ÍH 2021.122 KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR - VAGYONBAN BEKÖVETKEZETT ÉRTÉKCSÖKKENÉS

Ha a felperes korhatár előtti ellátásra jogosult, de azt - jogértelmezési hiba miatt - részére nem állapítja meg a közigazgatási szerv, viszont munkaviszonya alapján továbbra is kapja a korhatár előtti ellátásnál magasabb összegű munkabérét, és a két juttatás együttfolyósítását jogszabály kizárja, nem áll be értékcsökkenés a vagyonában [2013. évi V. tv. 6:522. §].

A kormányhivatal járási hivatala 2017. április 26-án kelt határozatával megállapította, hogy a felperes 1975. január 1. napjától dolgozott korkedvezményre jogosító szövő munkakörben és 1975. január 1. - 1984. április 23. közötti időszakban 9 év 46 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett, mellyel 2 év korkedvezményre jogosult.

A felperes az elsőfokú közigazgatási határozat ellen benyújtott fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokon eljárt járási hivatal nem vette figyelembe, miszerint 1971-től dolgozott szövőként, korkedvezményre jogosító munkakörben.

A másodfokon eljárt kormányhivatal a 2017. november 28. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Határozatát azzal indokolta, hogy a 168/1997. (X. 6.) Kormányrendelet (továbbiakban: Tnyvhr.) 2. § (5) bekezdése szerint a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkaköri meghatározásokat nem lehet kiterjesztően értelmezni. Rögzítette ugyan, hogy a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás alapján a felperes 1971. szeptember 1. és 1984. április 23. napja között szövő volt, de figyelembe vette azt is, hogy foglalkoztatójának megjegyzése szerint csak 1975. január 1-től dolgozott korkedvezményre jogosító munkakörben. Arra is kitért, hogy a foglalkozó irattárolójánál nem állt rendelkezésre okmány, és sem a tanúk vallomása, sem egyéb módon nem lehetett a vitatott időszakban a felperes által végzett munkát ellenőrizni.

A felperes keresetet terjesztett elő az első- és másodfokú közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezése iránt.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság a Tnyvhr. 1. számú mellékletének 7. pontját úgy értelmezte, hogy a szövő munkaköri megnevezés mellett szereplő megjegyzések szűkítést jelentenek a korkedvezményre jogosultság szempontjából, azaz csak azon szövő munkakört betöltők számára jár a korkedvezmény, akik ezeket a további tevékenységeket (malheur-fűző /fűző-fejtő/, szalagszövő, hevedergyári szövő, azbesztszövő munkakörben vetülékcséve cseréje, vetélőváltás, lánc- és vetülékfonalszakadás kijavítása, egyéb géphibák kiküszöbölése. A láncfonal, a fonalőr tisztítása, kész darab levágása, leszedése, elszállítása, hulladékgyűjtés, géptisztítás) is végzik. Mivel a felperes nem vitatta, hogy szalagszövő, hevedergyári szövő és azbesztszövő tevékenységet nem végzett, a közigazgatási perben meghallgatott tanúk pedig nem igazolták, hogy malheur-fűző (fűző-fejtő) tevékenységet végzett szövőként, a munkaügyi bíróság a keresetet elutasította.

A Kúria 2019. szeptember 23. napján kelt, Mfv.III.10.106/2019/5. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet az első- és másodfokú közigazgatási határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte.

Megállapította, hogy a textiliparban végzett munka alapján korkedvezményre a Tnyvhr. 1. számú melléklet 7. pontjában felsorolt munkakörökben dolgozó, a "munkakör" és a "munkakör leírása" cím alatt felsorolt munkatevékenységeket végző személyek válhatnak jogosulttá, s a jegyzékben szereplő munkakörök között elnevezésük szerint a jogosultság szempontjából nem lehet különbséget tenni. Rámutatott arra is, hogy a társadalombiztosítási szervek az 1971. szeptember 1. és 1974. december 31. közötti időszak elismerésére irányuló kérelem elutasítását a "munkaviszony nyilvántartó-lap" "megjegyzés" rovatában szereplő "KK 1975.01.01." bejegyzésre alapították, és nem vették figyelembe a peres eljárásban meghallgatott munkatársak tanúvallomását. E vallomások alapján a Kúria úgy ítélte meg, hogy a felperes a bizonyítási kötelezettségének eleget tett, és a rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetésének eredményeként megállapította, hogy a felperes esetében a korkedvezményre jogosultság feltételei az 1971. szeptember 1. és 1974. december 31. közötti időszakban is teljesültek.

A kormányhivatal megismételt eljárásban hozott, 2020. április 7. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperes 12 év 169 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett, amely alapján 3 év korkedvezményre jogosult.

A felperes 2018. október 2. napjáig munkaviszonyban állt. 2018. október 3-án a Kúria által hatályon kívül helyezett közigazgatási határozatok alapján, az azokban megállapított korkedvezményre jogosító idő figyelembevételével (2 évvel a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár előtt) korhatár előtti ellátás iránti kérelmet nyújtott be a megyei kormányhivatal járási hivatalához.

A hivatal a kérelemnek helyt adva 2018. október 3. napjától havi 140 380 Ft korhatár előtti ellátást állapított meg a számára.

Jelen perben a felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest kártérítés címén 1 684 560 Ft és 2018. október 3. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:522. § (2) bekezdésének a) pontja, 6:548. §-a és 6:47. § (1) bekezdése alapján.

Keresetét azzal indokolta, hogy az alperesi megyei kormányhivatal a Kúria által megállapítottan tévesen értelmezte a korkedvezményre jogosító munkakörre vonatkozó jogszabályhelyet, emellett megsértette tényállás-megállapítási kötelezettségét és nem folytatta le a szükséges bizonyítást sem, emiatt nem tudta már 2017. október 3. napjától igénybe venni a korhatár előtti ellátást. Állította, hogy az alperes e jogellenes magatartásával az utóbb megállapított ellátás egyévi összegével megegyező mértékű, 1 684 560 Ft kárt okozott. Előadta, hogy a kárt sem a rendes jogorvoslattal, sem a közigazgatási perben nem lehetett elhárítani.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Nem vitatta, hogy a járási hivatal jogértelmezése téves volt, de arra hivatkozott, hogy azt a közigazgatási és munkaügyi bíróság is osztotta, ami igazolja, hogy az nem volt kirívóan súlyos tévedés, ezért kívül esik a felróhatóság körén.

Jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes által állított jogsértés az adategyeztetési, és nem az attól eltérő, külön közigazgatási ügytípusban folyó eljárásban meghozható korhatár előtti ellátást megállapító döntéssel összefüggésben merült fel.

Kifejtette, hogy a felperes részére a kérelmében feltüntetett időponttól állapították meg az ellátást - egyébként jogszabályi felhatalmazás hiányában nem is volt lehetőség arra, hogy azt a kérelemtől eltérő időpontban állapítsák meg -, és ez ellen a határozat ellen a felperes nem élt jogorvoslattal.

Arra is kitért, hogy a felperes biztosítási jogviszonya 2018. október 3. napján szűnt meg, és a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (Khtv.) 2018. július 25. napjáig hatályos 7. § (1) bekezdésének utolsó fordulata 2018. július 25. napjáig nem tette lehetővé korhatár előtti ellátás megállapítását a biztosítási jogviszony fennállása alatt.