A Szegedi Ítélőtábla Pf.20476/2018/10. számú határozata sérelemdíj tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 83. §, (1) bek., 177. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §, (3) bek., 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:142. §, 6:145. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Bálind Attila, Bánfalvi-Bottyán Csilla, Kiss Gabriella

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.476/2018/10.szám

A Szegedi Ítélőtábla a dr. Tasi Judit ügyvéd által képviselt felperes neve (címe) szám alatti lakos felperesnek - a (jogi előadó neve) jogi előadó által képviselt alperes neve (címe) szám alatti székhelyű alperes ellen kártérítés és sérelemdíj megfizetése iránt indított perében - melybe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében a dr. Papp Dezső ügyvéd által képviselt Alperesi beavatkozó (címe) beavatkozott - a Szolnoki Törvényszék 2018. május 16. napján kelt 8.P.20.279/2017/39. számú ítélete ellen a felperes részéről 40. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő

Í T É L E T E T:

Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az alperesnek járó elsőfokú eljárási költség összegét 800.000,- (Nyolcszázezer) Ft-ra, az alperesi beavatkozónak járót 300.000,- (Háromszázezer) Ft-ra leszállítja.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000,- (Tízezer) Ft, az alperesi beavatkozónak 50.000,- (Ötvenezer) Ft másodfokú eljárási költséget.

A le nem rótt 2.500.000,- (Kettőmillió-ötszázezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

(Személy neve) és a felperes 2008-ban házasodtak össze, két kiskorú gyermekük született.

(Személy neve)-t több alkalommal kezelték az alperesi egészségügyi intézményben. Első alkalommal 2010. július 21-én az OMSZ szállította be háziorvosi beutalóval a pszichiátriai szakrendelésre, ambuláns lapja szerint álmatlanság, túlterheltség miatt, suicid fantáziái nem voltak, pszichotikus tüneteket nem mutatott. Hangulatjavítót és szorongáscsökkentőt kapott. Hospitalizációt ajánlottak fel számára, amit elutasított.

Két nap múlva ismét beszállították a pszichiátriai osztályra. Mivel kimerült és szorongásos állapota pszichotikus regresszív szintet ért el, nem engedték haza. Suicid kijelentései ekkor sem voltak. Július 23. - 26. között a zárt osztályon, ezután a nyílt részlegen helyezték el. Diagnózisa egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavar, szorongásos zavar és közepes depressziós epizód volt. Megfigyelését követően antipszichotikumot, hangulat-stabilizáló gyógyszert, illetve antidepresszánst írtak fel neki.

(Személy neve) 2010. október 6-án a (város neve)-i Pszichiátriai Gondozóban jelentkezett.

Majd 2014. április 19-én a felperes kíséretében beutaló nélkül, ügyeleti időben érkezett az alperesi intézménybe. Álmatlanságra panaszkodott, valamint arra, hogy túl sok munkát vállalt el. Ekkor is a zárt osztályon helyezték el, egy nap megfigyelés után azonban kérésére hazaengedték.

Ekkortól a rendelőintézet pszichiátriai gondozójába járt két havonta, egészen 2015. május 7-ig. A róla készült feljegyzések szerint ebben az időszakban kompenzált volt, tudott aludni annak ellenére, hogy házeladása folyamatban volt, illetve hogy 2013-ban édesanyját elvesztette.

2014 májusától a gyógyszeradagját először csökkentették, majd elhagyták. Az ambuláns lapok leírása szerint jól érezte magát, dolgozott, alapvetően kiegyensúlyozott volt. 2016-ban ismét alvásproblémái jelentkeztek, ezért február 23-án a felperessel együtt keresték fel háziorvosát, aki megvizsgálta, altatót írt fel számára, és beutalót adott az alperes pszichiátriai osztályára.

Itt két nap múlva, február 25-én reggel jelentkezett, ahová szintén a felperes kísérte el. Ekkor alvászavara okozott problémát, feszült volt, aggódott családja miatt, ezért kezelőorvosa szorongáscsökkentőt és olyan antidepresszánst írt fel neki, amely kifejezetten az alvását segíti, valamint csökkenti feszültségét és a hangulatát is javítja. Állapota alapján nem tartották indokoltnak a zárt részlegen történő elhelyezését, veszélyeztető magatartást nem tanúsított, pszichotikus tünete, suicid kijelentései nem voltak. Depressziószintje nem volt súlyos, esetében az ellátó orvos alacsonyabb hangulati fekvést írt le. Kiemelt tünete alvászavara volt, míg diagnózisa kevert szorongásos és depressziós zavar, nem organikus inszomnia.

Felvételét követően az alperesi egészségügyi intézmény nyílt részlegén helyezték el. Ott tartózkodása alatt problémamentes és együttműködő volt, pozitívan állt a kezeléséhez és a gyógyszerek hatására alvászavara javult. Többször fogadott látogatókat, feleségét, gyermekeit, testvérét, valamint barátját (barát neve)-t, aki ekkor bizonytalannak, de összességében bizakodónak látta. Egyikőjüknek sem említette, hogy el kívánja hagyni az egészségügyi intézményt.

2016. február 27-én a testvére és a felperes látogatta meg, aki utoljára aznap délután 3 óra körül találkozott férjével. Ekkor lejött hozzájuk az udvarra, majd pár perc múlva visszament azzal, hogy nagyon álmos és fáradt.

18 óra 45 perckor a beteg még az osztályon tartózkodott, köszönt az ügyeletes személyzetnek, majd ezt követően ismeretlen időpontban távozott. A nővér este 8 órakor a gyógyszerosztásnál észlelte, hogy (személy neve) nem tartózkodik az osztályon. Keresni kezdték az intézményben: értesítették a rendészetet, átnézték az épületet, az udvart. Mivel nem találták meg, az osztály létszámából kiírták. Az ügyeletes orvosnak senki nem jelezte, hogy a beteg állapotában bármilyen problémát, így zavartságot vagy öngyilkosságra utaló jelet észlelt volna.

Február 27-én 21 órakor (személy neve)-t az OMSZ szállította az alperesi ambulanciára eszméletlen állapotban, mert - feltehetően öngyilkossági szándékból - a ... út ... felüljárójáról az úttestre ugrott, ahol egy személygépkocsi áthajtott rajta. Aznap este a műtőasztalon elhunyt.

A rehabilitációs részlegre vonatkozó szabályokat az alperes házirendje tartalmazza. Eszerint az intézet területét tilos elhagyni, azonban a nyílt osztályon elhelyezett betegek az osztályt elhagyhatják.

A felperes feljelentése alapján az eljárást segítő nyomozást rendelt el (személy neve) halálával összefüggésben, amely a (város neve)-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 16010/3282/2016.bü. számon volt folyamatban. Az eljárásban kirendelt Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Orvosszakértői Intézete megállapította, hogy utolsó kórházi felvételekor a néhai állapota nem indokolta a zárt osztályon való elhelyezését, a kezelőorvosok és az egészségügyi személyzet nem követett el szakmai szabályszegést. Erre tekintettel a (város neve)-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. augusztus 4-én az ügyben a nyomozást megszüntette.

A felperes keresetében vagyoni kártérítés címén 42.583.382,- Ft, sérelemdíj címén 20.000.000,- Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Vagyoni kárigényéből 769.094,- Ft-ot temetési költségként, 41.814.288,- Ft-ot elmaradt jövedelemként nevesített. Indokolásul előadta, férjét állapota ellenére nem zárt, hanem rehabilitációs osztályon helyezték el, ahol felületesen és félrekezelték. Kifogásolta, hogy az ügyeletes személyzetnek bár tudomása volt a beteg távozási szándékáról, azt mégsem akadályozta meg. Állította, ennek lett tragikus és visszafordíthatatlan a végkimenetele. Megfelelő, gondos eljárás mellett az alperesnek - kórelőzménye tudatában - zárt osztályon kellett volna a férjét elhelyeznie, majd folyamatos, állandó és szoros felügyelet mellett kezelnie. Véleménye szerint a néhai halálához az alperes mulasztása vezetett, nem tartotta be ugyanis az egészségügyi intézmény elhagyásának Eütv.-ben meghatározott jogszabályi feltételeit.