EBD 2018.03.B9 Aki a valótlan tartalmú adóbevallást olyan személlyel nyújtatja be, akinek a bevallás valótlan voltáról nincs tudomása, a magánokirat-hamisítást is közvetett tettesként követi el [1978. évi IV. tv. 19. § (2) bek., 276. §].
Pertörténet:
Tatabányai Járásbíróság B.439/2015/16., Tatabányai Törvényszék Bf.423/2016. (*EBD 2018.03.B9*)
***********
[1] A járásbíróság a vádlottakat 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett adócsalás bűntettében [1978. évi IV. tv. 310. § (1) bek., (3) bek.], 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett adócsalás bűntettében [1978. évi IV. tv. 310. § (1) bek., (2) bek.], valamint 2 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (1978. évi IV. tv. 276. §) mondta ki bűnösnek. Ezért mindkét vádlottat halmazati büntetésül 1 év 8 hónap - 1 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3-3 év próbaidőre felfüggesztette.
[2] Az ítélettel szemben a vádlottak és védőjük jelentettek be fellebbezést, felmentésért. A fellebbviteli nyilvános ülésen tartott perbeszédében a védő előadta, hogy álláspontja szerint az elsőfokú ítélet részben megalapozatlan. A járásbíróság egyoldalúan értékelte a bizonyítékokat és volt, amelyet nem is vett figyelembe. Helyes volt az a következtetés, hogy a bűncselekmények megvalósultak, de nem bizonyított, hogy ezeket a vádlottak követték el. Összesen 14 tanú vallomása alapján következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a céget a vádlottak irányították, azonban ők is csak annyit mondtak, hogy a vádlottak vették fel őket és néha tőlük kaptak fizetést.
[3] A megyei főügyészség átiratában indítványt tett arra, hogy a törvényszék a tényállást pontosítsa, az indokolást egészítse ki, illetőleg helyesbítse, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet hagyja helyben.
[4] A vádlottak és a védő jogorvoslati kérelme nem alapos, a főügyészség indítványa megalapozott.
[5] A törvényszék a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet az annak meghozatalát megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Megállapította, hogy a járásbíróság a büntető perrendtartási törvény rendelkezéseinek megfelelően folytatta le a bizonyítást.
[6] A törvényszék az indokolási kötelezettség lényeges megsértésére, illetőleg a lényeges megalapozatlanságra vonatkozó védői hivatkozást nem találta alaposnak és egyéb olyan körülményt sem észlelt, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését tette volna szükségessé. A felmentésre irányuló jogorvoslati kérelmek szintén nem lehettek eredményesek, mert ezek a fentiek szerint okszerűen és teljeskörűen értékelt bizonyítékok fellebbviteli eljárás során történő felülmérlegelését követelték volna meg, ezt azonban a büntető perrendtartási törvény kizárja.
[7] Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére és a terhükre rótt bűncselekményeket túlnyomórészt az anyagi jogi szabályoknak megfelelően minősítette. Helyes jogi indokolással adott számot arról, hogy a Btk. 2. §-a alapján miért alkalmazta mindkét vádlottat érintően a bűncselekmények elkövetésekor hatályos anyagi jogi szabályokat és helytállóan következtetett arra is, hogy a terheltek az adócsalást közvetett tettesként követték el. Ehhez igazodóan azonban - a BH 2010.319. számú eseti döntésben kifejtetteket is figyelembe véve - a közbizalom elleni bűncselekmények vonatkozásában a törvényszék a minősítést az alábbi indokok szerint megváltoztatta. A magánokirat-hamisítást tettesként csak az követheti el, aki az okiratot felhasználja, az irányadó tényállás szerint azonban a valótlan tartalmú adóbevallásokat nem közvetlenül a vádlottak nyújtották be, hanem az utasításuk alapján a tévedésben lévő S. V., ez pedig az 1978. évi IV. törvény 20. § (2) bekezdése szerinti közvetett tettesi elkövetői minőségüket alapozza meg.
[8] A törvényszék ezért a vádlottak közbizalom elleni bűncselekményét 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (1978. évi IV. tv. 276. §) minősítette.
(Tatabányai Törvényszék 10. Bf. 423/2016.)
***
TELJES HATÁROZAT
A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság Tatabányán, a 2017. évi március hó 21. napján megtartott fellebbezési nyilvános ülésen meghozta a következő
ítéletet
A törvényszék a folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Tatabányai Járásbíróság 2016. évi szeptember hó 20. napján kihirdetett 3.B.439/2015/16. számú ítéletét azzal változtatja meg, hogy a vádlottak terhére megállapított közbizalom elleni bűncselekményeket 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (1978. évi IV. tv. 276. §) minősíti. A vádlottakat egyetemlegesen kötelezi az eljárás során felmerült 308.107.- (háromszáznyolcezer-százhét) forint bűnügyi költség megfizetésére.
I n d o k o l á s
A Tatabányai Járásbíróság az I. r. és a II. r. vádlottat 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett adócsalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés, (3) bekezdés], 2 rb. folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett adócsalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés, (2) bekezdés], valamint 2 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (1978. évi IV. törvény 276. §) mondta ki bűnösnek. Ezért mindkét vádlottat halmazati büntetésül 1 év 8 hónap - 1 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3-3 év próbaidőre felfüggesztette. Az eljárás során felmerült 308.107.- Ft bűnügyi költség állam javára történő megfizetésére a vádlottat kötelezte.
Az ítélettel szemben a vádlottak és védőjük jelentett be fellebbezést, felmentésért. A fellebbviteli nyilvános ülésen tartott perbeszédében a védő előadta, hogy álláspontja szerint az elsőfokú ítélet részben megalapozatlan. A járásbíróság egyoldalúan értékelte a bizonyítékokat és volt, amelyet nem is vett figyelembe. Helyes volt az a következtetés, hogy a bűncselekmények megvalósultak, de nem bizonyított, hogy ezeket a vádlottak követték el. Számos tanú tett olyan előadást, hogy a vádlottakat nem ismeri, ebből azonban a járásbíróság semmilyen következtetést nem vont le. A tanúk vallomásai nem voltak egységesek a cégvezetést érintően sem, sokan ugyanis úgy nyilatkoztak, hogy a főnökük Gy. I., illetőleg a vádlottakhoz képest más személy volt. Összesen 14 tanú vallomása alapján következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a céget a vádlottak irányították, azonban ők is csak annyit mondtak, hogy a vádlottak vették fel őket és néha tőlük kaptak fizetést. Ezzel szemben 39 tanú Gy. I.-vel kapcsolatban tett hasonló nyilatkozatot, ehhez képest pedig téves az a következtetés, amely szerint mindezen vallomások ellenére Gy. I. nem felelős, a vádlottakat azonban büntetőjogi felelősség terheli. Előadta a védő azt is, hogy az eljárás során N. I., F. D., B. K., V. V., valamint V. L. tanú a vádlottak védekezését támasztotta alá, vallomásukat azonban az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, holott ezeket az egyéb bizonyítékokkal össze kellett volna vetni. Okirati bizonyítékként értékelte S. V. házkutatás során tett nyilatkozatát, pedig az erről készült jegyzőkönyvet S. V. alá sem írta. Ezen túlmenően a S. V. tévedésére vont következtetés csak feltételezés, hiszen a vallomástételt megtagadta, ugyanakkor azonban a rendszer működését ismerte, így semmi sem utal arra, hogy tévedésben lett volna. Mindezek alapján a védő elsődlegesen a vádlottak felmentését indítványozta, másodsorban kérte - megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség megsértése miatt - a járásbíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását, harmadsorban pedig a kiszabott büntetések lényeges enyhítésére, illetőleg a vádlottak előzetes mentesítésére tett indítványt.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a Bf.388/2014/10-I. számú átiratában indítványt tett arra, hogy a törvényszék a tényállást pontosítsa, az indokolást egészítse ki, illetőleg helyesbítse, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet hagyja helyben.
A vádlottak és a védő jogorvoslati kérelme nem alapos, a főügyészség indítványa megalapozott.
A törvényszék a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet az annak meghozatalát megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Megállapította, hogy a járásbíróság a büntető perrendtartási törvény rendelkezéseinek megfelelően folytatta le a bizonyítást. A vádlottak a tárgyaláson nem tettek vallomást, az elsőfokú bíróság azonban tanúként kihallgatta Gy. I.-t, M. I.-t, Z. J.-t, N. I.-t, F. D.-t, V. A.-t, valamint B. K.-t. Ezen túlmenően számos tanú nyomozás során tett vallomását ügyészi indítványra felolvasással tette a bizonyítás anyagává, felolvasta továbbá az igazságügyi könyv szakértői véleményt, illetőleg ismertette a releváns okiratokat is, mindezzel pedig az ügyfelderítési kötelezettségének hiánytalanul eleget tett.
A Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a másodfokú bíróság az iratok tartalma és a vádlottak által a büntetéskiszabási körülményeket érintően a fellebbviteli nyilvános ülésen előadottak alapján a járásbíróság ítéletének történeti tényállását, valamint az I. r. vádlott személyi körülményeit érintően rögzített megállapításokat az alábbiak szerint egészíti ki, illetőleg helyesbíti.
Az I. r. vádlott a két kiskorú gyermekének nevelésén túlmenően egy további gyermeke tartásáról tartásdíj fizetése útján gondoskodik. Az elsőfokú ítéletben írt munkahelye megszűnt, jelenleg az f.-i általános iskolánál portaszolgálatot lát el, az ebből származó havi jövedelme 126.000.- Ft.
A történeti tényállás első sora helyesbítendő azzal, hogy S. V. az S.-V. Kft. ügyvezetését nem a vádlottak szóbeli megbízása alapján látta el, hanem e körülményt a cégnyilvántartási adatok igazolják. Az elsőfokú ítélet 3. oldalának 4. bekezdésében az adózás rendjéről szóló törvény száma helyesen 2003. évi XCII. törvény. Ugyanezen oldal első bekezdésének 2. sorában helyesbítésre szorul, hogy az ott írt munkabér kifizetésére az alkalmazottak részére került sor. Számítási hiba folytán szükséges továbbá helyesbíteni a tényállásban szereplő táblázatok egyes adatait, illetőleg ezeknek megfelelően az állami adóbevétel csökkentésére vonatkozó megállapításokat is. Így a pótlólagos járulékalap összege összesen 17.064.095.- Ft., a foglalkoztatót terhelő járulékok tekintetében a végösszeg 4.607.508.- Ft., az egyéni nyugdíjjárulék végösszege 1.544.586.- Ft., az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék végösszege pedig 1.156.517.- Ft, a vádlottak tehát ezen összegek bevallását mulasztották el.
A fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel az elsőfokú ítélet tényállása megalapozottá és a Be. 352. § (2) bekezdése alapján a fellebbviteli eljárás során is irányadóvá vált. A főügyészség a tényállás további kiegészítését indítványozta a nyomozati iratok 411. oldalától fűzött okiratok alapján, ezt azonban a másodfokú bíróság nem találta alaposnak, mivel a hivatkozott iratok az ÁFA bevallásokat tartalmazzák, ez azonban nem képezte a vád tárgyát.
A járásbíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűen és azonos szempontok szerint értékelte. A tárgyaláson tanúként hallgatta ki V. A.-t, illetőleg felolvasta ügyészi indítványra M. S. nyomozás során tanúként tett vallomását. Ezen előadásokat nem vonta a mérlegelése körébe, ez azonban nem jelenti az indokolási kötelezettség lényeges megsértését, mivel M. S. a tényállás megállapítása szempontjából releváns tényekre vonatkozóan a nyomozás során nem tudott nyilatkozni, V. A. előadása pedig csak arra vonatkozott, hogy Gy. I. nyomozás során foganatosított kihallgatása milyen körülmények között zajlott. A védő perbeszédében hivatkozott négy tanú esetében megállapítható, hogy vallomásukat az elsőfokú bíróság nem rekesztette ki a bizonyítékok köréből, hanem akként értékelte, hogy a többi bizonyíték tükrében a tényállás megállapításának alapjaként nem voltak elfogadhatók. E következtetés helyes, az elsőfokú ítéletben ezzel kapcsolatban kifejtetteket a törvényszék is osztotta. Nem sértette meg a logika szabályait a járásbíróság akkor sem, amikor a vádlottak felelősségét mentő tanúk vallomását elvetette, ezekkel szemben ugyanis helyesen rögzítette, hogy sok elfogulatlan tanú tett - a pontos törvényi figyelmeztetéseket követően - olyan nyilatkozatot, amely alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a vádlottak a munkaköri feladataikat lényegesen meghaladó mértékben vettek részt az S.-V. Kft. tevékenységében. E tanúk ugyanis részletesen beszámoltak többek között arról, hogy a vádlottak jelen voltak a bérkifizetéseknél, illetőleg a jelenléti ívek összegyűjtésekor, amelyek pedig az elszámolás alapját képezték. A tanúvallomások mérlegelésének helyességét megkérdőjelező fenti védői álláspont a Gy. I.-t érintő részében sem fogadható el, ugyanis vele szemben vádemelésre nem került sor, így esetleges érintettségét az elsőfokú bíróság nem is vizsgálhatta.
Fentieken túlmenően a járásbíróság az igazságügyi könyvszakértői vélemény megállapításait és az okiratok tartalmát is helyesen vette figyelembe és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a vallomás megtagadási jogával élő S. V. házkutatás során tett nyilatkozata okirati bizonyítékként a további bizonyítékok tükrében szintén alátámasztja a vádlottak büntetőjogi felelősségére vont következtetést.
Mindezek alapján a törvényszék az indokolási kötelezettség lényeges megsértésére, illetőleg a lényeges megalapozatlanságra vonatkozó védői hivatkozást nem találta alaposnak és egyéb olyan körülményt sem észlelt, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését tette volna szükségessé. A felmentésre irányuló jogorvoslati kérelmek szintén nem lehettek eredményesek, mert ezek a fentiek szerint okszerűen és teljeskörűen értékelt bizonyítékok fellebbviteli eljárás során történő felülmérlegelését követelték volna meg, ezt azonban a büntető perrendtartási törvény kizárja.
Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére és a terhükre rótt bűncselekményeket túlnyomórészt az anyagi jogi szabályoknak megfelelően minősítette. Helyes jogi indokolással adott számot arról, hogy a Btk. 2. §-a alapján miért alkalmazta mindkét vádlottat érintően a bűncselekmények elkövetésekor hatályos anyagi jogi szabályokat és helytállóan következtetett arra is, hogy a terheltek az adócsalást közvetett tettesként követték el. Ehhez igazodóan azonban - a BH 2010.319. számú eseti döntésben kifejtetteket is figyelembe véve - a közbizalom elleni bűncselekmények vonatkozásában a törvényszék a minősítést a rendelkező részben írtak szerint változtatta meg. A magánokirat-hamisítást tettesként csak az követheti el, aki az okiratot felhasználja, az irányadó tényállás szerint azonban a valótlan tartalmú adóbevallásokat nem közvetlenül a vádlottak nyújtották be, hanem az utasításuk alapján a tévedésben lévő S. V., ez pedig az 1978. évi IV. törvény 20. § (2) bekezdése szerinti közvetett tettesi elkövetői minőségüket alapozza meg.
A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság csaknem teljeskörűen feltárta, mindkét vádlottat érintően további súlyosító körülmény azonban a többszörös halmazat és a folytatólagos elkövetés. Enyhítő tényezőként kell ugyanakkor figyelembe venni a személyi jövedelemadóra vonatkozóan a bűncselekmény minősítésekor irányadó értékhatár alsó széléhez közeli elkövetési értéket. További enyhítő körülmény az I. r. vádlottat érintően a 3, a II. r. vádlott tekintetében az 1 kiskorú gyermek tartásáról történő gondoskodás.
Az elsőfokú ítélet jogi indokolása kiegészítésre szorul azzal, hogy a vádlottakkal szemben irányadó büntetési tételkeret 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés, ennek törvényi középmértéke 4 év 3 hó. Ezt is figyelembe véve, továbbá értékelve a fentiek szerint kiegészített és helyesbített bűnösségi körülményeket is, a törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság mindkét vádlottat érintően helyes döntést hozott, amikor velük szemben a törvényi minimumhoz közeli időtartamú szabadságvesztést szabott ki és helytállóan döntött a szabadságvesztés 3 év próbaidőre történő felfüggesztéséről is. Az így kiszabott büntetés mindkét vádlott vonatkozásában a büntetéskiszabási elveknek megfelel és szükséges, de egyben elégséges is a büntetési célok eléréséhez, annak enyhítésére a másodfokú bíróság nem látott kellő indokot, illetőleg a többszörös halmazat és a folytatólagos elkövetés miatt nem találta alaposnak a védő előzetes mentesítésre vonatkozó kérelmét sem.
A bűnügyi költségek viselésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezés nem volt kellően egyértelmű, ezért azt a törvényszék a rendelkező részben írtak szerint változtatta meg a Be. 338. § (1) és (3) bekezdése alapján.
Az elsőfokú ítélet jogi indokolása a 29. oldal 3. bekezdésében a tényállásban írtaknak megfelelően helyesbítésre szorul, pontosítandó továbbá, hogy a halmazati büntetés kiszabásakor a járásbíróság az 1978. évi IV. törvény 85. § (1)-(3) bekezdéseit vette figyelembe, a büntetés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés alapja pedig a 89. § (1) és (2) bekezdése.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdésére tekintettel - a Be. 361. § (1) bekezdése szerinti nyilvános ülésen - a rendelkező részben írtak szerint változtatta meg.
A további ítéleti rendelkezések a jogszabályoknak mindenben megfeleltek, ezért azokat a törvényszék a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy az iratok tartalma és a fellebbviteli nyilvános ülésen előadottak alapján helyesbítette az I. r. vádlott születésének időpontját és lakóhelyét, valamint a II. r. vádlott anyja nevét.
Tatabánya, 2017. március 21.
dr. Jasku Ildikó s.k. a tanács elnöke dr. Menyhárd István s.k. előadó bíró Hangyásiné dr. Veres Mária s.k. a tanács tagja
A Tatabányai Járásbíróság 3.B.439/2015/16. számú ítélete a Tatabányai Törvényszék 10.Bf.423/2016/6. számú ítéletében írt változtatásokkal mindkét vádlott vonatkozásában 2017. március 21. napján jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált.
Tatabánya, 2017. március 21.
dr. Jasku Ildikó s.k.
a tanács elnöke
(Tatabányai Törvényszék 10. Bf. 423/2016.)