gépjármű-nagykereskedelem | 451901 | Egyéb gépjármű nagykereskedelme |
| 501004 | Gépjármű-külkereskedelem | 451104 | Személygépjármű, könnyűgépjármű külkereskedelme |
| 501004 | Gépjármű-külkereskedelem | 451904 | Egyéb gépjármű külkereskedelme |
| 501005 | Gépjármű ügynöki kereskedelme | 451105 | Személygépjármű, könnyűgépjármű ügynöki kereskedelme |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 501005 | Gépjármű ügynöki kereskedelme | 451905 | Egyéb gépjármű ügynöki kereskedelme |
| 502002 | Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás | 452001 | Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás |
| 502004 | Gumiabroncs, -tömlő javítás, centírozás | 452002 | Gumiabroncs, -tömlő javítás, centírozás |
| 502005 | Gépjárműkarosszéria-, tartozék javítás | 452003 | Gépjárműkarosszéria-, tartozék-javítás |
| 502008 | Egyéb közúti járműjavítás és -karbantartás | 452004 | Egyéb közútijárműjavítás és -karbantartás |
| 502009 | Gépjármű elektromos rendszerének javítása | 452005 | Gépjármű elektromos rendszerének javítása |
| 502011 | Gépjárműmosás | 452006 | Gépjárműmosás |
| 502013 | Rendszám gravírozása gépkocsi szélvédőre | 452007 | Szélvédő helyszíni karcmentesítése, rendszám gravírozása gépkocsiszélvédőre |
| 503001 | Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem | 453201 | Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem m.n.s. |
| 503002 | Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem | 453101 | Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem m.n.s. |
| 503003 | Gépjárműalkatrész-külkereskedelem | 453102 | Gépjárműalkatrész-külkereskedelem |
| 503003 | Gépjárműalkatrész-külkereskedelem | 453201 | Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem m.n.s. |
| 503004 | Gépjárműalkatrész ügynöki kereskedelme | 453103 | Gépjárműalkatrész ügynöki nagykereskedeleme |
| 503004 | Gépjárműalkatrész ügynöki kereskedelme | 453202 | Gépjárműalkatrész ügynöki kiskereskedeleme |
| 504001 | Motorkerékpár-javítás, -karbantartás | 454006 | Motorkerékpár-j avítás, -karbantartás |
| 504003 | Motorkerékpár kiskereskedelme (új) | 454004 | Motorkerékpár kiskereskedelme (új) |
| 504004 | Motorkerékpár kiskereskedelme (használt) | 454005 | Motorkerékpár kiskereskedelme (használt) |
| 504006 | Motorkerékpár nagykereskedelme | 454001 | Motorkerékpár nagykereskedelme |
| 504008 | Motorkerékpár külkereskedelem | 454002 | Motorkerékpár-külkereskedelem |
| 504009 | Motorkerékpár ügynöki kereskedelme | 454003 | Motorkerékpár ügynöki kereskedelme |
| 505001 | Gépjármű üzemanyag kiskereskedelem | 473001 | Gépjármű üzemanyag kiskereskedelem m.n.s. |
| 505002 | Egyéb kőolajszármazék kiskereskedelem | 473002 | Egyéb kőolajszármazék kiskereskedelem |
| 511101 | Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme | 461101 | Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme |
| 511201 | Alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelem | 461201 | Alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelme |
| 511301 | Fa-, építési anyag ügynöki nagykereskedelme | 461301 | Fa, építési anyag ügynöki nagykereskedelme |
| 511401 | Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme | 461401 | Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme |
| 511501 | Bútor, háztartási áru, vasáru ügynöki nagykereskedelme | 461501 | Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme |
| 511601 | Ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme | 461601 | Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme |
| 511701 | Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme | 461701 | Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme |
| 511801 | Máshova nem sorolt termék ügynöki nagykereskedelme | 461801 | Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme m.n.s. |
| 511901 | Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem | 461901 | Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem m.n.s. |
| 512101 | Gabona-, vetőmag-, takarmány- és egyéb növényiszaporítóanyag-nagykereskedelem | 462101 | Gabona-, vetőmag-, takarmány- és egyéb növényiszaporítóanyag-nagykereskedelem |
| 512103 | Mezőgazdasági növény, gyógynövény, egyéb máshova nem sorolt mezőgazdasági nyersanyag felvásárlása | 462103 | Mezőgazdasági növény, gyógynövény, egyéb m.n.s. mezőgazdasági nyersanyag felvásárlása |
| 512104 | Gabona, vetőmag, takarmány külkereskedelem | 462105 | Gabona, vetőmag, takarmány külkereskedeleme |
| 512201 | Dísznövény-nagykereskedelem | 462201 | Dísznövény-nagykereskedelem |
| 512202 | Dísznövény-külkereskedelem | 462202 | Dísznövény-külkereskedelem |
| 512301 | Élőállat-nagykereskedelem | 462301 | Élőállat nagykereskedelme m.n.s. |
| 512302 | Mezőgazdasági állatfelvásárlás | 462302 | Mezőgazdasági állatfelvásárlás |
| 512303 | Élőállat-külkereskedelem | 462303 | Élőállat-külkereskedelem |
| 512401 | Bőr nagykereskedelme (új és használt) | 462401 | Bőr nagykereskedelme (új és használt) |
| 512402 | Bőr külkereskedelme | 462402 | Bőr külkereskedelme |
| 512501 | Feldolgozatlan dohány nagykereskedelme | 462102 | Feldolgozatlan dohány nagykereskedelme |
| 512502 | Feldolgozatlan dohány külkereskedelem | 462104 | Feldolgozatlan dohány külkereskedeleme |
| 513101 | Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem | 463101 | Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem m.n.s. |
| 513102 | Zöldség-, gyümölcs-külkereskedelem | 463102 | Zöldség-, gyümölcs-külkereskedelem |
| 513201 | Húsáru-nagykereskedelem | 463201 | Hús-, húskészítmény nagykereskedelme m.n.s. |
| 513202 | Húsáru-külkereskedelem | 463202 | Hús-, húskészítmény külkereskedelme |
| 513301 | Tejtermék-, tojás-, zsiradék-nagykereskedelem | 463301 | Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme m.n.s. |
| 513302 | Tejtermék-, tojás-, zsiradék-külkereskedelem | 463302 | Tejtermék, tojás, zsiradék külkereskedelme |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 513401 | Ital nagykereskedelme | 463401 | Ital nagykereskedelme m.n.s. |
| 513402 | Ital külkereskedelme | 463402 | Ital külkereskedelme |
| 513501 | Dohányáru-nagykereskedelem | 463501 | Dohányáru nagykereskedelme |
| 513502 | Dohányáru-külkereskedelem | 463502 | Dohányáru külkereskedelme |
| 513601 | Cukor-, édesség-nagykereskedelem | 463601 | Cukor, édesség, nagykereskedelme m.n.s. |
| 513602 | Cukor-, édesség-külkereskedelem | 463602 | Cukor, édesség, külkereskedelme |
| 513603 | Kenyér-, pékáru nagykereskedelem | 463603 | Kenyér-, pékáru-nagykereskedelem |
| 513701 | Kávé-, fűszer-nagykereskedelem | 463701 | Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem m.n.s. |
| 513702 | Kávé-, fűszer-külkereskedelem | 463702 | Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-külkereskedelem |
| 513801 | Egyéb máshova nem sorolt élelmiszer nagykereskedelem | 463801 | Egyéb m.n.s. élelmiszer-nagykereskedelem |
| 513802 | Egyéb máshova nem sorolt élelmiszer külkereskedelem | 463803 | Egyéb m.n.s. élelmiszer külkereskedelem |
| 513803 | Egyéb élelmiszer felvásárlás | 463802 | Egyéb élelmiszer-felvásárlás |
| 513804 | Malomipari termékek nagykereskedelme | 463804 | Malomipari termékek nagykereskedelme |
| 513805 | Malomipari termékek külkereskedelme | 463805 | Malomipari termékek külkereskedelme |
| 513901 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes-nagykereskedelme | 463901 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme m.n.s. |
| 513902 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes-külkereskedelme | 463902 | Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes külkereskedelme |
| 514101 | Textil-nagykereskedelem | 464101 | Textil-nagykereskedelem m.n.s. |
| 514102 | Textil-külkereskedelem | 464102 | Textil-külkereskedelem |
| 514201 | Ruha-, lábbeli-nagykereskedelem (új és használt) | 464201 | Ruházat, lábbeli nagykereskedelme m.n.s. |
| 514202 | Ruha-, lábbeli-külkereskedelem | 464202 | Ruházat, lábbeli külkereskedelme |
| 514301 | Elektromos háztartási cikk nagykereskedelme | 464301 | Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. |
| 514301 | Elektromos háztartási cikk nagykereskedelme | 464701 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 514301 | Elektromos háztartási cikk nagykereskedelme | 465201 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei nagykereskedelme m.n.s. |
| 514302 | Elektromos háztartási cikk külkereskedelme | 464302 | Elektromos háztartási cikk külkereskedelme |
| 514302 | Elektromos háztartási cikk külkereskedelme | 464701 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 514302 | Elektromos háztartási cikk külkereskedelme | 465201 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei nagykereskedelme m.n.s. |
| 514401 | Vegyi áru-, tisztítószer-nagykereskedelem | 464401 | Háztartási célú tisztítószer-nagykereskedelem |
| 514401 | Vegyi áru-, tisztítószer-nagykereskedelem | 464501 | Illatszer nagykereskedelme m.n.s. |
| 514402 | Porcelán-, üvegáru-, tapéta-nagykereskedelem | 464402 | Porcelán, üvegáru nagykereskedeleme |
| 514402 | Porcelán-, üvegáru-, tapéta-nagykereskedelem | 467303 | Tapéta-nagykereskedelem |
| 514403 | Vegyi áru, tisztítószer külkereskedelem | 464403 | Háztartási célú tisztítószer-külkereskedelem |
| 514404 | Porcelán-, műszaki-, üvegáru-külkereskedelem | 464404 | Porcelán, üvegáru külkereskedeleme |
| 514405 | Evőeszköz és fém háztartási cikk nagykereskedelem | 464901 | Evőeszköz és fém háztartási cikk nagykereskedeleme |
| 514501 | Illatszer-nagykereskedelem | 464501 | Illatszer nagykereskedelme m.n.s. |
| 514502 | Illatszer-külkereskedelem | 464502 | Illatszer külkereskedelme |
| 514601 | Gyógyszer nagykereskedelme | 464601 | Gyógyszer nagykereskedelme |
| 514602 | Gyógyászati termék nagykereskedelme | 464602 | Gyógyászati termék nagykereskedelme |
| 514603 | Gyógyszer, gyógyászati termék külkereskedelme | 464603 | Gyógyszer, gyógyászati termék külkereskedelme |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 464301 | Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 464701 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 464801 | Óra-, ékszer-nagykereskedelem m.n.s. |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 464902 | Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 466901 | Egyéb m.n.s. gép-, berendezés nagykereskedelme (vitorlázó repülőgép, vitorlás-, és sporthajó) |
| 514701 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk nagykereskedelem | 467301 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem m.n.s. |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 464301 | Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 464702 | Bútor, szőnyeg, világító berendezés külkereskedelme |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 464802 | Óra-, ékszer-külkereskedelem |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 464903 | Egyéb háztartási cikk külkereskedelme m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 466903 | Egyéb m.n.s. gép-, berendezés külkereskedelme (vitorlázórepülő, vitorlás-, és sporthajó) |
| 514702 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk külkereskedelem | 467301 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem m.n.s. |
| 515101 | Tüzelőanyag nagykereskedelem | 467101 | Tüzelőanyag-nagykereskedelem |
| 515102 | Gépjármű üzemanyag nagykereskedelem | 467102 | Gépjárműüzemanyag-nagykereskedelem |
| 515103 | Tüzelőanyag külkereskedelem | 467103 | Tüzelőanyag-külkereskedelem |
| 515104 | Gépjármű üzemanyag külkereskedelem | 467104 | Gépjárműüzemanyag-külkereskedelem |
| 515201 | Érc-, fém-nagykereskedelem | 467201 | Fém-, érc-nagykereskedelem m.n.s. |
| 515202 | Érc-, fém-külkereskedelem | 467202 | Fém-, érc-külkereskedelem |
| 515302 | Fa, építőanyag, szaniteráru nagykereskedelem | 467301 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem m.n.s. |
| 515303 | Fa, építőanyag, szaniteráru külkereskedelem | 467302 | Fa-, építőanyag-, szaniteráru-külkereskedelem |
| 515401 | Vasáru-nagykereskedelem | 467401 | Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 515402 | Vasáru-külkereskedelem | 467402 | Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés külkereskedelme |
| 515501 | Növényvédőszer nagykereskedelem | 467503 | Növényvédőszer-nagykereskedelem |
| 515502 | Ipari vegyi anyag, műanyag alapanyag, gumi nagykereskedelme | 467502 | Ipari vegyi anyag nagykereskedelme |
| 515502 | Ipari vegyi anyag, műanyag alapanyag, gumi nagykereskedelme | 467603 | Műanyag alapanyag, gumi nagykereskedelme |
| 515503 | Vegyi áru külkereskedelme (kivéve tisztítószer) | 467501 | Vegyi áru külkereskedelme (kivéve: tisztítószer) |
| 515601 | Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme | 467601 | Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme m.n.s. |
| 515602 | Egyéb termelési célú termék külkereskedelme | 467602 | Egyéb termelési célú termék külkereskedelme |
| 515701 | Hulladékanyag-nagykereskedelem | 467701 | Hulladék-nagykereskedelem m.n.s. |
| 515703 | Hulladékanyag-külkereskedelem | 467702 | Hulladék-külkereskedelem |
| 515704 | Üveg és palackvisszagyűjtő (bolti tevékenységtől elkülönülten végezve) | 467703 | Üveg- és palackvisszagyűjtő (bolti tevékenységtől elkülönülten végezve) |
| 518101 | Szerszámgép-nagykereskedelem | 466201 | Szerszámgép-nagykereskedelem m.n.s. |
| 518102 | Szerszámgép-külkereskedelem | 466202 | Szerszámgép-külkereskedelem |
| 518201 | Építőipari, bányászati gép nagykereskedelme | 466301 | Bányászati-, építőipari gép nagykereskedelme m.n.s. |
| 518202 | Építőipari, bányászati gép külkereskedelme | 466302 | Bányászati-, építőipari gép külkereskedelme |
| 518301 | Textilipari gép nagykereskedelme | 466401 | Textilipari gép, varró-, kötőgép nagykereskedelme m.n.s. |
| 518302 | Textilipari gép külkereskedelme | 466402 | Textilipari gép, varró-, kötőgép külkereskedelme |
| 518401 | Számítógép, szoftver nagykereskedelme | 465101 | Számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme m.n.s. |
| 518402 | Számítógép, szoftver külkereskedelme | 465102 | Számítógép, periféria, szoftver külkereskedelme |
| 518501 | Egyéb irodagép, -bútor nagykereskedelme | 466501 | Irodabútor-nagykereskedelem m.n.s. |
| 518501 | Egyéb irodagép, -bútor nagykereskedelme | 466601 | Egyéb irodagép, -berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 518502 | Egyéb irodagép, -bútor külkereskedelme | 466502 | Irodabútor-külkereskedelem |
| 518502 | Egyéb irodagép, -bútor külkereskedelme | 466602 | Egyéb irodagép, -berendezés külkereskedelme |
| 518601 | Egyéb elektronikus alkatrész nagykereskedelme | 465201 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei nagykereskedelme m.n.s. |
| 518602 | Egyéb elektronikus alkatrész külkereskedelme | 465202 | Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei külkereskedelme |
| 518701 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép nagykereskedelme | 466902 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép nagykereskedelme |
| 518702 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép külkereskedelme | 466904 | Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép külkereskedelme |
| 518801 | Mezőgazdasági gép nagykereskedelme | 466101 | Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme m.n.s. |
| 518802 | Mezőgazdasági gép külkereskedelme | 466102 | Mezőgazdasági gép, berendezés külkereskedelme |
| 519001 | Egyéb nagykereskedelem | 469001 | Vegyestermékkörű nagykereskedelem m.n.s. |
| 519002 | Egyéb külkereskedelem | 469002 | Vegyestermékkörű külkereskedelem |
| 521101 | Élelmiszer jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem Les. | 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont |
| 521102 | Élelmiszer jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem II. cs. | 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont |
| 521103 | Élelmiszer jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem III.cs. | 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont |
| 521104 | Élelmiszer jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem IV.cs. | 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 521105 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont | 471101 | Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerdiszkont |
| 521201 | Iparcikk jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem Les. | 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. |
| 521202 | Iparcikk jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem II. cs. | 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. |
| 521203 | Iparcikk jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem III.cs. | 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. |
| 521204 | Iparcikk jellegű szerződéses vegyes kiskereskedelem IV.cs. | 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. |
| 521207 | Általános áruházi kiskereskedelem | 471902 | Általános áruházi kiskereskedelem |
| 521208 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem | 471901 | Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. |
| 522101 | Szerződéses zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem Les. | 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522102 | Szerződéses zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem II. cs. | 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522103 | Szerződéses zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem III. cs. | 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522104 | Szerződéses zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem IV. cs. | 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522105 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem | 472101 | Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522106 | Gyümölcskereskedelem (résztevékenység) | 472102 | Gyümölcskereskedelem (résztevékenység) |
| 522201 | Szerződéses hús-, húskészítmény-kiskereskedelem I es. | 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem |
| 522202 | Szerződéses hús-, húskészítmény-kiskereskedelem II. cs. | 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem |
| 522203 | Szerződéses hús-, húskészítmény-kiskereskedelem III. cs. | 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem |
| 522204 | Szerződéses hús-, húskészítmény-kiskereskedelem IV. cs. | 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem |
| 522206 | Vágott baromfi-kiskereskedelem | 472203 | Vágott baromfi-kiskereskedeleme |
| 522207 | Vadhús kiskereskedelem | 472202 | Vadhús kiskereskedeleme |
| 522208 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem | 472201 | Egyéb húsáru-kiskereskedelem |
| 522301 | Szerződéses hal-, rák-kiskereskedelem I es. | 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522302 | Szerződéses hal-, rák-kiskereskedelem II .cs. | 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522303 | Szerződéses hal-, rák-kiskereskedelem III.cs. | 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522304 | Szerződéses hal-, rák-kiskereskedelem IV. cs. | 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522305 | Hal-kiskereskedelem | 472301 | Hal-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522401 | Szerződéses kenyér-, pékáru-kiskereskedelem I es. | 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522402 | Szerződéses kenyér-, pékáru-kiskereskedelem II. cs. | 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522403 | Szerződéses kenyér-, pékáru-kiskereskedelem III. cs. | 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522404 | Szerződéses kenyér-, pékáru-kiskereskedelem IV.cs. | 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522405 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem | 472401 | Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522406 | Édesség kiskereskedelem | 472402 | Édesség-kiskereskedelem |
| 522501 | Szerződéses ital-kiskereskedelem I. es. | 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522502 | Szerződéses ital-kiskereskedelem II. cs. | 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522503 | Szerződéses ital-kiskereskedelem III.cs. | 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522504 | Szerződéses ital-kiskereskedelem IV.cs. | 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522505 | Ital-kiskereskedelem | 472501 | Ital-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522506 | Termelői borkimérés | 110203 | Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) |
| 522601 | Szerződéses dohányáru-kiskereskedelem I cs. | 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522602 | Szerződéses dohányáru-kiskereskedelem II .cs. | 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522603 | Szerződéses dohányáru-kiskereskedelem III. cs. | 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522604 | Szerződéses dohányáru-kiskereskedelem IV. cs. | 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522605 | Dohányáru-kiskereskedelem | 472601 | Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522701 | Szerződéses egyéb élelmiszer-kiskereskedelem I. cs. | 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522702 | Szerződéses egyéb élelmiszer-kiskereskedelem II .cs. | 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522703 | Szerződéses egyéb élelmiszer-kiskereskedelem III. cs. | 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522704 | Szerződéses egyéb élelmiszer-kiskereskedelem IV. cs. | 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 522705 | Tej- és tejtermék-kiskereskedelem | 472902 | Tej- és tejtermék-kiskereskedelem |
| 522706 | Kávé-, tea-kiskereskedelem | 472903 | Kávé-, tea-kiskereskedelem |
| 522707 | Savanyúság-kiskereskedelem | 472103 | Savanyúság-kiskereskedelem |
| 522708 | Tojás-, zsiradék-kiskereskedelem | 472904 | Tojás, zsiradék kiskereskedeleme |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 522709 | Gyógynövény-kiskereskedelem | 472905 | Gyógynövény-kiskereskedelem |
| 522710 | Egyéb máshova nem sorolt élelmiszer-kiskereskedelem (száraz- | 472901 | Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| tészta, fűszernövény, élelmiszerkészítmény) | |||
| 523101 | Szerződéses gyógyszer-kiskereskedelem I. cs. | 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 523102 | Szerződéses gyógyszer-kiskereskedelem II. cs. | 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 523103 | Szerződéses gyógyszer-kiskereskedelem III .cs. | 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 523104 | Szerződéses gyógyszer-kiskereskedelem IV. cs. | 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 523105 | Gyógyszer-kiskereskedelem | 477301 | Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. |
| 523106 | Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme | 477302 | Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme |
| 523201 | Szerződéses gyógyászati termék kiskereskedelem I. cs. | 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. |
| 523202 | Szerződéses gyógyászati termék kiskereskedelem II. cs. | 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. |
| 523203 | Szerződéses gyógyászati termék kiskereskedelem III. cs. | 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. |
| 523204 | Szerződéses gyógyászati termék kiskereskedelem IV. cs. | 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. |
| 523205 | Gyógyászati termék kiskereskedelme | 477401 | Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. |
| 523301 | Szerződéses illatszer-kiskereskedelem I. cs. | 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem |
| 523302 | Szerződéses illatszer-kiskereskedelem II. cs. | 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem |
| 523303 | Szerződéses illatszer-kiskereskedelem III. cs. | 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem |
| 523304 | Szerződéses illatszer-kiskereskedelem IV. cs. | 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem |
| 523305 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem | 477501 | Egyéb illatszer-kiskereskedelem |
| 523306 | Drogéria kiskereskedelem | 477502 | Drogéria-kiskereskedelem |
| 523307 | Fodrászati cikk kiskereskedelem | 477503 | Fodrászati cikk kiskereskedeleme |
| 524101 | Szerződéses textil-kiskereskedelem I. cs. | 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem |
| 524102 | Szerződéses textil-kiskereskedelem II. cs. | 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem |
| 524103 | Szerződéses textil-kiskereskedelem III .cs. | 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem |
| 524104 | Szerződéses textil-kiskereskedelem IV. cs. | 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem |
| 524105 | Méteráru-kiskereskedelem | 475102 | Méteráru-kiskereskedelem |
| 524106 | Rövidáru-, fonal-kiskereskedelem | 475103 | Rövidáru-, fonal-kiskereskedelem |
| 524107 | Kézimunka-kiskereskedelem | 475104 | Kézimunka-kiskereskedelem |
| 524109 | Egyéb textil-kiskereskedelem | 475101 | Egyéb textil-kiskereskedelem |
| 524110 | Népművészeti, háziipari textil-kiskereskedelem | 475105 | Népművészeti, háziipari textil-kiskereskedelem |
| 524201 | Szerződéses ruházati kiskereskedelem I. cs. | 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem |
| 524202 | Szerződéses ruházati kiskereskedelem II. cs. | 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem |
| 524203 | Szerződéses ruházati kiskereskedelem III. cs. | 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem |
| 524204 | Szerződéses ruházati kiskereskedelem IV. cs. | 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem |
| 524205 | Felsőruházati, munkaruha-kiskereskedelem | 477102 | Felsőruházati, munkaruha-kiskereskedelem |
| 524206 | Bőr-, szőrmeruházati-kiskereskedelem | 477103 | Bőr-, szőrmeruházati-kiskereskedelem |
| 524207 | Vegyes ruházati kiskereskedelem | 477104 | Vegyes ruházati kiskereskedelem |
| 524208 | Kötöttáru-kiskereskedelem | 477105 | Kötöttáru-kiskereskedelem |
| 524209 | Fehérnemű-kiskereskedelem | 477106 | Fehérnemű-kiskereskedelem |
| 524211 | Gyermekruházati-kiskereskedelem | 477107 | Gyermekruházati kiskereskedelem |
| 524212 | Ruházati kiegészítők kiskereskedelme | 477108 | Ruházati kiegészítők kiskereskedelme |
| 524213 | Népművészeti ruházati kiskereskedelem | 477109 | Népművészeti ruházati kiskereskedelem |
| 524214 | Egyéb ruházati kiskereskedelem | 477101 | Egyéb ruházati kiskereskedelem |
| 524301 | Szerződéses lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem I. cs. | 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem |
| 524302 | Szerződéses lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem II. cs. | 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem |
| 524303 | Szerződéses lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem III. cs. | 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem |
| 524304 | Szerződéses lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem IV.cs. | 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem |
| 524306 | Lábbeli-kiskereskedelem | 477201 | Lábbeli-kiskereskedelem |
| 524307 | Bőrdíszműáru-kiskereskedelem | 477202 | Bőrdíszműáru-kiskereskedelem |
| 524308 | Népművészeti lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem | 477203 | Népművészeti lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem |
| 524309 | Bőr nyergesáru, lószerszám kiskereskedelem | 477204 | Bőr nyergesáru, lószerszám kiskereskedeleme |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 524401 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem I. cs. | 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme |
| 524401 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem I. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524402 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme |
| 524402 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524403 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem III. cs. | 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme |
| 524403 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem III. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524404 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem IV. cs. | 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme |
| 524404 | Szerződéses bútor, háztartási cikk kiskereskedelem IV. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524405 | Függöny, textil-lakberendezési cikk kiskereskedelem | 475301 | Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme |
| 524406 | Népművészeti bútor és díszműáru kiskereskedelem | 475302 | Népművészeti takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme |
| 524406 | Népművészeti bútor és díszműáru kiskereskedelem | 475912 | Népművészeti bútor és díszműáru kiskereskedeleme |
| 524407 | Egyéb háztartási termék kiskereskedelem | 475908 | Egyéb bútor, lakberendezési tárgy kiskereskedeleme |
| 524408 | Finomacéláru kiskereskedelem | 475902 | Finomacéláru kiskereskedelem |
| 524409 | Lakásfelszerelési cikkek kiskereskedelme | 475903 | Lakásfelszerelési cikkek kiskereskedelme |
| 524410 | Háztartási üveg-, porcelán-kiskereskedelem | 475904 | Háztartási üveg-, porcelán-kiskereskedelem |
| 524411 | Műanyag-, háztartási cikk kiskereskedelem | 475905 | Műanyag-, háztartási cikk kiskereskedeleme |
| 524412 | Nem elektromos műszaki cikkek kiskereskedelme | 475906 | Nem elektromos műszaki cikkek kiskereskedelme |
| 524413 | Világítástechnikai termékek kiskereskedelme | 475907 | Világítástechnikai termékek kiskereskedelme |
| 524414 | Egyéb bútor, lakberendezési tárgy kiskereskedelem | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524501 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem I. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524501 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem I. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524502 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 474301 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme |
| 524502 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524502 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524502 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524502 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem II. cs. | 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme |
| 524503 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem III. cs. | 474301 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme |
| 524503 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem III. cs. | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524503 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem III. cs. | 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme |
| 524504 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem IV.c s. | 474301 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme |
| 524504 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem IV. cs. | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524504 | Szerződéses elektromos háztartási cikk kiskereskedelem IV.cs. | 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme |
| 524505 | Elektromos háztartási, műszaki cikkek kiskereskedelme | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524506 | Híradástechnikai cikk kiskereskedelem | 474301 | Audio-, videoberendezés kiskereskedelme |
| 524507 | Hangszer-kiskereskedelem | 475909 | Hangszer-kiskereskedelem |
| 524508 | Hang-, képfelvétel-kiskereskedelem | 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme |
| 524509 | Zenemű (kotta)-kiskereskedelem | 475910 | Zenemű (kotta)-kiskereskedelem |
| 524509 | Zenemű (kotta)-kiskereskedelem | 476301 | Zene-, videofelvétel kiskereskedelme |
| 524510 | Egyéb elektromos háztartási cikk kiskereskedelem | 475401 | Villamos háztartási készülék kiskereskedelme |
| 524601 | Szerződéses vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem I. cs. | 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem |
| 524602 | Szerződéses vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem II. cs. | 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem |
| 524603 | Szerződéses vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem III. cs. | 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem |
| 524604 | Szerződéses vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem IV. cs. | 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem |
| 524605 | Festék-kiskereskedelem | 475202 | Festék-kiskereskedelem |
| 524606 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem | 475201 | Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem |
| 524607 | Mezőgazdasági eszköz kiskereskedelme | 475206 | Mezőgazdasági eszköz kiskereskedelme |
| 524608 | Építőanyag és szaniteráru kiskereskedelem | 475203 | Építőanyag és szaniteráru kiskereskedeleme |
| 524609 | Mész kiskereskedelem | 475204 | Mész kiskereskedeleme |
| 524610 | Épületfa kiskereskedelem | 475205 | Épületfa kiskereskedeleme |
| 524701 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem I. cs. | 476101 | Könyv-kiskereskedelem |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 524701 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem I. cs. | 476201 | Hírlap kiskereskedeleme |
| 524702 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem II. cs. | 476101 | Könyv-kiskereskedelem |
| 524702 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem II. cs. | 476201 | Hírlap kiskereskedeleme |
| 524703 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem III. cs. | 476101 | Könyv-kiskereskedelem |
| 524703 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem III. cs. | 476201 | Hírlap kiskereskedeleme |
| 524704 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem IV. cs. | 476101 | Könyv-kiskereskedelem |
| 524704 | Szerződéses könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem IV. cs. | 476201 | Hírlap kiskereskedeleme |
| 524705 | Hírlap kiskereskedelem | 476201 | Hírlap kiskereskedeleme |
| 524706 | Könyv és időszaki lap-kiskereskedelem | 476101 | Könyv-kiskereskedelem |
| 524706 | Könyv és időszaki lap-kiskereskedelem | 476202 | Folyóirat, időszaki kiadvány kiskereskedelme |
| 524707 | Papír-, írószer-, irodaszer és nyomtatvány kiskereskedelem | 476203 | Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 476501 | Játék-kiskereskedelem |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem |
| 524801 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme I. cs. | 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 476501 | Játék-kiskereskedelem |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem |
| 524802 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme II. cs. | 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III .cs. | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 476501 | Játék-kiskereskedelem |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem |
| 524803 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme III. cs. | 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV. cs. | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV.cs. | 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV. cs. | 475901 | Egyéb háztartási termék kiskereskedeleme m.n.s |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV.cs. | 476501 | Játék-kiskereskedelem |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV. cs. | 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV.cs. | 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem |
| 524804 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk szerződéses kiskereskedelme IV.cs. | 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme |
| 524805 | Toll-kiskereskedelem | 477802 | Toll-kiskereskedelem |
| 524806 | Népművészeti ajándéktárgy-kiskereskedelem | 477803 | Népművészeti ajándéktárgy-kiskereskedelem |
| 524807 | Háztartási vegyiáru kiskereskedelem | 477804 | Háztartási vegyiáru kiskereskedeleme |
| 524809 | Irodagép, számítógép, szoftver kiskereskedelme | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524810 | Sütőipari felszerelési cikk kiskereskedelem | 477805 | Sütőipari felszerelési cikk kiskereskedeleme |
| 524811 | Pincegazdasági és felszerelési cikk kiskereskedelme | 477806 | Pincegazdasági és felszerelési cikk kiskereskedelme |
| 524812 | Mezőgazdasági felhasználású anyagok kiskereskedelme | 477807 | Mezőgazdasági felhasználású anyagok kiskereskedelme |
| 524813 | Fotó-optikai cikk kiskereskedelem | 477808 | Fotó-, optikai cikk kiskereskedelme |
| 524814 | Sportáru-, sporthorgászati- és kempingcikk kiskereskedelem | 476401 | Sportáru-, sporthorgászati- és kempingcikk-kiskereskedelem |
| 524815 | Tapéta kiskereskedelem | 475303 | Tapéta-kiskereskedelem |
| 524816 | Játékáru kiskereskedelem | 474101 | Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme |
| 524816 | Játékáru kiskereskedelem | 476501 | Játék-kiskereskedelem |
| 524817 | Bélyegkereskedelem | 477809 | Bélyegkereskedelem |
| 524818 | Irodabútor kiskereskedelem | 475911 | Irodabútor kiskereskdeleme |
| 524819 | Óra- és ékszer kiskereskedelem | 477701 | Óra-, ékszer-kiskereskedelem |
| 524820 | Képző, iparművészeti termék kiskereskedelem | 477811 | Képző-, iparművészeti termék kiskereskedelme |
| 524821 | Bazáráru-kiskereskedelem | 477812 | Bazáráru-kiskereskedelem |
| 524822 | Ajándéktárgy kiskereskedelem | 477813 | Ajándéktárgy-kiskereskedelem |
| 524823 | Mutatványos kellékáru kiskereskedelem | 477814 | Mutatványoskellék-áru kiskereskedelme |
| 524824 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem | 477601 | Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem |
| 524825 | Művirág kiskereskedelem | 477815 | Művirág-kiskereskedelem |
| 524826 | Díszállat- és díszhal kiskereskedelem | 477816 | Díszállat- és díszhal-kiskereskedelem |
| 524827 | Termény-, takarmány-, állateledel- és egyéb növényi szaporítóanyag-kiskereskedelem | 477602 | Hobbiállatel edel és takarmány kiskereskedeleme |
| 524827 | Termény-, takarmány-, állateledel- és egyéb növényi szaporítóanyag-kiskereskedelem | 477603 | Dísznövényi szaporítóanyag kiskereskedelem |
| 524827 | Termény-, takarmány-, állateledel- és egyéb növényi szaporítóanyag-kiskereskedelem | 477823 | Termény-, takarmány-, egyéb mezőgazdasági termék kiskereskedelme |
| 524828 | Vadászati cikkek, fegyver-kiskereskedelem | 476402 | Vadászati cikkek, fegyver kiskereskedelme |
| 524829 | Kegytárgy kiskereskedelem | 477817 | Kegytárgy-kiskereskedelem |
| 524830 | Tüzelőanyag-kiskereskedelem | 477818 | Tüzelőanyag-kiskereskedelem |
| 524831 | Tüzelőolaj kiskereskedelem | 477819 | Tüzelőolaj-kiskereskedelem |
| 524832 | Érmekereskedelem | 477820 | Érmekereskedelem |
| 524833 | Szemléltetőeszköz kiskereskedelem | 477821 | Szemléltetőeszköz kiskereskedeleme |
| 524834 | Szexuális áru kiskereskedelem | 477822 | Szexuális áru kiskereskedeleme |
| 524835 | Egyéb máshova nem sorolt iparcikk kiskereskedelem | 477801 | Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedeleme |
| 524836 | Palackos gáz kiskereskedelem | 477824 | Palackosgáz-kiskereskedelem |
| 524837 | Telekommunikációscikk-kiskereskedelem | 474201 | Telekommunikációs termék kiskereskedelme |
| 524839 | Műalkotás-kiskereskedelem | 477825 | Műalkotás-kiskereskedelem |
| 524840 | Szőnyeg-kiskereskedelem | 475304 | Szőnyeg-kiskereskedelem |
| 524841 | Pirotechnikai termékek kiskereskedelme | 477826 | Pirotechnikai termékek kiskereskedelme |
| 524842 | Zsák-, zsineg-, ponyva-kiskereskedelem | 477810 | Zsák-, zsineg-, ponyva-kiskereskedelem |
| 525001 | Szerződéses használtcikk-kiskereskedelem I. cs. | 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem |
| 525002 | Szerződéses használtcikk-kiskereskedelem II.cs. | 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem |
| 525003 | Szerződéses használtcikk-kiskereskedelem III. cs. | 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 525004 | Szerződéses használtcikk-kiskereskedelem IV. cs. | 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem |
| 525006 | Használtruha, lábbeli kiskereskedelem | 477902 | Használtruha-, lábbeli-kiskereskedelem |
| 525007 | Használtbútor kiskereskedelem | 477903 | Használtbútor kiskereskedelem |
| 525008 | Antikvárium | 477904 | Antikvárium |
| 525009 | Régiségkereskedelem | 477905 | Régiségkereskedelem |
| 525010 | Használt iparcikk kiskereskedelem | 477906 | Használtiparcikk-kiskereskedelem |
| 525011 | Zálogtárgy-kereskedelem | 477907 | Zálogtárgy-kereskedelem |
| 525014 | Egyéb használtcikk kiskereskedelem | 477901 | Egyéb használtcikk-kiskereskedelem |
| 526101 | Csomagküldő kiskereskedelem | 479101 | Csomagküldő kiskereskedelem |
| 526102 | Internetes kereskedelem | 479102 | Internetes kereskedelem |
| 526202 | Piaci és vásározó kiskereskedelem | 478101 | Élelmiszer, alkoholmentes ital piaci kiskereskedelme |
| 526202 | Piaci és vásározó kiskereskedelem | 478201 | Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme |
| 526202 | Piaci és vásározó kiskereskedelem | 478901 | Egyéb áruk piaci kiskereskedelme |
| 526301 | Egyéb máshova nem sorolt nem-bolti kiskereskedelem | 479901 | Egyéb nem bolti kiskereskedelem |
| 526302 | Házaló kereskedelem | 479902 | Házaló kereskedelem |
| 526303 | Értékesítés automatán keresztül | 479903 | Értékesítés automatán keresztül |
| 526304 | Nem bolti ügynöki kiskereskedelem | 479904 | Nem bolti ügynöki kiskereskedelem |
| 527101 | Szerződéses ipari szolgáltató, cipész | 952301 | Lábbelijavítás |
| 527102 | Bőráru javítása | 952302 | Bőráru javítása |
| 527103 | Lábbelijavítás | 952301 | Lábbelijavítás |
| 527201 | Szerződéses ipari szolgáltató, elektronikai műszerész | 951101 | Számítógépjavítás |
| 527201 | Szerződéses ipari szolgáltató, elektronikai műszerész | 951201 | Mobiltelefon javítása |
| 527202 | Háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | 952101 | Szórakoztatóelektronikai cikk javítása |
| 527202 | Háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | 952101 | Szórakoztatóelektronikai cikk javítása |
| 527202 | Háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | 952202 | Mosógép javítása |
| 527202 | Háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | 952203 | Hűtőgép javítása |
| 527202 | Háztartási villamos készülékek, cikkek javítása | 952204 | Egyéb háztartási villamos készülékek, cikkek javítása |
| 527301 | Szerződéses ipari szolgáltató, óra-, ékszerjavítás | 952501 | Órajavítás |
| 527302 | Órajavítás | 952501 | Órajavítás |
| 527303 | Ékszerjavítás | 952502 | Ékszerjavítás |
| 527401 | Szerződéses ipari szolgáltató, egyéb fogyasztási cikk javítása | 952901 | Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek javítása |
| 527402 | Képkeretezés | 952916 | Képkeretezés |
| 527403 | Patentozás, riglizés, szegecselés | 952915 | Patentozás, riglizés, szegecselés |
| 527404 | Házaló javítószolgáltatás | 952914 | Házaló javító szolgáltatás |
| 527405 | Öngyújtótöltés, javítás | 952913 | Öngyújtótöltés, javítás |
| 527406 | Töltőtolljavítás | 952912 | Töltőtolljavítás |
| 527407 | Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása | 133001 | Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) m.n.s. |
| 527407 | Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása | 952911 | Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása |
| 527408 | Látszerészeti és optikai eszközök javítása | 952917 | Látszerészeti és közszükségleti optikai eszközök javítása |
| 527409 | Nem villamos háztartási gép szerelése | 952909 | Nem villamos háztartási gép szerelése |
| 527410 | Kerékpárjavítás | 952908 | Kerékpárjavítás |
| 527411 | Mechanikus varrógép javítás | 952907 | Mechanikus varrógép javítás |
| 527412 | Késélezés, köszörülés | 952906 | Késélezés, köszörülés |
| 527413 | Vegyes javítás | 952905 | Vegyes javítás |
| 527414 | Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek javítása | 952901 | Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek javítása |
| 527416 | Gravírozás hozott anyagra nem a gyártás során | 952902 | Gravírozás hozott anyagra nem a gyártás során |
| 527417 | Kulcsmásolás | 952903 | Kulcsmásolás |
| 527418 | Egyéb máshova nem sorolt fogyasztási cikk javítása | 952904 | Egyéb m.n.s. fogyasztási cikk javítása |
| 527419 | Mobiltelefon javítása | 951201 | Mobiltelefon javítása |
| 551001 | Szállodai szolgáltatás | 551001 | Szállodai szolgáltatás m.n.s. |
| 551002 | Panzió szolgáltatás | 551002 | Panzió szolgáltatás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 552101 | Ifjúsági, turistaszállás-szolgáltatás | 552001 | Ifjúsági-, turistaszállás-szolgáltatás |
| 552101 | Ifjúsági, turistaszállás-szolgáltatás | 553001 | Kempingszolgáltatás |
| 552201 | Kempingszolgáltatás | 553001 | Kempingszolgáltatás |
| 552301 | Fizetővendéglátás | 552002 | Fizetővendéglátás |
| 552302 | Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás | 559001 | Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás |
| 552302 | Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás | 559002 | Diákszálló üzemeltetése |
| 552302 | Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás | 559003 | Munkásszálló üzemeltetése |
| 552302 | Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás | 559004 | Kollégium üzemeltetése |
| 552303 | Nyaralóházi szolgáltatás | 552003 | Nyaralóházi szolgáltatás |
| 552305 | Gyermeküdültetés (nem utazási csomagként) | 552004 | Gyermeküdültetés (nem utazási csomagként) |
| 552306 | Falusi szállásadás | 552005 | Falusi szállásadás |
| 553001 | Éttermi, cukrászdai szolgáltatás | 561001 | Éttermi, cukrászdai szolgáltatás |
| 553005 | Pecsenye és más hús alapú készítmény sütése | 561002 | Pecsenye és más húsalapú készítmény sütése |
| 553006 | Palacsinta-, lángos-, pizzasütés | 561003 | Palacsinta-, lángos-, pizzasütés |
| 553007 | Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás | 561004 | Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás |
| 553007 | Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás | 562101 | Rendezvényi étkeztetés m.n.s. |
| 553007 | Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás | 562103 | Falusi vendégasztal szolgáltatás |
| 553014 | Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé | 561005 | Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé |
| 553015 | Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás | 561006 | Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás |
| 553016 | Sörözői vendéglátás (melegkonyhás) | 561007 | Sörözői vendéglátás (melegkonyhás) |
| 554001 | Koktélbári, bári vendéglátás | 563001 | Zenés szórakozóhely (mulató, varieté, bár, diszkó) működtetése |
| 554002 | Kocsmai, italbolti vendéglátás | 563002 | Kocsmai, italbolti vendéglátás |
| 554003 | Sörözői vendéglátás (nem melegkonyhás) | 563003 | Sörözői vendéglátás (nem melegkonyhás) |
| 554004 | Borozó, termelői poharazó | 563004 | Borozó |
| 554004 | Borozó, termelői poharazó | 563005 | Termelői borkimérés helyszíni fogyasztásra |
| 554005 | Zenés szórakozóhely, disco üzemeltetése | 563001 | Zenés szórakozóhely (mulató, varieté, bár, diszkó) működtetése |
| 555102 | Munkahelyi étkeztetés | 562901 | Munkahelyi étkeztetés |
| 555103 | Nem melegkonyhás munkahelyi büfé, kantin | 562902 | Nem melegkonyhás munkahelyi büfé, kantin |
| 555201 | Közétkeztetés | 532005 | Étel házhozszállítás |
| 555201 | Közétkeztetés | 562903 | Közétkeztetés |
| 602104 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás | 493101 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás |
| 602104 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás | 493905 | Autóbusszal végzett menetrend szerinti távolsági személyszállítás |
| 602201 | Taxi személyszállítás | 493201 | Taxis személyszállítás |
| 602301 | Személyszállítás konflissal | 493904 | Személyszállítás konflissal |
| 602302 | Nem mentrendszerű közúti távolsági személyszállítás | 493903 | Nem mentrendszerű közúti távolsági személyszállítás |
| 602303 | Egyéb máshova nem sorolt szárazföldi személyszállítás | 493901 | Egyéb m.n.s. szárazföldi személyszállítás |
| 602304 | Idegen tulajdonú személygépkocsival nem menetrendszerű sze- | 493202 | Idegen tulajdonú személygépkocsival nem menetrendszerű sze- |
| mélyszállítás | mélyszállítás | ||
| 602305 | Idegen tulajdonú személygépkocsival nem menetrendszerű kis- | 494103 | Idegen tulajdonú személygépkocsival nem menetrendszerű kis- |
| teherszállítás | teherszállítás | ||
| 602306 | Idegen tulajdonú autóbusszal nem menetrendszerű személyszál- | 493902 | Idegen tulajdonú autóbusszal nem menetrendszerű személyszál- |
| lítás | lítás | ||
| 602401 | Szekérfuvarozás (lófogatú) | 494102 | Szekérfuvarozás (lófogatú) |
| 602402 | Közúti teherszállítás | 494101 | Közúti teherszállítás |
| 602402 | Közúti teherszállítás | 494201 | Költöztetés |
| 602403 | Autómentés | 494104 | Autómentés |
| 602404 | Idegen tulajdonú tehergépkocsival nem menetrendszerű teher- | 494105 | Idegen tulajdonú tehergépkocsival nem menetrendszerű teher- |
| szállítás | szállítás | ||
| 603001 | Csővezetékes szállítás | 495001 | Csővezetékes szállítás |
| 611001 | Tengeri szállítás | 501001 | Tengeri személyszállítás |
| 611001 | Tengeri szállítás | 502001 | Tengeri áruszállítás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 612001 | Belvízi személyszállítás | 503001 | Belvízi személyszállítás m.n.s. |
| 612002 | Belvízi teherszállítás | 504001 | Belvízi áruszállítás |
| 612003 | Révközlekedés | 503002 | Révközlekedés |
| 612004 | Egyéb belvízi szállítás | 503001 | Belvízi személyszállítás m.n.s. |
| 612004 | Egyéb belvízi szállítás | 504001 | Belvízi áruszállítás |
| 621001 | Menetrendszerű légi szállítás | 511001 | Menetrendszerű légi személyszállítás |
| 621001 | Menetrendszerű légi szállítás | 512101 | Menetrendszerű légi áruszállítás |
| 622001 | Nem menetrendszerű légi személyszállítás | 511002 | Nem menetrendszerű légi személyszállítás |
| 622002 | Nem menetrendszerű légi teherszállítás | 512102 | Nem menetrendszerű légi teherszállítás |
| 631102 | Rakománykezelés | 522401 | Rakománykezelés |
| 631201 | Nem jövedéki termék tárolása, raktározása | 521001 | Nem jövedéki termék tárolása, raktározása |
| 631202 | Jövedéki termék tárolása, raktározása | 521002 | Jövedéki termék tárolása, raktározása |
| 631203 | Hűtőházban történő tárolás, raktározás | 521003 | Hűtőházban történő tárolás, raktározás |
| 632103 | Egyéb szárazföldi szállítást segítő tevékenység | 522101 | Szárazföldi szállítást segítő tevékenység m.n.s. |
| 632104 | Parkolási szolgáltatás | 522102 | Parkolási szolgáltatás |
| 632202 | Egyéb vízi szállítást segítő tevékenység | 522201 | Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás |
| 632301 | Repülőterek üzemeltetése, légiforgalmi szolgáltatás | 522302 | Repülőterek üzemeltetése, légiforgalmi szolgáltatás |
| 632302 | Egyéb légi szállítást segítő tevékenység | 522301 | Légi szállítást segítő tevékenység m.n.s. |
| 633001 | Utazásszervezés | 791201 | Utazásszervezés m.n.s. |
| 633002 | Utazási ügynöki tevékenység | 791101 | Utazásközvetítés |
| 633002 | Utazási ügynöki tevékenység | 791202 | Utazási ügynöki tevékenység |
| 633002 | Utazási ügynöki tevékenység | 799001 | Idegenvezetés |
| 633003 | Idegenvezetés | 799001 | Idegenvezetés |
| 633004 | Utazás közvetítés (nem utazási csomagban) | 791101 | Utazásközvetítés |
| 633005 | Külföldi szálláshely-értékesítés (nem utazási csomagban) | 799004 | Külföldiszálláshely-értékesítés (nem utazási csomagban) |
| 633006 | Turistatájékoztatás | 799003 | Turistatájékoztatás |
| 634001 | Szállítmányozás | 522901 | Szállítmányozás |
| 641201 | Futárpostai tevékenység | 532001 | Futárpostai tevékenység |
| 641202 | Boyszolgálat | 532002 | Boyszolgálat |
| 641203 | Közreműködés postai szolgáltatás ellátásában | 532003 | Közreműködés postai szolgáltatás ellátásában |
| 641204 | Bejelentéshez kötött postai szolgáltatás | 531003 | Újság, folyóirat terjesztése |
| 641204 | Bejelentéshez kötött postai szolgáltatás | 532004 | Bejelentéshez kötött postai szolgáltatás |
| 641205 | Engedélyes postai szolgáltatás | 531001 | Engedélyes postai szolgáltatás |
| 642001 | Távközlés, kábel televízió üzemeltetés | 611001 | Vezetékes távközlés |
| 642001 | Távközlés, kábel televízió üzemeltetés | 612001 | Vezeték nélküli távközlés |
| 642001 | Távközlés, kábel televízió üzemeltetés | 613001 | Műholdas távközlés |
| 642001 | Távközlés, kábel televízió üzemeltetés | 619001 | Egyéb távközlés m.n.s. |
| 642003 | Internet hozzáférés biztosítása | 611001 | Vezetékes távközlés |
| 642003 | Internet hozzáférés biztosítása | 612001 | Vezeték nélküli távközlés |
| 642003 | Internet hozzáférés biztosítása | 613001 | Műholdas távközlés |
| 642003 | Internet hozzáférés biztosítása | 619002 | Internet-hozzáférés biztosítása |
| 652301 | Saját számlás tőzsdei pénzügyi határidős ügylet kötése | 661202 | Saját számlás tőzsdei pénzügyi határidős ügylet kötése |
| 671201 | Befektetési, értékpapír-ügynöki tevékenység | 643001 | Befektetésközvetítés |
| 671201 | Befektetési, értékpapír-ügynöki tevékenység | 661201 | Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység m.n.s. |
| 671301 | Pénzváltás | 661901 | Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység m.n.s. |
| 671302 | Pénzügyi közvetítés (hitel, betétügylet közvetítés) | 661901 | Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység m.n.s. |
| 672001 | Biztosítási ügynöki tevékenység | 662201 | Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység |
| 672003 | Biztosítási kockázatviselési kárbecslés | 662101 | Biztosítási kockázatértékelés, kárszakértés |
| 672005 | Biztosítási szaktanácsadás | 662902 | Biztosítási szaktanácsadás |
| 672006 | Biztosítási állomány-ápolás | 662901 | Biztosítási állomány-ápolás |
| 701101 | Ingatlanberuházás, -eladás | 411001 | Ingatlanberuházás, -eladás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 701201 | Lakóingatlan és földterület forgalmazása | 681002 | Lakóingatlan és földterület forgalmazása |
| 701202 | Egyéb ingatlan forgalmazása | 681001 | Egyéb ingatlan forgalmazása |
| 702001 | Lakásbérbeadás, albérlet | 682001 | Lakásbérbeadás, albérlet |
| 702002 | Gazdasági építmény bérbeadás | 682002 | Gazdasági építmény bérbeadása |
| 702003 | Földterület bérbeadás | 682003 | Földterület bérbeadás |
| 702006 | Oktatást szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység ren- | 682004 | Oktatást szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység ren- |
| deltetésének megfelelő bérbeadása | deltetésének megfelelő bérbeadása | ||
| 702007 | Sportot szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység rendel- | 682005 | Sportot szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység rendel- |
| tetésének megfelelő bérbeadása | tetésének megfelelő bérbeadása | ||
| 702008 | Művelődési ház és művelődést szolgáló önálló rendeltetési egy- | 682006 | Művelődési ház és művelődést szolgáló önálló rendeltetési egy- |
| ség rendeltetésének megfelelő bérbeadása | ség rendeltetésének megfelelő bérbeadása | ||
| 702009 | Üzlethelyiség bérbeadása | 682007 | Üzlethelyiség bérbeadása |
| 703101 | Lakóingatlan, földterület, közvetítése | 683101 | Lakóingatlan, földterület közvetítése |
| 703102 | Ingatlanbecslés | 683102 | Ingatlan-értékbecslés |
| 703103 | Egyéb ingatlan közvetítése | 683103 | Egyéb ingatlan közvetítése |
| 703104 | Igazságügyi ingatlanforgalmi szakértés | 683104 | Igazságügyi ingatlan értékbecslés |
| 703201 | Lakóingatlan kezelése | 683202 | Lakóingatlan kezelése |
| 703201 | Lakóingatlan kezelése | 811001 | Házfelügyelői szolgáltatás |
| 703202 | Egyéb ingatlan kezelése | 683201 | Ingatlankezelés m.n.s. |
| 703202 | Egyéb ingatlan kezelése | 811001 | Házfelügyelői szolgáltatás |
| 703204 | Házfelügyelői szolgáltatás | 811001 | Házfelügyelői szolgáltatás |
| 703205 | Kazánfűtői tevékenység | 811002 | Kazánfűtői tevékenység |
| 711001 | Gépkocsikölcsönzés | 771101 | Gépkocsikölcsönzés |
| 711002 | Gépkocsikölcsönzés (telep nélkül) | 771102 | Gépkocsikölcsönzés (telep nélkül) |
| 712101 | Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése | 771201 | Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) |
| 712101 | Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése | 773902 | Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése |
| 712201 | Vízi jármű kölcsönzése | 773401 | Vízi szállítóeszköz kölcsönzése |
| 712301 | Légi jármű kölcsönzése | 773501 | Légi szállítóeszköz kölcsönzése |
| 713101 | Mezőgazdasági gép és berendezés kölcsönzése | 773101 | Mezőgazdasági gép kölcsönzése |
| 713201 | Építőipari gép, berendezés kölcsönzése | 773201 | Építőipari gép, berendezés kölcsönzése |
| 713301 | Irodagép-kölcsönzés | 773301 | Irodagép-kölcsönzés |
| 713302 | Számítástechnikai berendezések kölcsönzése | 773302 | Számítástechnikai berendezések kölcsönzése |
| 713401 | Máshova nem sorolt egyéb gép kölcsönzése | 773901 | M.n.s. egyéb gép kölcsönzése |
| 713402 | Gazdasági haszonállatok kölcsönzése | 773903 | Gazdasági haszonállatok kölcsönzése |
| 714002 | Szórakozási, szabadidős cikk kölcsönzése | 772101 | Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése |
| 714004 | Barkácseszköz kölcsönzése | 772902 | Barkácseszköz kölcsönzése |
| 714006 | Esküvői ruha, jelmez, egyéb ruházati termék kölcsönzése | 772903 | Esküvői ruha, jelmez, egyéb ruházati termék kölcsönzése |
| 714007 | Oktatást szolgáló szemléltetőeszköz és bemutató taneszköz köl- | 772904 | Oktatást szolgáló szemléltetőeszköz és bemutató taneszköz köl- |
| csönzése | csönzése | ||
| 714008 | Egyéb személyi, háztartási cikk kölcsönzése | 772901 | Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése m.n.s. |
| 714009 | Háztartási eszköz, bútor kölcsönzése | 772906 | Háztartási eszköz, bútor kölcsönzése |
| 714010 | Hangszerkölcsönzés | 772907 | Hangszerkölcsönzés |
| 714011 | Televízió-, rádió-, videókészülék kölcsönzése | 772905 | Televízió-, rádió-, videokészülék kölcsönzése |
| 714012 | Videókazetta-, LD-, DVD-lemez kölcsönzése | 772201 | Videokazetta-, LD-, DVD-lemez kölcsönzése |
| 721001 | Hardver-szaktanácsadás | 620203 | Hardver-szaktanácsadás |
| 721002 | Igazságügyi hardver szakértés | 620204 | Igazságügyi hardverszakértés |
| 722101 | Szoftverkiadás (csomagolt) | 582101 | Számítógépes játék kiadása m.n.s. |
| 722101 | Szoftverkiadás (csomagolt) | 582901 | Egyéb szoftverkiadás |
| 722201 | Igazságügyi szoftverszakértés | 620202 | Igazságügyi szoftverszakértés |
| 722202 | Egyedi szoftverfejlesztés | 620101 | Egyedi szoftverfejlesztés |
| 722203 | Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás | 620102 | Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás |
| 722205 | Weblap tervezése (webdizájn) | 620103 | Weblap tervezése (webdizájn) |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 722206 | Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás | 620201 | Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás |
| 723001 | Adatfeldolgozás | 620301 | Számítógép-üzemeltetés |
| 723001 | Adatfeldolgozás | 631104 | Adatfeldolgozási szolgáltatás |
| 723002 | Egyéb számítógépes feldolgozás | 631103 | Egyéb számítógépes feldolgozás |
| 723003 | Internetes hirdetési felület webgazda általi értékesítése | 631102 | Internetes hirdetési felület webgazda általi értékesítése |
| 723004 | Weboldal üzemeltetés (webhosting) | 631105 | Weboldal üzemeltetés (webhosting) |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 581104 | Könyv on-line-kiadása |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 581202 | Címtárak, levelezőjegyzékek on-line-kiadása |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 581302 | Napilap on-line-kiadása |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 581402 | Folyóirat, időszaki kiadvány on-line-kiadása |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 581903 | Egyéb on-line-kiadói tevékenység |
| 724001 | Adatbázis-tevékenység, on-line-kiadás | 582102 | Számítógépes játék on-line-kiadása |
| 724002 | Webkereső portál üzemeltetése (web search) | 631201 | Világháló-portáli szolgáltatás |
| 724003 | Internetes hirdetési felület egyéb, máshova nem sorolt értékesítése | 731201 | Internetes hirdetési hely egyéb m.n.s. értékesítése |
| 724006 | Egyéb adatbázis szolgáltatás | 631101 | Egyéb adatbázis-szolgáltatás |
| 725001 | Irodagép-, számítógép-javítás | 331205 | Irodagépjavítás |
| 725001 | Irodagép-, számítógép-javítás | 951101 | Számítógépjavítás |
| 725001 | Irodagép-, számítógép-javítás | 951102 | Számítógép, -periféria javítása |
| 726001 | Egyéb számítástechnikai tevékenység | 620901 | Egyéb számítástechnikai tevékenység |
| 731001 | Műszaki kutatás, fejlesztés | 721101 | Biotechnológiai kutatás, fejlesztés |
| 731001 | Műszaki kutatás, fejlesztés | 721901 | Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés |
| 731001 | Műszaki kutatás, fejlesztés | 722001 | Társadalomtudományi kutatás, fejlesztés |
| 732001 | Humán kutatás, fejlesztés | 722002 | Humán kutatás, fejlesztés |
| 741101 | Jogi, ügyvédi szolgáltatás (egyéni vállalkozói igazolvány alap- | 691001 | Jogi, ügyvédi szolgáltatás (egyéni vállalkozói igazolvány alap- |
| ján nem gyakorolható) | ján nem gyakorolható) | ||
| 741102 | Iparjogvédelmi ügyek intézése | 691002 | Iparjogvédelmi ügyek intézése |
| 741103 | Közjegyzői szolgáltatás (egyéni vállalkozói igazolvány alapján | 691003 | Közjegyzői szolgáltatás (egyéni vállalkozói igazolvány alapján |
| nem gyakorolható) | nem gyakorolható) | ||
| 741104 | Önálló bírósági végrehajtói tevékenység | 691004 | Önálló bírósági végrehajtói tevékenység |
| 741105 | Szabadalmi ügyvivő (egyéni vállalkozói igazolvány alapján | 691005 | Szabadalmi ügyvivő (egyéni vállalkozói igazolvány alapján |
| nem gyakorolható) | nem gyakorolható) | ||
| 741201 | Adószakértés, adó-szaktanácsadás | 692001 | Adószakértés, adó-szaktanácsadás |
| 741202 | Könyvvizsgálat (Audit) | 692002 | Könyvvizsgálat (audit) |
| 741203 | Könyvelés | 692003 | Könyvelés |
| 741204 | Igazságügyi könyv- és adószakértés | 692004 | Igazságügyi könyv- és adószakértés |
| 741205 | Vámokmánykitöltés | 692005 | Vámokmánykitöltés |
| 741301 | Piac- és közvéleménykutatás | 732001 | Piac-, közvélemény-kutatás |
| 741401 | Témamenedzselés, programkoordinálás | 702205 | Témamenedzselés, programkoordinálás |
| 741402 | Általános üzletviteli tanácsadás | 702101 | PR, kommunikáció m.n.s. |
| 741402 | Általános üzletviteli tanácsadás | 702201 | Általános üzletviteli tanácsadás |
| 741403 | Pénzügyi és marketing üzletviteli tanácsadás | 702202 | Pénzügyi és marketing üzletviteli tanácsadás |
| 741406 | Gazdasági szakmai szakértés | 749030 | Gazdasági szakmai szakértés |
| 741437 | Humánpolitikai, üzletviteli tanácsadás | 702203 | Humánpolitikai, üzletviteli tanácsadás |
| 741438 | Egyéb üzletviteli tanácsadás | 702204 | Egyéb üzletviteli tanácsadás |
| 741439 | Lobby tevékenység | 702102 | Lobbitevékenység |
| 742001 | Műszaki tervezés, tanácsadás, szakértés | 711101 | Építészeti-műszaki tervezés |
| 742001 | Műszaki tervezés, tanácsadás, szakértés | 711201 | Mérnöki tervezési tevékenység, kapcsolódó műszaki tanácsadás |
| 742001 | Műszaki tervezés, tanácsadás, szakértés | 749001 | M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység |
| 742003 | Geológiai, geofizikai szolgáltatás | 711203 | Geológiai, geofizikai szolgáltatás |
| 742004 | Földmérés, térképészet, távérzékelés | 711204 | Földmérés, térképészet, távérzékelés |
| 742005 | Meteorológiai, vízrajzi szolgáltatás | 711205 | Meteorológiai, vízrajzi szolgáltatás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 742006 | Építőmérnöki, építészmérnöki, építészeti tervezés, szakértés | 711102 | Építési műszaki ellenőrzés |
| 742006 | Építőmérnöki, építészmérnöki, építészeti tervezés, szakértés | 711201 | Mérnöki tervezési tevékenység, kapcsolódó műszaki tanácsadás |
| 742012 | Igazságügyi mérnök szakértő | 749033 | M.n.s. egyéb igazságügyi műszaki szakértő |
| 742013 | Műszaki rajzolás | 749034 | Műszaki rajzolás |
| 742014 | Építési projekt-vezetés | 711206 | Építési projekt-vezetés |
| 742015 | Nem mérnöki műszaki tanácsadás | 749035 | Nem mérnöki műszaki tanácsadás |
| 743002 | Műszaki vizsgálat, elemzés, tesztelés | 712001 | Műszaki vizsgálat, elemzés, tesztelés |
| 744001 | Hirdetés, reklám, propaganda | 731101 | Reklámügynöki tevékenység |
| 744001 | Hirdetés, reklám, propaganda | 731202 | Médiareklám |
| 745001 | Munkaerő-közvetítés, tanácsadás | 781001 | Munkaközvetítés |
| 745001 | Munkaerő-közvetítés, tanácsadás | 782001 | Munkaerőkölcsönzés |
| 745001 | Munkaerő-közvetítés, tanácsadás | 783001 | Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás |
| 746001 | Biztonsági tevékenység (vagyonvédelem, őrző-védő szolgálat) | 801001 | Személybiztonsági tevékenység |
| 746001 | Biztonsági tevékenység (vagyonvédelem, őrző-védő szolgálat) | 802001 | Biztonsági rendszer szolgáltatás |
| 746002 | Nyomozási szolgáltatás | 803001 | Nyomozás |
| 747001 | Takarítás, tisztítás háztartásnál | 970003 | Takarítás, tisztítás háztartásnál |
| 747002 | Nem mezőgazdasági kártevők elleni védekezés (rágcsáló- és rovarirtás) | 812904 | Nem mezőgazdasági kártevők elleni védekezés (rágcsáló- és rovarirtás) |
| 747003 | Takarítás | 812101 | Általános épülettakarítás |
| 747003 | Takarítás | 812201 | Egyéb épület-, ipari takarítás m.n.s. |
| 747004 | Ablaktisztítás | 812903 | Ablaktisztítás |
| 747005 | Egyéb épülettakarítás | 812901 | Egyéb takarítás m.n.s. |
| 747006 | Kéménytisztítás, tüzeléstechnikai szolgáltatás | 812202 | Kéménytisztítás, -vizsgálat, -ellenőrzés, tüzeléstechnikai szol- |
| gáltatás | |||
| 747007 | Egyéb tisztítás | 812201 | Egyéb épület-, ipari takarítás m.n.s. |
| 747007 | Egyéb tisztítás | 812902 | Egyéb tisztítás |
| 748101 | Fényképészet | 742001 | Fényképészet m.n.s. |
| 748102 | Videofelvétel készítés | 742002 | Videofelvétel-készítés |
| 748201 | Csomagolás | 829201 | Csomagolás |
| 748501 | Irodai szolgáltatás | 821101 | Összetett adminisztratív szolgáltatás |
| 748501 | Irodai szolgáltatás | 821901 | Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás m.n.s. |
| 748501 | Irodai szolgáltatás | 829901 | Jegyzőkönyvi, gyorsírásos feljegyzés készítése |
| 748502 | Fordítás | 743001 | Fordítás |
| 748503 | Iratmásolás, sokszorosítás | 821902 | Iratmásolás, sokszorosítás |
| 748504 | Nyelvi lektorálás | 743002 | Nyelvi lektorálás |
| 748505 | Egyéb titkári tevékenység | 821903 | Egyéb titkári tevékenység |
| 748506 | Tolmácsolás | 743003 | Tolmácsolás |
| 748507 | Jeltolmácsolás | 743004 | Jeltolmácsolás |
| 748601 | Telefoninformáció | 822001 | Telefoninformáció |
| 748701 | Közvetítési, ügynöki szolgáltatás | 749002 | Közvetítési, ügynöki szolgáltatás |
| 748702 | Kiállítás-, vásár-, kongresszusszervezés (kivéve: tudományos rendezvény) | 823001 | Kiállítás-, vásár-, kongresszusszervezés (kivéve: tudományos rendezvény) |
| 748702 | Kiállítás-, vásár-, kongresszusszervezés (kivéve: tudományos rendezvény) | 823003 | Falusi rendezvények szervezése, szálláshely-szolgáltatás nélkül |
| 748703 | Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés | 741001 | Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés |
| 748704 | Téma-, sajtófigyelés | 639901 | Téma-, sajtófigyelés |
| 748705 | Iskolarendszeren kívüli tanulmányi verseny, tanfolyam szervezése | 855902 | Iskolarendszeren kívüli tanulmányi verseny, tanfolyam szervezése |
| 748706 | Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás | 774001 | Immateriális javak kölcsönzése |
| 748706 | Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás | 829101 | Követelésbehajtás m.n.s. |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 748706 | Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet segítő | 829902 | M.n.s. egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás |
| szolgáltatás | |||
| 748707 | Nem közforgalmú, egyéb áruszállítás | 522402 | Nem közforgalmú, egyéb áruszállítás |
| 748708 | Hulladékválogatás | 383204 | Hulladékválogatás |
| 748709 | Közlekedési vonaljegyek ügynöki árusítása | 479905 | Közlekedési vonaljegyek ügynöki árusítása |
| 748710 | Hobbiállatok törzskönyvezése (kivéve: munka eb pl. vakvezető | 749036 | Hobbiállatok törzskönyvezése (kivéve: munkaeb pl. vakvezető |
| eb, rendőreb) | eb, rendőreb) | ||
| 748711 | Anyagbeszerzés | 461902 | Anyagbeszerzés |
| 748713 | Manöken, fotómodell (nem reklámcélra) | 960907 | Manöken, fotómodell (nem reklámcélra) |
| 748714 | Hangosítás | 900205 | Hangosítás |
| 748716 | Lektorálás (nem nyelvi) | 581902 | Lektorálás (nem nyelvi) |
| 748717 | Gyógyszerész (nem saját gyógyszertárban) | 869002 | Gyógyszerész (nem saját gyógyszertárban) |
| 748718 | Tudományos rendezvények lebonyolítása | 823002 | Tudományos rendezvények lebonyolítása |
| 748719 | Értékbecslő igazságügyi szakértés (kivéve: ingatlanbecslés, biz- | 749003 | Értékbecslő igazságügyi szakértés (kivéve: ingatlanbecslés, biz- |
| tosításikár-becslés) | tosításikár-becslés) | ||
| 748720 | Belső üzemi kötöttpályás teherszállítás | 522403 | Belső üzemi kötöttpályás teherszállítás |
| 748721 | Anyagmozgatás kézi erővel | 522404 | Anyagmozgatás kézi erővel |
| 748722 | Anyagmozgatás géppel | 522405 | Anyagmozgatás géppel |
| 748723 | Díjbeszedés | 829102 | Díjbeszedés |
| 748724 | Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás | 741002 | Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás |
| 748725 | Aukció, árverés | 829903 | Aukció, árverés |
| 748726 | Becsüs (kivéve: ingatlan-, biztosításikár-szakértés) | 749004 | Becsüs (kivéve: ingatlan-, biztosításikár-szakértés) |
| 748727 | Mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási szakmai tervezés, szakértés | 749005 | Mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási szakmai tervezés, szakértés |
| 748728 | Bányászati, feldolgozóipari, energetikai szakmai tervezés, szakértés | 749006 | Bányászati, feldolgozóipari, energetikai szakmai tervezés, szakértés |
| 748729 | Kereskedelmi, szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, szállítási, raktározási, postai, távközlési szakmai tervezés, szakértés | 749007 | Kereskedelmi, szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, szállítási, raktározási, postai, távközlési szakmai tervezés, szakértés |
| 748730 | Oktatási, nevelési, módszertani tanácsadás, szakmai tervezés, szakértés | 856001 | Oktatási, nevelési, módszertani tanácsadás, szakmai tervezés, szakértés |
| 748731 | Kulturális és egyéb társadalmi szakmai tervezés, szakértés | 749008 | Kulturális és egyéb társadalmi szakmai tervezés, szakértés |
| 748732 | Egészségügyi tervezés, szakértés, módszertani feladatok végzése | 749009 | Egészségügyi tervezés, szakértés, módszertani feladatok végzése |
| 748733 | Környezetvédelmi szakmai tervezés, szakértés | 749010 | Környezetvédelmi szakmai tervezés, szakértés |
| 748734 | Egyéb, gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai ter- | 749011 | Egyéb, gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai ter- |
| vezés, szakértés | vezés, szakértés | ||
| 748735 | Munka, tűzvédelmi szabályzat kidolgozása | 749012 | Munka-, tűzvédelmi szabályzat kidolgozása |
| 748736 | Falugazdász tevékenység | 749013 | Falugazdász tevékenység |
| 748738 | Műemlékvédelmi szakértés | 711103 | Műemlékvédelmi szakértés |
| 748740 | Iskolarendszerű nevelési, oktatási és más közoktatási intézmény alapítása és fenntartása | 856002 | Iskolarendszerű nevelési, oktatási és más közoktatási intézmény alapítása és fenntartása |
| 748741 | Minőségbiztosítási ügyintézés, tanácsadás | 749015 | Minőségbiztosítási ügyintézés, tanácsadás |
| 748742 | Igazságügyi környezetvédelmi szakértés | 749016 | Igazságügyi környezetvédelmi szakértés |
| 748743 | Igazságügyi tűzvédelmi szakértés | 749014 | Igazságügyi tűzvédelmi szakértés |
| 748744 | Igazságügyi fuvarozási szakértés | 749017 | Igazságügyi fuvarozási szakértés |
| 748745 | Igazságügyi szállítmányozási és vámszakértés | 749018 | Igazságügyi szállítmányozási és vámszakértés |
| 748746 | Igazságügyi postai szakértés | 531002 | Igazságügyi postai szakértés |
| 748747 | Igazságügyi távközlési szakértés | 749019 | Igazságügyi távközlési szakértés |
| 748748 | Igazságügyi pénzforgalmi szakértés | 749020 | Igazságügyi pénzforgalmi szakértés |
| 748749 | Igazságügyi mágneseskép-, és adatrögzítő-szakértés (nem számítástechnikai) | 749021 | Igazságügyi mágneseskép-, és adatrögzítő-szakértés (nem számítástechnikai) |
| 748750 | Igazságügyi természettudományi szakértés | 749022 | Igazságügyi természettudományi szakértés |
| 748751 | Igazságügyi piackutatás- és reklámszakértés | 749023 | Igazságügyi piackutatás- és reklámszakértés |
| 748752 | Igazságügyi kriminalisztikai szakértés | 749032 | Igazságügyi kriminalisztikai szakértés |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 748753 | Igazságügyi képzőművészeti szakértés | 749024 | Igazságügyi képzőművészeti szakértés |
| 748754 | Igazságügyi pedagógiai szakértés | 856003 | Igazságügyi pedagógiai szakértés |
| 748755 | Igazságügyi toxikológiai szakértés | 749025 | Igazságügyi toxikológiai szakértés |
| 748756 | Igazságügyi pszichológiai szakértés (nem egészségügyi) | 749026 | Igazságügyi pszichológiai szakértés (nem egészségügyi) |
| 748757 | Igazságügyi mezőgazdasági és vadgazdálkodási szakértés | 749027 | Igazságügyi mezőgazdasági és vadgazdálkodási szakértés |
| 748758 | Igazságügyi erdőgazdálkodási szakértés | 749028 | Igazságügyi erdőgazdálkodási szakértés |
| 748759 | Igazságügyi orvosszakértés (nem egészségügyi) | 749029 | Igazságügyi orvosszakértés (nem egészségügyi) |
| 748760 | Címfestés | 829904 | Címfestés |
| 748761 | Haszonállatok törzskönyvezése | 749031 | Haszonállatok törzskönyvezése |
| 801001 | Alapfokú oktatás | 852001 | Alapfokú oktatás m.n.s. |
| 801002 | Iskoláskor előtti oktatás | 851001 | Iskolai előkészítő oktatás |
| 801003 | Alapfokú művészetoktatás | 852002 | Alapfokú művészetoktatás |
| 801003 | Alapfokú művészetoktatás | 855201 | Iskolarendszeren kívüli alapfokú művészetoktatás |
| 801004 | Alapfokú felnőttoktatás | 852003 | Alapfokú felnőttoktatás |
| 802101 | Középiskolai általános oktatás | 853101 | Általános középfokú oktatás m.n.s. |
| 802102 | Általános középfokú felnőttoktatás | 853102 | Általános középfokú felnőttoktatás |
| 802201 | Szakmai középiskolai oktatás | 853201 | Szakmai középiskolai oktatás |
| 802203 | Szakmai szakiskolai oktatás | 853202 | Szakmai szakiskolai oktatás |
| 802204 | Szakmai középfokú felnőttoktatás | 853203 | Szakmai középfokú felnőttoktatás |
| 803001 | Főiskolai oktatás | 854201 | Főiskolai oktatás, felsőfokú alapképzés |
| 803002 | Egyetemi oktatás | 854202 | Egyetemi oktatás, felsőfokú mesterképzés |
| 803003 | Akkreditált iskolarendszerű felsőszintű szakképzés | 854101 | Felsőfokú szakképzés |
| 803004 | Egyéb felsőszintű továbbképzés | 854203 | Egyéb felső szintű továbbképzés |
| 804101 | Járművezető-oktatás | 855301 | Járművezető-oktatás |
| 804201 | Szakkör keretében ismeretek továbbadása | 855101 | Sport, szabadidős képzés |
| 804201 | Szakkör keretében ismeretek továbbadása | 855202 | Kulturális képzés szakkör keretében |
| 804201 | Szakkör keretében ismeretek továbbadása | 855901 | M.n.s. egyéb oktatás szakkör keretében |
| 804214 | Nyelvoktatás | 855903 | Nyelvi magánoktatás |
| 804214 | Nyelvoktatás | 855908 | Nyelvi képzés |
| 804215 | Egyéb tanfolyami oktatás | 855904 | Egyéb tanfolyami oktatás |
| 804216 | Tanórán kívüli oktatás | 855905 | Tanórán kívüli oktatás |
| 804217 | Korrepetálás | 855906 | Korrepetálás |
| 804218 | Vizsgáztatás (oktatásban) | 856004 | Vizsgáztatás (oktatásban) |
| 804219 | Általános képzési célú felnőttképzés | 855907 | Általános képzési célú felnőttképzés |
| 804220 | Szakmai képzési célú felnőttképzés | 854102 | Szakmai képzési célú felnőttképzés |
| 851101 | Fekvőbeteg szakorvosi ellátás | 861001 | Fekvőbeteg-szakorvosi ellátás |
| 851103 | Szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység fekvőbeteg szakorvosi ellátásban | 861002 | Szabad foglalkozású szakorvosi egészségügyi tevékenység fekvőbeteg-ellátásban |
| 851201 | Egészségügyi alapellátás | 862101 | Egészségügyi alapellátás |
| 851202 | Járóbeteg szakorvosi ellátás | 862201 | Szakorvosi járóbeteg-ellátás m.n.s. |
| 851203 | Kórboncnoki tevékenység | 861003 | Kórboncnoki tevékenység |
| 851206 | Klinikai szakpszichológia | 861004 | Klinikai szakpszichológia |
| 851207 | Szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban | 862102 | Szabad foglalkozású általános egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban |
| 851207 | Szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban | 862202 | Szabad foglalkozású szakorvosi egészségügyi tevékenység járóbeteg-ellátásban |
| 851301 | Fogorvosi ellátás | 862301 | Fogorvosi járóbeteg-ellátás m.n.s. |
| 851303 | Szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység fogorvosi szakellátásban | 862302 | Szabad foglalkozású egészségügyi tevékenység fogorvosi szakellátásban |
| 851401 | Természetgyógyászati ellátás | 869005 | Természetgyógyászati ellátás |
| 851402 | Ápolói szolgáltatás | 869004 | Ápolói szolgáltatás |
| 851402 | Ápolói szolgáltatás | 871001 | Bentlakásos, nem kórházi ápolás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 851403 | Egyéb egészségügyi tevékenység | 869001 | Egyéb egészségügyi tevékenység (kivéve: orvosok, fogorvosok) |
| 851405 | Pszichológiai szolgáltatás egészségügyi szakellátásként | 862203 | Pszichológiai szolgáltatás egészségügyi szakellátásként |
| 851408 | Szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység egyéb hu- | 869003 | Szabad foglalkozású egészségügyi tevékenység egyéb hu- |
| mán-egészségügyi ellátásban | mán-egészségügyi ellátásban (kivéve: orvosok, fogorvosok) | ||
| 852001 | Állatorvosi tevékenység | 750001 | Állatorvosi tevékenység |
| 852002 | Állat-egészségügyi szakasszisztencia | 750002 | Állat-egészségügyi szakasszisztencia |
| 853101 | Szociális ellátás elhelyezéssel | 872001 | Értelmi fogyatékos, mentális, szenvedélybeteg bentlakásos |
| ellátása | |||
| 853101 | Szociális ellátás elhelyezéssel | 873001 | Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása |
| 853101 | Szociális ellátás elhelyezéssel | 873001 | Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása |
| 853101 | Szociális ellátás elhelyezéssel | 879001 | Egyéb bentlakásos ellátás |
| 853101 | Szociális ellátás elhelyezéssel | 879001 | Egyéb bentlakásos ellátás |
| 853201 | Szociális ellátás elhelyezés nélkül | 881001 | Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül |
| 853201 | Szociális ellátás elhelyezés nélkül | 889101 | Gyermekek napközbeni ellátása m.n.s. |
| 853201 | Szociális ellátás elhelyezés nélkül | 889901 | M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül |
| 853202 | Szociális étkeztetés | 841201 | Szociális étkeztetés |
| 900101 | Csatornatisztítás | 370001 | Csatornatisztítás |
| 900102 | Szennyvízszippantás | 370002 | Szennyvízszippantás |
| 900201 | Szilárd hulladék gyűjtése, kezelése | 381101 | Szilárd hulladék gyűjtése, kezelése |
| 900201 | Szilárd hulladék gyűjtése, kezelése | 382101 | Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása |
| 900202 | Veszélyes hulladék gyűjtése, kezelése | 381201 | Veszélyes hulladék gyűjtése |
| 900202 | Veszélyes hulladék gyűjtése, kezelése | 382201 | Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása |
| 900301 | Szennyeződésmentesítés | 390001 | Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés |
| 900302 | Területtisztítás | 390002 | Területtisztítás |
| 900302 | Területtisztítás | 812905 | Köz- és egyéb területek tisztítása, hó- és jégmentesítése |
| 921101 | Film-, videó-, DVD-gyártás (nyilvános közlésre) | 591101 | Film-, videó-, televízióműsor-gyártás |
| 921101 | Film-, videó-, DVD-gyártás (nyilvános közlésre) | 591201 | Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai |
| 921102 | Hangfelvétel-készítés (első példány, nyilvános közlésre) | 592003 | Hangfelvétel-készítés (első példány, nyilvános közlésre) |
| 921201 | Film-, videó-, DVD-terjesztés | 591301 | Film-, videó- és televízióprogram terjesztése |
| 921301 | Mozgóképvetítés | 591401 | Filmvetítés |
| 922001 | Rádiós-televíziós műsorkészítés | 601001 | Rádióműsor-szolgáltatás m.n.s. |
| 922001 | Rádiós-televíziós műsorkészítés | 602001 | Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása m.n.s. |
| 922002 | Közszolgálati rádiós-televíziós műsorkészítés | 601002 | Közszolgálati rádióműsor-szolgáltatás |
| 922002 | Közszolgálati rádiós-televíziós műsorkészítés | 602002 | Közszolgálati televízióműsor összeállítása, szolgáltatása |
| 923101 | Képző- és iparművészeti tevékenység (kivéve termékelőállítás) | 900306 | Képző- és iparművészeti tevékenység (kivéve: termékelőállítás) |
| 923102 | írói, költői tevékenység | 900302 | Írói, költői tevékenység |
| 923103 | Egyéb alkotó tevékenység | 900301 | Egyéb alkotó tevékenység m.n.s. |
| 923104 | Előadó-művészeti tevékenység (prózai) | 900101 | Előadó-művészeti tevékenység (prózai) |
| 923105 | Előadó-művészeti tevékenység (zenei) | 900102 | Előadó-művészeti tevékenység (zenei) |
| 923106 | Zene- és táncművészeti tevékenység | 900103 | Zene- és táncművészeti tevékenység |
| 923107 | Amatőr előadóművész tevékenység | 900104 | Amatőr előadóművész tevékenység |
| 923108 | Népzenei, magyarnóta-énekesi előadóművészet | 900105 | Népzenei, magyarnóta-énekesi előadóművészet |
| 923110 | Művészi tűzzománc képek készítése | 900303 | Művészi tűzzománc képek készítése |
| 923111 | Képzőművészeti alkotás műértékének helyreállítása | 900304 | Képzőművészeti alkotás műértékének helyreállítása |
| 923201 | Jegyértékesítő ügynöki tevékenység | 799002 | Jegyértékesítő ügynöki tevékenység |
| 923203 | Hangversenytermek, színházak működtetése | 900401 | Hangversenytermek, színházak működtetése |
| 923204 | Statisztálás | 900106 | Statisztálás |
| 923205 | Színpadi látványtechnika biztosítása | 900204 | Színpadi látványtechnika biztosítása |
| 923301 | Vásári, vidámparki szórakoztatás | 932101 | Vásári, vidámparki szórakoztatás |
| 923302 | Vándor vidámparki szolgáltatás | 932102 | Vándor vidámparki szolgáltatás |
| 923401 | Egyéb színpadi szórakoztatás | 900107 | Egyéb színpadi szórakoztatás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 923402 | Táncoktatás, táncrendezvény szolgáltatás | 855203 | Táncoktatás |
| 923402 | Táncoktatás, táncrendezvény szolgáltatás | 932904 | Táncrendezvény szolgáltatás |
| 923403 | Cirkuszi előadás | 900108 | Cirkuszi előadás |
| 923404 | Konferanszié, műsorvezetés | 900109 | Konferanszié, műsorvezetés |
| 923405 | Népzenei, magyarnóta műsor szolgáltatás | 900203 | Népzenei, magyarnóta műsor szolgáltatás |
| 923406 | Játékautomata-üzemeltetés (nem pénznyerő) | 932902 | Játékautomata-üzemeltetés (nem pénznyerő) |
| 923407 | Vegyes szórakoztatás | 900201 | Vegyes szórakoztatás |
| 923407 | Vegyes szórakoztatás | 932905 | Falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása |
| 923407 | Vegyes szórakoztatás | 932906 | Helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása |
| 923408 | Vándorcirkuszi szolgáltatás | 900202 | Vándorcirkuszi szolgáltatás |
| 924001 | Újságírói szolgáltatás | 639101 | Újságírói szolgáltatás hírügynökségi tevékenységen belül |
| 924001 | Újságírói szolgáltatás | 900305 | Független újságírói tevékenység |
| 924002 | Fotóriporteri szolgáltatás | 742003 | Fotóriporteri szolgáltatás |
| 924003 | Sajtóügynöki tevékenység | 639102 | Sajtóügynöki tevékenység |
| 925101 | Könyvtári, levéltári tevékenység | 910101 | Könyvtári, levéltári tevékenység |
| 925202 | Múzeumi tevékenység, kulturális örökség védelme | 910201 | Múzeumi tevékenység |
| 925202 | Múzeumi tevékenység, kulturális örökség védelme | 910301 | Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése m.n.s. |
| 925202 | Múzeumi tevékenység, kulturális örökség védelme | 910302 | Helyi népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékek, örökségek bemutatása |
| 925301 | Növény-, állatkert működtetése | 910401 | Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése |
| 926101 | Sportlétesítmény működtetése | 931101 | Sportlétesítmény működtetése |
| 926102 | Sportuszoda-szolgáltatás | 931102 | Sportuszoda-szolgáltatás |
| 926201 | Sportszolgáltatás (egyesületi keretek között, vagy nonprofit szervezésben) | 931201 | Sportszolgáltatás (egyesületi keretek között, vagy nonprofit szervezésben) |
| 926203 | Sportrendezvény szervezése, lebonyolítása | 931901 | Sportrendezvény szervezése, lebonyolítása |
| 926204 | Sport-, és szabadidős horgászat (egyesületi keretek között, vagy nonprofit szervezésben) | 931202 | Sport- és szabadidős horgászat (egyesületi keretek között, vagy nonprofit szervezésben) |
| 926205 | Szabadidős lovagoltatás (egyesületi keretek között, vagy non-profit szervezésben) | 931203 | Szabadidős lovagoltatás (egyesületi keretek között, vagy non-profit szervezésben) |
| 927101 | Sorsolásos játék szervezése (engedélyhez nem kötött) | 920001 | Sorsolásos játék szervezése (engedélyhez nem kötött) |
| 927102 | Szerencsejáték szelvény saját számlás értékesítése | 920002 | Szerencsejáték-szelvény saját számlás értékesítése |
| 927103 | Szerencsejáték szelvény ügynöki értékesítése | 920003 | Szerencsejáték-szelvény ügynöki értékesítése |
| 927201 | Strandfürdő-szolgáltatás | 932903 | Strandfürdő-szolgáltatás |
| 927202 | Máshova nem sorolható, egyéb szabadidős tevékenység | 932901 | Máshova nem sorolható, egyéb szabadidős tevékenység (nem egyesületi keretek között vagy nem nonprofit szervezésben) |
| 930101 | Mosás, vegytisztítás, vasalás | 960101 | Mosás, vegytisztítás, vasalás |
| 930102 | Ruhafestés, -színezés | 960102 | Ruhafestés, -színezés |
| 930103 | Mosás háztartásnál | 970002 | Mosás háztartásnál |
| 930104 | Mosodai gyűjtőszolgálat | 960103 | Mosodai gyűjtőszolgálat |
| 930201 | Férfi fodrászat | 960201 | Férfifodrászat |
| 930202 | Férfi-, női, gyermek fodrászat | 960202 | Férfi-, női, gyermekfodrászat |
| 930203 | Kozmetika, szépségápolás | 960203 | Kozmetika, szépségápolás |
| 930204 | Női fodrászat | 960204 | Női fodrászat |
| 930206 | Hajmosás | 960205 | Hajmosás |
| 930207 | Kéz- és lábápolás, műkörömépítés | 960206 | Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
| 930302 | Temető üzemeltetése, hamvasztás | 960301 | A temető fenntartása, üzemeltetése |
| 930303 | Temetés | 960302 | A temetés előkészítése, temetés, hamvasztás |
| 930304 | Temetést előkészítő, azt kiegészítő tevékenység | 960302 | A temetés előkészítése, temetés, hamvasztás |
| 930401 | Egyéb személyi szolgáltatás | 960404 | Képesítéshez nem kötött fizikai közérzetet javító szolgáltatás |
| 930401 | Egyéb személyi szolgáltatás | 960901 | M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás |
| 930402 | Fürdőszolgáltatás | 960403 | Fürdőszolgáltatás |
| Régi szakmakód | Szakmakód '08 | ||
| Kód | Megnevezés | Kód | Megnevezés |
| 930404 | Sportszolgáltatás (nem egyesületi keretek között, és nem non-profit szervezésben) | 931301 | Sportszolgáltatás (nem egyesületi keretek között, és nem non-profit szervezésben) |
| 930406 | Frissítő, relaxáló masszázs | 960401 | Frissítő, relaxáló masszázs |
| 930407 | Szoláriumkezelés | 960402 | Szoláriumkezelés |
| 930408 | "Fitneszklub, kondicionálóterem működtetése; aerobic" | 931302 | "Fitneszklub, kondicionálóterem működtetése; aerobic" |
| 930409 | Illemhely üzemeltetése | 960902 | Illemhely üzemeltetése |
| 930501 | Gyermekfelügyelet | 889102 | Gyermekfelügyelet |
| 930501 | Gyermekfelügyelet | 970004 | Gyermekfelügyelet háztartásokban |
| 930502 | Partnerközvetítés, társkeresés | 960903 | Partnerközvetítés, társkeresés |
| 930503 | Családi rendezvényszolgálat | 562102 | Családi rendezvényszolgálat |
| 930504 | Ruhatáros, csomagmegőrző, kabinos szolgáltatás | 960905 | Ruhatáros, csomagmegőrző, kabinos szolgáltatás |
| 930505 | Asztrológiai, spiritiszta, grafológusszolgáltatás | 960904 | Grafológusszolgáltatás |
| 930505 | Asztrológiai, spiritiszta, grafológusszolgáltatás | 960906 | Asztrológiai, spiritiszta szolgáltás |
| 930506 | Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás | 960901 | M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás |
| 930510 | Hordárszolgáltatás | 960908 | Hordárszolgáltatás |
| 930512 | Hobbiállat-gondozás, -idomítás | 960909 | Hobbiállat-gondozás, -idomítás |
| 930513 | Kutyakiképzés biztonsági célra | 960910 | Kutyakiképzés biztonsági célra |
| 930514 | Állatkozmetika | 960911 | Állatkozmetika |
| 930515 | Tetoválás, testékszer-felhelyezés | 960912 | Tetoválás, testékszer-felhelyezés |
| 930516 | Hoszteszszolgáltatás | 960913 | Hoszteszszolgáltatás |
| 950001 | Alkalmazottat foglalkoztató háztartás | 970001 | Háztartási alkalmazottat foglalkoztató magánháztartás m.n.s. |
| 960001 | Külföldi képviseletet ellátó személy (egyéni vállalkozói igazolvány alapján nem gyakorolható) | 990001 | Külföldi képviseletet ellátó személy (egyéni vállalkozói igazolvány alapján nem gyakorolható) |
| 990001 | Adómentes termékimportot megalapozó közösségen belüli termékértékesítés (egyéni vállalkozásként nem végezhető) | 990002 | Adómentes termékimportot megalapozó közösségen belüli termékértékesítés (egyéni vállalkozásként nem végezhető) |
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 1. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[2] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[3] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[4] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[5] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[6] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[7] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[8] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[9] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[10] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[11] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[12] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[13] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[14] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[15] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[16] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[17] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[18] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[19] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[20] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[21] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[22] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[23] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[24] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[25] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[26] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[27] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[28] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[29] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[30] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[31] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[32] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[33] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[34] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[35] Módosította a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.
[36] Beiktatta a 10/2010. (XII. 29.) KSH közlemény 2. § - a. Hatályos 2010.12.30.