BH 2023.1.12 I. A fizetésképtelenségi eljárásban a csődjogi értelemben vett esedékesség fogalma eltér a polgári jogi fogalomtól, ezért az adós fizetésképtelenségét a szerződésen alapuló lejárt tartozás ténye önmagában nem alapozza meg [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (3) bek.].

II. Szerződésen alapuló lejárt tartozás miatt a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában nevesített fizetésképtelenségi ok elsődlegesen a számla ellenőrzését elmulasztó - vagyis az azt nem teljesítő, de időben nem is vitató - adóst szankcionálja a fizetésképtelenséggel, illetve egyben azzal, hogy a fizetésképtelenség alól az adós utóbb már csak a fizetéssel szabadulhat. Mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy az adós a Cstv. 27. § (3) bekezdésében részletezett fizetési felszólítást megelőzően, amelynek kézhezvételével elesik a vitatás lehetőségétől, a megfelelő tartalmú számlát vagy annak hiányában a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és a teljesítési határidőt tartalmazó fizetési felhívást - és ezáltal a vele szemben támasztott követelést - megismerje [Cstv. 27. § (2) bek. a) pont, 27. § (6) bek.; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1) bek., 6:153. §, 6:156. §; 2000. évi C. törvény (Számv. tv.) 166. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló eljárások

[1] Az elsőfokú bíróság végzésével az eljárást soron kívül megszüntette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (6) bekezdése alapján. Határozatának indokolása szerint a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és a 4/2013. PJE határozat alkalmazásával megállapította, a hitelező követelése szerződésen alapul, azonban számla kiállítása és önkéntes teljesítés hiányában figyelmeztetnie kellett volna az adóst a kezességéből eredő kötelezettsége fennállására, esedékességére, és arra is, hogy azt megfelelő határidőn belül teljesíteni kell. Az adósnak ekkor nyílt volna lehetősége a követelés vitatására, és csak abban az esetben küldhette volna meg a hitelező a Cstv. 27. § (3) bekezdése szerint a fizetési felszólítást, ha a fentieknek előzetesen eleget tett. Mindebből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a hitelező a felszámolás iránti kérelemhez melléklelt fizetési felszólításban tette csődjogi értelemben lejárttá a követelést, amikor az adós tudomására hozta a kezességen alapuló követelése pontos összegét és jogcímét, és megfelelő határidőt adott a teljesítésre. Az adós a 2020. december 4-én kelt és 2020. december 12-én közölt nyilatkozatával így szabályszerűen vitatta a követelést, a fizetésképtelenség megállapításának a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában írt törvényi feltételei nem álltak fenn.

[2] A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 389. §-a és Pp. 383. §-a alapján a Pp. 386. § (4) bekezdésére tekintettel, annak helyes indokaira utalással helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, a Cstv. 27. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából a követelés nem vitatott vagy elismert minősége csak abban az esetben állapítható meg, ha az adós a Cstv. 27. § (3) bekezdésében előírt fizetési felszólítás átvételét megelőzően a követelésről és annak esedékességéről kétséget kizáró módon tudomást szerzett. Ebből következik, hogy a követelés csak abban az esetben minősíthető nem vitatottnak, ha a hitelező az írásbeli felszólításban közölt adatokat előzőleg már félreérthetetlenül és utólag igazolhatóan az adós tudomására hozta. A követelés valamennyi lényeges feltételének közlése a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:5. §-a szerint a kötelezetthez való megérkezéssel válik hatályossá.

[3] A másodfokú bíróság kiemelte: a hitelezőnek már a kérelemben elő kell adnia, hogy az adós a fizetési felszólításban meghatározott követelésről miként értesült, amelyre tekintettel a Pp. 265. § (1) bekezdésének alkalmazásával - figyelemmel a Cstv. 24. § (1) bekezdésére - az ő érdekében áll mindezek bizonyítása. Az elsőfokú bíróság a PJE értelmezésének megfelelően, a bizonyítékok helytálló mérlegelésével állapította meg, hogy a hitelező nem tudta bizonytani a tényállítását. Megjegyezte, hogy az adós törvényes képviselőjének meghallgatása a Pp. 230. § (1) bekezdésében szabályozott eljárási cselekmény, nem minősül bizonyítékként értékelhető bizonyítási eszköznek. A vitatás alapjául szolgáló tényeket azonban utólag kétséget kizáró bizonyítékkal kell alátámasztani. Az adós a követelés közlésével, illetve annak elmulasztásával kapcsolatban jogi képviselője útján egyértelműen nyilatkozott, így törvényes képviselőjének meghallgatása sem vezethetett volna eltérő érdemi döntésre.

[4] Nem fogadta el a hitelező érvelését abban a részében sem, ami a követelésről történő közlés módjának jelentőségét értintette. Kifejtette, a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában szabályozott okból a felszámolás csak abban az esetben rendelhető el, ha a hitelező ténylegesen lehetőséget biztosított az adós számára, hogy tartozását a Cstv. 27. § (2c) bekezdésében előírt tartalommal írásban vitassa. Hangsúlyozta, a hitelező az elsőfokú eljárásban nem jelölt meg ilyen bizonyítási eszközt. Mindebből az elsőfokú bíróság a jogszabályok helytálló alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a követelés előzetes közlésének hiányában a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján az adós fizetésképtelensége nem volt megállapítható.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[5] A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet anyagi jogi jogszabálysértésekre [Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pont] hivatkozással, és egyúttal a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontja és a 409. § (3) bekezdése alapján.

[6] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság határozata ellentétes 4/2013. PJE határozatban foglaltakkal. A jogegységi határozat értelmében ugyanis a Cstv. szerinti felszólítást megelőzően az adóssal közölni szükséges a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét, ezért véleménye szerint nincs jelentősége annak, hogy az adóssal ezek a tények milyen módon voltak közölve, a lényeg csupán az, hogy az adós azokról tudomást szerezzen és a hitelező ezt bizonyítani tudja. Ezt követően ugyanis továbbra is meg kell küldeni a jogszabály által előírt, írásba foglalt fizetési felszólítást, amely lényegében ugyanolyan tartalommal rendelkezik. Az eljárt bíróságok két írásbeli fizetési felszólítást követeltek meg, annak ellenére, hogy a jogegységi határozat csupán bizonyítható közlést, illetőleg a követelés ismertté válását írja elő.

[7] A Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjára alapított kérelmében a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása körében megjelölte a Pécsi Ítélőtábla Fpkf.IV.40.070/2015/2. számú határozatát, amelynek a hitelező által kiemelt rendelkezése szerint: "ha a hitelezőnek számlát nem kell kiállítania, két felszólítást kell küldenie az adósnak akkor is, ha a teljesítési határidőt a szerződés tartalmazza. Az adós a követelést a második fizetési felszólítás kézhezvételéig vitathatja." Álláspontja szerint ez joggyakorlat túlságosan általánosító, jelentősen túlterjeszkedik a törvényi szabályozáson és a törvény célján, egyben ellentétes a 4/2013. PJE határozattal és meghaladottá is vált, ezért átfogó felülvizsgálata indokolt. Utalt a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésére a pénztartozás teljesítésének idejét illetően, a 6:153. §-ára és a 6:156. §-ára a kötelezetti és az átvételi késedelem szabályával, végül a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) 166. §-ára a számviteli bizonylat szabályozásával. Álláspontja szerint teljesen más megítélés alá kell essen az, amikor az adós írásba foglalt szerződésben vállalt, összegszerűségében ott pontosan megjelölt tartozását nem egyenlíti ki a szintén e szerződésben megjelölt határidő leteltéig. Ez esetben ugyanis nagy bizonyossággal kizárható, hogy az adós fizetési kötelezettsége jogcíméről, összegéről és esedékességéről nem tud, sőt számos esetben kétséget kizáróan tudomása van arról (önként teljesít is, elismeri tartozását), miáltal indokolatlan minden esetben megkövetelni a követelés előzetes esedékessé tételét írásbeli felszólítással.