ÍH 2014.40 A ZÁLOGTÁRGY MEGŐRZÉSÉNEK ÉS ÁLLAGMEGÓVÁSÁNAK KÖLTSÉGEI - FELSZÁMOLÁSI VAGYON MEGÓVÁSA ÉS A ZÁLOGTÁRGY ÁLLAGMEGÓVÁSA KÖZTI KÜLÖNBSÉG - ÁLLAGMEGÓVÁS FOGALMA INGATLANNÁL

A felszámolási költségek közötti vagyon megóvásával kapcsolatos költségek köre szélesebb, mint a zálogtárgy állagmegóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségeké. A felszámolási vagyon létével összefüggő közterhek, adók, mint felszámolási költségek esetenként a vagyon megóvásához kapcsolódó költségek tágabb kategóriájába beletartozhatnak, de nem számíthatóak hozzá a zálogtárgy állagának megóvásával, megőrzésével felmerülő kiadások szűkebb köréhez [Cstv. 49/D. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság 6. sorszámú határozatának indokolása szerint a hitelező 2011. december 29-én nyújtotta be a kifogását a felszámoló azon intézkedésével szemben, amelyben a zálogjogával terhelt ingatlan értékesítési bevételéből levonandó költségként mutatta ki a felszámolási eljárás alatt felmerült építményadót. Kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámoló 2011. december 19-i elszámolását és a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kötelezze őt arra, hogy haladéktalanul utalja át az építményadó jogcímén visszatartott 5 335 531 forintot a zálogjoggal biztosított követelés jogosultjának hitelezői igénye részbeni kielégítéseként.

Álláspontja szerint az építményadó ugyan felszámolási költségnek minősül, de semmiképpen nem minősül olyan, az adós vagyonának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségnek, amely a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján az értékesítési bevételből előzetesen levonható lenne. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény bevezető rendelkezése, valamint a 8. § (1) bekezdése szerint a helyi adók adnak lehetőséget a települési önkormányzat számára a helyi adópolitika kialakítására, a rá vonatkozó rendelkezések a kötelezettség keletkezését az év első napjához kötik. A jogszabály szerint tehát az építményadó egy vagyoni típusú adó, és annak rendelkezései nem utalnak arra, hogy az az érintett építmény állagának megóvására szolgálna.

A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Álláspontja szerint a BH 1999.179. szám alatt közzétett eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az építményadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költség, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése pedig az értékesítési vételárból levonni rendeli a zálogtárgy állagmegóvásának költségét. Csatolta a Főváros kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal építményadó tárgyú levelét, melyben rögzítésre került az érintett ingatlanra kiszabott és felszámolás alatt esedékessé vált építményadó összege.

A kifogásoló hitelező érvelése szerint a felszámoló által hivatkozott eseti döntés - melyhez az eljáró bíróság nincs kötve - eltérő tényállású ügyben keletkezett, amikor még a Cstv. 49/D. § nem volt hatályban, ezért ennek a döntésnek a megállapításai ebben a jogvitában nem alkalmazhatóak. Az építményadó jogcímén felmerült követelést az eseti döntés alapján az ekkor hatályos 57. § (2) bekezdés b) pontja szerint kellett besorolni.

Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. Határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás kezdeményezésekor - 2009. augusztus 6-án - a hatályos 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése úgy rendelkezett: "ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének - ide értve állaga megóvásának - értékesítésének költségeit, valamint a külön jogszabályban meghatározott felszámolói díjat vonhatja le, és a fennmaradó összeget - a zálogtárgy értékesítését követően haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére köteles fordítani - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével".

Kifejtette, hogy a jelen eljárásban azt kellett eldönteni: a felszámolási eljárás alatt keletkezett és a zálogjoggal terhelt ingatlant érintő építményadó a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében felsorolt, levonásba helyezhető felszámolási költségek közé tartozik-e. Álláspontja szerint "a kialakult bírói gyakorlat" az építményadót az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősíti. Véleménye szerint az építményadó, bár nem közvetlenül jelent állagmegóvást, mégis annak minősül, mivel a zálogtárgy "terhét" jelenti éppúgy, mint az állagmegőrzés, állagmegóvás, vagy értékesítés költsége. Ebből következően a felszámoló eljárását az értékesítési bevételből történő költségek elszámolása tárgyában jogszerűnek ítélte.

Az elsőfokú végzéssel szemben a hitelező terjesztett elő fellebbezést, melyben kérte a döntés megváltoztatását és a kifogásnak megfelelő határozat meghozatalát. Az elsőfokú eljárásban előadott érveit megismételve hangsúlyozta, hogy az építményadó vagyoni jellegű adó, nem kötődik az építmény állagához, illetőleg annak megóvásához. Megítélése szerint nincs olyan bírói gyakorlat, amely az elsőfokú bíróság álláspontját alátámasztaná, jogegységi döntés sem született hasonló tárgyú jogvitában. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem fejtette ki azt az álláspontját, hogy ha az építményadó nem közvetlenül jelent állagmegóvást, akkor mégis milyen okból minősül "ilyen típusú költségnek". Rámutatott arra, hogy a zálogtárgy értékesítése során befolyt bevétel terhére nem lehet a vagyontárgy létezésével bármilyen módon összefüggésbe hozható valamennyi költséget levonni, kizárólag az értékesítési és állagmegóvási költségek elszámolását teszi lehetővé a törvény. Az értékesítés költségei körébe a nyilvános értékesítés előkészítésével, lebonyolításával közvetlenül összefüggésben felmerült kiadások tartoznak, ebből következően az állagmegóvással kapcsolatosan is csak a szorosan ezt a célt szolgáló intézkedések költségei vehetők figyelembe. A Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében rögzített szabályt nem lehet kiterjesztően értelmezni, ezért az elsőfokú bíróság jogi álláspontja téves, meghozott döntése jogszabálysértő.