108/B/1992. AB határozat
a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-ában foglalt rendelkezés, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó 1991. évi LXXVII. törvény 9. §-ában és 10. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-ában foglalt rendelkezés, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó 1991. évi LXXVII. törvény 9. §-ában és 10. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja, az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet módosítására irányuló indítványt pedig visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.), továbbá a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. tvr. módosítására vonatkozó 1991. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Vht.) egyes rendelkezéseinek utólagos alkotmányossági vizsgálatát több indítványozó is kérte.
Az egyik indítványozó szerint Kjtv. 112. §-a azért alkotmányellenes, mert - az erre vonatkozó jogszabályi feltételek megléte esetén - a közjegyzői okirat alapján bírósági végrehajtásnak van helye, miközben a jogosultként, illetőleg kötelezettként az okiratot aláíró személyt a törvény nem jogosítja fel a szerződés megtámadására. A támadott törvényi rendelkezés - álláspontja szerint - ellentétes az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében, valamint 56. §-ában foglaltakkal.
Az indítványban kifejtett álláspont szerint a közjegyzők nem rendelkeznek a megkülönböztetést indokoló sajátos szakmai "kiválósággal" vagy többletképesítéssel, de egyéb körülmény sem indokolja a jogi hivatások és szakterületek között ezt a törvényi megkülönböztetést. Az ügyvédi és a közjegyzői hivatások közötti megengedhetetlen diszkriminációt látja különösen megállapíthatónak, mert a törvényi felhatalmazásban a jogalkotó "a közjegyzők magasabb szakmai színvonalát" feltételezi.
A támadott rendelkezések, az indítványozó álláspontja szerint, korlátozzák a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) XXI. fejezetének alkalmazhatóságát is, a Ptk. 236. § (1) bekezdésében meghatározott megtámadási határidő ezzel megrövidül, a 236. § (3) bekezdése pedig egészében is alkalmazhatatlanná válik.
Véleménye szerint e jogszabályhely egyúttal a polgári peres eljárás alapelveit, különösen a nyilvánosság és a közvetlenség elveit sérti.
2. Egy további indítványozó a Vht. egyes rendelkezéseit támadja. Az indítványban kifejtettek szerint a takarékpénztári kölcsönszerződésekhez kivétel nélkül az a szerződési kikötés is járul, hogy a pénzintézet a Vht. 17. §-a alapján a közjegyzőtől - a bírói eljárás mellőzésével - jogosult végrehajtási záradék kiállítását kérni. Az ezt a lehetőséget megszüntető 1991. évi LXXVII. törvény 9. §-ának és 10. § (1) bekezdés a) pontjának sérelmezett rendelkezéseit azért tartja alkotmányellenesnek, mert az új szabályozás a hitelező pénzintézeteket és közüzemi szolgáltatást végző vállalatokat a végrehajtás egyszerű és gyors módjától megfosztja, ugyanakkor a jogalkotó ezzel a szabályozással visszamenő hatállyal avatkozik be a már létező és fennálló jogviszonyokba. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglaltakat is sértik s ezért is alkotmányellenesek.
A támadott rendelkezések egyúttal ellentétesek a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvénnyel, amelynek 28. §-a úgy rendelkezik, hogy a pénzintézet köteles mindent megtenni az esedékes, illetve lejárt követelések érvényesítésére és a behajthatatlan követelésekből származó veszteségek rendezésére. A pénzintézet követeléseinek törvényszabta minősítése során is kedvezőtlenebb helyzetbe kerül a pénzintézet, ha a behajtás lassúbbá válik. Az indítványozó szerint a fennálló törvényi kollízió alkotmányellenes helyzetet eredményezett, a megsemmisítést ez is indokolja.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat nem találta megalapozottaknak.
1. Az indítványok által felhívott alkotmányi rendelkezések közül az Alkotmány 8. § (1) bekezdése az emberi jogok tiszteletben tartását írja elő, az 56. § pedig az általános, egyenlő és feltétlen jogképesség alkotmányjogi szabályát deklarálja. Az Alkotmány 70/A. §-a az emberi és állampolgári jogok körében a megengedhetetlen diszkriminációt tilalmazza.
A kifogásolt törvényi szabályok ezekkel az alkotmányi rendelkezésekkel nem állnak ellentétben, értékelhető alkotmányossági összefüggésbe nem is hozhatók. Nem sértik az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, az általános és egyenlő jogképességet és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sem.
2. A Kjtv. 112. §-ában írt rendelkezés összhangban van a közjegyzőknek a demokratikus jogállamok jogéletben betöltött sajátos szerepével. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
A modern jogállamokban a közjegyzőket a törvény közhitelességgel ruházza fel. A közjegyző - egyebek között az általa szerkesztett és hitelesített közokiratok által - a jogviták megelőzése érdekében végez olyan jogi szolgáltatást, amely tehermentesíti a bíróságokat, az igazságszolgáltatást, de elősegíti a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem erősödését is.
A szabadfoglalkozású, közjogi feladatokat is ellátó közjegyzőség létrehozása és a közjegyzőknek - egyebek mellett - az indítvány által támadott jogosultsággal való felruházása megfelel a közjegyzőknek a modern polgári társadalmakban kialakult hagyományos feladatkörének, és a megújult jogi rendezés kifejezetten a Magyar Köztársaság jogrendszerének a nemzetközi jogi kötelezettségekkel való összhangba hozása miatt vált szükségessé. A közjegyzőkre vonatkozó garanciális szabályok (közhitelesség, függetlenség, pártatlanság, szigorú eljárásjogi keretek stb.) nem sértik, hanem ellenkezőleg, egyenesen segítik, gyorsítják és hatékonyabban biztosítják a különféle jogok érvényesítését.
Téves az indítványnak az az álláspontja, hogy a sérelmezett jogi szabályozás a Ptk. általános megtámadási szabályainál kedvezőtlenebb jogi helyzetet teremt.
A közokiratba foglalt szerződések a Ptk. általános szabályai szerint ugyanúgy megtámadhatók, mint a bármely más formában vagy alakban megkötött szerződések, ellenbizonyításnak a Polgári perrendtartás 195. § (3) bekezdése szerint pedig a közokirattal szemben is helye van.
Amennyiben a bíróság a közjegyzői okirat alapján végrehajtást rendel el, a végrehajtási eljárás során a Vht. 44. § (1) bekezdése értelmében végrehajtás megszüntetési, illetőleg korlátozási pernek van helye, vagyis az alanyi jogosult számára az alkotmányosan is biztosított igényérvényesítési lehetőségek nyitva állnak.
3. Az Alkotmánybíróság több határozatban kifejtette már álláspontját a diszkrimináció tilalma vonatkozásában. Így pl. a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levő személyek között tesz a jogalkotó olyan különbségtételt, mely alapjog sérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minden személyek közötti jogi megkülönböztetés minősül tehát alkotmányellenesnek.
Az ügyvédek és a közjegyzők közötti megengedhetetlen megkülönböztetést állító indítványi álláspont a díszkriminációt tilalmazó alkotmányi rendelkezést félreérti. A törvényhozó a kifogásolt rendelkezéssel nem személyek között különböztet, hanem különböző foglalkozások és hivatások között feladatokat és hatásköröket oszt és választ szét. Az azonos végzettségű szakmai csoportba tartozók között nem állapítható meg diszkrimináció azon az alapon, hogy a törvényhozó közöttük eltérő jogállású foglalkozási csoportokat állít fel és azokhoz különböző hatásköröket és feladatköröket rendel. A jogászság szakmai végzettség szempontjából elvileg valóban homogén csoportnak tekinthető, amely azonban számos eltérő jogállású, feladat- és hatáskörű jogi hivatás gyakorlását teszi lehetővé. Nem lehet tehát alkotmányos kifogást támasztani annak alapján, hogy a végzettséget tekintve egységes jogászság egyik szakmai csoportja a jogi képviseletre, a másik közhitelességi funkcióra szakosodva látja el feladatát, eltérő jogokkal és kötelezettségekkel. A támadott törvényi rendelkezés tehát a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét nem sérti, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság ebben az összefüggésben is megalapozatlannak találta, így azt elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság már ugyancsak több határozatban vizsgálta a Vht. és végrehajtási rendeletének alkotmányosságát, így a 46/1991. (IX. 10.) AB, továbbá az 50/1991. (X. 3.) AB határozatokban, és elemezte a jelen indítvány elbírálása szempontjából jelentős, a pénzintézeti közvetlen letiltásról szóló PM rendelet alkotmányosságát is. [52/1991. (X. 22.) AB határozat].
A 46/1991. (X. 10.) AB határozatában az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy amennyiben a végrehajtást nem előzi meg bírósági vagy egyébként garanciát nyújtó közjegyzői eljárás, a közvetlen végrehajtási eljárás - megfelelő garanciák hiányában - alkotmányellenes.
Az 50/1991. (X. 3.) AB határozat a Vht. 17. §-ának korábban hatályban volt rendelkezését részben megsemmisítette, megállapítva, hogy a normaszöveg az alkotmányellenesnek ítélt szövegrész tekintetében a tulajdoni formák egyenlőségének elvét sértette. Egyebekben azonban az Alkotmánybíróság a Vht. 17. §-ának alkotmányosságát nem vizsgálta. Az indítványozó álláspontja szerint az Alkotmánybíróság által hatályban tartott rendelkezés törvényi hatályon kívül helyezése alkotmányellenes, ezért kérte a Vht.-t módosító kifogásolt rendelkezés megsemmisítését.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatban kifejtette, hogy a különböző szabályozási körökben a jogalkotó szabadsága általában igen nagy, rendszerint sokféle, egyaránt alkotmányos szabályozás lehetséges. Az Alkotmánybíróság nem jogalkotó, így a lehetséges alkotmányos megoldások közötti választás joga egyedül a törvényhozót (más jogalkotót) illeti meg. A támadott törvényi rendelkezés alkotmányellenessége ezen az alapon tehát nem állapítható meg. De nem alkotmányellenes a sérelmezett törvényi rendelkezés azon az alapon sem, hogy az visszamenő hatályt állapítana meg. A kifogásolt törvény 1991. december 21-én került kihirdetésre és 9. §-a szerint 1992. január 1-jén lépett hatályba. A rendelkezés hatályvesztésének a folyamatban levő ügyekben való alkalmazását előíró törvényi szabály kizárólag a közjegyzői végrehajtási záradékkal még el nem látott követelésekre vonatkozik. A korábban megkötött szerződések tartalmi elemeit, így a jogokat és kötelezettségeket nem érinti. A rendelkezés a jogérvényesítéssel kapcsolatos közjogi-eljárási szabályok tekintetében jelent változást, ez azonban összhangban áll az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében írt garanciális követelményekkel. A jogérvényesítéssel kapcsolatos közjogi-eljárási szabályok megváltoztatása, azaz a végrehajtás bírói útra terelése tehát a jogállami garanciák fokozottabb érvényre jutását szolgálja, így az nem jelent megengedhetetlen beavatkozást a fennálló jogviszonyokba.
A törvényi kollízió, amint arra az Alkotmánybíróság már többször rámutatott, általában csak alapjogi sérelem esetén vezethet alkotmányellenesség megállapítására. Amennyiben pedig valamely törvényi rendelkezés ugyancsak törvényszabta kötelezettség kikényszerítését - miként ezt az indítvány állítja - hosszadal masabbá, bonyolultabbá teszi, az még törvényi összeütközésnek sem tekinthető. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a kifogásolt törvényi rendelkezés alkotmányellenességét ezen az alapon se találta megállapíthatónak.
5. Az utóbbi indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság a Vht. támadott rendelkezését változtassa meg.
Az Alkotmánybíróság nem jogalkotó szerv, a törvények módosítására nincs hatásköre, ezért ebben a körben az indítványt, mint hatáskörében nem állót, visszautasította.
Budapest, 1994. január 10.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró