EH 2002.724 Környezetszennyező tevékenységet folytató személyében beálló változás esetén - a polgári jogi általános jogutódlás szabályától eltérően - a tevékenység folytatásához, nem pedig a tevékenységet folytató személyéhez kapcsolható a felelősségi szabályok alkalmazása [1995. évi LIII. tv. 104. §][1]

Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság 1996. évben két alkalommal tartott szennyvízellenőrző vizsgálatot a felperesnél. Az erről készült jegyzőkönyvek, szakvélemények, valamint szakhatósági állásfoglalás alapján az elsőfokú hatóság 1997. április 29. napján kelt határozatával a felperest 3 569 267 Ft szennyvízbírság megfizetésére kötelezte.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1998. június 18. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A felperes keresetében a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát és a szennyvízbírság megfizetése alól történő mentesítését kérte. Arra hivatkozott, hogy beruházásainak köszönhetően üzemeltetési ideje alatt a szennyezőanyag-tartalom jelentősen csökkent, jogutódnak pedig nem tekinthető, így a progresszív szorzó használata is indokolatlan.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 106. § (1) bekezdésére és a 3/1984. (II. 7.) OVH rendelkezés 1. § (1) bekezdésében, 3. § (1) és (2) bekezdésében, 4. § (1) és (4) bekezdésében, 5. §­ában és 7. § (1), (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozással a rendelkezésre álló perbeli adatokból megállapította, hogy a vízügyi hatóságok 1996. évben két alkalommal tartottak vizsgálatot a felperesnél, és az ezen alkalmakkor felvett jegyzőkönyvek alapján hozott határozat szerint a felperes által kibocsátott szennyvíz ammónium­ion, coliform- és nátrium-egyenérték százaléktartalma meghaladta a megengedett és a rendelkezés 1. számú mellékletében rögzített határértékeket. A vizsgálatok eredményeiről a felperest az eljáró közigazgatási hatóságok szakvéleményeikben tájékoztatták, a felperes ezen szakvéleményekre észrevételt nem tett.

Megállapítható tehát, hogy a felperes a határértékeket túllépte, szennyező tevékenységet folytat, így szennyvízbírság fizetésére kötelezett. Ettől abban az esetben sem lehetett eltekinteni, ha az előző bírságolási időszakhoz képest bizonyos szennyező anyagok koncentrációja csökkent, ugyanis a határérték még így is túllépettnek tekintendő.

Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a progresszív szorzó alkalmazása azáltal vált szükségessé, hogy a felperest már 27. éve sújtják folyamatosan szennyvízbírsággal. A felperes által elvégzett munkálatok, így az iszapleeresztő rendszer cseréje, illetve kétszintes ülepítők szigetelése nem tekinthetők az OVH rendelkezés 7. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt munkálatoknak.

A progresszív bírság jogalapjának tekintetében a megyei bíróság nem fogadta el a felperes azon hivatkozását, mely szerint a felperes egyik alapítója, a város önkormányzata nem jogutódja a megyei tanácsnak, és így a felperes sem lehet jogutódja a tevékenységet korábban folytató vízműnek, ennek következtében az OVH rendelkezés 5. §-át nem lehet alkalmazni. A Kvt. 104. §-a ugyanis kimondja, hogy ha a jogsértő tevékenységet folytató személyében változás áll be, e tevékenységet folytatóval szemben a jogutód felelősségének szabályait kell alkalmazni, kivéve, ha a felek a szerződésben ettől eltérően állapodtak meg. Ebben az esetben tehát a polgári jogi általános jogutódlás fogalmától eltérő jogutódlásról van szó, amely a tevékenység folytatásához fűzi a felelősségi szabályok alkalmazását, nem pedig a tevékenységet folytató személyéhez. Ezért - tekintet nélkül arra, hogy a felperes jogutódja-e a korábbi tevékenységet folytató alapítójának - felelőssége fennáll csupán azon az alapon, hogy a korábbi kezelő tevékenységét folytatja tovább.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta. Arra hivatkozott, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 4. §-ának (5) bekezdése - amelyet a Kvt. 110. § (2) bekezdésének b) pontja iktatott be - megállapítja: ha a gazdasági társaság az alapító tevékenységét folytatja, a környezetvédelmi jogok és kötelezettségek tekintetében jogutódnak kell tekinteni.

A felperesi cég irataiból egyértelműen megállapítható, hogy a részvénytársaság alapítói a város önkormányzata, valamint a "G." Alapítvány voltak. A szennyvíztelepet korábban - tehát 1996. január 1. napja előtt - a megyei vízmű vállalat üzemegysége üzemeltette. Ezt a vállalatot a korábbi jogszabály szerint a megyei tanács létesítette. A megyei tanács azonban nem jogutódja a felperesi részvénytársaságban alapítóként szereplő városi önkormányzatnak. Így tehát jogutódlásról beszélni nem lehet, és ebben az esetben jogszabálysértő a progresszív szorzó alkalmazása is.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a fellebbezés korlátai között vizsgálta felül.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen alapozta ítéletét a Kvt. 104. §-ában foglaltakra. A felperes felelőssége az általa folytatott környezetszennyező tevékenységből eredt, a tevékenység folytatásának ténye határozta meg a jogutódi felelősségi szabályok alkalmazandóságát. Ezen specifikumból kővetkezően nem a Gt. rendelkezései szerinti jogutódlás megállapítását feltételezte a közigazgatási eljárás.

A közigazgatási eljárás során feltárt tényállás, a perben rendelkezésre állt adatok alátámasztották azt, hogy a felperes működése a jogelőd tevékenységének, annak környezetszennyező elemeit is magában foglalóan megfelelt - így annak folytatásának minősült -, ebből következően a progresszív bírságolást megalapozta. Ennek ellenkezőjét semmiféle körülmény nem támasztotta alá. A felperes tevékenységi köre, működésének elemzése alapján nem merült fel olyan tartalmú tény vagy körülmény, amelynek alapján a jogelőd által folytatott tevékenység folyamatossága megkérdőjelezhető lett volna. Ez, és nem a polgárjogi, cégjogi értelemben vett jogutódlás, alapozta meg az OVH rendelkezés alkalmazásában a progresszív bírságolást.

Az alperesi hatóság a felperes tevékenységi körében állapította meg a környezetszennyező működést, amely a szankcionálást a Kvt. 106. § (1) bekezdése értelmében maga után vonta. A tevékenység folyamatosságára tekintettel a bírságkiszabás módja és összegszerűsége is jogszerű és megalapozott volt. Erre való figyelemmel a felperesnek a jogutódlás hiányára alapozott fellebbezésbeli érvelése nem volt elfogadható.

A bírság összegének meghatározása a jogszabályi rendelkezésekből kővetkezően mérlegelési jogkörben történt. A mérlegelési tevékenység során figyelembe veendő és értékelendő körülmények körét a jogszabály is meghatározta. A mérlegelési jogkörben hozott határozatok az általánosan kialakult és következetes bírói gyakorlat szerint, akkor tekinthetők jogszerűnek, ha a hatóság a tényállást feltárta, a vonatkozó eljárási szabályokat betartotta, számot adott a mérlegelés szempontjairól és határozatának indokolásából a mérlegelés jogszerűsége megállapítható. Az alperes határozata ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelelt.

A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. VI. 29.877/1999. sz.)