EH 2004.1153 A kijelölt munkahelyi vezető életet közvetlenül veszélyeztető utasítása a munkáltatóra terhesebb kármegosztást tesz indokolttá olyan esetben is, ha a munkavállalónak meg kellett volna tagadnia az utasítás végrehajtását [Mt. 174. § (3) bekezdés, 104. § (3) bekezdés].

A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a kármegosztás alkalmazását sérelmezték, összefoglalóan amiatt, mert a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes nemcsak eltűrte, hanem el is várta a szabálytalan munkavégzést. Előadták, hogy az alperesnél a munkavédelmi előírások sorozatos megszegésével járó munkavégzési gyakorlat alakult ki. A bizonyítékok mérlegelésével összefüggésben sérelmezték annak figyelmen kívül hagyását, hogy nem volt egyértelműen bizonyított, miszerint J. J. utasítást adott-e S. A.-nak a munka elvégzésére, vagy sem. A felperesek álláspontja szerint ez az utasításadás megtörtént, ezért az alperes az Mt. 174. § (1) bekezdés alapján nem mentesülhet a teljes kártérítési felelősség alól. A felperesek érvelésük alátámasztására azt is előadták, hogy az elhunytaknak nem volt megfelelő ismeretük arról, hogy melyek a szabályos munkavégzés körülményei, ez azt bizonyítja, hogy a munkavédelmi oktatás nem volt megfelelő, és az alperes nem győződött meg rendszeresen arról egyebek mellett, hogy a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket. Mindezek miatt a felperesek (tartalmilag) a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének megváltoztatását, és az alperes teljes mértékű kártérítési felelősségének megállapítását kérték.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és a kármegosztás mértékének a felperesekre terhesebb 80-20%-os arányú megállapítását kérte. Ezt azzal indokolta, hogy a felperesek jogelődje szándékosan alapvető munkavédelmi szabályokba ütköző magatartást tanúsított. Az alperes azt is előadta, hogy a csatlakozó felülvizsgálati kérelmének ténybeli alapja a korábban kifejtettekkel azonos, és hangsúlyozta, hogy az elhunyt önként ment le a telepítő aknába beszállási engedély, védőruházat nélkül annak ellenére, hogy a munkavédelmi oktatásban részt vett, és tisztában volt a tragédia bekövetkezésének lehetőségével. Ezáltal olyan helyzetbe hozta magát, hogy esélye sem volt a túlélésre.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a következő.

2001. május 8-án meghibásodott a d.-i szennyvíztisztító telepen lévő technológiai átemelő szivattyú. Az intézkedésre jogosult csoportvezető, néhai J. J., akit a távol lévő üzemvezető helyettesítésével is megbíztak, utasította a villanyszerelőt és a lakatost a meghibásodott szivattyú kicserélésére. A művelet nem volt sikeres, ekkor J. J. intézkedett, hogy a szennyvizet az aknából szivattyúzzák le. A helyszínre szállított szivattyú nem működött. A jelenlévők szétszedéssel és tisztítással megkísérelték a működőképesség helyreállítását, azonban ez sem járt sikerrel. J. J. és a felperesek jogelődje, S. A. a szippantást végzőket nem tudták elérni, ekkor J. J. elhatározta, hogy a hibát maguk elhárítják oly módon, hogy S. A. visszahelyezi a csövet. J. J. kötelet kötött egy létrára és S. A. kizárólag védőruhában lement az aknába. Eközben rosszul lett, eszméletét vesztette, J. J. azonnal a mentésére indult, azonban ő is hirtelen mozgásképtelenné vált. A helyszínre kihívott mentők mindkét személy halálát állapították meg. Az ügyben megindult büntetőeljárásban néhai J. J.-vel szemben büntethetőséget megszüntethető ok, az elkövető halála miatt a nyomozást megtagadták. Az erről szóló határozat indokolása szerint az igazságügyi szakértői vélemény azt állapította meg, hogy néhai J. J. nem tartotta be a munkavédelmi előírásokat, több hibás döntést hozott, melyek által munkatársa és a saját halálát okozta.

A felperesek keresete általános kár, és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult.

A munkaügyi bíróság a fenti tényállás alapján meghozott közbenső ítéletével megállapította, hogy néhai S. A. 2001. május 9. napján történt halálos üzemi balesetéből eredően az alperes kártérítési felelőssége 80-20%-os mértékben, ránézve terhesebben fennáll.

A munkaügyi bíróság döntését az Mt. 174. §-ával indokolta. Jogi álláspontja szerint S. A. szakképzettsége és a balesetvédelmi oktatáson történt részvétele ellenére nem tanúsította a tőle elvárható gondosságot, gondatlanságát közrehatásként kellett értékelni. A munkaügyi bíróság az alperes terhére értékelte J. J. csoportvezető súlyosan szabályszegő eljárását.

Az ítélet ellen a felperesek az alperes teljes kártérítési felelősségének megállapítása, az alperes a felperesekre terhesebb 90-10%-os kármegosztás alkalmazása iránt nyújtott be fellebbezést.

A másodfokú bíróság közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.

Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és a kártérítési arány meghatározására vonatkozó mérlegelése nem törvénysértő. A megyei bíróság egyezően az elsőfokú bírósággal azt is megállapította, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a tilos beszállásra S. A.-nak J. J. adott utasítást. A munkáltató felelősségét azért értékelte jelentősnek, mert a szabálytalan munkavégzést a jelenlevő csoportvezetőnek meg kellett volna tiltani, illetve nem lehetett volna hallgatólagosan sem eltűrni.

A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Az alperesnek az Mt. 174. § (1) bekezdésén alapuló objektív kártérítési felelőssége fennállása a perben nem volt vitatott, ezért az Mt. 174. § (2) bekezdés alapján a kártérítési felelősség alóli részbeni mentesülés (kármegosztás) jogalapját elsősorban S. A. magatartása alapján kellett vizsgálni. E jogkérdés megítélésénél annak van először jelentősége, hogy S. A.-nak J. J. munkavégzésről tett rendelkezéseit munkajogi értelemben utasításnak kellett-e tekintenie.

A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az utasítás kifejezés használatának hiányában is megállapítható ennek ténye, amennyiben az alárendelt személynek ezt az eset sajátosságai alapján ilyenként kellett értelmeznie és alkalmaznia.

A felperesek a felülvizsgálati kérelemben vitatták a megyei bíróságnak azt a megállapítását, hogy J. J. utasításadását nem lehetett bizonyítani. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az életszerűség követelményét szem előtt tartva - S. A.-nak J. J. által mondottakat - az utasítás szó bizonyított használata nélkül is - utasításnak kellett értelmeznie.

A B.-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály által 2001. május 9-én felvett tanúmeghallgatási jegyzőkönyv szerint B. Z. tanú, aki a perbeli munkánál jelen volt, a következőket adta elő. A szivattyú szétszedése után, a javítás eredménytelenségét követően a munkavállalók J. J.-nek szóltak, S. A. pedig J. J.-vel együtt érkezett a helyszínre, és ott is maradt. Ezek után a tanú előadta, hogy "...Ő (J. J.) ...azt mondta, nem tudta értesíteni a szippantó kocsit, s majd az A. beöltözik, s lemegy". A felperesek keresetlevelének J. J. utasítására vonatkozó részét az alperes az elsőfokú eljárásban a jogalapról tett jognyilatkozatában oly módon vitatta, hogy J. J. és S. A. együttes kölcsönös elhatározásáról nyilatkozott. A fellebbezésében ettől részben eltérve (az előbbiek ismételt előadásával) J. J.-nek a szabálytalan munkavégzés eltűrésében megnyilvánult magatartását adta elő.

A perbeli bizonyítékokból aggálytalanul megállapítható, hogy J. J. volt a baleset napján a kijelölt vezető, a munkavállalók a problémát neki jelezték, tőle kértek megoldást, J. J. ennek megfelelően járt el, amikor először a szippantást végzőket kísérelte meg elérni, mikor ez nem sikerült, azt jelentette ki, hogy (az általa a helyszínre szállított) S. A. "majd lemegy" az aknába. Ilyen tényállás mellett a jelenlévők S. A.-val együtt jóhiszeműen eljárva helytállóan értelmezték J. J. nyilatkozatát utasításként. Ezt nem cáfolja annak ténye, hogy S. A.-án nem volt belégzés elleni védelmet biztosító egyéni védőfelszerelés. Az alperes továbbá nem bizonyította J. J. és S. A. együttes elhatározását [Pp. 164. § (1) bekezdés].

S. A. tehát a többi jelenlévővel együtt J. J. kijelölt munkahelyi vezetőt utasításadásra feljogosítottnak tarthatta, ezért az életszerűség szabálya szerint számára utasítást jelentett J. J.-nek az ő aknába való lemenetelét tartalmazó, a jelen lévő, a megelőző tevékenység sikertelenségét J. J.-nek jelentő munkavállalók előtt tett kijelentése. Ebből következően a felülvizsgálati kérelmükben a felperesek helyesen hivatkoztak a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütköző, az utasításról szóló helytelen mérlegelésre, azonban ez a jogszabálysértés nem hatott ki jelentősen az ügy érdemi elbírálására az alábbiak miatt.

A megyei bíróság a bizonyítékok helytálló mérlegelésével találta helyesnek az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének S. A. kármegosztást eredményező vétkes közrehatásáról szóló döntését.

Az utasítás kiadásáról kifejtettek miatt, továbbá abból a bizonyított tényből kiindulva, hogy J. J. több hibás, szabálytalan döntést hozott a hiba kijavításának módjáról, S. A. vétkes közrehatását az Mt. 104. § (3) bekezdésbe ütköző magatartása, a kármegosztás arányát pedig a vétkessége súlyának vizsgálatával kell megállapítani (MK 31. számú állásfoglalás). A másodfokú bíróság az említetteknek megfelelően helytállóan vette figyelembe, hogy az alperes sikerrel bizonyította, miszerint S. A.-nak fel kellett ismernie felettese utasításáról annak életet veszélyeztető voltát, ezért az utasítást meg kellett volna tagadnia.

Az MK 31. számú állásfoglalásnak megfelelően a kárviselés arányának meghatározásánál J. J. munka irányításával megbízott munkahelyi vezető magatartását (munkavédelmi szabályszegés, a veszélyes munka megtiltásának elmulasztása, a súlyos veszélyhelyzet felismerésének elmaradása) az alperes vétkes magatartásának kell tekinteni. Ezt nem érinti, hogy az alperes és J. J. közötti jogviszonyban a kárviselés aránya miként alakult, mert a munkahelyi felettes, mint alperesi munkavállaló szabályszegése a S. A. halála miatt indult kártérítés iránti ügyben teljes körűen az alperes terhére esik.

Figyelemmel arra, hogy a munkáltatói kártérítési felelősség vétkességre tekintet nélküli, a kármegosztás arányát nem a munkavállaló és a munkáltató (a kár bekövetkezésében való) vétkessége aránya dönti el. Az alperes terhére az adott esetben megállapítottak a bírói gyakorlat értelmében jelentősen csökkentik a munkavállaló vétkességének súlyát, kihatnak a kárviselés arányára, amelyet a másodfokú bíróság helytállóan állapított meg az összes körülmény mérlegelésével, a kifejtettek alapján, továbbá S. A.-nak az esemény előtti egy hetes betegség miatti távollétét, a hiba elhárításánál tanúsított, az Mt. 103. § (1) bekezdés b) és c) pontjának megfelelő magatartását is értékelve. A mérlegelés tehát az Mt. 174. § (2) bekezdésének, az elvi határozatnak minősülő MK 31. számú állásfoglalásnak és a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelel.

A felperesek az alperesnek a munkavédelmi előírások megszegésével kapcsolatos gyakorlatára először a fellebbezésükben hivatkoztak, ezt a másodfokú bíróság helytállóan mellőzte döntése meghozatalánál [Pp. 235. § (1) bekezdés]. Ebből következően - minthogy ez a kérdés a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya - erre vonatkozóan a felülvizsgálati kérelmet nem lehetett figyelembe venni. A kifejtettek miatt a felperesek felülvizsgálati kérelme, és az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmének az elhunyt súlyos felelőtlenségére vonatkozó nyilatkozata nem alapozta meg a másodfokú bíróság által megállapított kárviselési arány - jogszabálysértésre alapozott - megváltoztatását. A csatlakozó felülvizsgálati kérelemben a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nem elegendő a korábbi beadványokra utalni, ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét az abban foglaltak szerint vizsgálta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat eredménye alapján a Pp. 275. § (3) bekezdés szerint a fenti indokolás-kiegészítéssel a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Mfv. I. 10.900/2003. sz.)