A Kúria Mfv.10086/2014/5. számú precedensképes határozata köztisztviselő felmentése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 253. §, 275. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.086/2014/5.

A Kúria a dr. Mészáros Gábor ügyvéd által képviselt dr. felperesnek a dr. Kovács Ágnes jogtanácsos által képviselt alperes ellen köztisztviselő felmentése iránt a Szegedi Munkaügyi Bíróságnál 2.M.393/2012/4. szám alatt megindított és másodfokon a Szegedi Törvényszék 2.Mf.22.377/2012/2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. április 16. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Szegedi Törvényszék 2.Mf.22.377/2012/2. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 12.150 (tizenkettőezer-egyszázötven) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes 1995. szeptember 1-jétől határozatlan időtartamban köztisztviselői, majd 2010. július 6-ától kormánytisztviselői jogviszonyban állt alkalmazásban az alperesnél illetve jogelődjénél. Utolsó munkaköre törvényességi ellenőrzési és felügyeleti főosztályvezető-helyettes, illetménye havi 434.000 forint volt.

Magyarország Alkotmánybírósága 2011. február 15-én kelt 8/2011. (II.18.) AB határozatával megállapította, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdése - melynek b) pontja értelmében a kormánytisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti - alkotmányellenes, ezért azt 2011. május 31-ei hatállyal megsemmisítette. A határozatot a Magyar Közlönyben 2011. február 18-án tették közzé.

Az alperes 2011. május 18-án kelt felmentésével a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján indokolás nélkül két hónap felmentési idővel 2011. július 20-ai hatállyal megszüntette mentesítve a felperest a teljes időtartamra a munkavégzés alól.

A felperes a keresetében a felmentés jogellenességének megállapításával annak jogkövetkezményei alkalmazását - köztük 12 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés megfizetését - kérte. Álláspontja szerint az alperes a felmentés jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, mert az AB határozat közzétételét követően szüntette meg indokolás nélkül a jogviszonyát. Ekkor már tudta, hogy a felmentés alapjául szolgáló jogszabály alkotmányellenes.

A Szegedi Munkaügyi Bíróság 2.M.393/2012/4. számú ítéletében megállapította, hogy a felmentés jogellenes, és kötelezte az alperest elmaradt illetmény, késedelmi kamattal növelt összegű, valamint 9 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés és a felperesi perköltség megfizetésére. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Megállapította, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.

A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában az Alkotmánybíróság 2012. július 16-án kelt III/505/2012. számú határozata indokolása alapján kiemelte, hogy a Ktjv. alkotmányellenesnek minősített és 2011. május 31-ével megsemmisített 8. § (1) bekezdésének a folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazása kizárására irányuló indítványok elutasítása nem érinti az egyedi ügyet elbíráló bíróságok jogát arra, hogy a Ktjv. alkotmányellenessé nyilvánított, de még hatályos 8. § (1) bekezdése alapján felmentéssel megszüntetett köztisztviselői jogviszonyról szóló perben önállóan értékeljék a felmentés jogszerűsége megítélésekor a tényt, hogy a felmentéskor a felmentés alapjául szolgáló jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes kormánytisztviselői jogviszonyának indokolás nélküli megszüntetése az uniós jogba ütközik figyelemmel az Alapjogi Charta 30. és 47. cikkére, mert e rendelkezésekbe foglalt, az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez és a hatékony jogorvoslathoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti.

Az Alapjogi Charta 51. cikke alapján kiemelte, hogy a Charta rendelkezéseinek címzettjei a tagállamok, ezért az csak az uniós jog alkalmazása, illetve annak tagállami végrehajtása vonatkozásában nyerhet alkalmazást.

Az Alapjogi Charta 52. cikk (3) bekezdése alapján rögzítette, hogy a Charta által nyújtott védelem szintje nem lehet alacsonyabb semmilyen esetben - a nemzeti jogban az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) által biztosított védelem szintjénél. A jogi kötőerő szempontjából utalt arra, hogy az Alapjogi Charta az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikk (1) bekezdésébe illesztve kereszthivatkozással a szerződéssel egyenértékű rangra emelkedett.

Hivatkozott a 2009. évi VI. törvénnyel kihirdetett módosított Európai Szociális Charta 24. cikkére (mely a munkához való jog jogosítványaként szabályozza a munkavállaló hatékony védelemhez való jogát az indokolatlan elbocsátással szemben) azzal, hogy ezen rendelkezés az Alapjogi Chartán keresztül a magyar jogrend részévé vált annak ellenére, hogy Magyarország nem vállalt kötelezettséget ezen cikk kötelező alkalmazására.

Utalt az Emberi Jogok Európai Bíróságának a K.M.C. kontra Magyarország ügyben 19.554/11. számú, 2012. július 10-én meghozott ítéletére, amelyben megállapította, hogy Magyarország az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény (Egyezmény) 6. cikk (1) bekezdésének tisztességes eljárásra vonatkozó rendelkezését megsértette. E megállapítás az ítélet indokolásának alapjául szolgáló, jelen perbeli üggyel megegyező tényálláson alapult.

Álláspontja szerint az uniós jog elsődlegessége elvéből következően az uniós jogot kell alkalmazni az ezzel ellentétes nemzeti rendelkezéssel szemben a Lisszaboni Szerződéshez fűzött, az uniós jog elsőbbségéről szóló 17. számú nyilatkozat alapján.

Mindezekre tekintettel a felmentés közlésekor hatályban volt Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott rendelkezés az uniós jogba ütközés folytán nem volt alkalmazható.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes jogviszonya indokolás nélküli felmentéssel történő megszüntetése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe is ütközik, mert kiüresíti a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogát és a jogorvoslathoz való alapjogot [Magyarország Alaptörvénye Szabadság és Felelősség fejezet, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése, 23/1998. (VI.9.) AB határozat]. Az indokolás nélkül felmentett kormánytisztviselő a munkáltató döntésével szemben formálisan bírósághoz fordulhat, azonban a döntés jogszerűségének törvényi kritériumai olyan fokban hiányosak, hogy a bíróság sem a munkáltatói intézkedés alapjául szolgáló tényeket, sem a jogszerűségét nem tudja megítélni, csak formai szempontokból vizsgálhatja azt felül (kivéve ha a jogvita az egyenlő bánásmód, avagy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértésén alapul).