A Nyíregyházi Törvényszék Mf.21995/2009/5. számú határozata munkabér megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 206. §, 239. §, 253. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 3. §, 13. §] Bírók: Kostyákné dr. Vass Ágnes, Körmendiné dr. Szabó Katalin, Szalókiné dr. Szőllősi Anna

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság

Nyíregyháza

4.Mf.21.995/2009/5.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság Dr. Koczkás János Ügyvédi Iroda (Dr. Koczkás János ügyvéd) által képviselt felperesnek, Dr. Kardos Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen munkabér és egyéb anyagi juttatás megfizetése iránti perében a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság 2009. szeptember 16. napján kelt 1.M.174/2009/11. sorszámú ítélete ellen az alperes részéről 13. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és kihirdette az alábbi

Ítéletet:

A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 (tizenöt) napon belül 45.000,- (negyvenötezer) Ft. másodfokú perköltséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak, az illetékügyi hatóság külön felhívására 85.800,- (nyolcvanötezer-nyolcszáz) Ft. feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

INDOKOLÁS:

A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.430.000,- Ft-ot, és ezen összeg után 2008. január 1-től a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát, 85.000,- Ft. perköltséget. Kötelezte az alperes, hogy az államnak az APEH felhívására fizessen meg 85.800,- Ft. illetéket.

Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést a törvényes határidőn belül, fellebbezésében kérte a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását, felperes keresetének elutasítását, felperes perköltségben történő marasztalását.

Hivatkozott arra, hogy a felperes perbeli igényét az alperesnél hatályos Ösztönző Juttatási Rendszer Szabályzat elnevezésű belső szabályzatban foglaltakra alapította. A díjazás, mint a munkáltató mérlegelési jogkörében meghatározott céljutalom rendszer került meghatározásra, amint az a szabályzat 1.1.10. pontja fogalom meghatározásában is rögzítésre került.

A jutalomjellegű juttatás esetén a munkáltató a kifizetés feltételrendszerét szabadon döntheti el, így nem lehet érvénytelen a szabályzatban annak kikötése sem, hogy a munkáltató csak a kiértékeléskor vele munkaviszonyban álló munkavállalóinak kíván többletkifizetést teljesíteni.

Az 1.2. pontban a munkáltató fenntartotta magának azt a jogot is, hogy az egyébként együttes feltételeknek megfelelő munkavállalók esetében is felülvizsgálhassa, illetőleg egyoldalúan módosíthassa a feltételeket. Ez utóbbi kikötés az, amit adott esetben érvényesség szempontjából vizsgálni lehetne, a felperes esetében azonban az általános konjunktív feltételek egyikének a munkaviszony fennállásának hiánya miatt nem került sor a kifizetésre és nem egyéni mérlegelés okán.

A perbeli esetben nem vitás, hogy a felperes munkaviszonya a döntés meghozatala előtt megszűnt, így a munkáltató jogosult volt őt kizárni a jutalmazottak közül. A felperesi követelés tartalmát tekintve eltér a klasszikus prémium, mint egyéni teljesítéshez kötött munkavégzés teljesítménybérének fogalmától, ezért téves a munkaügyi bíróságnak a prémium kifizetéssel összefüggésben megjelölt ítélkezési gyakorlatra hivatkozása.

Álláspontja szerint a céljutalom a jutalommal, mint speciális díjazási fajtával mutat rokon vonásokat, mint adható juttatás csak abban tér el, hogy meghatározza a jutalmazás szempontjait, ezeket azonban érvénytelennek minősíteni nem lehet, a munkáltató diszkrecionális jogköre miatt. Amikor a céljutalom feltételeit ismerő felperes a közös megegyezéses jogviszony megszüntetés időpontjában lemondott minden igényéről a jogviszonyból eredően, maga is úgy ítélte meg, hogy nincs olyan juttatás, amivel a munkáltató a jogviszony megszűnésekor ne számolt volna el, illetőleg ami iránt jogos követelése lehetne.

A felperes munkaviszonya korábban szűnt meg, mint a céljutalomra vonatkozó munkáltatói döntés meghozatala. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felperes egy belső vizsgálat után kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését, a korengedményes nyugdíjazás anyagi terheit a munkáltató vállalta, ezért utóbb a megállapodás ellenére történt igényérvényesítés ütközik a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 3. § (1) bekezdésben rögzített jóhiszemű, tisztességes joggyakorlás követelményének előírásával.

Hivatkozott arra, hogy a felperes által aláírt a munkaviszony megszüntetésre irányuló közös megegyezésben foglalt joglemondó nyilatkozat Mt. 164. § (1) bekezdésébe nem ütközik, így nem tekinthető a munkabérről előre történő lemondásnak, hiszen a prémiumra való jogosultságról tudomása volt. Nem felel meg a valóságnak a munkaügyi bíróság ítélete 10. oldalán tett megállapítás sem, mivel D. I. tanú a felperes munkaviszonya megszűnésének összes körülményét feltárta, többek között azt is, hogy a joglemondó nyilatkozat aláírásakor felperes tisztában volt azzal, hogy a prémium igényéről is lemond.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében kérte a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában fenntartását, ezzel egyidejűleg az alperes fellebbezésének elutasítását, alperes perköltségben történő marasztalását.