BH 2017.1.30 I. Amennyiben a felek nem alkalmazzák az Efotv. mellékletében szereplő munkaszerződés-mintát, úgy az Mt. 203. § (4) bekezdésének megfele­lően kötelesek vezetni a munkaidő-nyilvántartást, amelynek az Mt. 134. § (1) bekezdés a) pontja szerint tartalmaznia kell a rendes és a rendkívüli munkaidőt is [2012. évi I. törvény 134. § (1) bekezdés, 203. § (4) bekezdés].

II. A felek a munkaszerződésben a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot is magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg, mely magában foglalhatja az Mt. 140-143. §-ában rögzített valamennyi pótlékot, így a rendkívüli munka ellentételezéseként járó pótlékot is. Ennek a megállapodásnak kifejezettnek kell lennie, azaz a feleknek meg kell jelölniük a megállapodásukban, hogy az átalányban való megállapodás mely pótlékok kiváltására irányul [2012. évi I. törvény 145. § (2) bekezdés].

[1] A felperes 2014. július 7. és 2014. szeptember 30. között 14 alkalommal egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazta takarító munkakörben M. K.-t. A munkáltató a munkavállalóval egyszerűsített foglalkoztatásról szóló munkaszerződést kötött, amely rögzítette a napi tízórás munkaidőt, illetve az adott napra fizetendő munkabért. Ugyancsak a felperes 2014. augusztus 11. és 2014. szeptember 26. között egyszerűsített foglalkoztatás keretében nyolc alkalommal foglalkoztatta N. J. munkavállalót asszisztens munkakörben. A megkötött munkaszerződés a tizenegy órás munkaidőt és a fizetendő munkabért tartalmazta.

[2] Az illetékes Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve 2014. október 15-én és november 20-án ellenőrzést tartott a felperes munkavégzési helyén, s ennek során megállapította, hogy a fenti két munkavállaló foglalkoztatása jogsértő volt. A munkáltató a munkavállalóknak csak az alapbért fizette ki a napi nyolc órát meghaladó munkavégzés esetén is, bár a nyolc óra feletti munkavégzés rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül, ezért 50% bérpótlékot kellett volna fizetni. Erre tekintettel határozatával kötelezte a felperest, hogy a határozatban szereplő munkanapokra fizesse meg az egyszerűsített munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók részére a rendkívüli munkavégzés után járó 50%-os pótlékot.

[3] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság határozatával a fellebbezés elutasítása mellett helybenhagyta az elsőfokú határozatot annak helyes indokai alapján.

[4] A felperes keresetében a jogerős közigazgatási határozatnak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az alperes költségekben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az egyszerűsített foglalkoztatásra sem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 134. §-a, sem 143. §-a nem alkalmazható, azt a tényt azonban nem vitatta, hogy az Mt. 92. § (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételek nem valósultak meg.

[5] Az alperes ellenkérelmében fenntartotta a határozatban kifejtett álláspontját.

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról rendelkező 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efotv.) 4. § (1) bekezdése értelmében az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszonyra az Mt., valamint a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló külön jogszabály rendelkezéseit a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Mivel az Efotv. a napi rendes és rendkívüli munkaidőre eltérő rendelkezéseket nem tartalmaz, így a munkaidő tekintetében az Mt. szabályai az irányadók. Az Mt. 92. § (1) bekezdése szerint a napi teljes munkaidő nyolc óra, az ellenőrzéssel érintett munkavállalók vonatkozásában is ilyen mértékű rendes munkaidőben állapodhattak meg a felek. Az ezen felül végzett munkáért az Mt. 139. § (1) bekezdése szerinti bérpótlék jár a munkavállalóknak.

[7] Az ítélet rögzíti, hogy bár az egyszerűsített foglalkoztatásban az Mt. 134. §-a szerint a munkáltatónak a munkaidőt nem kell nyilvántartania, az Mt. 143. §-a alapján alkalmazandó rendkívüli munkavégzés ellenértékéről, vagyis a bérpótlékról a feleknek meg kellett volna állapodniuk.

[8] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, a másodfokú közigazgatási határozatot az elsőfokú közigazgatási határozatra is kiterjedően úgyszintén helyezze hatályon kívül. Álláspontja szerint jogsértően állapította meg a bíróság, hogy az Mt. 143. § (2) bekezdés a) pontja szerint az alkalmi munkavállalóknak rendkívüli munkavégzést rendelt el. Ezzel ellentétben megállapítható, hogy a munkaviszony létrejöttekor megállapodtak az érintett munkavál­lalókkal az adott napon teljesítendő munkaórák számáról és a munkabérről. Ennek megfelelően az adott esetben nem került elrendelésre rendkívüli munkavégzés, mivel a napi nyolc óra feletti munkaidőre vonatkozóan is létrejött a közös megegyezés a felek között. Az Mt. 145. § (2) bekezdése szerint a felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot is magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg, s a felek között szóban ilyen megállapodás született. Álláspontja szerint kereseti érvelésének a havi átalányra vonatkozó részét az elsőfokú bíróság nem bírálta el, sértve ezzel a Pp. 213. § (1) bekezdésében foglaltakat.

[9] Hivatkozott továbbá arra, hogy az Mt. 203. § (4) bekezdése alapján alkalmi munkavállalás esetén nem kell nyilvántartani a rendes és rendkívüli munkavégzés időtartamát, ami szintén arra utal, hogy az alkalmi munkavállalás esetén a túlmunka nem értelmezhető, továbbá az Efotv. mellékleteként közzétett egyszerűsített munkaszerződés sem biztosít lehetőséget a rendkívüli munkavégzés feltüntetésére, tehát a jogalkotói szándék szerint túlórapótlék elszámolására a közigazgatási határozat szerinti módon nincs szükség. Hivatkozott továbbá arra, hogy a túlórapótlék elszámolásának hiánya nem okozott jövedelemkiesést a munkavállalóknál, mivel a felek előre megállapodtak a teljesítendő munkaórák számában és a fizetendő munkabérben. A megállapodás szerinti munkabért nem kellett megbontani a rendes és a rendkívüli munkavégzésre eső bérre és pótlékra, ez csak felesleges adminisztratív többletterhet jelentett volna. Az írásos egyszerűsített munkaszerződés mellett a felek szóbeli megállapodást is kötöttek, miszerint a bérpótlék helyett a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot egyaránt magában foglalja az egyszerűsített munkaszerződésben feltüntetett óradíj, ezt azonban a munkaügyi bíróság nem vette figyelembe.

[10] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[11] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[12] A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény lehetőséget biztosít a feleknek arra, hogy meghatározott feltételek fennállta esetén egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszonyt létesítsenek egymással. Az Mt. 202. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka esetén az Mt. 44. §-ában foglalt általános szabályt nem kell alkalmazni, a munkaszerződést nem kell írásba foglalni, így a munkaviszony a törvényben meghatározott bejelentési kötelezettség teljesítésével jön létre. A felek közötti munkaviszony a törvényben meghatározott minta munkaszerződés felhasználásával is létesíthető.