EH 2001.390 Az anya által az újszülött sérelmére néhány perccel a szülés után elkövetett emberölés értékelése során a szülő nő különleges testi és lelki állapotának részletes vizsgálata általában nem szükséges, az ilyen cselekményt "közvetlenül a szülés után elkövetettnek" kell tekinteni, és újszülött megölése bűntettének minősül [Btk. 166. §, 166/A. §, 24. §].
A megyei bíróság B-né K. I. vádlott bűnösségét emberölés bűntettében állapította meg, s ezért őt 5 évi börtönbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a tényállás részbeni megalapozatlansága miatt, illetve a büntetés súlyosítása végett; a vádlott enyhítés érdekében; védője téves minősítés miatt, a cselekmény újszülött megölése bűntettekénti értékelése és enyhítés céljából fellebbezett.
A Legfőbb Ügyészség átiratában - és a másodfokú tárgyaláson felszólaló képviselője - az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A tényállást a sértettet ért erőbehatások számát illetően szükségesnek látta kiegészíteni, míg a cselekmény emberölés bűntettekénti minősítésével egyetértve, a börtönbüntetés tartamának felemelését indítványozta.
A védelmi fellebbezés a cselekmény jogi értékelését támadó részében alaposnak bizonyult.
Az irányadó tényállás alapján a megyei bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, tévedett azonban amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntetteként értékelte.
A tényállás lényege szerint az ötödik alkalommal szülő vádlott lakásáról elindulva a közeli kiserdőben szándékozta gyermekét megszülni, s magára hagyni. A szülés rohamos jellege folytán azonban ez már útközben megtörtént, így az újszülöttet kezével a nadrágjában fogva, majd a méhlepényt is megszülve, kb. 800 métert megtéve ért ki az erdős részre. Ott az újszülöttet a méhlepénnyel együtt, a köldökzsinór elvágása nélkül a földre helyezte, kétszer közepes erővel fejbe ütötte, majd megfojtotta. Miután avart és földet szórt rá hazament, ruházatát kimosta, lepihent, majd este elhíresztelte, hogy gyermekét kórházban szülte meg és ott is hagyta.
Az elsőfokú bíróság okfejtése szerint a vádlott fizikai, testi állapota a könnyű, spontán szülést követően már néhány perc elteltével helyreállt, és semmiféle a normálistól eltérő, pathológiás irányú lelkiállapot, vagy tudatzavart állapot nem volt feltárható. Mindezekből arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott az ölési tevékenység idején nem volt kivételes testi és lelki állapotban, így a közvetlen szülés utáni elkövetési időt javára nem látta megállapíthatónak. Ezért bűnösségének az enyhébb megítélésű újszülött megölése bűntettében történő felrovására sem látott lehetőséget.
Az 1999. március 1. napján hatályba lépett, a Btk.-t módosító 1998. évi LXXXVII. törvény új tényállást alkotott, a Btk. 166/A. §-ában foglalt újszülött megölése bűntettét. E törvényhely szerint az a nő, aki születő gyermekét a szülés alatt, vagy megszületett gyermekét közvetlenül a szülés után megöli, bűntettet követ el, és 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az emberölés bűntettének alapesetére előírtnál mérsékeltebb büntetési tételkeret ez által elismerte az ilyen ügyekben követett enyhébb ítélkezési gyakorlatot.
Ugyanakkor a fenti módosítás új minősített emberölésként határozza meg, és súlyosabban bünteti a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére történt élet elleni cselekményt. Jóllehet ennek alkalmazása az adott ügyben kizárt, azonban megemlítését az új szabályozás tükrében, az 1999. március 1. napja előtt és után elkövetett hasonló ölési magatartások azonos szempontok szerinti megítélése mégis indokolja.
Az erre vonatkozó miniszteri indokolásból kitűnően az újszülött megölésének privilegizált esetként való megjelenítése nem a sértett személyének eltérő megítéléséből fakad, hanem a szülő nőnek a szüléskori állapotából indul ki. Az enyhébb megítélést arra építi, hogy a szülő nő a szülési folyamat során kivételes testi és lelki állapotban van.
Ennek élettani okai általánosan elismertek. A terhesség ideje alatt az anyai szervezet működési egyensúlyának megtartása mellett biztosítja a magzat zavartalan fejlődését, és ez többek között a hormonháztartás, az anyagcsere, a keringés megváltozását, egyes szervek fokozott megterhelését jelenti. Az emberi szervezet egységes működése folytán az idegrendszer bizonyos labilitása, pozitív, vagy akár elutasító lelki megnyilvánulások is természetes velejárói ennek az állapotnak. Ebből fakadóan a terhesség több hónapját követő szülés alatt és az azt közvetlenül követő időszakban az anya különleges testi és lelki állapota egyértelműen elismert biológiai és jogi szempontból egyaránt.
A szülés folyamán a méhmagzatnak az anya testével szerves élettani összefüggése az újszülött megszületése után a köldökzsinór elvágásával szakad meg, azonban a teljes szülési folyamat csak a méhlepény több-kevesebb vérzéssel járó leválását és megszületését követően fejeződik be.
Kétségtelen, hogy a testi, lelki adottságok, a szülés első, vagy többedik volta, az eltérő élethelyzetek különböző lefolyású, más és más lelki élménnyel párosuló szülést eredményezhetnek. Mindezekből azonban csak az a következtetés vonható le, hogy bizonyos körülmények különböző személyeknél fokozottabb vagy kisebb mértékben jelentkeznek.
A privilegizált gyermekölés esetében megkívánt, közvetlenül a szülés utáni elkövetési idő nem jelöl meg biztos időhatárt, amely alatt a gyermek megölésének be kell következnie. A törvényi szabályozás ilyen módosítása a jelenlegi biológiai ismeretekre alapozottan mintegy vélelmezi, hogy ebben az időszakban az anya testi és pszichés állapota rendkívüli, az a szüléssel összefüggésben a szokásos működésétől mindenképpen eltérő.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezért percekkel a szülés lezajlása után nem helytálló, egyben szükségtelen a különleges testi és lelki állapot meglétének vizsgálata és megkérdőjelezése.
Az ügyben elfogadott igazságügyi orvosszakértői vélemény is tartalmazza, hogy a szüléshez kapcsolódó periódus általában 72 órára tehető, amikor még a szülés által befolyásolt biológiai mechanizmusok működnek. A méhlepény leválásakor vérveszteség keletkezik, relatív oxigénhiányos állapot alakul ki, és néhány órát igényel a keringés átállása is, ez pedig mindenképpen a szülés utáni időszak.
Jóllehet a vádlott a könnyű, spontán szülés után percekkel fizikailag már jól érezhette magát, azonban a megváltozott biológiai helyzetben a szervezet helyreállása néhány perc elteltével még csak megkezdődött. Ilyen rövid idővel a szülés után a törvény mindenképpen privilegizálja az újszülött megölését, és nem tehető különbség az első, vagy sokadik szülés, illetve a szülés menetének egyéni adottságoktól is függő lefolyásából adódó eltérések alapján.
Emellett az sem kétséges, hogy a vádlott az elkövetéskor felfokozott lelki állapotban volt. Az igazságügyi elmeorvosszakértő a pathológiás irányú lelki állapot, vagy tudatzavart állapot fennállását ugyan kizárta, ez azonban csupán a Btk. 24. §-ának alkalmazhatósága szempontjából bír jelentőséggel.
A testi és lelki jelenségek kölcsönhatására utaláson túlmenően a vádlott különös pszichés állapota sem vitatható. Azt az adott esetben az újszülöttel kapcsolatban kifejezetten negatív irányú lelki viszonyulás jellemezte. A vádlott mindenképpen el akarta titkolni, hogy az újszülöttet nem kórházban szüli, félt hogy lelepleződik. Ezért valóban rideg elszántsággal igyekezett kiérni az erdőbe, ahol végül az ölési cselekményt végre is hajtotta. Ez pedig a fizikai megterhelés mellett nyilvánvalóan jelentős pszichikai nyomást rótt a vádlottra. Az elmeorvos-szakértői véleményből is kitűnik, hogy a vádlott nem kóros szintű személyiségzavara és a megindult szellemi hanyatlásos folyamata a cselekmény létrejöttét elősegíthette.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott javára a Btk. 2. §-ának megfelelően az új jogszabályi rendelkezések alkalmazása indokolt. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekmény minősítése körében a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta, és a vádlott bűnősségét a Btk. 166/A. §-ában meghatározott újszülött megölése bűntettében állapította meg.
A büntetés kiszabása során jelentőséggel bíró körülményeket az elsőfokú bíróság nagyrészt helyesen tárta fel. Az enyhítő körülmények közül azonban mellőzte a Legfelsőbb Bíróság a vádlott személyiségszerkezetének figyelembevételét, miután az a Btk. 24. §-ában szereplő korlátozó tényezőként nem értékelhető. Ugyanakkor enyhítő hatást tulajdonított a vádlott hátrányos neveltetésének és aktuálisan nehéz élethelyzetének.
Figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára és a vádlott alanyi bűnössége fokára, a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a büntetési tétel középmértékének megfelelő - az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztéssel azonos - 5 év börtönbüntetés a büntetési célokat kellően szolgálja. Ezért annak sem a súlyosítását, sem pedig enyhítését nem látta indokoltnak. (Legf. Bír. Bf. IV. 1467/1999. sz.)