Tippek

Keresés "Elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt Elvi tartalmában közvetlenül kereshet.

Bővebben

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. Bővebben

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

Bővebben

77/1995. (XII. 21.) AB határozat

a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreit szabályozó 1991. évi XX. törvény, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről és a természetbeni egészségbiztosítási szolgáltatások finanszírozásának általános szabályairól szóló 1995. évi LXXIII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreit szabályozó 1991. évi XX. törvény 132. §-ának a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 126. § (2) bekezdése által megállapított (4) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 1996. június 30. napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről és a természetbeni egészségbiztosítási szolgáltatások finanszírozásának általános szabályairól szóló 1995. évi LXXIII. törvény 10. § (2) bekezdésének "...a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra..." szövegrésze megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz két olyan indítvány érkezett, amely az egészségügyi szakellátást nyújtó önkormányzati intézmények társadalombiztosítási finanszírozásának új jogi megoldásával kapcsolatosan ugyanazt az alkotmányossági problémát - az önkormányzatok alkotmányos alapjogainak sérelmét - veti fel. Az Alkotmánybíróság az indítványok által kifogásolt jogszabályi rendelkezések szoros tartalmi összefüggésére tekintettel az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Indítványozók egyike a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 126. § (2) bekezdésének megsemmisítését kéri, mert megítélése szerint a rendelkezés sérti az Alkotmány 70/D. §-át és a helyi önkormányzatoknak az Alkotmányban biztosított autonómiáját. A Gst. 126. § (2) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény (a továbbiakban: Htv.) 132. §-a új (4) bekezdéssel egészült ki. A módosítás a helyi önkormányzatoknak a tulajdonukban lévő egészségügyi intézmények által nyújtott ellátási kötelezettségét úgy változtatta meg, hogy a járóbeteg ellátás, a gondozás és a fekvőbeteg-ellátási intézmény rendszeréről való gondoskodást a társadalombiztosítási finanszírozás mértékéig írja csak elő.

Indítványozó álláspontja szerint a helyi önkormányzatok ellátási felelősségének ilyen szabályozása veszélyezteti az állampolgárok gyógyulását és ellátási bizonytalanságot szül, ezért az Alkotmány 70/D. §-ában szabályozott, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmével jár. Mivel a vitatott rendelkezés alapján az önkormányzatok tulajdonában álló intézmények sorsáról a helyi önkormányzatok megkérdezése nélkül lehet dönteni, a helyi önkormányzatok olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, amely ellentétes a helyi önkormányzatokra vonatkozó törvényi rendelkezésekkel.

Másik indítványozó a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről és a természetbeni egészségbiztosítási szolgáltatások finanszírozásának általános szabályairól szóló 1995. évi LXXIII. törvény (a továbbiakban: Tbkt.) 10. § (2) bekezdés "...a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra..." szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri. Indítványozó álláspontja szerint a Tbkt. vitatott rendelkezése, amely törvényi lehetőséget biztosít a népjóléti miniszter számára ahhoz, hogy meghatározza a kórházi kapacitásokat és ezzel az intézményi működés lényeges feltételeit, burkolt módon korlátozza az önkormányzati jogokat, olyan burkolt hatáskörelvonást, hatáskörcsorbítást tartalmaz, amely sérti a választópolgároknak az Alkotmány 42. §-ában szabályozott önkormányzáshoz való jogát, valamint az Alkotmány 44. § (1) bekezdésében foglaltakat.

II.

Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. A 70/D. § (2) bekezdése ezt a jogosultságot állami kötelezettségvállalásként fogalmazza meg. Eszerint az állam ezt a jogot a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg.

A rendszerváltást megelőzően az állam az Alkotmány e rendelkezéseiben foglalt feladatvállalásának oly módon tett eleget, hogy az egészségügyi ellátást az állam által létrehozott és fenntartott egészségügyi intézmények biztosították, és az állampolgárok állampolgári jogon, ingyenesen juthattak hozzá az egészségügyi intézmények szolgáltatásaihoz.

Az elmúlt öt esztendőben az egészségügyi ellátásnak ez a rendszere jelentős átalakuláson ment át.

Megnyílt az egészségügyi szolgáltatások vállalkozási formában való ellátásának jogi lehetősége.

A helyi önkormányzatok létrejöttével az önkormányzatok feladatává vált működési területükön az egészségügyi ellátás biztosítása, és a területi ellátást nyújtó intézmények vagyona önkormányzati tulajdonba került.

A társadalombiztosítási rendszer átalakítása során az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való jogosultságot ismét társadalombiztosítási alapra helyezték. A társadalombiztosítás oly módon gondoskodik a biztosítottakat az egészségbiztosítás keretében megillető természetbeni egészségügyi szolgáltatásokról, hogy a különböző tulajdonban álló egészségügyi intézményektől szolgáltatást vásárol a biztosítottak számára. Ezzel átalakult az egészségügyi intézmények finanszírozásának rendszere is.

Az egészségügyi ellátásnak ebben a megváltozott rendszerében jelentősen megváltozott az állam szerepe is az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás szervezésében. Ma az egészségügyi ellátásnak csak egy szűk körét biztosítják állami intézmények. Az egészségügyi ellátás jelentős hányadát az államhoz képest autonómiával rendelkező tulajdonosok (helyi önkormányzatok, egyházak, alapítványok, egészségügyi vállalkozások, magánorvosok) által fenntartott intézmények nyújtják. Ilyen feltételek mellett, amikor az egészségügyi ellátás döntően nem állami tulajdonban lévő és az államigazgatási szervek irányítása alatt álló egészségügyi intézmények feladata, a korábbi ellátási rendszerben alkalmazott államigazgatási irányítási eszközök többé nem alkalmasak az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségvállalás teljesítésére. Az államnak olyan - elsősorban jogi és gazdasági - eszközökkel kell biztosítania a 70/D. §-ban szabályozott alapvető jog érvényesülését, amelyek nem járnak a tulajdonosok autonómiájának sérelmével.

Az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott alapvető jog érvényesülésének egyik fontos jogi garanciáját jelenti ma az, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) kötelezően előírja a helyi önkormányzatok számára, területükön az egészségügyi ellátás biztosítását. Az Ötv. 8. § (4) bekezdése a települési önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai között sorolja fel az egészségügyi alapellátásról való gondoskodást, a 70. § (1) bekezdésének b) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy a megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik az alapellátást meghaladó szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja.

Az Ötv.-nek ezek a rendelkezései keretjellegű szabályok. Az önkormányzatokat az egészségügyi ellátás területén terhelő kötelezően ellátandó feladatok pontos körét, az önkormányzatok ellátási kötelezettségének terjedelmét az Ötv. keretei között külön törvény, a Htv. határozza meg. A Htv. 132. § (1) bekezdése az egészségügyi szakellátás tekintetében úgy rendelkezett, hogy a helyi önkormányzat a tulajdonában lévő egészségügyi (járó-, és fekvőbeteg-ellátó és -gondozó) intézmények ellátási területe és az ellátás kötelezettségének terjedelme - ha az önkormányzatok másként nem állapodtak meg - azonos az Ötv. hatálybalépésekor fennállott ellátási területével és ellátási kötelezettségének terjedelmével.

A Gst. 127. §-a a Htv.-nek ezt a rendelkezését hatályon kívül helyezte és helyette 126. § (2) bekezdése egy új (4) bekezdést iktatott be a Htv. 132. §-ának rendelkezései közé, amely a korábbi szabályozáshoz képest szűkítette a helyi önkormányzatok kötelezettségét az egészségügyi szakellátás biztosításában. Kimondja, hogy a helyi önkormányzat - a 131. §-ban foglaltak alkalmazásával - a tulajdonában lévő járó- és fekvőbeteg-szakellátást, -gondozást nyújtó egészségügyi intézmények útján a társadalombiztosítási finanszírozás mértékéig gondoskodik az egészségügyi szakellátásról.

Arról a kérdésről, hogy a társadalombiztosítás mely egészségügyi szolgáltatásokat köteles, illetőleg jogosult finanszírozni, a Tbkt. rendelkezik. A Tbkt. 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) a természetbeni egészségügyi szolgáltatások nyújtására irányuló szerződéseket az egészségügyi szakellátás tekintetében az OEP és a Népjóléti Minisztérium 2-2 képviselőjéből álló közös szakmai bizottság véleményének figyelembevételével, a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra köteles megkötni. Az ezt meghaladó szolgáltatásokra a népjóléti miniszter egyetértésével az OEP szerződést köthet.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatok körének ilyen módon történő törvényi meghatározása alkotmányellenes.

Az Alkotmány 44/A. §-a a helyi képviselő-testület jogaiként meghatározza és ezzel alkotmányos védelemben részesíti a helyi önkormányzatoknak azokat az alapjogait, amelyek a helyi önkormányzatok autonómiáját hivatottak biztosítani. Ezen önkormányzati alapjogok között állapítja meg a 44/A. § (1) bekezdés a) pontja a képviselő-testületnek azt a jogát, hogy önkormányzati ügyekben a képviselő-testület önállóan szabályoz és igazgat. Az Ötv. idézett rendelkezései önkormányzati ügyként, a helyi önkormányzatok önkormányzati feladataként határozzák meg az egészségügyi ellátásról való gondoskodást.

Az Alkotmány 43. § (2) bekezdése kimondja, hogy a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettséget törvény állapítja meg. Az Ötv. 1. § (5) bekezdése, valamint 8. §-ának (3) bekezdése a kötelezően ellátandó feladatok tekintetében külön nevesítetten is kimondja, hogy kötelező feladat- és hatáskört a helyi önkormányzat számára csak törvényben lehet előírni. Az Alkotmány és az Ötv. e rendelkezéseiből következően a helyi önkormányzatokat az egészségügyi ellátás biztosítása körében terhelő kötelezettségeket is törvényben kell meghatározni.

Azzal, hogy a Htv. 132. §-ának a Gst. 126. § (2) bekezdése által megállapított (4) bekezdése az egészségügyi szakellátás körében csak a társadalombiztosítási finanszírozás mértékéig teszi a helyi önkormányzat kötelezettségévé az egészségügyi szolgáltatásokról való gondoskodást, és a Tbkt. az egészségbiztosítási pénztár, a szakbizottság és a népjóléti miniszter közös döntésére, egyedi megítélésére bízza, hogy mely intézményi kapacitásokra nézve köt az egészségbiztosítási pénztár finanszírozási szerződést, az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatait már nem a törvény, hanem egyedi döntések, finanszírozási szerződések határozzák meg.

A kötelezően ellátandó feladatok körének ilyen szabályozása sérti a helyi önkormányzatoknak az Alkotmány által védett autonómiáját. Azzal, hogy az Alkotmány kimondja, hogy az önkormányzatokat az önkormányzati feladatok körében megillető jogokat és kötelezettségeket csak törvényben lehet szabályozni, elsősorban a Kormánnyal és a közigazgatás központi szerveivel szemben részesíti védelemben az önkormányzatok önállóságát. Az Alkotmány rendelkezései alapján nincs arra mód, hogy a Kormány vagy a központi közigazgatás szervei akár normatív, akár egyedi döntésükkel beavatkozzanak az önkormányzatokat az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján az önkormányzati ügyekben megillető igazgatási és szabályozási autonómia gyakorlásába. Az önkormányzatokat az egészségügyi szakellátás terén terhelő kötelezettségeknek az indítványozók által vitatott szabályozása pedig arra ad módot, hogy a miniszter és az OEP az önkormányzatokat az önkormányzati feladatok ellátásában megillető igazgatási önállóságot korlátozza. A Tbkt. 10. §-ának (2) bekezdése ugyan csak az OEP számára írja elő kötelezettségként, hogy a szakbizottság véleményének figyelembevételével, a népjóléti miniszter által meghatározott intézményi kapacitásokra köteles szerződést kötni. Az OEP a finanszírozási szerződést a Tbkt. 10. § (1) bekezdése, valamint az egészségügy társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 103/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 21. §-a, valamint 25. §-a alapján a szolgáltatóval, tehát az intézménnyel köti meg. A Tbkt. 11. §-a meghatározza a finanszírozási szerződés kötelező tartalmát. Eszerint a szerződésben kell meghatározni:

" a) az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szolgáltatási kötelezettséget ellátásfajtánként, a területi ellátási kötelezettség és rendelkezésre állás meghatározásával,

b) az egyes ellátások nyújtására lekötött kapacitást,

c) a szolgáltatáshoz rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételeket,

d) az egészségbiztosítási táppénz, beutalás, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz utalványozására jogosult személyek azonosító adatait,

e) az adatszolgáltatási kötelezettséget,

f) az intézmény tulajdonosának nyilatkozatát a finanszírozott szolgáltatásokhoz kapcsolódó tárgyévi ráfordításainak ütemezéséről és összegszerűségéről,

g) az a)-f) ponttal összefüggő szerződési feltételek megszegése esetén követendő eljárást,

h) az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szolgáltatások térítési mértékét és módját,

i) a szerződés hatályát, módosítási és felmondási szabályait, a szerződésszegésen alapuló igények érvényesítésének rendjét."

Ilyen szabályozás mellett az önkormányzatok kötelezettsége arra terjed ki, hogy intézményeiket a finanszírozási szerződés által meghatározott feltételekkel kötelesek fenntartani. Ez a jogi megoldás oly módon határolja be az önkormányzatok önálló döntési lehetőségeit, amely gyakorlatilag kizárja az önkormányzatok igazgatási önállóságát a kötelezően ellátandó egészségügyi feladatainak végrehajtásában.

A törvényhozás az Alkotmány felhatalmazása alapján nagyfokú döntési szabadsággal rendelkezik az önkormányzatokat terhelő kötelezettségek meghatározásában. Azonban ez nem jelenti azt, hogy e döntési szabadságának ne lennének alkotmányos korlátai. Azzal, hogy az Alkotmány a 44/A. § (1) bekezdés a) pontjában önkormányzati alapjogként fogalmazza meg az önkormányzatnak azt a jogát, hogy önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, a törvényhozóval szemben is alkotmányos védelemben részesíti az önkormányzatoknak azt a jogát, hogy e feladatok körében önálló felelősséggel döntsenek feladataik ellátásáról. Az Alkotmány e rendelkezése alapján a helyi önkormányzatokat a kötelezően ellátandó feladatok körében is megilleti a feladat ellátásában az önálló igazgatás joga. A törvényi szabályozás elegendő mozgásteret kell, hogy biztosítson az önkormányzat számára ahhoz, hogy az önkormányzat az ilyen feladatok tekintetében is szabadon dönthessen a feladat ellátásának módjáról. Az ellátási kötelezettség meghatározásának ez, az indítványozók által vitatott módja arra ad lehetőséget, hogy a népjóléti miniszter és az OEP az önkormányzati intézményekkel kötött szerződéseken keresztül az önkormányzat igazgatási autonómiáját oly módon határolja be, amely kizárja, hogy az önkormányzat önálló felelősséggel döntsön az egészségügyi szakellátással kapcsolatos feladatainak végrehajtásáról.

Az Alkotmány nem akadályozza a törvényhozónak azt a célkitűzését, mely szerint az önkormányzatok ellátási felelősségének egy elavult egészségügyi intézményrendszert konzerváló szabályozását meg kívánta szüntetni és összhangot kívánt teremteni az intézmények társadalombiztosítás által történő finanszírozása és az önkormányzatokat az egészségügyi ellátás területén terhelő kötelezettségek között. Azonban alkotmányellenes az a jogi megoldás, amellyel ezt megvalósította.

Az Alkotmánybíróság már korábbi határozatában megállapította, hogy nem tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás, amely az önkormányzati jogok és kötelezettségek gyakorlását olyan módon szabályozza, hogy az Alkotmányban szabályozott önkormányzati alapjog kiüresedéséhez, annak tényleges elvonásához vezet, és így kizárja azt, hogy az önkormányzat önálló felelősséggel döntsön a feladatkörébe tartozó ügyekben [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27.].

Nem tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás sem, amely a kötelezően ellátandó feladatok körének szabályozása helyett arra ad felhatalmazást, hogy központi közigazgatási szervek egyedi döntései határozzák meg az ellátási kötelezettség tartalmát, mert ezzel "visszacsempészi" a központi államigazgatási irányítás eszközeit az önkormányzati rendszerbe, és alkotmányellenes beavatkozásra ad lehetőséget a közigazgatás központi szerveinek az önkormányzati feladatok ellátásába.

Az önkormányzatokat az egészségügyi ellátás területén terhelő, általuk kötelezően ellátandó feladatoknak ilyen módon történő szabályozása az Alkotmány 70/D. §-ában szabályozott alapvető jog sérelmét is eredményezheti. A 70/D. § (1) bekezdése szerint az ország területén élő minden polgárnak joga van a lehető legmagasabb szintű egészséghez. Az államnak a (2) bekezdésben e jog megvalósulása érdekében meghatározott, az egészségügyi intézmények és orvosi ellátás megszervezésére irányuló kötelezettsége a piacgazdaság feltételei között nem értelmezhető oly módon, hogy az állam köteles létrehozni, fenntartani és működtetni az egészségügyi intézményrendszert. Ám annyit feltétlenül jelent, hogy az állam köteles megteremteni egy olyan intézményrendszer működésének a garanciát, amely mindenki számára biztosítja az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségét, azaz azt, hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul.

A fennálló egészségügyi ellátási rendszer működése kétségtelenül diszfunkcionális, korszerűtlen és gazdaságtalan. Átalakítása a társadalombiztosítási rendszer átalakításával együtt megkezdődött. Az átalakítás folyamatában a törvényhozás az állami szervek feladatköréből széles körben autonóm közjogi testületekre (az egészségbiztosítási és a helyi önkormányzatokra) ruházta át az egészségügyi ellátás megszervezésének feladatát. Erre tekintettel, e szervezetek jogállása által megkívánt módon írta elő az Ötv., illetőleg a Htv. az Alkotmány 70/D. §-ában szabályozott alapvető jog megvalósulásának garanciájaként a helyi önkormányzatok számára kötelezően ellátandó feladatként az egészségügyi ellátás megszervezését. Az egészségügyi ellátási rendszernek az új Alkotmány elveivel és a piacgazdaság követelményeivel összhangban álló átalakítása azonban még korántsem tekinthető befejezettnek. Az átalakulási folyamat mai stádiumában a lakosság széles körének ellátását önkormányzati intézmények biztosítják. Az önkormányzatokat az egészségügyi ellátás megszervezése körében terhelő kötelezettségek törvényi meghatározása a lehető legmagasabb szintű egészséghez való alapvető jog megvalósulásának az egyik legfontosabb jogi biztosítéka. Azzal, hogy a törvény az egészségbiztosítási pénztár, valamint a népjóléti miniszter közösen kialakított egyedi döntésétől, valamint a finanszírozási szerződésektől teszi függővé a helyi önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatait, gyakorlatilag megszünteti a kötelezően ellátandó feladat előírásának garancia jellegét. A törvényhozás ezzel lehetőséget adott arra, hogy kizárólag a finanszírozásban érdekelt szervek aktuális gazdasági érdekei határozzák meg azt, hogy mely területeken működjenek egészségügyi szakellátást, járó- és fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmények és azok milyen egészségügyi szolgáltatásokat nyújtsanak. Ez magában hordozza annak valós veszélyét, hogy egyes területeken az ott élők ellátás nélkül maradjanak.

A törvényhozó szabadon dönt arról, hogy a többszektorú egészségügyi szolgáltatási rendszerben milyen módon alakítja ki az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott alapvető jog érvényesülésének garanciáit. Ám ez a szabadsága nem terjed odáig, hogy anélkül üresítse ki az egyik legfontosabb garanciális intézmény tartalmát, hogy helyette nem építi ki az alapvető jog megvalósulásának azonos súlyú biztosítékait.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Htv. 132. §-ának a Gst. 126. § (2) bekezdésével megállapított (4) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját - élve az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazással - későbbi időpontban, 1996. június 30-ában állapította meg, annak érdekében, hogy a jogalkotónak kellő idő álljon rendelkezésére az alkotmányellenességet megszüntető jogszabály megalkotására. A megsemmisítés időpontjának meghatározásakor a következőkre volt tekintettel:

- A törvényhozónak számos lehetősége van az alkotmányellenesség megszüntetésére, az új szabályok kimunkálása időt igényel.

- A rendelkezésnek a közzététel napjával történő megsemmisítése esetén az új szabály megalkotásáig meghatározatlanul maradna a helyi önkormányzatokat az egészségügyi szakellátások területén terhelő kötelezően ellátandó feladatok terjedelme.

- Az egészségügy társadalmi finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 103/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 34. §-a alapján a finanszírozási szerződéseket 1996. december 31-ig terjedő határozott időre kell megkötni. A rendelkező részben meghatározott határidő meghatározásával lehetőséget kívánt biztosítani az Alkotmánybíróság arra is, hogy az új szerződések megkötésére megfelelő felkészülési idő után, az új szabályok ismeretében kerülhessen sor.

Az Alkotmánybíróság a Tbkt. 10. § (2) bekezdése vitatott rendelkezésének megsemmisítését - az indítványozó által megfogalmazott indokok alapján - nem tartotta indokoltnak, mert a helyi önkormányzatok alkotmányos alapjogait önmagában ez a rendelkezés - mivel csak az OEP-re hárít kötelezettséget - nem sérti. Ez a rendelkezés az indítványozó által kifogásolt alkotmányellenes helyzetet csak a Htv. 132. § (4) bekezdésével összefüggésben idézi elő. Az önkormányzatoknak az Alkotmány által védett autonómiája azáltal szenved sérelmet, hogy a Htv. 132. §-ának a Gst. által megállapított (4) bekezdése az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatainak terjedelmét a társadalombiztosítási finanszírozás mértékétől tette függővé, és a társadalombiztosítási finanszírozás mértékének megállapítása a Tbkt. által meghatározott rendben történik. Ezért az Alkotmánybíróság a Tbkt. 10. § (2) bekezdésében foglalt "... a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra ..." szövegrész megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék