BH 2003.10.432 Ha a munkáltató és a magánszemélyek között létrejött szerződés tartalma szerint munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata sem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A szerződéses szabadság elve ugyanis a szerződés tartalmának meghatározására, nem pedig annak elnevezésére terjed ki [1996. évi LXXV. tv. 1. § (4) bek.].

A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében az alperes pénzbírságot kiszabó másodfokú határozatának a hatályon kívül helyezését kérte. Az előkészítő iratában a kereseti kérelmét pontosította, és az elsőfokú közigazgatási határozat 1. és 2. pontjában foglaltak megsemmisítését kérte. A 3. pontban kifejtetteket, miszerint az általa foglalkoztatottak részére a 25%-os műszakpótlék fizetését elmulasztotta, nem vitatta. Az 1. és 2. pontban foglaltakkal kapcsolatban azonban állította, hogy közte és a közigazgatási határozatban megjelölt személyek között a felek szabad rendelkezési jogának megfelelően nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony jött létre, és az érintettek számára a munkaszüneti napokon távolléti díjat azért nem fizetett, mert a megbízottakra a Munka Törvénykönyvének szabályait nem kellett alkalmazni. Mindezekre figyelemmel a kiszabott 250 000 forint bírság mérséklését kérte.

Az alperes az előkészítő iratában jogszabálysértés hiányában a kereset elutasítását kérte.

A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes 2000. október 9-én kelt jogerős másodfokú határozatát - a 2000. július 19-én kelt elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest perköltség fizetésére kötelezte.

Az ítélet tényállása szerint az alperes elsőfokú hatósága a felperes által üzemeltetett Kávézóban a 2000. július 7-én megtartott munkaügyi ellenőrzés során megállapította, hogy F. K., O. I. és Sz. G. munkavállalókat a felperes munkaszerződés helyett megbízási szerződéssel foglalkoztatta. A dolgozóknak - akiket részmunkaidősként alkalmazott heti 20 óra munkavégzésre - nem biztosította a kötelező legkisebb munkabér időarányos részét. A több műszakos munkarendben foglalkoztatott Sz. J., Sz. G., F. J., P. I., F. K. és Sz. G. részére nem fizetett 15%-os délutáni műszakpótlékot, és a munkavállalók a munkaszüneti napon végzett munkájukért nem részesültek távolléti díjban.

A felperes fellebbezése nyomán eljárt másodfokú hatóság - a teljesítési határidő megváltoztatása mellett - az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A munkaügyi bíróság a felperes keresetét azért tartotta megalapozottnak, mert az alperes felhívás ellenére nem terjesztett elő bizonyítási indítványt arra vonatkozóan, hogy a határozat indokai valósak. A munkaügyi ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvek az ügyvezető és O. I. meghallgatásáról pedig nem támasztják alá azt, hogy a felperes fiktív megbízási szerződéseket kötött, illetve, hogy a dolgozók túlmunkát végeztek. A bíróság utalt arra, hogy a perbeli közigazgatási határozat nem tartozik a Pp. 339. §-ának (2) bekezdésében felsorolt azon határozatok közé, amelyeket a bíróság megváltoztathat.

A jogerős határozat ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályban tartását kérte. Hivatkozott az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 26. §-ának (3) bekezdésére, amely szerint az államigazgatási eljárásban a bizonyítás nem kötött, és bizonyítási eszköz az ügyfél nyilatkozata, a tanú vallomása, valamint az iratok is. A közigazgatási szerv az eljárások során a műszaknaplókat, a munkarendet és az elszámolási lapokat is figyelembe vette, és ennek alapján állapította meg a tényállást. Ezzel szemben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a perben a bizonyítás a felperest terhelte. Sérelmezte, hogy a bíróság a túlmunka végzésével kapcsolatban olyan tényállást állapított meg, amelyet a közigazgatási határozatok nem tartalmaznak. A munkaügyi bíróság megsértette a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, és a közigazgatási határozatok megváltoztatására vonatkozóan téves jogi álláspontra helyezkedett.

A felülvizsgálati kérelem alapos.