BH 1991.1.17 Öröklési szerződéssel csak annak az ingatlannak a tulajdonjoga, illetve az a tulajdoni illetőség szerezhető meg, amit az örökhagyó halálakor a vele szerződő fél - mint a hagyatékba tartozó vagyontárgyat - megörökölhet [Ptk. 117. § (1) bek.].

M. Gy. I. r. alperes - aki az elsőfokú ítélet meghozatalát követően, 1989. február 16. napján halt meg - 1943. augusztus 29-én kötött házasságot L. I-val. A házasságukból három gyermek született, Gy. 1944-ben, I. 1946-ban és II., az I. r. felperes 1955-ben. A II. r. felperes az 1968-ban meghalt Gy. egyedüli törvényes örököse. A fellebbezési eljárásban az I. r. alperes jogutódjaként vonták perbe a felperesek M. I-t - az I. r. alperes második gyermekét - IV. r. alperesként, akinek a leánya a III. r. alperes, a II. r. alperes pedig a veje.

M. Gy. I. r. alperes a házassági életközösség fennállása alatt - 1955-ben - juttatás címén építési telket kapott, és arra a házastársával - közösen - utóbb lakóházat építettek. Ezt az ingatlant az e-i 516. számú tulajdoni lapon felvett 470 hrsz.-ú. R. u. 24. szám alatti lakóház, udvar, kert és gazdasági épület megjelölésű ingatlanként tartják nyílván kizárólagos tulajdonaként. A házastársa jogszerzésének a bejegyzése ugyanis nem történt meg. Az 1980-ban bekövetkezett halála után a jogutódai sem kérték a hagyatéki eljárás megindítását.

Az I. r. alperes a II. és a III. r. alperessel 1987. október 5. napján öröklési szerződést kötött. A szerződést az illetékes államigazgatási hatóság az 1987. december 4-én jogerőre emelkedett határozatával jóváhagyta. A szerződés alapján a perbeli ingatlanra a II-III. r. alperes javára - 1987-ben - elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be.

A felperesek a kereseti kérelmüket arra alapították, hogy mivel M. Gy-né L. I. a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése alapján nemvitásan a szerződés tárgyát képező ingatlan fele részének tulajdonosa volt, ezért M. Gy. I. r. alperes az ingatlan ezen részére vonatkozóan érvényesen nem rendelkezhetett. Az ezzel kapcsolatos rendelkezése törvénybe ütközik, ezért az általa kötött öröklési szerződés e rendelkezés semmissége folytán érvénytelen.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték, bár azt nem vitatták, hogy a perbeli ingatlan az I. r. alperes és házastársa házassági közös vagyonába tartozott. Jogi álláspontjuk lényege az volt, hogy miután a II. és a III. r. alperes az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen kötötték meg a valójában visszterhes öröklési szerződést, az a volt házastárs be nem jegyzett tulajdonjogára alapítottan, megtámadhatatlanná vált.

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Döntését a következőkkel indokolta. Az államigazgatási hatóság által jóváhagyott szerződés, amelyet a II. és a III. r. alperes az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen és ellenérték fejében kötött meg, nem minősül a Ptk. 203. §-a szerinti fedezetelvonó szerződésnek, így azt érvényesnek kell tekinteni. A felperesek által hivatkozott megtámadás törvényi feltételei sem valósultak meg, mert nem volt megállapítható, hogy az I. r. alperes tévedett volna a nyilatkozata tartalmában, így az érvénytelenség megállapításának ezen az alapon sincs helye. Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy M. Gy-né L. I. házastársi közös vagyoni tulajdonszerzésre a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében hivatkozni lehet ugyan, a törvényes örökösök azonban csupán megtérítési igényt - és kizárólag az I. r. alperessel szemben - érvényesíthetnek azért, mert a volt házastársa illetőségével is rendelkezett. Ez -a kereseti kérelemhez kötöttség miatt - a jelen perben nem volt elbírálható, nincs akadálya azonban az igény külön perben történő érvényesítésének.

Az ítélet ellen az I. és a II. r. felperes fellebbezett. Az elsőfokú ítélet meghozatalát követően meghalt I. r. alperes jogutódjai a II. és III. r. alperesek, valamint az utóbb perbevont IV. r. alperes. A IV. r. alperes a másodfokú eljárásban nyilatkozatot nem tett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a per költségeiben a felpereseket marasztalta. Az elsőfokú bíróság döntésével egyetértve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesek az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogukra hivatkozva nem támadhatják meg eredményesen az I. r. alperes által a II. és III. r. alperesekkel megkötött öröklési szerződést, mert a II. és a III. r. alperes az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett öröklési jogot.

A továbbiakban a következőkkel érvelt. A Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy az .ingatlan-nyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. Ezzel összhangban álló rendelkezést tartalmaz az ingatlan-nyilvántartásáról szóló 1972. évi 31. tvr. (a továbbiakban: Iny. tvr.) 2. §-a. Ennek (1) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - nyilvánosan és hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerzett jogot. Rámutatott arra, hogy az utóbbi évek jogalkotása abba az irányba hat, hogy az ingatlanok forgalmát nehezítő rendelkezések megszűnjenek, és az ingatlanok minél kevesebb korlátozás mellett, szabadon vehessenek részt a forgalomban. Fontos érdek fűződik tehát az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéből adódó elvek érvényesítéséhez és érvényesüléséhez. Mindebből pedig az következik, hogy az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jogot szerző érdekeltet az ellenkező bizonyításáig jóhiszeműnek kell tekinteni, s az ilyen módon jogot szerző fél által megkötött szerződést eredményesen nem támadhatja meg olyan személy, aki az ingatlan-nyilvántartásban fel nem tüntetett jogára hivatkozik. A házassági életközösség tartama alatt a házastársak között létrejött vagyonközösséget és az ehhez kapcsolódó ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzést nem a Ptk., hanem a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szabályozza. Éppen ezért az ezzel kapcsolatos esetleges kivételes szabályok nem kerülhettek a Ptk.-ban megfogalmazásra. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság kifejtett meggyőződése szerint nem áll ellentétben a Ptk. alapelveivel és rendelkezésével az Iny. tvr. idézett rendelkezéseinek a megyei bíróság által kifejtett módon történő értelmezése és alkalmazása, a házassági életközösség alapján keletkezett ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonra vonatkozóan.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.