T/403. számú törvényjavaslat indokolással - az idegenrendészeti távoltartásról

2018. évi.....törvény az idegenrendészeti távoltartásról

Az Országgyűlés a Stop Soros törvénycsomag részeként, a magyar állampolgárok biztonsága, valamint a magyar állampolgárokat megillető jogok teljessége és sérthetetlensége érdekében a következő törvényt alkotja:

1. §

(1) Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az idegenrendészeti eljárások zavartalan lefolytatása érdekében, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben szabályozott idegenrendészeti eljárások lefolytatásán túl az e törvényben foglalt szabályok szerinti idegenrendészeti távoltartási eljárást folytat le. A miniszter az eljárást akkor folytatja le, ha az eljárás megindítására okot adó körülmény tudomására jut. A miniszter határozatával azt a személyt, akinek Magyarországon vagy Magyarország meghatározott területén történő tartózkodása vagy tevékenysége Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes vagy a közérdeket veszélyezteti, Magyarország területének a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontjának külső határ szerinti határvonalától, illetve a határjelétől számított legfeljebb 8 km-es sávtól távol tarthatja.

(2) A miniszter különösen indokolt esetben harmadik országbeli állampolgárt az (1) bekezdéstől eltérően Magyarország egész területéről távol tarthat.

(3) Az (1) bekezdés szerinti eljárást nem lehet alkalmazni azon személlyel szemben, aki

a) országgyűlési képviselő,

b) a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontjának külső határ szerinti határvonallal, illetve határjellel közvetlenül határos települési önkormányzat képviselőtestületének tagja,

c) az Európai Parlament tagja,

d) a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés szerinti diplomáciai képviselő,

e) a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló 2011. évi CXLIII. törvénnyel kihirdetett, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve 3. cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus feladatait ellátó személy,

f) a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény szerinti eljárásokban jogi képviseletet ellátó személy.

2. §

Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes, vagy közérdeket veszélyeztető tevékenységnek minősül, ha az 1. §-ban meghatározott személy

a) migrációs helyzettel összefüggő magatartása nemzetközi védelem biztosítása érdekében harmadik országbeli állampolgár, Magyarország területére biztonságos harmadik országon keresztül történő belépését vagy tartózkodását segíti, illetve

b) az a) pont szerinti tevékenységhez pénzbeli vagy vagyoni jellegű támogatást nyújt, és ezzel Magyarország közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet veszélyezteti.

3. §

Az idegenrendészeti távoltartás a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején rendelhető el hat hónap időtartamra, de legfeljebb a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.

4. §

(1) A miniszter idegenrendészeti távoltartást elrendelő határozata tartalmazza

a) a Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes, vagy a közérdeket veszélyeztető tevékenység, cselekmény megjelölését,

b) az idegenrendészeti távoltartás időtartamát, valamint

c) az egyszerűsített indokolást.

(2) A határozatot írásban közölni kell a határozattal érintett személlyel. Ha a határozattal érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik, a határozatot az idegenrendészeti hatóság honlapján közzéteszi.

(3) Az idegenrendészeti távoltartást elrendelő határozatot az eljárási szabályok lényeges megsértése miatt közigazgatási perben nyolc napon belül lehet megtámadni. A perben azonnali jogvédelem biztosításának nincs helye.

(4) A bíróság a keresetlevélről egyszerűsített perben dönt. Ha a bíróság a jogsértést megállapítja, a határozatot hatályon kívül helyezi és a minisztert új eljárásra kötelezi.

(5) Ha a Kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról dönt, az idegenrendészeti távoltartással érintett személy az idegenrendészeti távoltartást elrendelő határozat felülvizsgálatát kérheti.

(6) A miniszter eljárásának részletes rendjét és az eljárás határidejét a Kormány rendeletben állapítja meg.

5. §

Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg az idegenrendészeti távoltartással kapcsolatos eljárás részletes rendjét és az eljárás határidejét.

6. §

Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. §

(1) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 86/A. § a) pontja a következő af) alponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában idegenrendészeti hatósági ügy:)

"af) az idegenrendészeti eljárások zavartalan eljárása érdekében, az idegenrendészeti távoltartással kapcsolatos eljárás;"

(2) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 86/A. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

"(2) Az (1) bekezdés a) pont af) alpontjában meghatározott eljárásra az idegenrendészeti távoltartásról szóló 2018. évi ...törvény rendelkezéseit kell alkalmazni."

INDOKOLÁS

ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS

A magyar állam alapvető kötelessége, egyben joga is állampolgárai biztonságát garantálni.

A törvényjavaslat rendelkezése szerint az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter azon állampolgárokat, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik, vagy a közérdeket veszélyeztetik, így harmadik országbeli személyek Magyarországra területére nemzetközi védelem biztosítása érdekében, biztonságos harmadik országon keresztül történő belépését és tartózkodását segítik vagy e tevékenység végzését anyagilag támogatják, Magyarország területéről a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós külső határ szerinti határvonalától, illetve a határjelétől számított 8 km-es sávtól távol tarthatja. A miniszter különös indokolt esetben harmadik ország állampolgárait Magyarország egész területéről is távol tarthatja.

RÉSZLETES INDOKOLÁS

1. §

A törvényjavaslat szerint a miniszter - az idegenrendészeti eljárások zavartalan lefolytatása érdekében -, ha az eljárás megindítására okot adó körülmény tudomására jut, azon személyt, akinek Magyarországon vagy Magyarország meghatározott területén történő tartózkodása vagy tevékenysége Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes, vagy a közérdeket veszélyezteti, határozatával Magyarország területének a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós külső határ szerinti határvonalától, illetve a határjelétől számított 8 km-es sávtól távol tarthatja.

A miniszter harmadik országbeli állampolgárt különösen indokolt esetben Magyarország egész területéről is távol tarthat.

A fenti eljárást nem lehet alkalmazni országgyűlési képviselő, az Európai Parlament tagja, az uniós külső határ szerinti határvonalával, illetve határjelével közvetlenül határos település képviselőtestületének tagja, a diplomáciai képviselő, valamint a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló 2011. évi CXLIII. törvénnyel kihirdetett, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve 3. cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus feladatait ellátó személy, illetve a menedékjogról szóló törvény szerinti eljárásokban jogi képviseletet ellátó személy esetében.

2. §

A törvényjavaslat meghatározza, hogy mely tevékenység az, amely Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes, vagy a közérdeket veszélyezteti.

3. §

A törvényjavaslat kimondja, hogy az idegenrendészeti távoltartás a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején rendelhető el hat hónap időtartamra, de legfeljebb a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.

4. §

A törvényjavaslat az eljárás törvényi szinten szabályozott kereteit rögzíti. Meghatározza a miniszter határozatának tartalmai elemeit, valamint rögzíti, hogy az idegenrendészeti távoltartást az eljárási szabályok lényeges megsértése miatt közigazgatási perben nyolc napon belül lehet megtámadni.

A perben azonnali jogvédelem biztosításának nincs helye.

A törvényjavaslat rögzíti továbbá, hogy amennyiben a Kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról dönt, az idegenrendészeti távoltartással érintett személy az idegenrendészeti távoltartást elrendelő határozat felülvizsgálatát kérheti.

5. §

A törvény felhatalmazást ad a Kormány részére, hogy rendeletben állapítsa meg a miniszter eljárására vonatkozó részletes szabályokat.

6. §

Hatályba léptető rendelkezés.

7. §

A törvényjavaslat rögzíti, hogy az idegenrendészeti távoltartás idegenrendészeti hatósági ügy, amelyre e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Tartalomjegyzék