3151/2018. (V. 7.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 73.Pf.633.693/2017/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] Az indítványozó jogi képviselője útján (dr. Csitos Eszter, 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 8.) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] 1. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege szerint az indítványozó 2008-ban három deviza alapú kölcsönszerződést kötött egy pénzügyi intézménnyel. E pénzügyi intézmény 2010-2012 között késedelmes teljesítés miatt mindhárom szerződést felmondta, majd a megszűnt szerződésekből származó követeléseit 2011-2012-ben egy másik pénzügyi intézményre - egy követeléskezelő cégre - engedményezte, e cég pedig később a követeléseknek egy magánszemélyre történő továbbengedményezéséről döntött.
[3] A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2-törvény) alapján az első pénzügyi intézménynek 2015-ben elszámolási kötelezettsége keletkezett az indítványozóval szemben. A DH2-törvény 7. § (1) bekezdése alapján a követelés engedményezésének időpontjára elkészített elszámolás szerint az indítványozónak az árfolyamrésből és az egyoldalú szerződésmódosításból származó túlfizetése (fogyasztói követelése) a három szerződés vonatkozásában összesen kb. kétmillió forint volt. Az indítványozó keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy jogalap nélküli gazdagodás jogcímén kötelezze a követeléskezelőt mint engedményest ennek az összegnek a megfizetésére.
[4] Az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak találta, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azonban a döntést megváltoztatta és a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felek között fennálló elszámolási jogvita kapcsán nem alkalmazhatók a jogalap nélküli gazdagodás általános szabályai, ugyanis a felek jogviszonyát - a kölcsönszerződésben kikötött árfolyamrés és egyoldalú szerződésmódosítás mint tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásának jogkövetkezményeit - az elszámolásra vonatkozó speciális jogszabályok rendezik. A perbeli kölcsönszerződések esetében az alperesi jogelőd - az első pénzügyi intézmény - minősült elszámolásra kötelezettnek, a DH2-törvény 7. § (2) bekezdése pedig akként rendelkezett, hogy "[a]z elszámolásból eredő jogai érvényesítéséhez a fogyasztó a követeléskezelőtől igényelheti, hogy a követeléskezelő a fogyasztóval szemben fennálló követelésével az 5. § (3) bekezdése szerint [...] számoljon el." Tehát ahhoz, hogy a fogyasztó a követeléskezelővel mint engedményessel szemben elszámolási igényt tudjon érvényesíteni, külön kérelmet kellett benyújtani a DH2-törvény 7. § (5) bekezdésében meghatározott határidőben. Azonban "[i]lyen kérelme a felperesnek nem volt" az alperes követeléskezelő felé. A másodfokú bíróság hangsúlyozta: "[h]a a fogyasztó a speciális törvényben előírt határidőben és módon nem érvényesítette az elszámolással kapcsolatos igényét, vagyis nem kérte a törvényben megjelölt speciális részleges érvénytelenségi okok jogkövetkezményeinek speciális eljárásban történő rendezését, úgy ezt már a perben nem érvényesítheti". Utóbb tehát a felperes "az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségére alapítottan kifizetést nem kérhet" a követeléskezelőtől polgári perben, jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozással.
[5] Hivatkozott a bíróság emellett arra is, hogy a DH2-törvény 5. § (4) bekezdése abban az esetben rendeli el a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazását, ha a fogyasztói kölcsönszerződés megszűnése a szerződésből eredő követelés teljesítésére irányuló kötelezettség fennmaradása nélkül következett be. A vizsgált ügyben azonban e rendelkezés nem alkalmazható, mert a kölcsönszerződések felmondással szűntek meg, és "ekkor a követelés teljesítésére irányuló kötelezettsége a felperesnek fennállt".
[6] 2. Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék 73.Pf.633.693/2017/6. számú ítélete ellen benyújtott és annak megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszában arra hivatkozik, hogy a bírósági döntés sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az R) cikk (2) bekezdését, a T) cikk (1) bekezdését és a XXVIII. cikk (1) bekezdését.
[7] Indokolása szerint a bíróság a felsorolt alaptörvényi rendelkezések sérelmét azzal valósította meg, hogy döntését - e körben indokolás nélkül - egy valótlan, minden ténybeli alapot nélkülöző, lényegében egy általa "kitalált", fiktív állításra alapította, mégpedig arra, hogy az indítványozó az utolsó engedményezettnek még mindig tartozik. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, hiszen az indítványozó - állítása szerint - az utolsó engedményezést követően nem sokkal - még a per megindítása előtt - minden fizetési kötelezettségét teljesítette. Tehát a bíróság az indítványozót megalapozatlanul tekintette "kötelezettnek", és az indítványozó szerint a jogalap nélküli gazdagodást meg kellett volna állapítani az eljárásban. Az indítványozó utal e körben arra, hogy indítványát annak tudatában nyújtja be, hogy az Alkotmánybíróság nem "szuperbíróság", de úgy véli, ügyében a bíróság nem pusztán tévedett, hanem szándékosan alapította a döntést egy valótlan tényre, ez pedig olyan súlyú probléma, amely az Alaptörvény sérelmének megállapítását indokolja.
[8] Sérelmezi az indítványozó mindezek mellett azt is, hogy a bíróság ítéletet hozott "olyan felek között, akik - a másodfokú bíróság gondolatmenetén haladva - egymással nem állnak jogviszonyban". Az indítványozó álláspontja szerint ilyen esetben a per megszüntetése lett volna indokolt, vagy "új eljárásra kötelezve az elsőfokú bíróságot rendezni kellett volna a perbeli legitimáció kérdését".
[9] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tesz-e.
[10] Az indítványozó az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvan napos határidőben benyújtott panaszában (a Fővárosi Törvényszék ítéletét az indítványozó jogi képviselője 2017. július 18-án vette át, az alkotmányjogi panaszt 2017. augusztus 11-én adták postára) az ügy érdemében hozott, rendes jogorvoslattal nem támadható törvényszéki ítéletet támadja. A kérelmező alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, érintettsége - mivel a támadott ítélettel lezárt perben felperes volt - fennáll, a kérelem az Abtv. 52. § (1b) pontjában foglalt követelményeket teljesíti.
[11] Az alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltétele [Abtv. 27. § a) pont], hogy a panaszos Alaptörvényben biztosított jog sérelmére hivatkozzon. Az indítvány e feltételnek csak részben tesz eleget, ugyanis nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot az R) cikk (lásd legutóbb pl. 3088/2018. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [17]) és a T) cikk (lásd legutóbb pl. 3049/2018. (II. 13.) AB végzés, Indokolás [12]). Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére pedig csak két esetben alapítható alkotmányjogi panasz: a kellő felkészülési idő hiánya, illetve a visszaható hatály tilalma miatt (lásd legutóbb pl. 3092/2018. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [5]), az indítvány azonban nem ebben a vonatkozásban állítja a felhívott cikk sérelmét.
[12] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az - egyéb törvényi feltételeknek megfelelő - alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[13] Az indítványozó által támadott bírósági döntés az elsőfokú ítélet és a peres felek előadásainak ismertetését követően részletesen indokolja, hogy a bíróság álláspontja szerint az ügyben miért nem volt helye a per megszüntetésének, mint ahogyan azt is, hogy a DH2-törvény rendelkezései alapján miért nem látott lehetőséget a bíróság jogalap nélküli gazdagodás megállapítására. A kereset elutasításának elsődleges indoka az, hogy "a felperes, mivel az alperestől az elszámolást a DH2 tv. 7. § (2) bekezdése alapján nem kérte, vele szemben az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségére alapítottan kifizetést nem kérhet" (a Fővárosi Törvényszék 73.Pf.633.693/2017/6. számú ítélete, 9. oldal). Ezt követően tér ki a bíróság arra, hogy a DH2-törvény 5. § (4) bekezdése a konkrét ügyben miért nem alkalmazható. Az ítélet indokolásában nem volt tetten érhető az, hogy a bíróság a döntését egyetlen, általa - amint azt az indítványozó állítja - tudottan valótlan tényre alapította volna.
[14] Az Alkotmánybíróság - a bírói döntések indokait kifogásoló alkotmányjogi panaszokat elbíráló korábbi döntéseihez hasonlóan - jelen ügyben is emlékeztet arra, hogy "a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak. Az Alkotmánybíróság ugyanis az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja (erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]; legutóbb megerősítette: 3056/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [19]). [...] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e ezeket a bizonyítékokat és érveket, illetve a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, valamint az abból levont következtetés megalapozott-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy bíróságok jogértelmezése helyesen illeszkedik-e jogági dogmatika elfogadott szabályaihoz (3207/2015. (X. 27.) AB végzés, Indokolás [12], illetve 3067/2016. (IV. 11.) AB végzés, Indokolás [18])." (3117/2016. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [16]); (lásd összefoglalóan még: 3069/2017. (IV. 4.) AB végzés, Indokolás [9]).
[15] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen ügyben az alkotmányjogi panasz valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul, az indítványozó a támadott bírói döntés tartalmát sérelmezi. A kifejtettek alapján azonban az Alkotmánybíróság jelen ügyben sem bocsátkozhat annak érdemi vizsgálatába, hogy a bíróság döntése megalapozott volt-e, tehát, hogy az alperes kötelezhető-e az árfolyamrésből és az egyoldalú szerződésmódosításból származó fogyasztói túlfizetés megtérítésére jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. E kérdés ugyanis nem alkotmányossági szempontú mérlegelést jelentene, hanem a tényállás felülvizsgálatát, és az alapul fekvő ügy újbóli eldöntését, ami által az Alkotmánybíróság a polgári bíróság szerepét venné át. Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírósági ítélet érvelését, következésképpen a bírói döntés irányát tévesnek tartja, nem alkotmányossági kérdés.
[16] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a vizsgált ügyben nem talált olyan körülményt, amelyet a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni.
[17] 4. Összefoglalva tehát az alkotmányjogi panasz részben nem tett eleget az Abtv. 27. § a) pontjába foglalt feltételnek, illetve a befogadhatóság Abtv. 29. §-ában előírt feltételének, ezért azt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdése alapján eljárva az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította.
Budapest, 2018. április 26.
Dr. Salamon László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1635/2017.