1162/B/1995. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 57. § (1) bekezdés e) pont alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban T.) 57. §-ának (1) bekezdése írja elő azt a sorrendet, amelynek figyelembe vételével kell kielégíteni a gazdálkodó szervezet felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat. A sorrendben e/ pont alatt a társadalombiztosítási tartozások, az adók és adók módjára behajtható köztartozások, valamint a víz- és csatornadíjak szerepelnek, kivéve a (2) bekezdés e/ pont szerinti adótartozásokat. Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy az e/ pontba tartozó követelések megelőzik az f/ pontba sorolt egyéb követeléseket, azzal a következménnyel jár, hogy az egyéb követelések kielégítésére gyakorlatilag már nincs lehetőség. Az indítvány szerint ez a szabály ellentétben áll az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, amely szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Erre hivatkozva kérte az indítványozó a T. 57. § (1) bekezdés e/ pont alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak.

A követelések kielégítési sorrendje szempontjából a különböző végrehajtási rendszerek általában kétféle elvet tartanak szem előtt. Vannak jogrendszerek, amelyekben az időbeliség elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy akinek a javára előbb történt a foglalás, annak a követelését a behajtott összegből sorrendben előbb elégítik ki. A másik szabályozási mód a követelések jogcímét tartja szem előtt. Ilyenkor tehát az a végrehajtást kérő - hitelező -, akinek a követelését annak jellegére (jogcímére) tekintettel a jogszabály a többinél fontosabbnak tartja, előbb kap kielégítést, tekintet nélkül arra, hogy mikor kapcsolódott be az eljárásba. Ezek a fő kielégítési elvek, amelyek azonban teljesen következetesen egy jogrendszerben sem érvényesülnek. Bármelyik fő elv szerinti szabályozási mód mellett kisebb-nagyobb kivételeket tesznek a másik fő elv javára. Szerepet kap továbbá az arányosítás elve is.

A magyar végrehajtási jogban főszabályként a jogcím szerinti kielégítési sorrend érvényesül. Ez az eljárásban érvényesítendő követelések különböző fontosságát tükrözi.

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény több alapvető módosítást hajtott végre a korábbi szabályozáshoz képest. Megszüntette az állami szanálás jogintézményét, mint a piacgazdaságban idegen elemet. A tartozások felszámolási vagyonból történő kielégítésének sorrendjében előbbre kerültek a zálogjoggal biztosított követelések, a köztartozások, és szűkült az állami kötelezettségvállalás köre.

A korábbi öt hitelező csoport helyett a törvény hét hitelezői csoportot különböztet meg. A sorrend kialakításánál érvényesül az az alapvető jogelv, mely szerint a biztosítékul lekötött zálogtárgyból a kölcsönt nyújtó közvetlenül és elsőként elégítheti ki magát. Fennmaradt a munkavállalók és a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységből eredő követeléseinek privilegizált helyzete. Előbbre kerültek össztársadalmi feladatokat finanszírozó társadalombiztosítási, adó- és egyéb köztartozások kielégítésével kapcsolatos igények.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a vállalkozás jogával és a gazdasági verseny szabadságával kapcsolatban több ízben felmerült az az érvelés, amely szerint a jogszabályokon alapuló kedvezmények jogosulti köre oly módon nyert meghatározást, ami kedvezőtlen helyzetet teremt a gazdasági verseny világában. A problémák elsősorban az arányos közteherviselés és a diszkrimináció tilalom összefüggésében jelentkeztek, de az esetek többségében az Alkotmány 9. §-ának sérelme is felmerült. Erre vonatkozóan az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban (ABH 1992. 281. oldal) elvi éllel mutatott rá, hogy a mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra, de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet. Ebből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, de nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi - pl. gazdaságpolitikai - szempontú felülvizsgálatára.

Az indítvány által támadott törvényi rendelkezés kifejezetten gazdaságpolitikai szabály, amely a csődbe illetve felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonának felosztását szabályozza. Ha a felosztásra kerülő vagyon nem elegendő minden hitelezői igény maradéktalan kielégítésére, óhatatlanul vagy arányos kielégítési vagy sorrendi szabályozást kell alkalmazni. Akár az egyik, akár a másik elkerülhetetlen méltánytalanságot eredményezhet. A jogalkotó nem sérti az Alkotmány 9. §-ában rögzített alkotmányossági elvet, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg. Az is alkotmányos követelmény, hogy a közhatalom jogszerű követeléseit - nem mint tulajdonost, hanem mint az általános közérdek [Alkotmány 2. § (2) bek., 5. § stb.] képviselőjét - adó, illeték, más köztartozás, meghatározott eljárásokból eredő követelések tekintetében előnyösebb kielégítési sorrendbe helyezzék egyéb tartozásokkal szemben [50/1991. (X. 3.) AB határozat, ABH 1991. 255. oldal].

Mindezeket figyelembe véve, az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek azt az indítvánnyal támadott sorrendi szabályt, amely szerint a felszámolási eljárás során a társadalombiztosítási tartozások, az adók és adók módjára behajtható köztartozások, valamint a víz- és csatornadíjak az egyéb tartozásokat megelőzően egyenlítendők ki, ezért az indítványt elutasította.

Budapest, 1996. január 16.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró