3135/2013. (VII. 2.) AB határozat

bírói kezdeményezés elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 36. § (1) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint a Nyíregyházi Törvényszék előtt 7.Fpkh.15-12-000.225. és 7.Fpk.15-09-000599. számú ügyekben az alkalmazási tilalom kimondására irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányuló bírói kezdeményezést visszautasítja.

Indokolás

I.

[1] A Nyíregyházi Törvényszék bírája (a továbbiakban: indítványozó) az előtte folyamatban lévő 7.Fpkh. 15-12-000.225. számú ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-a alapján az eljárást 7.Fpkh.15-12-000-225/5. számú végzésével felfüggesztette és kezdeményezte a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 36. § (1) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá kérte annak megállapítását, hogy ezen alaptörvény-ellenes rendelkezés a felfüggesztett eljárásban nem alkalmazható.

[2] Az indítványozó bíró előtt folyamatban lévő felszámolási eljárásban a felszámoló egyszerűsített felszámolási zárómérleget és zárójelentést terjesztett elő, melyben előadta, hogy a felszámolás alatt álló gazdasági társaságnak (a továbbiakban: adós) visszaigényelhető általános forgalmi adó követelése áll fenn, melyet beszámítani kér a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (a továbbiakban: hitelező) "a" kategóriás hitelezői igényébe. Ez ellen a felszámolói intézkedés ellen a hitelező terjesztett elő kifogást, melyben előadta, hogy beszámítással kíván élni a Csődtv. 36. § (1) bekezdése alapján, és az összeggel nem az "a", hanem a "g" és "e" kategóriában fennálló más, egyéb jellegű követeléseit kívánja csökkenteni. A felszámoló ezt követően előadta, hogy a hitelező ezen beszámítását nem fogadja el, továbbra is az "a" kategóriába tartozónak tekinti a követelését, mert a visszaigényelhető általános forgalmi adó a felszámolói vagyon részét képezi, amelyet a rendelkezésre álló készpénz vagyonnal együtt kell kezelni a felszámolónak, továbbá a hitelező eljárása hátrányos helyzetbe hozza a többi hitelezőt azzal, hogy a kielégítési sorrendet figyelmen kívül hagyja a felszámolói vagyon elvonásával. Ezzel ellentétben a kifogással élő hitelező azzal érvelt, hogy a felszámolási eljárásban a beszámítás jogi jelentősége éppen abban áll, hogy a hitelező követeléséhez a beszámítás erejéig a kielégítési sorrend figyelmen kívül hagyásával hozzájuthat.

[3] Az indítványozó bíró szerint kérdésként merül fel, hogy önmagában elégséges, alkotmányosan indokolható-e a hitelezők között az a csoportképző ismérv, hogy a hitelezők egy része nem csak követeléssel rendelkezik az adóssal szemben, hanem vele szemben tartozása is áll fenn, míg a hitelezők másik csoportja tartozással nem, kizárólag követeléssel rendelkezik. Véleménye szerint előbbi esetben, azaz amennyiben a hitelező követelése mellett tartozással is rendelkezik az adóssal fennálló valamely jogviszonyában, úgy a Csődtv. 36. § (1) bekezdésén alapuló beszámítás gyakorlásával nagyobb arányú kielégítéshez jut még a nála előnyösebb kielégítési kategóriába sorolt hitelezőknél is. Az indítvány érvelése szerint a hitelezők között ebből a szempontból nem állapítható meg olyan különbség, mely alkotmányosan indokolhatná a beszámításnak korlátozás nélküli lehetővé tételét, ezáltal a Csődtv. 57. §-a szerinti kielégítési csoportoktól való eltérés biztosítását. Ez a megkülönböztetés az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, mint meg nem engedhető pozitív diszkrimináció, ebből eredően sérti az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével biztosított, a hitelezőket is megillető tulajdonhoz való jogot, így az Alaptörvény M. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes gazdasági verseny feltételeit is.

[4] A fentieken túlmenően az indítványozó kezdeményezte annak a megállapítását is, hogy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn, mivel - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 296. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére - a jogalkotó nem szabályozta a beszámítás kérdését a felszámolási eljárásban oly módon, hogy az esetleges hitelezői érdeksérelmet kiküszöbölje. Emiatt kérte az Alkotmánybíróságot, hogy a mulasztás megállapításával egyidejűleg, a jogalkotót határidő megjelölésével hívja fel feladatának teljesítésére.

[5] Az indítványozó bíró egy előtte folyamatban lévő másik- 7.Fpk.15-09-000599. számú - ügyben is indítványozta az Alkotmánybíróság eljárását. A tartal-milag (és szinte teljes egészében szövegszerűen is) egymással megegyező bírói kezdeményezéseket -azok tárgyi összefüggése folytán - az Alkotmánybíróság az Abtv. 58. § (2) bekezdése, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

II.

[6] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:

"M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik."

"XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár."

"XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja."

[7] 2. A Csődtv. indítvánnyal támadott, a felszámolási eljárás megindulásakor hatályos rendelkezése:

"36. § (1) A felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, és amelynek tekintetében a felszámolás kezdő időpontját - vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését - követően nem került sor engedményezésre."

[8] 3. A Csődtv. indítvánnyal támadott, hatályos rendelkezése:

"36. § (1) A felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, és amelynek tekintetében a felszámolás kezdő időpontját - vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését - követően nem került sor engedményezésre. Nem számíthatja be az adóssal szembeni követelését az adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója vagy azok közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársa, valamint az adós többségi befolyása [Ptk. 685/B. §] alatt álló gazdálkodó szervezet, továbbá az adós gazdálkodó szervezet többségi befolyással [Ptk. 685/B. §] rendelkező tagja (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tag, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozás)."

III.

[9] Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak.

[10] 1. A beszámítás a polgári jog intézménye. A compensatio a kötelezettet a Ptk. szabályai alapján megillető alakító jog, teljesítés-szurrogátum. A Ptk. alapján a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja, melynek erejéig a kötelezettségek megszűnnek.

[11] A Csődtv. 1. § (3) bekezdése szerint "a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek". A Csődtv. is ismeri a beszámítás intézményét, azonban a polgári jog alapján fennálló beszámítási jogot - elsődlegesen - a Csődtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a hitelezők érdekében korlátozza. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a Csődtv. a 36. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően, több beszámítással kapcsolatos korlátozást is tartalmaz.

[12] 1.1. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének értelmezése során figyelembe vette a korábbi Alkotmánynak ugyanezen kérdéskörre kialakított alkotmánybírósági értelmezéseit, tekintettel arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó, az Alkotmányban illetve az Alaptörvényben szereplő szabályok - lényegüket tekintve - azonosak.

[13] Az egyik korai határozatában általános szempontból tekintette át a testület a kielégítés során követhető elveket: "a követelések kielégítési sorrendje szempontjából a különböző végrehajtási rendszerek általában kétféle elvet tartanak szem előtt. Vannak jogrendszerek, amelyekben az időbeliség elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy akinek a javára előbb történt a foglalás, annak a követelését a behajtott összegből sorrendben előbb elégítik ki. A másik szabályozási mód a követelések jogcímét tartja szem előtt. Ilyenkor tehát az a végrehajtást kérő-hitelező-, akinek a követelését annak jellegére (jogcímére) tekintettel a jogszabály a többinél fontosabbnak tartja, előbb kap kielégítést, tekintet nélkül arra, hogy mikor kapcsolódott be az eljárásba. Ezek a fő kielégítési elvek, amelyek azonban teljesen következetesen egy jogrendszerben sem érvényesülnek. Bármelyik fő elv szerinti szabályozási mód mellett kisebb-nagyobb kivételeket tesznek a másik fő elv javára." [1162/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 559, 560, 561.] A kielégítési sorrendre vonatkozó törvényi rendelkezés kifejezetten gazdaságpolitikai szabály, amely a csődbe illetve felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonának felosztását szabályozza. Az Alkotmánybíróság már különböző kontextusokban leszögezte, hogy a jogrendszer alakításában a jogalkotónak számos tekintetben széles mérlegelési jogköre van, s ez sem célszerűségi, sem igazságossági alapon nem lehet tárgya az alkotmányossági vizsgálatnak.

[14] A jelen ügy elbírálása során az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felszámolási eljárás során a beszámítás intézményével élő hitelező hátrányosabb helyzetbe hozza-e a többi hitelezőt oly módon, hogy ez az Alaptörvényben biztosított hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközne.

[15] 2. Az Alkotmánybíróság a hatályos szabályozás áttekintése után megállapította, hogy a felszámolási eljárásban a Csődtv. 36. § (1) bekezdésében biztosított beszámítás lehetősége minden hitelezőt megillet, akinek nem csak követelése, hanem tartozása is van a felszámolás alatt álló adóssal szemben. A beszámításra tulajdoni formára és tulajdonosokra tekintet nélkül valamennyi hitelezőnek lehetősége van, függetlenül a követelése jogcímétől, így a hitelezői kategóriába sorolás rendjétől is. Az Alkotmánybíróság szerint nem alaptörvény-ellenes az a csoportképző ismérv, hogy a hitelezők egy részének csak követelése, míg más részüknek követelése és tartozása is van, így lehetőségük van a beszámításra az előbbi csoport hátrányára.

[16] A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak megállapítása, hogy a szabályozási koncepció szempontjából kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni. A jelen ügy elbírálásakor a beszámításra jogosult hitelezők tekinthetők egy csoportba tartozónak, és nem az összes hitelező. A vizsgált szabályozás jogcímtől függetlenül, tulajdoni formára, és tulajdonosokra való különbségtétel nélkül valamennyi tartozással is rendelkező hitelezőre vonatkozik.

[17] A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság nem tartotta megalapozottnak az indítvány Csődtv. 36. § (1) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, ezért azt elutasította, így a konkrét ügyben alkalmazási tilalmat sem rendelt el.

[18] 3. A bírói kezdeményezés szerint a támadott Csődtv. 36. § (1) bekezdés első mondatának megsemmisítése önmagában a hitelezői érdeksérelmet nem küszöbölné ki, hiszen a speciális rendelkezés hiányában az általános szabály, a Ptk. 296. § (1) bekezdésében szabályozott beszámítás továbbra is korlátozás nélküli beszámítást tenne lehetővé a felszámolási eljárásokban. Véleménye szerint a Ptk. 296. (1) bekezdésének "ha jogszabály kivételt nem tesz" fordulatának a jogalkotó nem tett eleget oly módon, hogy az esetleges hitelezői érdeksérelmet kiküszöbölje.

[19] Az Alkotmánybíróság már többször vizsgálta az egyedi normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés szabályozását, és döntéseiben megállapította, hogy a bírói kezdeményezés csak jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányulhat, bíró a folyamatban lévő ügyben alaptörvény-ellenes mulasztás kimondását nem indítványozhatja. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az Abtv. 2012. január 1-jei hatálybalépése óta, annak 46. § (1) és (2) bekezdése a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítását mint az Alkotmánybíróság által hatáskörei gyakorlása során alkalmazható jogkövetkezményt szabályozza, és nem önálló eljárásként tartalmazza. Ebből következően külön mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányuló indítvány előterjesztésére az Abtv. hatálybalépése óta nincs jogszabályi lehetőség. [3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [62].

[20] Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést e részében az indítványozó jogosultságának hiánya miatt, az Abtv. 64. § b) pontja alapján visszautasította.

[21] A bírói kezdeményezés elbírálása során - az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az Ügyrend 5. § (1)-(2) bekezdése szerint - az Alkotmánybíróság tanácsa járt el.

Budapest, 2013. június 24.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Salamon László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: III/3441/2012.