A Fővárosi Törvényszék Bf.7277/2014/8. számú határozata önbíráskodás bűntette tárgyában. [2009. évi XLVII. törvény (Bnytv.) 15. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 37. §, 38. §, 61. §, 62. §, 66. §, 368. §, 459. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 2. §, 4. §, 78. §, 117. §, 258. §, 296. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 375. §] Bíró: Kiszel Zoltánné dr. Nyekita Györgyi

Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

27.Bf.VIII.7277/2014/8.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2015. március hó 4. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

Í T É L E T E T

Az önbíráskodás bűntette miatt vádlott neve vádlott ellen indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. február 4. napján kihirdetett, 20.B.VIII.33.083/2013/12-III. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott vagyon elleni erőszakos bűncselekményét a 2012.évi C. törvény 368. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő önbíráskodás bűntettének minősíti.

A vádlottal szemben kiszabott főbüntetést szabadságvesztésként nevezi meg, amelynek végrehajtási fokozata börtön.

A vádlottat 3 (három) év közügyektől eltiltásra is ítéli.

A szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésére vonatkozó ítéleti rendelkezést mellőzi. A vádlott a szabadságvesztés büntetéséből annak 2/3-ad része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott személyi igazolvány száma: ..., magyar állampolgár.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

I N D O K O L Á S

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. február 4. napján hirdette ki a 20.B.VIII.33.083/2013/12-III. számú ítéletét, amelyben vádlott neve vádlott bűnösségét a 2012. évi C. törvény 368. § (1) bekezdésében meghatározott önbíráskodás bűntettében állapította meg. A bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. május 18. napján kelt és ekkor jogerőre emelkedett 6.B.VI-VII.24.247/2010/23. számú ítéletének próbára bocsátó rendelkezését vádlott neve val szemben hatályon kívül helyezte, a vádlottal szemben alkalmazott 3 év próbára bocsátást megszüntette és az abban az ítéletében megállapított szerzői jog megsértésének vétsége miatt is a vádlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 év 6 hó próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság megállapította, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának esetleges elrendelése esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés 2/3-ad részének kitöltését követő nap.

Az elsőfokú bíróság ezt meghaladóan bűnjelekről hozott rendelkezést, valamint a bűnügyi költségről, ez utóbbiról akként, hogy 26.040.-Ft összegű költség megfizetésére a vádlottat kötelezte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az ügyész, a vádlott terhére a büntetés súlyosítása, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, mely ügyészi fellebbezést a Fővárosi Főügyészség a .... számú átiratában módosított tartalommal fenntartott. A vádlott cselekményét a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pont a) pontjára figyelemmel fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének indítványozta minősíteni. Indítványozta ezt meghaladóan, hogy a Fővárosi Törvényszék a vádlottal szemben szabjon ki hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés büntetést, és a vádlottat a közügyek gyakorlásától tiltsa el.

A vádlott meghatalmazott védője fellebbezését, mely elsősorban felmentést, másodsorban az elsőfokú bíróság ítéletének a Be. 375. § (1) bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárása utasítását célozta, írásban is indokolta.

A védő álláspontja szerint a bíróság nem értékelte megfelelően a sértett vallomásában mutatkozó ellentmondásokat, túlzott jelentőséget tulajdonított annak, hogy a sértett a riasztófegyverről leírást tudott adni, noha erre nézve a vádlott védekezésében magyarázatot adott, az autóban olyan helyen tartotta a fegyvert a cselekmény időpontjában, ahol a vita közben a sértett láthatta. A sértett csupán az eljárás nyomozati szakában egyetlen alkalommal tett vallomást, ezt követően az országot elhagyta, a magyar bíróság idézését nem vette át, nem vett részt semmilyen további eljárási cselekményen, így a terhelttel való szembesítésen sem. A vádlottnak a védekezéshez fűződő joga annak következtében, hogy a sértett az eljárás bírósági szakában nem jelent meg, hozzá kérdéseket nem intézhettek, szembesítés nem volt foganatosítható, jelentős mértékben sérült. A sértett kihallgatása nem lett volna mellőzhető arra figyelemmel, hogy közvetlen információval a cselekményről a vádlott és a sértett rendelkezett kizárólag.

A védő indítványozta a bizonyítékok köréből a rendőri jelentést kirekeszteni, hiszen személy1 tanú angol tudása felől a rendőrség nem győződött meg, és az ő tolmácsi közreműködését elfogadva rögzített tényeket a sértett elmondása alapján.

A védő a Be. 4. § (2) bekezdésében lefektetett in dubio pro reo büntetőeljárási alapelvre tekintettel hivatkozott arra, hogy kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást a vádlott bűnössége, így az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és vádlott neve vádlott felmentését indítványozta.

A hatályon kívül helyezést célzó másodlagos indítvány lényegét képezte, hogy az ügyészség is indítványozta a vádiratában a sértett kihallgatását, azonban a vád és a védelem egyező indítványa ellenére erre nem került sor. A sértett együttműködésének hiányában sem a vád, sem a vádlott, sem pedig a védelem nem volt abban a helyzetben, hogy kérdéseket intézzen hozzá mint tanúhoz, és nem volt a terhelttel szembesíthető, ilyen módon a vádlott védekezéséhez fűződő joga olyan mértékben sérült, hogy ez az eljárási szabálysértés nem küszöbölhető ki az ítélet hatályon kívül helyezése nélkül.

A Fővárosi Főügyészség indítványára reagálva hivatkozott a 2009. évi XLVII. törvény 15. § (1) bekezdésének e) pontjára, miszerint a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani, akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, jelen ügyben a terhelt nem minősül büntetett előéletűnek, ami a büntetés kiszabása körében adott esetben enyhítő körülményként kell értékelésre kerüljön.

A vádlott tulajdonában álló gázriasztófegyver nem alkalmas élet kioltására, ekként a fegyveresen történő elkövetés mint az önbíráskodás bűntettének minősített esete fel sem merülhet.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az ellentétes irányú fellebbezésekkel megtámadott elsőfokú ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat betartva folytatta le az eljárását, nem osztotta a védő azon érvelését miszerint személy4 sértett vallomása az eljárásban bizonyítékként nem lenne felhasználható. A sértett ismert külföldi címén az idézést nem vette át, az elsőfokú bíróság így a Be. 296. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felolvasással tette a bizonyítás anyagává a nyomozás során tett vallomását. A nyomozás során a sértett törvényes figyelmeztetést követően tolmács jelenlétében tette meg, és írta alá vallomását, a nyomozás során tett vallomása törvényes bizonyíték, amely felolvasással jelen eljárásban felhasználható.