EH 2003.851 A vevőnek a teljesítés meghiúsulásáért való - az adott foglaló elvesztését eredményező - felelőssége megállapítható, ha alaptalanul bízott a vételár előteremtésének lehetőségében. Bizakodása alaptalanságának következményét az eladóra nem háríthatja át [Ptk. 245. §].

Az alperes az 1994. július 31-én létrejött adásvételi szerződéssel 45 000 000 forint + 25% áfa vételárért eladta a felperesnek a perbeli ingatlant. A szerződés szerint a felperesnek a vételárat 1994. augusztus 30-áig kellett megfizetnie; amennyiben a felperes ezt elmulasztaná, a felek megállapodása szerint a szerződés megszűnik.

A felperes a szerződéskötést megelőzően befektetési előszerződést kötött az I. Kft.-vel befektetői tőke igénybevétele céljából. A felperes a vételár megfizetését a kft. által rendelkezésére bocsátott összegből remélte.

A felperes az 1994. augusztus 30-ai határidőt elmulasztotta, ezzel a felek között az adásvételi szerződés megszűnt.

A felek 1994. szeptember 5-én adásvételi szerződés módosítása elnevezésű okiratban az 1994. július 31-én megkötött adásvételi szerződésre utalva megállapodtak abban, hogy a vételár kifizetésének végső határideje 1994. szeptember

30-a. A szerződésmódosítás szerint a felperes az alperesnek 2 000 000 forint foglalót fizetett ki.

Az I. Kft. a vételárat nem bocsátotta a felperes rendelkezésére, ezért a felek a teljesítési határidőt több alkalommal is módosították. Az alperes, miután képviselője is tárgyalt az I. Kft.-vel, a végső teljesítési határidőt 1994. december 31-ében jelölte meg.

A felperes az igényelt összeget nem kapta meg, ezért a vételárat nem tudta kiegyenlíteni. Az alperes az ingatlant 1995 januárjában meghirdette, majd azt másnak adta el.

A felperes az alperestől a 2 000 000 forint foglaló visszafizetését kérte. Miután az alperes erre nem volt hajlandó, keresetében az alperes kötelezését kérte 2 000 000 forint, valamint ezen összeg 1995. március 17-étől járó évi 20%-os kamatának a megfizetésére.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresete szerint marasztalta az alperest arra hivatkozással, hogy az adásvételi szerződés teljesítésének meghiúsulása egyik félnek sem róható fel, ezért a foglaló visszajár.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, mellőzte az alperes marasztalását és a felperes keresetét elutasította.

Jogerős ítéletének indokolásában megállapította, hogy az 1994. szeptember 5-ei szerződésmódosítás elnevezésű okiratban foglalt megállapodás érvényes adásvételi szerződésnek tekinthető, az 1994. július 31-én létrejött szerződés ugyanis az abban kikötött bontófeltétel folytán megszűnt. Az új, érvényes adásvételi szerződésben nem volt akadálya foglaló kikötésének.

A felperes az őt terhelő szolgáltatás teljesítése körében nem az adott helyzetben elvárható módon járt el, mert egy már meghiúsult teljesítési határidő után foglaló kikötése mellett saját kockázatára kötött újabb szerződést. A teljesítés meghiúsulásáért a felperes a felelős, ezért a foglalót elvesztette.

A jogerős ítélet ellen - annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása érdekében - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette: téves az a jogi álláspont, mely szerint az 1994. szeptember 5-ei megállapodás új szerződésnek minősül. Ezt a bíróság a felek egybehangzó nyilatkozata ellenére nem állapíthatta volna meg. A megállapodás szerződés-módosítás volt, ezért abban foglaló érvényesen már nem volt kiköthető. Másodlagosan hivatkozott arra is, hogy a szerződés teljesítése során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem róható a terhére, hogy a vételárhoz nem jutott hozzá; sem ő, sem az alperes nem tudhatták, hogy csalással, szélhámossággal állnak szemben. Az alperes tisztában volt azzal, hogy a felperes csak a befektető által ígért összegből tud teljesíteni. Mivel az adásvételi szerződés megszűnéséért nem felelős, a foglaló visszajár.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Mindkét fokon eljárt bíróság helyesen állapította meg, hogy az 1994. szeptember 5-ei szerződésmódosítás elnevezésű okiratba foglalt megállapodás újabb adásvételi szerződésnek minősül. Az adásvételi szerződés az 1994. július 31-én létrejött szerződésben foglaltakra is visszautalva tartalmazza az adásvételi szerződés létrejöttéhez szükséges tartalmi elemeket. Ezért a foglaló érvényes kikötésének a Ptk. 243. § (1) bekezdése szerinti feltételei fennálltak.

Helytálló a jogerős ítéletnek az az álláspontja is, hogy a teljesítés meghiúsulásáért a felperes a felelős.

A felperes a vételárat az I. Kft. által rendelkezésére bocsátandó összegből kívánta kiegyenlíteni. Szerződéses partnere mulasztásának következményét a felperesnek kell viselnie. Alapvető jogelv ugyanis az, hogy a jogalanyok magatartásuk következményét maguk viselik. A felperes alaptalanul bizakodott abban, hogy a vételárhoz hozzájut és az alperesnek teljesíteni tud. Alaptalan bizakodásának következményét az alperesre nem háríthatja át még abban az esetben sem, ha az alperesnek tudomása volt a vételár előteremtésének módjáról. A felperes saját kockázata és felelőssége volt az, hogy a vételárat milyen módon teremti elő, miután ez nem sikerült, a felperes és az alperes jogviszonyában a teljesítés meghiúsulásáért a felperes felelőssége megállapítható.

Helytálló volt tehát a foglaló visszatérítése iránti igényt elutasító jogerős döntés [Ptk. 245. § (1) bekezdés].

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VI. 21.354/2001.)