3017/2013. (I. 28.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 31.Bf.XIV.5114/2012/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozót mint az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó bűnügy terheltjét az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2011. október 7. napján kelt ítéletében bűnösnek mondta ki a Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő adócsalás bűntettében. Az indítványozó védelmi fellebbezésében többek között azért kifogásolta az elsőfokú bíróság döntését, mert a bíróság álláspontja szerint bár az adócsalási cselekményt az indítványozó azzal követte el, hogy az általa képviselt társaságnak kiállított helyesbítő számviteli bizonylatokat az adóhatóság elől eltitkolta, ugyanakkor e számviteli bizonylatok alakilag hibásak voltak. A védelem álláspontja szerint az alaki hibás helyesbítő számviteli bizonylatok pedig adójogi joghatás kiváltására alkalmatlanok, így a büntetőeljárás során vizsgált cselekmény nem merítheti ki az adócsalás bűntettét. A védelmi fellebbezés alapján eljáró Fővárosi Törvényszék a 31.Bf. XIV.5114/2012/8. számú, 2012. június 21. napján kelt jogerős ítéletében azonban a védelmi fellebbezést ebben a részében alaptalannak találta. A törvényszéki álláspont szerint a védelmi hivatkozásban szereplő, és az indítványozó által képviselt társaság székhelyét érintő elírási hiba nem tekinthető a helyesbítő számviteli bizonylatok olyan súlyú alaki hibájának, amely a cselekmény büntetőjogi értékelhetőségét kizárná. Az indítványozó ezt követően az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Fővárosi Törvényszék hivatkozott ítéletével szemben alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mert álláspontja szerint a törvényszéki döntés sérti az Alaptörvény IV. cikk (1) és (2) bekezdéseiben foglalt személyes szabadsághoz fűződő alapvető jogot, az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében foglalt visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalmát, valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében előírt jogegyenlőség alkotmányos követelményét is. Az alkotmányjogi panasz érdemi okfejtése ezen alkotmányos hivatkozások tekintetében ugyanazt az érvelést adja elő, amely szerint az indítványozó azt sérelmezi, hogy a bűnügyben első-, és másodfokon eljáró bíróságok az adócsalás bűncselekményét annak ellenére állapították meg, hogy a helyesbítő számviteli bizonylatok alaki hibában szenvedtek. A törvényszék álláspontjával szemben az indítványozó az alkotmányjogi panaszban kifejtette, hogy adófizetési kötelezettség híján, a terhére rótt bűncselekmény nem valósult meg. Az indítványozó ezen kívül megjelölte az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jogának sérelmét is. Az indítványozó a tisztességes eljárás sérelmére a bizonyítás elégtelensége miatt hivatkozott. Az indítványozói álláspont szerint a bírói döntések ilyen okból sértik az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panaszban megjelölt cikkeit. Mindezek alapján az indítványozó kezdeményezte a kifogásolt törvényszéki döntés, valamint az annak alapjául szolgáló kerületi bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt formai természetű, valamint az Abtv. 26-27. §§-ban, és az Abtv. 29-31. §§-ban foglalt tartalmi természetű befogadhatósági feltételeknek.
[3] 3. Az Abtv. 29. §-a a befogadhat óság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntéseket alkotmányossági szempontból vizsgálhatja, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére korlátozódik, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban már nem rendelkezik hatáskörrel. (3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]) Ennek megfelelően az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy, vagy szervezet fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz ezért nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, hiszen az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban biztosított jogokat védi. (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14])
[4] Az indítványozói álláspont szerint az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bűnügyben a vizsgált cselekmény adócsalás bűntetteként történő értékelhetőségét az zárja ki, hogy a helyesbítő számviteli bizonylatok alaki hibában szenvedtek, így adójogi joghatásuk sem lehetett. Ebből következően az indítványozó érvelése szerint a büntetőügyben eljáró bíróságok olyan cselekmény miatt állapították meg az indítványozó bűnösségét, ami nem minősülhet bűncselekménynek. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban megjelölt alaptörvényi cikkekben biztosított jogok sérelmét erre az érvelésre alapította. Az indítványozó alkotmányjogi panasza azonban ily módon a bizonyítékok törvényszéki értékelését támadja, és az Alkotmánybíróságnál annak ismételt vizsgálatát kezdeményezi, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó bűnügyben az adócsalás bűntette abban az esetben is megvalósul-e, ha az eltitkolt helyesbítő számviteli bizonylatok alaki hibában szenvednek. Annak eldöntése ugyanis, hogy egy adott bűnügyben kimerítheti-e az adócsalás bűntettének törvényi tényállását az olyan helyesbítő számviteli bizonylatok eltitkolása, amelyek egyébként elírási hibákat tartalmaznak, a bizonyítékok értékelésének körébe tartozik. A bizonyítékok ismételt értékelése azonban a fentiekben kifejtettek miatt az Alkotmánybíróság Alaptörvényben biztosított alkotmányossági szempontú vizsgálati jogkörén kívül esik.
[5] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában sem a törvényszék eljárásával, sem az ítélet érdemével kapcsolatosan nem jelölt meg olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[6] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz be-fogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában megfogalmazott befogadhatósági akadályban szenved. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (1) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította.
Budapest, 2013. január 21.
Dr. Holló András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3434/2012.