BH 1998.3.136 A hagyatéki vagyon leltározásával kapcsolatos felelősség vizsgálata [Ptk. 339. § (1) bek., 349. § (1) bek., 6/1958. (VII. 4.) IM r. (He.) 4. § (2) bek., 5. § (1)-(2) bek., 6. § (2) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint az örökhagyó 1994. április 22-én bekövetkezett halála után az alperesnél megindult hagyatéki eljárásban az I. rendű felperes írásban bejelentette, hogy az örökhagyó után - korábban elhunyt édesanyjuk jogán - a II. rendű felperessel együtt jogosultak örökölni; a hagyatékra igényt tart, és kéri a hagyaték "teljes körű leltározását". Az 1994. június 14-ére kitűzött leltárfelvételre a leltárelőadó csak az örökhagyó túlélő házastársát idézte meg, az ekkor felvett hagyatéki leltár szerint az örökhagyó hagyatékához egy házas ingatlanilletőség tartozott, törvényes örökösként pedig csak az I. rendű felperes került feltüntetésre. Ennek folytán az eljáró közjegyző az 1994. december 12-i hagyatéki tárgyalásra csak az I. rendű felperest és az örökhagyó túlélő házastársát idézte meg. A II. rendű felperes nyilatkozatának beszerzése céljából elhalasztott tárgyalást követően a felperesek 1994. december 22-én benyújtott kérelmére a közjegyző elrendelte az ingóságok helyszíni leltározását. Az alperes leltárelőadója előbb 1995. január 12-ének 14 óráját tűzte ki a helyszíni leltározás időpontjául, majd a felperesek kérelmére azt 1995. január 26-ára halasztotta. Ezen a napon a helyszíni leltározás kitűzött időpontja és a felperesek megérkezése előtt a leltárelőadó a leltározást lefolytatta, miután a túlélő házastárs úgy nyilatkozott, hogy a felpereseket a lakásba nem engedi be.

A leltárba felvett összesen 32.580 forint becsértékű ingóság tekintetében a felperesek az 1995. május 22-én tartott hagyatéki tárgyaláson a hagyaték átadását nem kérték.

Ilyen tényállás mellett az elsőfokú bíróság a felpereseknek a kétszeri Érdre utazással felmerült, összesen 15.000 forint káruk megtérítése iránti igényét nem találta megalapozottnak. Megállapította, hogy az alperes felelősségére a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében és a Ptk. 339. §-ában foglaltak irányadók; az alperes, illetőleg alkalmazottja azonban a leltározásnál jogszabálysértést nem követett el, ezért a felpereseknek az egyik közjegyző előtti tárgyaláson, valamint a helyszíni leltározáson való megjelenéssel felmerült költségéért kártérítő felelősséggel nem tartozik.

A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendeletnek (He.) a leltározás időpontjában hatályos 4. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis magyar állampolgár után belföldön maradt ingóságokat csak akkor kell leltározni, ha azok értéke a 20.000 forintot meghaladja és az a)-d) pontokban felsorolt valamely további feltétel is fennáll. Az adott esetben a hagyatéki ingóságok értéke - a házastársi vagyonközösségre vonatkozó szabályokra tekintettel - nem érte el a 20.000 forintot, ezért a felperesek kérelme esetén sem volt helye leltározásnak.

Utalt az elsőfokú bíróság a He. 5. §-a (2) bekezdésének a helyszíni leltározásra vonatkozó szabályára, továbbá a He. 6. §-a (2) bekezdésének arra a rendelkezésére is, amely szerint a leltározás idejéről és helyéről való értesítés elmaradása a leltározást nem akadályozza. Kiemelte azonban, hogy nem ezeknek a szabályoknak az alapján utasította el a felperesek keresetét. "A tényleges ok ... az, hogy a hagyaték átadása vita esetén minden esetben csak úgy történhet, hogy a vitás ingóságokat a közjegyző a hagyatékból kihagyja, és ezen ingóságok tekintetében az érdekelteket perre utasítja. Jelen esetben a felperesek első beadványától kezdve határozottan felismerhető, hogy a felperesek, illetve az örökhagyó túlélő házastársa között a viszony olyan mértékben megromlott, hogy nincs mód és lehetőség olyan jellegű adatok hagyatéki eljárás során történő felkutatására, amely lehetőséget biztosít peres eljárás nélkül a hagyaték átadására." A felperesek esetleges többletköltségeiket csak a túlélő házastárssal szemben érvényesíthetik.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbeztek és annak megváltoztatásával kereseti kérelmük szerinti döntést kértek. Fenntartották azt az álláspontjukat, hogy az alperes ügyintézője jogellenesen járt el, amikor mindkét törvényes örökös feltüntetését elmulasztotta, és az ingóságok leltározását sem rendelte el; emiatt volt szükség ugyanis két hagyatéki tárgyalásra. Eljárási szabályt sértett továbbá akkor is, amikor a helyszíni leltározást - bár arról a felpereseket értesítette - a kitűzött időpontnál egy órával korábban lefolytatta. Az alperes e jogszabálysértésekkel kapcsolatban vétlenségét nem bizonyította. A felelősség megállapítása szempontjából közömbös, hogy végül is a leltárba felvett ingóságok milyen értéket képviseltek: ezt ugyanis leltározás nélkül előre nem lehet megállapítani. Nem mentesíti az alperest az sem, hogy a vitás ingóságokat a közjegyzőnek a hagyatékból ki kell hagynia: a leltározás célja ugyanis éppen az, hogy az örökösök a hagyatéki vagyon körét feltárhassák. Ebből az okból voltak kénytelenek a második hagyatéki tárgyaláson is megjelenni. Végül hivatkoztak arra, hogy az alperes jogsértése miatt bekövetkezett káruk megtérítését a túlélő házastárssal szemben nem érvényesíthetik.

A fellebbezés nem megalapozott.

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyes érdemi döntése is, bár más jogi indokból.