BH 1974.4.158 A szavatossági igény érvényesítésére meghatározott hat hónapos jogvesztő határidőt meghosszabbítja az az időtartam, amely alatt a felek az ügy rendezése érdekében tárgyalásokat folytattak: Ilyen esetben a hat hónapos jogvesztő határidő akkor kezdődik, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a vitás kérdésnek megegyezéssel történő rendezésére nincs kilátás [Ptk. 306. § (1), (3) bek., XXXI. sz. PED c) pont].

1970. január havában az I. r. felperes 400 db, a II. r. felperes pedig 500 db naposcsibét vásárolt az I. r. alperestől. A csibéket a II. r. alperes keltette és szállította az I. r. alperesnek. Bár a felperesek a csibék neveléséhez szükséges feltételeket biztosították, az általuk megvett állatokban már az átvétel napján, különösen pedig azt követően nagyobb mérvű elhullás következett be. Az I. r. felperes dr. S. J. állatorvosnak, a II. r. felperes pedig Dr. Ny. F. főállatorvosnak jelentette az elhullásokat, akik megállapították, hogy a jelek tífuszos megbetegedésre utalnak. Utasításukra a felperesek az elhullott állatokból néhányat beküldtek vizsgálatra az Állategészségügyi Intézethez. Ott a kórbonctani vizsgálat baromfitífuszt állapított meg.

A rendszeres elhullás azonban a gyógyszeres kezelés ellenére folytatódott. A felperesek több ízben küldtek elhullott csibéket vizsgálatra az intézethez, amely minden esetben tífuszos megbetegedést igazolt.

A felperesek már az első elhullásokat követően, majd a továbbiakban is jelentették az esetet az I. r. alperesnek, és az I. r. alperes a bejelentéseket továbbította a II. r. alpereshez. A II. r. alperes lényegében elismerte a felelősségét, túlzottnak találta azonban a követelt összegeket.

A kártérítés mértékével kapcsolatban a felpereseket többször behívták az I. r. alperes irodájába, a megbeszélések azonban eredménytelenek maradtak. Végül a II. r. alperes az I. r. felperesnek 630 Ft-ot, a II. r. felperesnek pedig 850 Ft-ot ajánlott fel kártérítésként.

Ezeket az ajánlatokat az I. r. alperes továbbította a felperesekhez. Ez a továbbítás 1970. május 21. napján kelt levélben történt, olyan felhívás mellett, hogy a felperesek postafordultával jelentsék, elfogadják-e a felajánlott összegeket.

A felperesek nyomban nyilatkoztak, hogy a felajánlott összegeket nem fogadják el, az igényüket bíróság előtt fogják érvényesíteni.

Az m-i székhelyen levő I. r. alperes 1970. június 4-én kelt levelében közölte a gy-i székhelyen levő II. r. alperessel, hogy a felperesek nem fogadják el a felajánlott kártérítést.

A felperesek baromfi állományában ezt követően is történtek elhullások, és az intézet ezekre nézve is tífuszt állapított meg. A felperesek a további elhullásokat is bejelentették az I. r. alperesnek, de ez az alperes elutasította ezeket a bejelentéseket azzal, hogy a kártérítési ügyet lezártnak tekinti.

Végeredményben a felperesek által vásárolt naposcsibék néhány kivétellel elpusztultak.

Az I. r. felperes 6800 Ft-ot, a II. r. felperes pedig 7800 Ft-ot követelt kártérítésként az I. r. alperestől, amely összeg az elhullott csibék vételárát, részben pedig azok gyógykezelésével felmerült költségeket tartalmazta.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték, azzal védekeztek, hogy a felperesek a perindításra a jogszabályban megszabott jogvesztő határidőt elmulasztották, és így a hibás teljesítésen alapuló igényeik elenyésztek.

A járásbíróság a felpereseket a keresetük jogi alapja tekintetében elutasította. A bíróság álláspontja szerint a felek között az egyezségkötés reménye 1970. május 21. napján szűnt meg, amikor a felpereseknek tudomására hozták hogy a felajánlott 630 Ft, illetőleg 850 Ft összegeken felüli további követelésük nem teljesíthető. Mivel azt nem lehetett pontosan megállapítani, hogy az erre vonatkozó közlést a felperesek mikor vették át, a járásbíróság az I. r. alperes által a II. r. alpereshez intézett értesítés keltét, vagyis 1970. június 4. napját tekintette olyan időpontnak, amelytől számított hat hónapon belül a felpereseknek a bíróság előtt igényüket érvényesíteniük kellett volna. A felperesek azonban a bíróság előtt igényükkel csak 1970. december havában léptek fel, így az igényük elenyészett.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek keresete ez okból alaptalan, de a II. r. alperessel szemben alaptalan még azért is, mert ez az alperes nem áll jogviszonyban a felperesekkel.

Mindkét bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.