BH 1979.12.416 I. A szocialista együttélés követelményeibe ütközik, így semmis az a tartási szerződés, amelynek megkötésekor a tartásra kötelezett tudja, vagy biztos alappal következtethet arra, hogy a tartásra jogosult előrehaladott állapotban levő gyógyíthatatlan betegségben szenved és ezért tartási kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie, s ily módon mások jogának csorbításával jogtalan vagyoni előnyhöz jut. Nem lehet azonban a tartási szerződést semmisnek tekinteni abban az esetben, ha a magatehetetlen, súlyosan beteg, ápolásra szoruló eltartott gondozása más módon nem biztosítható. Nem semmis a tartási szerződés különösen akkor, ha az eltartó már a szerződés megkötése előtt is jelentős értékű szolgáltatásokat nyújtott az eltartottnak [Ptk. 586. §, 200. § (2) bek.].

II. Bármelyik tulajdonostárs önállóan, tulajdoni hányadának mértékétől függetlenül jogosult a lakáshasználat megszüntetése vagy a lakás kiürítése iránti perindításra [Ptk. 143. §, 144. § (2) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 76. §, PK 63. sz.].

Az I. r. alperes a felperesnek unokaöccse. Az alperesek házastársak. Az O-n levő Rezeda u. 7. számú ház a felperes szüleinek a tulajdona volt. A felperes apja 1967-ben halt meg és az ingatlan 1/2 részét a felperes és a perben nem álló öt testvére örökölte. Az ingatlan másik fele a felperes anyjának - az örökhagyónak - tulajdonában maradt. Mivel az örökhagyó beteges, idős asszony volt, 1970-ben magához vette az alpereseket, akik közül az I. r. alperes az unokája volt. Az alperesek részére az örökhagyó az udvari szobát és a folyosórészből leválasztott konyhát bocsátotta rendelkezésre, a maga részére pedig fenntartotta az utcai szobát és a konyhát.

Az örökhagyó 1976. március 3-tól 11-ig kórházi kezelés alatt állott, előrehaladott érelmeszesedésben és szívelégtelenségben szenvedett. A felperes az örökhagyót magához vette, majd 1976. március 16-án tartási szerződést kötött vele. Eszerint az örökhagyó a tartás ellenében a felperesre és férjére ruházta át a házingatlan 1/2 részét. Ezzel szemben a felperes és férje vállalta az örökhagyó tartását. A szerződést az államigazgatási hatóság jóváhagyta.

Az örökhagyó 1976. március 21-én meghalt. Halála után az alperesek birtokba vették a háznak azt a részét is, amely korábban az örökhagyó birtokában volt. A felperes az egész ház birtokbavétele ellen tiltakozott, felhívta az alpereseket, hogy a házból költözzenek el. Minthogy az alperesek a felszólításnak nem tettek eleget, a felperes a lakás kiürítése iránt keresetet indított ellenük. Indokul azt adta elő, hogy az örökhagyó szívességből, a családi kapcsolatra tekintettel fogadta be az alpereseket. Az örökhagyó halálával az alperesek lakáshasználati joga megszűnt, így a lakást kötelesek elhagyni.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekeztek, hogy az örökhagyó azért fogadta be őket a lakásba, hogy gondját viseljék. Gondozási kötelezettségüknek 6 éven át eleget tettek és ez feljogosítja őket a lakás további használatára. Hivatkoztak arra is, hogy a felperes a tartási szerződés megkötésekor az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségéről tudott, közeli halálával számolhatott, ezért az örökhagyóval megkötött tartási szerződés a szocialista együttélés követelményeibe ütközik és így semmis. Hivatkoztak arra is, hogy az ingatlanba jelentős összegeket ruháztak be, viselték annak közterheit, így szívességi lakáshasználóknak ez okból sem tekinthetők. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes és férje, valamint az örökhagyó által megkötött tartási szerződés érvénytelen, ennek folytán megkereste az illetékes földhivatalt, hogy az ingatlannak a felperes és férje nevén álló 1/2 tulajdoni illetőségére a tulajdonjogot az örökhagyó nevére jegyezze be. Az ítélet indokolása szerint a felperes tudta, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségben szenved, és ezért a szerződésben vállalt kötelezettségének csak rövid ideig kell eleget tennie. Ezért a szerződés a szocialista együttélés követelményeibe ütközik és a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis. A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése szerint a semmisségre bárki hivatkozhat és ennek megállapítására külön eljárásra nincs szükség. Az alperesek tehát az érvénytelenségi okra kifogásként is hivatkozhatnak. Mivel a szerződés érvénytelensége folytán az eredeti állapot helyreállítására kerül sor, a bíróság elrendelte a tulajdonjognak az örökhagyó nevére bejegyzését. Ennek következtében a felperes az örököstársaival azonos tulajdoni illetőséggel rendelkezik és azok hozzájárulása nélkül az ingatlan birtoklása és használata kérdésében nem dönthet.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.